Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-04 / 207. szám
10. oldal - Petőfi Népe SPORT 2004. Szeptember 4., szombat HM Megvonja a jogot Kecskemét Az Univer Cégcsoport, valamint annak sportvállalata, az Univer- KTE Kft. büszke arra, hogy három olimpikont adhatott az athéni olimpián szereplő magyar csapatba - mondta Halász Rudolfné, Univer-KTE Kft. ügyvezető igazgatója. - Két versenyzőnk, Majoros István és Ber- zicza Tamás kiemelkedően szerepelt, előbbi olimpiai bajnok, utóbbi nyolcadik lett birkózásban. Ugyanakkor a klub harmadik olimpikonja, Kecskés Zoltán súlyemelő doppingügybe keveredett, s nem indulhatott el a versenyen. Az Univer Cégcsoport mindig a tiszta verseny, a fair play sport híve volt. Minden olyan jelenséget, amely az esély- egyenlőséget kérdőjelezi meg, elutasít. Ezzel együtt az utóbbi sportolóval, valamint a súlyemelő sportággal kapcsolatban az u- tóbbi hetekben megjelent hírek, információk ártalmasak a cégcsoport jóhírére is. A klub tulajdonosának vezetősége úgy döntött, hogy visszavonja a súlyemelő-szakosztálytól az Univer név használati jogát. ■ Hírek MOTORSPORT. A 125 kcm- esek között versenyző Talmácsi Gábor a 14., míg Tóth Imre a 28. lett az első időmérő edzésen a gyorsasági motoros vb 11. futamán, a Portugál Nagydíjon. A második kvalifikációra ma kerül sor, a vasárnapi viadal rajtsorrendje a két időmérő edzés összesítése alapján alakul ki. LABDARÚGÁS. Az NB II. Winner csoport tegnap este lejátszott mérkőzésén: Kiskunha- las-Salgótarján 2-0 (0-0), gólszerzők: Brandhuber, Gál. ÖKÖLVÍVÁS. A hamburgi székhelyű Spotlight Boxing leigazolta az Európa-bajnoki ezüstérmes, kétszeres olimpikon Balzsay Károlyt. A szerződés aláírásával biztossá vált, hogy a kecskeméti születésű, 25 éves Balzsay szeptember 11-én bemutatkozhat a profik táborában, méghozzá nagyközépsúlyban (76,2 kg). A Kisstadionban megrendezésre kerülő gálán Erdei Zsolt és Kótai Mihály si a vb-címét teszi kockára. UTÁNPÓTLÁS (U21) Eb-selej- tező labdarúgó mérkőzésen: Horvátország-Magyarország 1-0 (1-0). Velika Gorica, 2500 néző. V.: Sultani (azeri). Magyarország: Fülöp - Regedei, Vati, Balogh, Pollák, Bori (Horvát 46.), Sándor, Vadócz, Varga (Tőzsér 78.), Magasföldi (Feczesin 46.), Jovánczai. GL: Da Silva a 20. p. A 80. percben Fülöp kapus liest hárított. ■ METRO Sxúiotésnapl ny«rem«nyosö Kecskeméten!!? Az árak szeptember 4-5-én érvényesek! Servatius sör dobozos 0,5 I _ _ _ bruttó 79 Ft Banán 1 kg bruttó 1 59 Ft 20' összteleszkópos BMX kerékpár 12 sebessőges bruttó 11.987.50 Ft Orion 55 cm-es Teletextes színes TV bruttó 29.987.50 Ft Kezdődik a vb-menetelés Ugyan négy mérkőzést már augusztusban lebonyolítottak a labdarúgó világbajnoki-selejtezők európai csoportjaiban, ám az igazi nagyüzem csak ma kezdődik. Ezúttal mind a nyolc csoportban legalább két találkozót rendeznek, s összesen 21 összecsapásra kerül sor, köztük 20 óra 30 perctől Zágrábban a Horvátország-Magyarország mérkőzésre. ______________Labdarúgás ____________ A program, 1. csoport: Finnország-Andorra, Ro- mánia-Macedónia, 2. csoport: Törökország-Grú- zia, Dánia-Ukrajna, Albánia-Görögország, 3. csoport: Észtország-Luxemburg, Oroszország-Szlo- vákia, Lettország-Portugália. 4. csoport: írország- Ciprus, Svájc-Feröer-szigetek, Franciaország-Iz- rael. 5. csoport: Szlovénia-Moídova, Olaszország- Norvégia, 6. csoport: Észak-írország-Lengyelor- szág, Azerbajdzsán-Wales, Ausztria-Anglia. 7. csoport: Belgium-Litvánia, San Marino-Szerbia és Montenegró. 8. csoport: Horvátország-Magyarország, Izland-Bulgária, Reykjavik 17 ó. Málta- Svédország, La Valletta 20.45 ó. A két csapat eddig hatszor mérkőzött meg egymással. A mérleg: egy magyar, két horvát győzelem, háromszor pedig döntetlen volt az eredmény (gólkülönbség 10-6 a horvátok javára). Utoljára 2002-ben találkozott a két gárda, akkor kétgólos horvát siker született. A magyaroknak idén ez lesz a tizedik mérkőzésük. Lothar Matthäus szövetségi kapitány együttese eddig öt győzelmet és négy vereséget könyvelhetett el (a gólkülönbség 15-14). A horvátok éppen ugyanannyi összecsapást játszottak. A mérlegük pozitív, ugyanis négyszer nyertek, kétszer vereséget szenvedtek, háromszor pedig döntetlen született. Utolsó találkozóját mindkét gárda sikerrel vette: a magyarok Glasgow-ban a skótokat győzték le 3-0-ra, míg a horvátok Izland ellen 1-0-ra nyertek. Válogatottunk tegnap délután óta a helyszínen készül. A küdöttséget szállító kisgép ötvenperces utat követően landolt a horvát főváros repülőterén, ahol népviseletbe öltözött lányok fogadták a küldöttséget. Ott volt a Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke és főtitkára is. A magyarok ezt követően elfoglalták szálláshelyüket a Sheraton Hotelben, majd az ebédet követően a kapitány taktikai értekezletet tartott, amelyen az ellenfél legutóbbi barátságos összecsapásának (Horvátország-Izra- el) tanulságait elemezte. ________________■ So kesélyes a spanyol verseny ________Kerékpár________ Cir ka 28 kilométeres csapat időfutammal kezdődik ma Leónban az év utolsó háromhetes országúti kerékpáros körversenye, a Vuelta a Espana. A viadal rendkívül izgalmasnak ígérkezik, mivel a hatszoros Tour de France- győztes amerikai Lance Armstrong távollétével legalább heten esélyesek a végső sikerre. A versenyen - első magyarként - indul Bodrogi László is, aki elsősorban az egyéni időfutamokon érhet el jó eredményt. Favoritnak számít a címvédő és 2000-ben is diadalmaskodó spanyol Roberto Heras, igaz, ő a francia körversenyen csalódást keltőén szérepelt. Honfitársai közül veszélyes lehet rá Haimar Zubeldia, a tavaly előtti győztes Aitor Gonzalez vagy a Touron remek formát mutató Francisco Mancebo. Nagy kérdés Jóséba Beloki szereplése, ugyanis tavaly hatalmasat bukott a Touron, és azóta egyetlen jelentősebb versenyen sem állt rajthoz. Utoljára 1999-ben fordult elő, Tyler Hamilton, a Phonak csapat tagja. hogy nem hazai versenyző nyert - akkor a német Jan Ullrich örülhetett a madridi befutónál -, ám könnyen lehet, ezúttal megszakad a sorozat. Talán az egész viadal legesélyesebbje az amerikai Tyler Hamilton, aki megnyerte az athéni olimpia egyéni időfutamát. A kazah Alekszandr Vinokurovról sem szabad megfeledkezni: a T- Mobile kapitánya biztosan kettőzött erővel készül erre a versenyre, mivel sérülés miatt nem tudott elindulni a Touron. Ugyancsak győzelmi esélyekkel indul az olasz Damiano Cunego, aki idén robbant be az élvonalba azzal, hogy megnyerte a Girot. Bár nála nagy kérdés, 22 évesen képes-e egy évben két háromhetes viadalon kimagaslót nyújtani. Érdemes lesz még odafigyelni a kolumbiai Santiago Boteróra, a 2000-ben Giro-győztes Stefano Garzellire, valamint két spanyolra, Carlos Sastréra és Oscar Sevillára. A szervezők nagyon nehéz útvonalat jelöltek ki. Ot alkalommal lesz hegyi befutó, továbbá a csapat időfutam mellett három egyéni indítású versenyre is sor kerül majd. Sőt, ebből az egyik a legendás Sierra Nevada emelkedőire vezet. A 21 etapból álló programban két pihenőnap szerepel. A verseny össztávja 3023 kilométer, cél: szeptember 26-án Madridban. ■ Futással emlékeznek a tűzoltók Kiskunféleoyháza Immár harmadik alkalommal szervez emlékfutást a kiskunfélegyházi tűzoltóság a 2001. szeptember 11-i New York-i tragikus szerencsétlenség tűzoltó áldozatainak emlékére. Ezúttal már nem csak a megyebeli tűzoltók, de az ország különböző részéről - Miskolctól egészen Győrig - érkeznek a lánglovagok, hogy váltófutásban teljesítsék Kiskunfélegyháza-Fülöpjakab- Jakabszállás-Kecskemét közötti távot. A távolság mindössze néhány száz méterrel több a klasszikus maratoni távnál. így 43 kilométert teljesítenek majd a tűzoltók. Eddig közel százötvenen jelentkeztek azzal, hogy részt kívánnak venni az emlékfutáson. Köztük lesz Dan Daly tűzoltó kapitány, aki a 2001-es szeptember 11-i eseményeken szolgálatot teljesített New Yorkban. Érkeznek tűzoltók a Szerbia- montenegrói Kikindáról és az erdélyi Korondról is. Dán Daly szeptember 9-én 10 órakor szakmai előadást tart a magyarországi tűzoltó-parancsnokoknak. Délután 15 órakor pedig a kiskunfélegyházi városháza dísztermébe várják az érdeklődőket, ahol a kapitány a 2001. szeptember 11-én Amerikában átélt eseményekről számol be. Az előadásra mindenkit, diákokat és nyugdíjasokat is várnak. Az emlékfutás szeptember 11- én 8.45-kor indul a félegyházi tűzoltóság elől. A városban a futókhoz csatlakoznak iskolások is. A fülöpjakabi és a jakabszállási diákok is jelezték, hogy a településükön ők is átfutnak a tűzoltókkal. A futás útvonala mentén bárki csatlakozhat hozzájuk. Lesznek olyan futók - közöttük a kiskunfélegyházi Nemes Nagy Tibor -, akik váltás nélkül szeretnék végigfutni a 43 km-t. Kecskeméten a Megyeháza előtt Geiger János megyei katasztrófavédelmi igazgató fogadja majd a futókat. Maratoni teniszparti A harmadik helyen kiemelt spanyol Carlos Moya (képünkön) négy játszmában verte az amerikai Delicet és a legjobb 32 közé került. ipa-fotó US Open A tizedik helyen kiemelt Nicolas Massunek, az athéni olimpia bajnokának a második forduló már a végállomást jelentette az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A chilei játékos öt játszmában, a US Open történetének második leghosszabb mérkőzésén maradt alul az örmény Szargisz Szar- gszjannal szemben. A párharc 5 óra 9 percig tartott, így nem sokkal maradt el a svéd Stefan Edberg és az amerikai Michael Chang 5 óra 26 perces összecsapástól, amelyre 1992-ben az elődöntőben került sor. A nőknél az első körben Mandula Petrát búcsúztató Venus Williams könnyedén lépett a harmadik fordulóba. Viszont óriási meglepetésre a negyedik helyen kiemelt Anasz- taszja Miszkina vereséget szenvedett a selejtezőből feljutott 17 éves Anna Csakvetadzétől és kiesett. A páros első fordulójában a Mandula Petra és belga Els Callens kettős simán kikapottkét játszmában a Jill Craybas, Marlene Weingärtner (amerikai, német) duótól és búcsúzott az US Opentől. A verseny a továbbiak- ban a magyarok nélkül zajlik, e Doppingügyek és ünnepség Budapest A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége tegnapi rendkívüli ülésén megállapította, hogy az atlétikai és a súlyemelő-szövetségtől az athéni játékok doppingeseteinek tisztázására kért tényfeltáró jelentések a felelősséget elhárítják, a történtek tisztázását nem segítik elő. A MOB kéri a Magyar Atlétikai Szövetség vezetőit, hogy a kezdeményezett fegyelmi eljárást a lehető leghamarabb, de legkésőbb 30 napon belül bonyolítsák le. Szólítsák fel az aranyérmétől megfosztott kalapácsvető Annus Adriánt, hogy saját és a magyar sport egészének érdekében járuljon hozzá DNS-vizsgálatához. A MOB megköveteli, hogy Annus tartsa tiszteletben a NOB szabályait, s adja vissza aranyérmét. A MOB elnöksége nem fogadta el a súlyemelő-szövetség jelentését, mert a történtek kronológikus ismertetésén kívül másról, így a felelősség kérdéséről nem szól. A MOB mindkét szövetséget felszólítja, hogy indítsanak fegyelmi vizsgálatot a versenyzők és a felkészítésükben közreműködő szakvezetők ellen. *** Tegnap délután a sportminisztérium és a MOB nagyszabású rendezvényen köszöntötte az ötkarikás játékokon sikeresen szerepelt sportolókat. Az egyik fővárosi bevásárlóközpontnál megjelent 32 érmes vagy pontszerző versenyző motoros felvezetéssel buszos körutazásra indult Budapest belvárosába. A visszaérkezést követően a sportolókat egyenként a színpadra szólították, s a mintegy ötszáz tagú közönség tagjai kérdezhettek, aláírást kérhettek tőlük. ■ A futás résztvevői legutóbb váltóbot helyett egy tűzoltó díszsisakot adtak át egymásnak. Ezt az elmúlt évben (képünkön) Retkes Illés kiskunfélegyházi parancsnok viselte a fején. _ _____i Ne mzetközi ökölvívótorna Kiskunhalas Immár hagyomány, hogy a Halasi Box Club a szüreti fesztivál idején nemzetközi ökölvívó mérkőzéseket szervez. Ebben az évben negyedik alkalommal keríti sor a „Testvérvárosok Kupája” elnevezésű tornára. A Bibó István Gimnázium sportcsarnokában szeptember 5-én, vasárnap 14 órakor lépnek ringbe a bokszolók. A házigazdákon és megyebeli egyesületeken kívül, Hódmezővásárhelyről, Szolnokról és Szegedről is várnak versenyzőket a halasi szorítóba. Több bajnoki helyezettel és válogatott kerettagokkal jelezte érkezését két külföldi csapat is. A Silva Lazar Arad Romániából, és a Slovan Komarno Szlovákiából. Az aradiak jártak már Halason, a komáromiak most jönnek először. A Slovan a közép-európai ligában szerepel, sokszoros szlovák - korábban csehszlovák - bajnokcsapat. Úgy hírlik a gárda most is nagyon erős, tíz fős delegációval képviselteti magát. A kiskunhalasi torna egyik fordulója a korosztályos megyeválogatottak kijelölését szolgáló Bács Boksz Kupa körversenynek, így várhatóan a térség csapatai is jó erős összeállításban szerepelnek majd. A kupát tavaly - minimális előnnyel - a hódmezővásárhelyiek nyerték. PN-INFORMÁCIÓ