Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-25 / 225. szám

BAJA, BÁCSALMÁS ES KORNYÉKÉ PETŐFI NEPE - 2004. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT Ma bárki masiniszta lehet * Ma, immáron nyolcadszor a Gemenc Rt is kisvasútnapot tart Délelőtt 10-kor lesz az ünnepélyes megnyitó Pörbölyön. Megte kinthető a vasút modell és íjászbemutató, erdei iskola játszó ház, a Gemenc méhészeti «1 űjtemém vásár és kóstáló vala­mint az erdészeti múzeum. Malomtelelő ianösvényen szakmai kísérő ismerteti az erdőt A Rezét gőzös vezetéséről oklevelet dili tanak ki. Hajtányok közlekednek és 20 személyes lovas kocsi Pörböly-Malomtelelő között. A Duna déli folyásánál található ártéri erdőségekben számos hosszabb-rövidebb kisvasutat építettek, amelyekkel a folyó­parti rakodókhoz fuvarozták a szálfákat, hogy utána uszályok és bárkák segítségével Buda­pestre szállítsák. Külön érde­kesség, hogy Karapancsa térsé­gében a folyó két partján egy időben üzemelő két hálózatot komppal is összekötötték, amely a teherkocsikat oda szál­lította, ahol éppen nagyobb volt a kitermelés. Az egymástól nem túl nagy távolságban lévő, különálló vonalakat csak az 1960-as években kezdték össze­kötni, így komolyabb, összefüg­gő hálózatról 1963 óta beszélhe­tünk. A Pörböly-Nyárilegelő -Szomfova vonal után épült meg a keselyűsi szakasz, amely a mai fővonal alapját adja, és így harminc kilométer fölé nőtt a pálya teljes hosszúsága. Az idő folyamán nehezebb síneket kezdtek használni, de komoly pályaátépítésre nem kerülhet sor, mert a Duna minden évben a tavaszi áradásnál jelentős részben ellepi az ártérben fek­vő vasutat. Ekkor részben vagy teljesen szünetel a személy- és teherforgalom. A kisvasút 1966 óta végez rendszeres személy- szállítást és ma is közkedvelt célpontja az osztálykirándulá­soknak is. A déli végpont Pörböly. A Baja és Bátaszék kö­zött található község könnyen elérhető vonattal és közúton is. Itt található a kisvasút vontatá­si telepe és egy nagy fűrészte­lep, amelyben a gemenci erdő­ből kitermelt fát dolgozzák fel és rakják nagyvasúti teherko­csikba. Ez már a Gemenci erdő, a Duna-Dráva Nemzeti Park leg­szebb, legnagyobb és legismer­tebb részterülete - amelynek 70-80 százaléka szabadon láto­gatható - és erre a legalkalma­sabb közlekedési eszköz: a kis­vasút. Ma tehát mindenki betekin­tést nyerhet a Gemencbe, mely Európa legnagyobb ártéri erde­je. A Szekszárd és Baja közt el­terülő gemenci természetvédel­mi terület turisták és vadászok kedvelt úti célja. A folyótól'egy­re nagyobb területet elhódító nyár- és kőrisfa erdő olyan élő­lények otthona, mint a réti sas vagy a fekete gólya. A nyárvégi szarvasbőgés mellett az őszi ki­kerics megjelenése az ősz kez­detét hirdeti, amely a vadászat igazi szezonja. A gemenci kis- vasúton a kirándulók a Duna mellett vaddisznócsordákat, szarvasokat, valamint a párat­lan növényvilágot fedezhetik fel közvetlen közelből. Minder­ről ismeretterjesztő film is ké­szült idén Lombvirág címmel, melyet a közelmúltban vetített a Duna tévé. g. zs. Ma megrohamozzák a 2000- május 2-án Bajára szállított gőzöst, amit 2001. március 8-án avat­tak fel Rezét néven Pörbölyön. fotónálzoltán a Rezét gőzösön Kisvasút Kivételes nap a mai. Le­het gőzöst vezetni, hajtá- nyokon vagy éppen lovas kocsival járni a Gemen- cet. Ugyanis a Kárpát-me­dencei kisvasutak napja a mai. » : 11 Menteni a menthetőt X B. Mikii Ferenc 1921 ben született Baján. 1939 1946 a Budapesti Képzőművészeti Főiskola hallgatója, egyben Rudnay mester tanársegéd­je 1946-ban művésztelepet szervezett Baján. 1947-től A Rudnay Gyula vezette Képzőművé­szed Szabad Akadémián, majd Szabadisko­lán titkárként és művésztanárként dolgozik. 1952 óta vezeti Baján a Rudnay Gyula Képző- művészeti Kört. 1996-ban lett Baja díszpolgára. Idén a Magyar Köztátsaság Ezüst Érdemkeresztje kitüntetésben részesült. Kultúra B. Mikii Ferenc festőművészt, Baja város díszpolgárát augusz­tus 20-a alkalmából Mádl Fe­renc köztársasági elnök a Ma­gyar Köztársasági Ezüst Érdem­kereszttel tüntette ki. Az idős Mestert Rudnay utcai otthoná­ban kerestük fel. - Hosszú évti­zedek történetét nehéz lenne számomra röviden összefoglal­ni. Mégis, amit mindig is és ma is fontosnak tartok, az alkotást, a város értékeinek megmenté­sét és a tanítást. Egyik tevé­kenységet sem szűntem meg gyakorolni mind a mai napig. Ha csak a három közül az utób­bira gondolok. A közelmúltban fejeződött be Dávod-Püspok- pusztán a Rudnay Alkotótábor, melyet immár öt évtized óta nagy lelkesedéssel vezetek. A Mester 35 önálló kiállítá­son mutatta be alkotásait a vi­lág minden táján. Csoportos ki­állításainak se szeri, se száma. Nem kevesebb, mint húsz ran­gos magyar és nemzetközi díjjal jutalmazták művészetét. A tel­jesség igénye nélkül megemlí­tem, hogy múlhatatlan érdemei vannak a régi szerb temető megőrzésében. A kétszáz éves sírkert és az 1905-ben épült Szent György kápolna jórészt B. Mikii Ferencnek köszönheti megmaradását, aki önzetlenül csodálatos alkotásokkal ékesí­tette a kis ékszerdoboznak mondott, és általa Megbékélés kápolnájának elnevezett kis is­tenházát. GÁL ZOLTÁN Százmilliós felújítások Beruházások A bajai önkormányzati is­kolák uniós és országos pályázatok révén több mint 400 millió forintot költhetnek felújításra és fejlesztésre. Az Alsóvárosi ÁMK három pá­lyázaton közel 300 milliót ka­pott. A Szentistváni ÁMK-val kö­zösen nemzetiségi oktatási program ke­retében tan­tervekre, illet­ve azok meg­valósítását se­gítő számítás- technikai fej­lesztésre 10 milliót. Informatikai fejlesztés­re, géptermek kialakítására 50, épületfelújítására pedig 230 millió forintot nyert az intéz­mény. Az iskola régi épülete te- tőtől-talpig új köntösbe öltözhet. A Türr István Gazdasági Szak- középiskola címzett támogatá­son pályázott, tetőtér-beépítés­sel a feszítő tanteremgondokat orvosolhatnak. Könyvtár és in­formatika terem, valamint kö­zösségi termek kialakítására nyílik lehetőség a 100 milliót meghaladó összegből. A Belügyminisztérium kis­térségi pályázatán a bajai több­célú kistérségi társulás 112,5 milliót nyert az oktatás, szociá­lis szféra, illetve egészségügy területén. Az oktatási célokra utalt 45 millióból mikrotár- sulásként Szeremle és Dunafal- va iskoláinak fejlesztésére 21,9 milliót költenek. A pedagógiai szakszolgálat feltételrendszeré­nek megteremtésére 23,1 milli­ót nyert a város. Baján a Ma­dách utcai óvodaépületben ala­kítják ki,a szakszolgálat köz­pontját. Logopé­dus, gyógytestn- evelő itt foglalko­zik a szakértői vé­leménnyel ren­delkező gyerme­kekkel. A kistér­ségben e mellett három helyszínen decentrum létesül. Ezek helyéről majd az érintett települések döntenek. A szociális ágazat 31,8 millió forintot költhet a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat mű­ködtetésére. A hétközi és hétvé­gi orvosi ügyeletek megszerve­zésére és működtetésére az egészségügy 19 millió 700 ezer forintot kapott. További terület- fejlesztési tervek kidolgozására 16 milliót fordíthat a pályázati pénzből a költségvetés, tájékoz­tatta lapunkat Kiing József városházi osztályvezető, r. r. PÁLYÁZATI PENZEK Alsóvárosi AMK Türr-szakközépiskola Kistérségi társulás 300 millió 100 millió 112,5 millió FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT Emlékkiállítás Szeremlén a nemrég elhunyt Kovács László festő- és fotómű­vész tanárra emlékeztek isme­rősei, barátai és egykori mun­katársai azzal a életmű-kiállí­tással, melyet a művelődési házban nyitottak meg. Ezúttal a szülőfaluját bemutató olaj- festmények és akvarellek lát­hatók a ’70-es évektől az ez­redfordulóig. Fotográfiáit egy következő tárlaton mutatják be a szeremleieknek FOTÓ: KIRÁLY LÁSZLÓ Vegre jelentős áradás! Al-Duna Jön a víz a pecások örömére. Mára 125, keddre pedig 378 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 139, il­letve 354 centit várnak. Ami a vízhőmérsékletet illeti, tegnap Bajánál 17,1, míg a mohácsi szakaszon 15,1 Celsius-fokot mértek. Szíverősítő mindenkinek kell! Baja Ma tartják meg a Szív Világnap­ját az Ifjúsági Házban (rossz időben a Szent László ÁMK- ban). Tízkor a részvevőket Széli Péter polgármester és dr. Sziegl Zsuzsanna kórházigazgató kö­szönti. Ingyenes szűrővizsgála­tokat végeznek szakemberek. Dietetikusok életmódbeli taná­csokat adnak. A közreműködők tombolajegyet kapnak (fődíj egy kerékpár). Fél 11-kor indul két családi kerékpártúra: a Méhész­fokig 10 kilométer, az érsekc- sanádi révkikötőig és vissza 16 km. Jóga oktatás Pestality Mária vezetésével 11 órától. A sportpá­lyán fél 11-től akadályverseny. Fél 12-től keringésjavító torna Kovács T. Lászlóval k. l. FOTÓ: RAB RITA Az ósükösdi turistaházban tartották a bajai középiskolák diákönkormányzat! képviselőinek továbbképzését a napokban. A kiscsoportos, a gyakorlati képzést előtérbe helyező foglalkozásokon - egyebek között - hír- szerkesztést és cikkelemzést tanulhattak a résztvevők. A diákok szabadidejükben sportoltak - asztaliteni­szeztek, fociztak, kézilabdáztak - és vetélkedőkkel múlatták az időt. UTOLSO LEHETŐSÉG! AKCIÓ! Boltvezető vagy Vendéglátó vezető (3x15 E Ft) Logisztikai ügyintéző (5x20 E Ft) Kéz-láb-műkörömépí tő (3x2 2 E F t) Vadász 20 E Ft+19 E Ft) Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B AKKR: 340; OK ÉV: Oó-0152-02 Telefonon: 79/322-629: 30/3704185 56801 Fiévelem! 7,-8, osztályt megéretheti! Felzárkóztató képzés + Szakmaszerzés indul rövidesen. Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B AKKR: 340; OKÉV: 06- 0152-02 Telefonon: 79/322-629; 30/370-4185^0 UTOLSÓ LEHETŐSÉG! L Számítógépes alap (ECDL) (3x23 E Ft) Pénzügyi-számviteli ügyintéző (8x18 E Ft) M érlegképe s könyvel ő (3 faéves; 63 E Ft/félév) Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B AKKR: 340;OKÉV: 06-0152-02 Tel: 79/Í22 tét 30/37 0 4185 saso? A Petőfi Népe hirdetésfelvevő irodája: Bácsalmás, Gróf Teleki P. u. 1. (Városházával szemben) H-P: 9-12, 15-16.30 óráig. Telefon: 06-30/509-39-11

Next

/
Oldalképek
Tartalom