Petőfi Népe, 2004. szeptember (59. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-11 / 213. szám
6 BAJA. BÁCSALMÁS ES KORNYÉKÉ PETŐFI NÉPE - 2004. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT Fogy a folyam rendkívül alacsony a Duna, ráadásul az elkövetkező napokban tovább apad a folyam a déli szakaszon. Mára 173, keddre pedig 125 centiméteres vízállást mutat a vízügyi előrejelzés a Duna bajai szakaszán. Mohácsnál 187, illetve 152 centit várnak. Ami a vízhőmérsékletet illeti, tegnap Bajánál 18,7, míg a mohácsi szakaszon 19,6 Celsius- fokot mértek. Sárköz: hungarikum A sárköz, a sajátos természeti táj és az itt kialakult életforma megismertetése és bemutatása - mint hungarikum - nagy érdeklődésre tarthat számot. A hagyományőrző munka újabb, jelentős állomásaként létrehozták Decsen a Sárközi Mintatárat. Ball János, a faluház igazgatója, a mintatár alapítója elmondta: az ön- kormányzat a község legrangosabb épületét, az egykori főjegyzői kúria műemlék jellegű szecessziós polgárházát bocsátotta a Sárközi Mintatár rendelkezésére. Itt rendezik be azt a dokumentumtárat is, amelybem a Sárközről szóló történeti, helyismereti, néprajzi, irodalmi és a tájegységre vonatkozó egyéb dokumentumok: könyvek, cikkek, térképek, hang- és filmfelvételek, fényképek kapnak majd helyet. Jegyesoktatás HAGYOMÁNY, hogy a bajai plébániák közösen szervezik a fiatalok házasság előtti lelki felkészítését. Az idén a bajaszentistváni templomban végzik az úgynevezett jegyesoktatást, melynek elvégzéséről igazolást kapnak a fiatalok. (Az igazolás évekkel később is felhasználható.) Templomi házasságkötés előtt ezen irat felmutatása után szolgáltatja ki a házasság egyházi szentségét az eskető pap. Az oktatás öt hónapon keresztül, havi egy alkalommal lesz. Legelőször szeptember 26-án, vasárnap, délután fél 3-kor várják az érdeklődőket. Felsőszentivánon az idei falunapokon nagy sikerrel szerepelt a Kísérleti Színpad. Kalmár János tanár immár negyed évszázada rendez, oktat, újabban a drámapedagógia módszereivel. Nemzedékek sora tanulta meg itt a színjátszást és nyert számos dobogós helyezést országos versenyeken. A 25 éve tartó kísérlet népi ihletésű mese előadásával folytatódik ebben a tanévben. fot& király oszló Fél évszázad az újságírásban A 82 esztendős Szabó Ferenc Baja-Újvárosban él feleségével. Feri bácsi az egyik legidősebb újságíró kollégánk a megyében, a Petőfi Népe régi munkatársa, aki immár fél évszázada tagja a Magyar Újságírók Szövetségének. Baja- Sok kitérő után érkeztem el a háború után az újságíráshoz - kezdi Szabó Ferenc az emlékezéseit. - Budapesten születtem, de Kecskeméten fejeztem be a négy polgárit. Még kétéves sem voltam, amikor édesanyám meghalt, így a keresztanyám nevelt fel. Amikor visszakerültem Újpestre, elektroműszerész tanuló, majd szakmámmal a MÁVAG-nál harckocsiszerelő lettem. Innen egyenes út vezetett a bevonuláskor a jászberényi páncélos zászlóaljhoz. Mivel az oroszok elől a zászlóalj az ausztriai Linzbe menekült, ott háromnegyed évet töltöttem. Akkor gondoltam egy nagyot, vettem egy öreg kerékpárt, és három nap alatt visz- szakerekez- tem Budapestre. Egy időre visszakerültem régi munkahelyemre, ezután tehergépkocsit vezettem Tarnalelecen, Ózd közelében. Fát szállítottam az erdőből, egészen addig, amíg az ózdi kórháznál lettem mentősofőr.- Tulajdonképpen itt kezdődött az újságírói pályafutásom. Verseket írogattam, és mint afféle tollforgató fiatalembert, felvettek munkatársnak a kohászati vállalat újságjához. Rövidesen megindult az Ózdi Bányász című üzemi lap, ennek lettem felelős szerkesztője. Igyekeztem a bányászok mindennapi gondjait szóvá tenni az újságban. Ezzel nyilvánvalóan inkább a föld alatt dolgozó emberek rokonszenvét vívtam ki, mégis megkaptam a Bányászat Kiváló Dolgozója kitüntetést. Pályájának következő állomásán, Veszprémben Szabó Ferenc megalakította az ország első gyermek fotószakkörét. Tizenéves kislányokat és fiúkat vezetett be a fényképezés, a képszerkesztés, az előhívás és a nagyítás rejtelmeibe. 1972-ben került Bajára. Feladatul a Petőfi Népe mutációjának, a Bajai Hírlapnak a szerkesztését kapta. A hét négy napján kellett az anyagot összegyűjteni, majd pénteken Kecskemétre vinni, és lediktálni, mert Baján nem volt gépírónő. A fényképezés, a fdm előhívása és nagyítása is az ő tennivalója volt. Végezte ezt olyan eredményesen, hogy az újságíró-szövetség fotószakosztálya vezetőségi tagjává választotta. Társadalmi kötelezettségei mellett jutott ideje arra is, hogy három üzemi lapot szerkesszen: Dávodon, a bajai Finomposztóban és a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban. Kapcsolatát lapjával és újságíró kollégáival a mai napig sem vesztette el. Megbecsülésben tölti idős napjait feleségével együtt, aki a városi tanács elnökének titkárságát vezette. GÁL ZOLTÁN Halbőség várja a horgászokat Telepítés A sportvizek halasításakor általában meghatározott időre kitiltják a pecásokat az adott területről. A Mohácsi Dolgozók HorRába-250 traktor jó állapotban, RábaWerk 6-os ekével és egy üzemképtelen Rába eladó. Ár: 5 millió Ft, ill. 500 ezer Ft Tel.: 30/247-55-82 564544 KECiSKISMÜTI rŐISKOl.A Kecskemti Főiskola GAMF Kar 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. MF DIPLOMÁSOK FIGYELEM! Szerezzenek végzettségükhöz korszerű gazdasági ismereteket a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán! A kar 2004. szeptemberében levelező tagozatos (3 féléves) másoddiplomás képzést indít MENEDZSER SZAKON európai uniós, vállalkozási és marketing specializációs lehetőségekkel. Jelentkezési határidő: 2004. szeptember 15. Feltétel: egyetemen, főiskolán szerzett bármilyen diploma. Bővebb felvilágosítást dr. Tóth József főiskolai docens ad. Tel.: 76/516-340, 20/354-4224, fax: 76/516-341, __________________e-mail: toth.jozsef@kefo.hu gá szegyesülete viszont másként döntött: arra biztatja a tagságot, minél előbb fogja ki a vásárolt halat. - Pénteken egymillió forint értékű pikkelyes, nyurgapontyokat telepítettünk Belső-Béda Il-es és III-as sportvizeinkbe. Az egyébként itt honos, átlagban 1,30 kilós halból lehet a legkiválóbb halászlét főzni. Azért költünk az ilyen méretűre, hogy azonnal hasznosítható, kifogható legyen Európai színvonalú Idősek Emeltszintű Otthona nyílt Szekszárdtól 10 km-re, Decsen. Elhelyezés: egy-, illetve kétszemélyes apartmanokban. Tel.: 74/595-09 0 8 Fax: 74/595-016 § e-mail: itag@axelero.hu Weboldalunk: www.itagkht.hu mondta Gratzner József, az egyesület elnöke. Mint említette, a napokban kapták az értesítést, hogy egy pályázatukra 300 ezer forint támogatást ítéltek oda haltelepítésre, de ezt a pénzt a jövő évi feladatokra tartalékolják. 2005 nyarán újra szerveznek ifjúsági horgásztábort is, miután az idei, 28 fő részvételével, Külső-Bédában rendezett, egyhetes táborozásnak kedvezőek a tapasztalatai. VADÁSZ TANFOLYAM + VIZSGA indul 2004. szeptember 18-án Tandíj: 38 E Ft Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B Tel: 79/322-629; 30/370-4185 OKEV: 06-015 2-Q2; AKKR: AL0340 365171 AKCIÓ! Jövedéki ügyintéző (5x19 E El) Logisztikai ügyintéző (5x20 E H) Kéz-láb-mükörömépítő (3x22 E Ft) Vadász (38 E Ft) Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B Tel: 79/322-629; 30/370-4185 OKÉV: 064)152-02; AKKR: A JA) 340 562436 A Petőfi Népe hirdetésfelvevó irodája: Bácsalmás, Gróf Teleki P. u. 1. (Városházával szemben) H-P: 9-12,15-16.30 óráig. Telefon: 06-30/509-39-11 AKCIÓ! Számítógépes alap (ECDL) (3x23 E Ft) Pénzügyi-számviteli ügyintéző (8x18 E Ft) Mériegképes könyvelő (3 féléves, 63 E Ft/félév) Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B Te|.: 79/322-629; 30/370-4185 OKEV: 06-0152-02; AKKR ALQ340 <62443 AKCIÓ! Boltvezető vagy Vendéglátó vezető vagyABC-eladó képzés indul Tandíj: 3x15 E Ft Oktatási Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B Tel.: 79/322-629; 30/370-4185 OKÉV: 06-0152-02; AKKR: AL0340 562-142 ízletes vadgombák a piacon Bácska Kedvezett a gombáknak az elmúlt hetek időjárása. Tataháza, Madaras és Mélykút környékéről kilószámra hordják be a bajai piacra a kitűnő, ízletes vadgombákat az árusok. Mielőtt azonban kiteszik a finom gombát a pultra, Barta Lajos gombaszakértő tüzetesen átvizsgálja a kosár tartalmát. E- gyenként veszi kezébe a különféle alföldi, vadon termő, ehető gombákat. Az árusításra szedett gombák között szinte soha nem talál oda nem való, sem enyhén, sem súlyosan mérgező, vagy az ehetőhöz gyanúsan hasonlító, forgalomba azonban nem hozható gombákat. Megtörténik, hogy az erdőben, vagy mezőn kora hajnalban frissen begyűjtött gombák között egyikmásik kalapos finomság férges. A szakember ezeket az emberi fogyasztásra nem alkalmas gombákat eltávolítja. Minden esetben szakszerűen, fonott kosárban tárolt árut hoznak be a piacra, tehát egyetlen példány sem fülled be és okoz ételmérgezést. íme a kínálat: a legértékesebb és egyben legkeresettebb a nagy őzláb gomba (rántva a legfinomabb), az erdőszéli csiperke (sütve vagy tejfölösen, citromos-fokhagymás mártásban), az ízletes tőkegomba (pörköltnek kiváló), a fenyőtinorú (tojásrántottával vagy petrezselymes köretként a legízlete- sebb), valamint az apró, de ízletes, krémlevesnek való szegfű- gomba. KIRÁLY LÁSZLÓ Indul a gázberuházás Mohács-sziget A munkaterület átvételével kedden megkezdődött a Mohácsszigeti gázberuházás.- Sárhát belterületén a föld- gázvezeték fektetésével indul a kivitelezés, ezzel párhuzamosan Kanda térségében készül ilyen munka. Vagyis most ott dolgoznak, ahol eddig még nem volt gázszolgáltatás. Ezt követi a külterületi gerincvezeték kiépítése Bátmonostortól, majd ennek az összekötése a már meglévő újmohácsi és homorú- di rendszerrel, hogy minél zök- kenőmentesebb legyen a tartályos gázt használók átállása - ismertette a munkák menetét Szekó Józsefné, a városháza főtanácsosa. Megemlítette továbbá, hogy az új gázfelhasználók részére a belső engedélyezési tervek készítői névjegyzékéről informálják a lakosságot. Felújították a hercegszántói Horvát Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon sportudvarát. A héten már az új pálya várta a diákokat. FOTÓ: TÖLGYESI GÁBOR ALLASLEHETOSEG A Bácska-Kert Szövetkezet (TESZ) fiatal, tapasztalt, főiskolai végzettségű agrárszakembert keres ügyvezetői munkakörbe. Önálló munkavégzés alapfeltétel. Önéletrajzokat a Bácska-Kert Szövetkezet 6348 Érsekhalma címre várjuk 2004. szeptember 20-ig. Borítékon kérjük feltüntetni: „ ÖNÉLETRAJZ". 564974 V Pályázati felhívás ^5 komplex munkakör betöltésére az Érsekcsanádi Polgármesteri Hivatalban 2004. október 1-iétől betölthető az általános építésügyi igazgatási és műszaki vezetői munkakör. Képesítés:- magasépítési szakon végzett technikus- építészmérnök, építőmérnök- magasépítő üzemmérnök- településmérnök (városgazdasági mérnök) Szakmai gyakorlat: legalább öt év. Előnyt jelent: geodéziai és birtokpolitikai ismeret/gyakorlat, hatósági munkatapasztalat, építés-műszaki programmenedzselésben szerzett gyakorlat, építésvezetői, művezetői vagy műszaki ellenőri gyakorlat. A munkakör tartalma: nem kiemelt építéshatósági feladatok, telephely-engedélyezés igazgatási feladatai, települési rendezési terv és ingatlankataszter kezelése, községfenntartási feladatok irányítása, műszaki vezetői teendők ellátása. Illetmény a vonatkozó közszolgálati törvény szerint (végzettség/gyakorlat alapján). Jelentkezés írásban; szakmai önéletrajz és 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány csatolásával, a következő címre: Érsekcsanád Jegyzője \ Ó347 Érsekcsanád, Dózsa út 77. Ä u M 4 k