Petőfi Népe, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-05 / 182. szám
2004. Augusztus 5., csütörtök MEGYE KORKÉP Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig BAJA A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és főiskolája, a Wesley János Lelkészképző Főiskola Teológus és Lelkész Szaka tegnap délelőtt (nem pedig ma, mint tévesen írtuk) tartotta bűnbánati és emlékező istentiszteletét. FELSŐSZENITVÁN. Megverte volt feleségét egy férfi. Hétfőn fél 12-kor egy 47 éves felsőszentiváni nő feljelentette volt férjét a kapitányságon. Elmondása szerint még július 26-án délben a közösen lakott házukban megverte, minek következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. FÜLÖPHÁZA. Megújul az 1948 óta használt községháza. Most a tanácskozóterem és az irattár felújításán van a sor. Addig - s várhatóan szeptemberig - a helyi művelődési házba költözött át a polgármesteri hivatal. A munkálatokat a szomszéd város egyik vállalkozása, a P-Szer Kft. végzi. Ugyancsak ők építik a fülöpházi önkormányzati bérlakásokat is. GARA. Szivattyút emeltek el egy családi házból. Hétfőn délelőtt 9 órakor egy garai nő telefonon jelentette be a bajai rendőrségen, hogy ismeretlen tettes bemászott háza udvarába és onnan elvitt egy 23 ezer forintot érő víz- szivattyút. JÁSZSZENTLÁSZLÓ. Ősztől Dobos László irányítja a jász- szentlászlói általános iskolát. Az eddigi igazgató, Kovács Károly ugyanis nyugdíjba ment. Az igazgatóváltásról a közelmúltban döntött a község képviselőtestülete. KATYMÁR. Fiú topod *z Anyjától. Délelőtt negyed ^-"kof égy katymári nő feljelentést tett saját fia, G. L. ellen, aki július 10. és 16. közötti időben meglopta. A sértett lakóházából egy hűtő- szekrényt, egy fagyasztószekrényt, egy porszívót, egy gázpalackot, három szőnyeget, két kerékpárt és két ezüst nyakláncot lopott el, mintegy 200 ezer forint értékben. KECEL. Majd ezren voltak a június végén megrendezett Egy nap, egy estén együtt a város elnevezésű szabadtéren megrendezett programon. A szórakoztató, s mondhatni családi estet - amelyet hagyományteremtő szándékkal szervezett az önkormányzat - augusztus 8-án megismétlik, azaz csak képekben. Ugyanis a helyi televízió 14 órától bemutatja a jól sikerült össznépi találkozót, amelyre minden bizonnyal sokan kedvet kapnak majd, hogy jövőre résztvevői is legyenek az eseménynek. / KECSKEMÉT. A Négyes Fogathajtó Világbajnoksághoz kapcsolódóan vasárnapig minden este színvonalas programok várják a vendégeket és a kecskemétieket a főtéren. Ma este 8 órától a Langa- léta Garabonciások műsora kezdődik, majd 9 órakor a Honvéd Együttes lép fel. Pénteken az European Mantra Jazz koncertje este 7 órakor, Dés László és együttesének lemezbemutató koncertje pedig este 9 órakor kezdődik. Szombaton este 8 órától térzene, 9 órától operettest szórakoztatja a nagyérdeműt. KECSKEMÉT. Nina Hole, dán alkotóművész munkáit mutatja be az a kiállítás, amely a napokban nyílt a Nemzetközi Kerámia Stúdióban. A tárlat augusztus 13-ig, hétköznapokon délelőtt 10 és délután 5 óra között tekinthető meg. KECSKEMÉT. Wang Fu-Charng tajvani keramikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás a napokban a Nemzetközi Kerámia Stúdióban. A tárlat augusztus 19-ig, hétköznapokon délelőtt 10 és délután 5 óra között látható. KECSKEMÉT. A Négyesfogat- \ hajtó Világbajnokság ideje alatt, augusztus 4-8. között minden nap 10 órakor belvárosi városnézés indul a Tourinform irodától magyar és német nyelven. Augusztus 7-én és 8-án angol nyelven is. A részvételi díj 700 forint. Jelentkezni a városháza sarkán lévő Tourinform irodában lehet az adott napokon délelőtt fél 10-től. KUNADACS. A Felső-kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete A nők munkaerőpiacé reintegrá- ciója című pályázaton sikerrel szerepelt. Ennek köszönhetően Kunadacson egy meglévő, üresen álló bérlakást alakítanak át. Az épületben idősek klubját működtetnek majd. A tisztes korosztály érdeklődő tagjai itt nappali elfoglaltságot is találnak maguknak. A Rákóczi úti épületben lesz társalgó, pihenőhely, sőt melegítő konyha is. Az átalakítás költsége 6,2 millió forint, amelynek legtöbbje pályázaton nyert pénz. KUNSZÁLLÁS. Augusztus 29-én tartják meg a tervezett használt gumiabroncs-feldolgozó üzemmel kapcsolatos népszavazást Kunszálláson. Erről, az üggyel kapcsolatos aláírásgyűjtést követően, rendkívüli ülésen döntött a község képviselő-testülete. LAJOSMIZSE. Augusztus 10-én a kecskeméti származású, s Svédországban élő Daku Piroska amatőr festő munkáiból rendeznek kiállítást a városi művelődési házban. A tárlatnyitó 18 órakor lesz. A bemutató augusztus 24-ig látható. LAJOSMIZSE. A művelődési ház és könyvtár a diákok szünideje alatt szerdánként és csütörtökönként 9-11 óráig hasznos elfoglaltságot toljál 1 gyerekekrtek. A4 '{ £ "előbbi fta^dkorf táfsJsjStéKokbcffi ■■" vehetnek részt, az utóbbikon pedig könyvtári játékokkal üthetik el az időt. Természetesen mindkét napon felnőttek felügyelete mellett. A részvétel ingyenes. SOLT. A mozgáskorlátozottak solti csoportja augusztus 7-én, szombaton 16 órától kulturális délutánra várja a sorstársakat és az érdeklődőket. A Park Motel parkolójában - többek között - fellépnek a helyi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Óvoda legkisebbjei, majd a Szivárvány mazsorettcsoportban lehet gyönyörködni. Komáromi István előadóművész után szerepelnek a Petőfi-telepi nyugdíjasklub tagjai, a Kék-Duna Szociális Otthon gondozottjai, a kissolti nyugdíjasok, a Gördülő Tánccsoport, s játszik a Dunamenti Citerazenekar is. TISZAKÉCSKE. Vasárnapig tekinthető meg a Népművészeti hagyományok a Dél-Alföldön című kiállítás az ókécskei közösségi házban. A szebbnél-szebb hímzéseket, fafaragásokat, fazekas kerámiákat, gyöngynyakéke- ket bemutató tárlat kedden délután 2 és 5, szerdától péntekig reggel 9-től délután egy óráig, szombaton 9-től délig tekinthető meg - díjtalanul. TISZAKÉCSKE. Népes delegáció járt a napokban Lübbecke- ben, Tiszakécske német partnertelepülésén. Pontosan tizenöt évvel ezelőtt írták alá ugyanis a testvérvárosi kapcsolatról szóló dokumentumokat. A küldöttséget ötfős gyimesfelsőloki delegáció elkísérte, Bodor Piroska polgármester vezetésével. (Gyimesfelsőlok szintén testvértelepülése Tisza- kécskének.) Lübbeckében Bar- dócz Lajos grafikus, Gyalai Béla festő és a Tiszakécskén élő német származású Schmalholcz Hendrik fotóművész anyagából nyílt kiállítás. A kécskeiket a Tisza ’83 citerazenekar, Szíjj Mariann és Kiss Edit énekesek képviselte. A Tisza-parti település az augusztus 20-i ünnepség keretében hívja vissza a lübbeckeieket. ■ Összkomfortossá lett tanyavilág Egyre több tanya válik összkomfortossá mostanában Fülöpszálláson, miután a település külterületének egy részére is kivezették a gázt FÜLÖPHÁZA A községbe 1986-ban vezették be a korszerű fűtőanyagot. Akkor aligha gondolták a néhány kilométerre lakók, hogy egyszer ők is vezetékes gázzal süthetnek, főzhetnek, fűthetnek. Hogy ez megvalósulhatott, az egy sikeres pályázat eredménye. így az önkormányzatnak és az érintett polgároknak nem kellett annyira zsebbe nyúlniuk. Mint arról Pesti Józsefné polgármester tájékoztatta lapunkat: a beruházás jelentős része az 5,7 millió forint állami támogatásnak köszönhetően valósult meg. Ezzel tizenhét családhoz juthatott el a gáz. Közöttük vannak Parrag Istvánék is, akiknek a tanyája jó két kilométerre van a falutól.- Több mint három évtizede lakunk itt. Amikor megvettük, nem volt itt semmi közmű. Nem is hittük, hogy megéljük, hogy egyszer összkomfortos házunk lesz. A hetvenes évek végén villanyunk lett. Húsz esztendeje vizünk is van. A vezetékes telefon egy évtizede lett bekötve. Most meg a gáz! - újságolta örömmel a háziasszony, Gabika, aki ottjártunkkor éppen az ebédet készítette. - Az biztos, hogy most zsebbe kellett nyúlParrag Istvánné az ebédet már vezetékes gázzal főzte, fotói p. s. nunk, de hol van az a költség attól, hogy mi például a tartályos gázt használtuk, s egy telünk 360 ezer forintba került. Ettől ez csak olcsóbb lehet. Nyugdíjasok vagyunk mindketten. Nem hiányzik már nekünk semmi. Itt, távol mindentől nyugalom van. Mellettünk, azaz a legközelebbi tanyában az édesanyám él. Ott születtem, abban a házban. Milyen jó, hogy már neki sem kell a fűtéssel bíbelődnie, hanem konvektorral fűt majd a télen - mondta a ház asszonya. ________ps. Me gmentették az összevert ebet Kiskunfélegyháza Hosszas és kitartó kezeléssel sikerült megmenteni Gombócot, a félholtra vert kiskunfélegyházi kutyát Megírtuk, hogy néhány hete kőtörő kalapáccsal kétszer is fejbe verte kutyáját a kiskunfélegyházi B. J. A félholtra vert állatot műanyag zsákba dugta és egy sarokba dobta. A kutya azonban nem pusztult el, kirágta magát a zsákból, majd az udvari WC mögé hú- |z|dott, ott találták.ián Hjel^si állat- fvédők a/ egl’ik sfttfhsSétf bejelentése alapján. Az ügy kivizsgálása gyorsított eljárás keretében folyt, a városi bíróság már július 22-én ítéletet hozott. Az állatkínzásért 10 hónap fogházbüntetést kapott az elkövető, két évre felfüggesztve, valamint 50 ezer forint pénzbüntetést. Az, hogy Gombóc életben marad-e egészen az elmúlt napokig kérdéses volt. A kiskunfélegyházi Fidó Bácsi Közhasznú Alapítvány elnöke és egyik kurátora több mint két héten át küzdött az életéért. Dr. Medgyesi József állatorvos attól tartott, hogy a kutya fejét ért ütésektől átszakadt koponyacsont helyén fertőzés érheti az agyhártyát és agyvelőt, és gyulladás lép fel. A heteken át tar- *t© a|tibi6tikufntís kezelésnek kö- 'szöflhefőeh %ikéKilt megakadályozni a komplikációkat, s most már biztos, hogy Gombóc életben marad. Marancsikné Némedi Erzsébet, a kutya gondozója elmondta: az első napokban dilemmát okozott, hogy érdemes-e életben tartani a szenvedő állatot, hiszen állapota valóban válságos volt. Utólag a kétkedők is megbizonyosodhattak azok igazáról, akik végig a gyógyítás mellett voksoltak. A helyi állatvédők néhány nappal ezelőtt már áthelyezték elkülönített helyéről Gombócot a többi menhelyi kutya közé. Örömmel látták, hogy együtt játszik és eszik a többi gazdátlan négylábúval. Némedi Erzsébet hozzátette még: számára az a legörömtelibb a történetbéni,- .hógy// iGdmbÖQ/ík nem veszítette el blzaíibá^óz éffi- T' berekkel szemben, így a barátságos, szerető gazdira vágyó kutyát, 65 sorstársához hasonlóan örökbe adhatják. SERES ANITA Megszűnik az iskolakonyha Tiszaug Szeptembertől csak melegítő konyha lesz az ugi általános iskolában. A korábbi, főzésre is használt konyhát megszünteti az önkormányzat, mivel nincs pénze a korszerűsítésére. Ez azonban azt is jelenti, hogy két embernek megszűnik a munkaviszonya. A konyhát szervezetileg nem az iskolához, hanem a gondozási központhoz csatolják. Az iskolások, óvodások és a gondozási központ lakói azonban így sem maradnak meleg étel nélkül. Szeptembertől ugyanis a Lakitelek Népfőiskolá- ról fogják hozni az ebédet. ■ Trükkös tolvajok Nagykőrös Primitív trükkel lopott el 300 ezer forintot két férfi egy idős nagykőrösi asszonytól A nyugdíjfolyósító munkatársaként mutatkozott be két ismeretlen férfi kedden a Kodály Zoltán utcában lakó idős asz- szonynak. Azt hazudták neki, hogy megemelték a nyugdíját és a pénzt hozták. Az asszony minden szavukat elhitte, és még akkor sem fogott gyanút, amikor az idegenek előbb tőle kértek egy tízezer forintost mondván, fel akarják írni a bankjegy számát. Szemük előtt vette elő a pénzt a rejtekhelyről. A bűnözőknek ezután már csak annyi dolguk maradt, hogy eltereljék a sértett figyelmét és elemeljék megtakarított 300 ezer forintját. A rendőrök keresik a tetteseket. ■ Elfogták a határsértőket Déli határ Illegális módon lépett hazánk területére vasárnap egy szerb- montenegrói és két makedón állampolgár Kelebiától hat kilométerre keletre eső határszakaszon. Még aznap este egy szerb határsértőt is elfogtak a határőrök Tompa közelében. Vasárnap az esti órákban egy szerb-montenegrói állampolgár is tiltott módon lépett hazánk területére körülbelül egy kilométerre nyugatra, a tompái közúti határátkelőhelytől. Elfogni az 53- as főúton Tompa déli területén sikerült, ahol a szolgálatot teljesí- -tő.járőr éjjellátó távcsövével vette észté 3 férfit, ákiről hamarosan kiderült: beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben ellene. A Határőrség megindította a büntető eljárást a férfi ellen, akit bűnügyi őrizetbe vettek a kecs- keméti kapitányságon. _______■ Köz életi hírek • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) augusztus 5- én, csütörtökön délután 3 és 4 óra között Lakiteleken, a polgár- mesteri hivatalban tart képvise- lői fogadóórát.______________■ Ko lostorátadás ősszel PÁLOSSZENTKÚT Már állnak a szentkúti új pálos kolostor és noviciátus falai. A kivitelező szerint: még idén elkészül az épület A 80-100 millió forintra becsült beruházás költségeinek kétharmada egy örökségből, illetve különböző egyházi adományokból gyűlt össze. A hiányzó részt úgynevezett téglajegyek árusításából tervezi előteremteni a pálos közösség. Az új épületben, amely elsősorban a novíciuskép- zést szolgálja majd, a szerzetesek lakófülkéi mellett úgynevezett vendégszobákat is kialakítanak a látogatóba érkező lelkigya- korlatos diákcsoportok számára. De itt kap helyet az értékes kegytárgyakat, egyházi dokumentumokat és ereklyéket bemutató múzeum is. Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton tájékoztatjuk, hogy informatikai rendszerünk átállása miatt ügyfélszolgálati irodáink 2004. augusztus 6-11-ig zárva tartanak Ezen időszak alatt, mind a személyes, mind a telefonos ügyfélfogadás szünetel. 2004. augusztus 12-től a megszokott nyitvatartási renddel várjuk ügyfeleinket. Megértését köszönjük! DÉGÁZ Rt. *ÉÍ %:y n RENAUCLto|!o{$?| Pörgésre kódolva Renault Clio Code limitált széria A Clio Code limitált széria azonnal a fiqyelem középpontjába kerül: elképesztő színek, dögös narancssárga design, különleges üléshuzatok. Ráadásul írelül is minden adott, hogy jól érezcl magad: a 2x15 W-os rádió-CD, a sportűlések, az ABS és 3 fedélzeti számítógép garantáltan hangulatba hoznak. És a legjobb buli az egészben, hogy már 2 680 000 Ft-ért a Tiéd lehet. Várunk márka- kereskedésünkben! i Ajánbwrtk a késiét erejéig érvényes. Fogyasztás iiter/100 km: vegyes: 4.2-S.7; városi: 5,2-S,2; országúti: 3,6-5,8: C02-kibocsátás g/km: 110-1 üO {változattól függően) FORMONT AUTÓ KFT 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út p3„ Tel.: (76) 503 700 - Fax: (76) 503 709