Petőfi Népe, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-06 / 183. szám

2004. Augusztus 6., péntek HAZAI T Ü K Ö R 3. OLDAL Koalíciós egyeztetés __________Budapest___________ Ak ár kevesebb létszámú, ki­sebb kormányt is el tud kép­zelni az SZDSZ a jövőben, bár erre nem tesz konkrét javas­latot - jelentette be sajtótájé­koztatóján Horn Gábor, a párt ügyvivője. Kuncze Gábor pártelnök a jövő héten egyez­tet Medgyessy Péter minisz­terelnökkel a kormányátala­kításról. Az SZDSZ a személyi kérdések helyett inkább a tartalmiakkal akar foglalkozni a kormányátala­kítás kapcsán, s az adócsökken­tést, a kisebb állam megvalósítá­sát és a liberális értékek érvénye­sítését tekinti a legfontosabb cé­loknak - mondta Horn Gábor. A politikus közölte: pártjának nincs kifogása a jelenlegi kor­mányzati struktúra ellen, de a ki­sebb és hatékonyabb állam meg­teremtése érdekében támogatna olyan változást, ami kisebb appa­rátust, esetleg kevesebb minisz­tert, minisztériumot eredmé­nyezne. Az Europress kérdésére a párt ügyvivője ugyanakkor azt mondta: az SZDSZ nem tesz konkrét javaslatot miniszteri posztok vagy minisztériumok megszüntetésére, összevonására, s bármilyen új tárca létrehozását ellenzik. Ennek kapcsán megje­gyezte: ha Medgyessy Péter ja­vaslatot tesz a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztérium esetleges kettéválasztására, megfontolják az ötletet, de csak akkor, ha ez nem jár új miniszteri poszt létre­hozásával. Horn tárcacseréket és SZDSZ-es miniszterek elmozdítá­sát nem tart indokoltnak; leszö­gezte: pártja elégedett mind a négy szabad demokrata tárcave­zetővel. A koalíciós partnerről szólva kijelentette: az SZDSZ kí­vülállóként érdeklődve figyeli az MSZP-n belüli változásokat, ame­lyek - reményeik szerint - minél előbb lezárulnak. BARANYA RÓBERT Hulladék és termálenergia Budapest Gombos az esetleges létszámle­~ - építésekről azt mondta: a meg- Az agrár-környezetgazdálko- szorításoknak lesznek személyi dás továbbra is hangsúlyosan konzekvenciái. Arra azonban, jelenik meg a Környezetvédel- hogy mekkora leépítés várható a mi és Vízügyi Minisztérium fő minisztériumban, illetve a kör­célkitűzései között - mondta nyezetvédelem, természetvéde- Gombos András, a tárca új po- lem és a vízügy területén, nem tu- litikai államtitkára. dott válaszolni. A különböző szolgálatok működőképessége Az állatorvos végzettségű új ál- ezzel együtt semmiképp nem fog lamtitkár agrárkötődése miatt sérülni - jegyezte meg. munkája során főleg a mezőgaz- Az új államtitkár a környezet- dasághoz közvetlenül vagy köz- kímélő tájgazdálkodási program vetetten kapcsolódó kérdésekre hatékonyabbá tétele érdekében akar koncentrálni. Gombos napi együttműködést ígért a emellett négy területet - a Vásár- Földművelésügyi és Vidékfej- hélyi Terv megvalósítását, a me- lesztési Minisztérium és a zöld- zőgazdasági veszélyes húltadé- táfcá között helyettes álláthtitká- kok kezelését, a termálenergia ri szinten. „Áz együttműködés környezetbarát hasznosítását, to- javulásával megvan a remény, vábbá az önkormányzatok, a re- hogy a programban részt vevő gionális területfejlesztési taná- gazdák gyorsan, célszerűen csők kapcsolattartásának fokozá- használhassák fel a támogatási sát - jelölte meg kiemelt céljai kö- forrásokat” - közölte Gombos zött. Az Europress kérdésére András. ________bárány* Ré giók találkozója Észak-Komárom Hat ország csaknem húsz te­lepüléséről több száz résztve­vő, folklórcsoportok tagjai, egyéni előadók fűzhetik szo­rosabbra a kapcsolatokat a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napokon.- A korábbi években az anyaor­szág volt a helyszíne a régiók ta­lálkozójának, az első határon túli rendezvény megszervezéséhez a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója adta az apropót- mondta a szervezők-házigaz- dák nevében Varga Anna, a váro­si művelődési központ igazgató­ja. A felvidéki határvárosban a kontinens több nemzeti építésze­ti jellegzetességét bemutató Euró- pa-udvar, valamint a Tiszti Pavi­lon és az Amfiteátrum a fő hely­szín. A közreműködők szomba­ton „tájolnak” is. Hetényben erdé­lyi, muravidéki és dél-baranyai tánccsoportok, zenei együttesek lépnek fel, Marcellházán délvidé­ki és kárpátaljai vendégek pro­dukcióit láthatj ák- hallha tj ák az érdeklődők. ribáry zoltán djuice a Szigeten Budapest A kulturális fesztivál idei fő támogatójaként a djuice a piac legolcsóbb SMS-ével, to­vábbi kedvezményekkel, in­gyenes szolgáltatásokkal és sok-sok mókával várja a szi­getlakókat. SMS csupán 9 forintért - ez az idei Sziget Fesztivál talán legna­gyobb attrakciója. A djuice, illet­ve a Pannon GSM ügyfelei ezért a jelképes összegért küldhetnek szöveges üzenetet a fesztivál idő­tartama alatt a sziget teljes terüle­téről bármely hazai hálózatba. A különlegesen kedvezményes SMS-ár a négy helyszínen felállí­tott üzenőfalakra, valamint a Szi­get programinformációs szolgál­tatás aktiválására elküldött üze­netekre is vonatkozik. Aki még soha nem MMS-ezett, annak érdemes a Szigeten kezde­nie, hiszen azok a djuice- és Pan­non GSM-előfizetők, akik innen küldik életük első multimédiás üzenetét, szeptemberben díj­mentesen használhatják a szol­gáltatást. Emellett a djuice-osok egész augusztusban eleve ingyen küldhetnek MMS-t, és vehetik igénybe a djuice innovatív zene­letöltő szolgáltatását; használa­tukra a djuice ki is tanítja őket az Erő-Téren. Itt vetélkedők, játé­kok, kalandos Merőpróba, akku­feltöltő sarok, valamint a djuice teljes bolti választéka is várja a mobilosokat. A djuice wap-oldala speciális háttérképekkel és többszólamú csengőhangokkal készül a Szi­getre, valamint a fesztivál részle­tes, kereshető programja is meg­található lesz itt a ’Sziget 2004’ menüpont alatt. A Pályázatok roma vállalkozóknak Előnyben részesülnek a romákat foglalkoztató vállalkozások FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/TÖRÖK ANNA A roma mikro-, kis- és középvállalkozások piaci helyzetét javító fejlesztések és beruházások támogatására pályázatot írt ki a gazdasági minisztérium. A program gondozója Lakatos Sándor, a tárca romaügyi szakértője. Budapest- 2002-ben fogtunk hozzá, és csaknem egy évig folytattunk tár­gyalásokat az érdekvédelmi szer­vekkel és az érintett minisztériu­mokkal. A New Yorkban működő Kisebbségi Vál­lalkozásfejlesztési Köz­pont vezetőjét is felkeres­tük, hogy ne csak hazai, hanem nemzetközi pél­dákon is okuljunk, mie­lőtt egy újfajta, a maga nemében úttörő pályáza­ti rendszert dolgozunk ki. Az a szándékunk, hogy ne se­gélyezett legyen a roma közösség, hanem a lehetőségek szerint mi­nél többen váljanak termelő, adó­fizető állampolgárrá - mondja Lakatos Sándor.- Korábban is voltak a roma kö­zösségeket támogató pályázatok.- Valóban, de azok szociális ala­pon nyugvó támogatások voltak. Sok szakvélemény összevetése után arra az álláspontra jutottunk: a roma társadalomnak arra van szüksége, hogy akik akarnak, azok mikro- vagy kisvállalkozó­ként az alapokhoz, vagy esetleg már az első lépcsőhöz is el tudja­nak jutni. Ha ez a folyamat sikeres lesz, akkor a most „csak” a roma pályázaton részt vevő vál­lalkozások valamennyi egyéb pályázaton is meg­állják majd a helyüket.- Milyen volt az első év1- Egyértelműen sike­resnek minősíthető. A ta­valy előtt októberben meghirdetett pályázaton a roma mikro-, kis- és kö­zépvállalkozók, 50 száza­léka önerő mellett eszköz, gép, és különböző berendezések beszer­zésére nyerhettek el legfeljebb 3 millió forintot. 181 pályázat érke­zett be, ebből 76 volt értékelhető; ezek összesen több mint 200 mil­lió támogatást kaptak.- A pályázók milyen szakmát képviseltek?- Többségük az építőipar vala­melyik területén dolgozik, a töb­biek a szolgáltató szektorban vagy a kereskedelem területén működ­nek. Az akció értékét növeli, hogy a pályázatok 65 százaléka a hát­rányos helyzetű megyékből ér­kezett.- Változtattak-e valamit a tava­lyihoz képest?- Mint minden újnak, a mi pá­lyázatunknak is voltak gyermek- betegségei; ezeket igyekeztünk megszüntetni. Tavaly nem volt mód például a telephelyek bővíté­sére; általában ingatlan jellegű be­ruházásokra nem volt lehetőség. Kiderült, hogy erre igény lett vol­na, mert a műszaki felszerelés tá­rolásához drágán bérelnek helyi­séget. Másoknak pedig nem elég nagy a telephelyük. A többi között ezeket is szeretnénk bevenni az idei pályázatunkba. Nem titkolt szándékunk, hogy a romák foglal­koztatást is szeretnénk elősegíte­ni. Ezért azok a vállalkozók, akik több romát foglalkoztatnak, vagy új roma munkaerőt kívánnak fog­lalkoztatni, szintén pályázhatnak támogatásra.- Szerencsére nálunk nincs hi- \ vatálos nyilvántartás arról hogy ki a roma, és ki nem. Hogyan lehet akkor pályázni?- A helyi roma kisebbségi ön- | kormányzattól nem igazolást, j csak ajánlást kérünk, hogy e cí­men lehessen pályázni. KOÓS TAMÁS Csábító a külföldi egyetem Minden második magyar középiskolás tervez tanulmányokat az EU valamelyik tagországában - tanúsítja a Felvételi Infor­mációs Szolgálat (FISZ) országos középiskolai felmérése. Budapest A 10-12. évfolyamos diákok 26-28 százaléka pár hónapig, 13-14 százaléka pár évig tanulna külföldön, míg 8-12 százalék né­hány hetet töltene el ilyen céllal Magyarországon kívül - olvasha­tó a megkérdezett 655 középisko­la továbbtanuló diákjainak köré­ben végzett felmérésben. Esze­rint a lányok inkább vállalkozó kedvűek: mintegy 30 százalékuk mondta, hogy pár hónapig tanul­na külföldön, míg a fiúknál ez az arány 21 százalékos volt. A fővá­rosból a diákok 27, a nagyváro­sokból 28 százaléka utazna né­hány hónapra külföldre. A diákok fele ugyanakkor tájékozatlan az uniós továbbtanulási lehetősé­gekkel kapcsolatban: csupán 39 százalékuk hallott már néhány ösztöndíjról, és mindössze 11 százalékuk vallotta tájékozottnak magát a témában. A nyelvisme­retben lemaradás tapasztalható az uniós átlaghoz képest: a to­vábbtanulni szándékozó 10-12. évfolyamos diákok 21 százaléká- nak van egy nyelvből vizsgája. ■ Több tankönyv ingyen A szeptemberi tanévkezdéskor a tavalyi 565 ezerrel szemben majd 700 ezer rászoruló gyermek jut mintegy 8 milliárd fo­rintos támogatással ingyenesen a tankönyvekhez. Budapest Az oktatási tárca tájékoztatása szerint a 2004/2005-ös tanév­kezdéskor összesen 5317 köz­oktatási intézményben várha­tóan több mint 1 millió 440 ezer diák ül be az iskolapadba. Az is­kolai tankönyvrendelésnek biz­tosítania kell, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékos, a három­vagy többgyermekes családban élő, illetve egyedülálló szülő ál­tal nevelt tanuló és a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők az 1-8. évfolyamon ingyenesen juthassanak hozzá a tankönyvekhez. Az ingyenes­ség biztosítása többféle módon is történhet: tankönyvvásárlás­hoz nyújtott támogatással, a tankönyvek napköziben, tanuló­szobában történő elhelyezésé­vel, illetve iskolai könyvtárból való kölcsönzéssel. Az ingye­nességhez az iskolának elégsé­ges meggyőződnie a családi pót­lék összegéről, mert abból meg­állapítható, milyen jogcímen fo­lyósították azt. A családi pótlék­ról kiállított igazolásnak minő­sül a családi pótlék összegét tar­talmazó bérjegyzék, számlaki- vonat, postai utalvány. Az igénylés jogszerűségét az isko­lának nem kell vizsgálnia; ha a bemutatott utalványból, iratból nem derül ki egyértelműen a címzett személye, az iskola rá­íratja a szülővel a tanuló nevét, amit a szülő alá is ír. A tan­könyvvásárlási támogatás álta­lános összege diákonként a ta­valyi évhez hasonlóan 2400 fo­rint. Ehhez évfolyamtól és kép­zési típustól függő mértékű ki­egészítés járul rászorultsági ala­pon az ingyenes tankönyvellá­tásban részesülőknek. A kiegé­szítés összege az 1-4. évfolya­mon 3600 forint, az 5-8. évfo­lyamon 7200 forint, a középis­kolai osztályokban, a nemzeti­ségi és speciális képzési igényű oktatásban 9600 forint. Az isko­la részére tankönyvtámogatás céljára járó összegnek legalább 25 százalékát tartós tanköny­vek, illetve az iskolában alkal­mazott és ajánlott kötelező ol­vasmányok vásárlására kell for­dítani. Az iskolakezdéshez kér­hető munkáltatói támogatás is. Minden tanuló után 10 ezer forintos, adómentes segítség adható a munkáltató döntése alapján. ______________a Ut azni jó Budapest Ki, és milyen pénzből képviseli a kormányt az olimpián, érin- tik-e a kiutazások a magyaror­szági adófizetők adóforintjait, felmerülhetnek-e az előző kor­mányéhoz hasonló kiadások az athéni olimpiával kapcsolatban? - kérdezi Zuschlag János szocia­lista képviselő a sportminiszter­től. A Sidneyben megrendezett játékokon 10-12 fős delegációval vett részt az előző kabinet, amelynek többek között tagja volt Orbán Viktor miniszterel­nök futballedzője, Jakab János és a protokollért felelős Ambrus Jenő. Az olimpia alatt Magyar Millenniumi Napok címmel tar­tottak rendezvénysorozatot, amelyet a Happy End Kft. közel 300 millió forintból szervezett meg. A rendezvényre 47 fős de­legáció utazott, amelynek tagjai­ról az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata szerint nem készült lista - emlékeztetett Zuschlag János. ■ Hírek Levonul az ár Harmadfokúról másodfokúra mérsékelték csütörtökön az ár- vízvédelmi készültséget a Her- nád mentén, miután egyre gyorsabban vonul le az árhul­lám - közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Igaz­gatóság szóvivője. MTI Pluszforrások Az MDF kezdeményezi fogja az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnökénél, hogy a testület tekintse át a lőterekkel és környezetükkel kapcsolatos problémákat - közölte Csantpa Zsolt MDF-es képviselő. A Hon­védelmi Minisztérium jogászai már két éve dolgoznak azon, hogyan lehet pluszforrásokhoz juttatni a lőterek környezetében lévő hátrányos településeket, mii Hibás pályázatok Meg kell ismételni az új Vásár­helyi Terv kivitelezési munkáira kiírt pályázatot, mert a bírálók az összes pályázó ajánlatát hi­básnak találták - közölte a Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Mi­nisztérium sajtóirodája. A pá­lyázati felhívásra 12 hazai és külföldi cég jelentkezett. Az újabb pályázatot hamarosan kiírják, annyi változással, hogy most már az EU-s normákat is érvényesítik, mti Zempléni Fesztivál Több mint hatvan kulturális eseménnyel, tucatnyi nemzet­közi színvonalú koncerttel és előadással várja a zene ked­velőit az idei zemléni fesztivál augusztus 13. és 19. között. A rendezvény zenei bázisát ez­úttal két fiatal együttes, a Buda­foki Dohnányi Ernő Szimfo­nikus Zenekar és a Danubia Szimfonikus Zenekar alkotja. Érdekesség, hogy öt tematikus nap, a Tánc, a Régizene, a Vi­lágzene, az Új zene és az Opera napja várja a vendégeket. Az idei év újdonsága, hogy az esti fesztiválkoncertek mel­lett már a kora esti órákban is nemzetközi színvonalú hang­versenyeket és előadásokat él­vezhet a közönség, europress Hűtlen kezelés A Nemzeti Nyomozó Iroda hűt­len kezelés miatt folytat nyomo­zást a Honvédelmi Miniszté­rium (HM) An-26-os szállító re­pülőgép beszerzésének körül­ményeiről. Horváczy Emese, az iroda sajtóreferense elmond­ta: a Nemzeti Nyomozó Iroda a közelmúltban vette át a BRFK- tól az ügyet, jelenleg az iratok tanulmányozása folyik. Másfél­két hét múlva részletesebb tájé­koztatást adnak az ügyről, mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom