Petőfi Népe, 2004. augusztus (59. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-02 / 179. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI K Ö R K É I» VÉLEMÉNYEK 2004. Augusztus 2., hétfő Nézőpont Kubatovics Tamás Kissé megbolondult az időjárás, hiszen októberi napok után köszön­tött be tegnap az augusztus. Lehet örülni vagy szomorkodni. Mert, mint tudjuk, minden viszonylagos. Ezt bizonyította egyik ismerő­söm, aki szinte lelkendezve beszélt az utóbbi napok időjárásáról. Di­csekedett, hogy ilyen remek nyara még nem volt az utóbbi években. Való igaz, a máskor folyamatosan tüsszögő jóembert nem kínozta a virágpor. Mosolyogva hajtotta fejére a kapucnit és jókedvű bálnava­dászként indult a zuhogó esőbe. Újra itt a nyár Kevésbé voltak elégedettek azok, akiknek a múlt hétre esett a hazai nyaralás. Ők egészen máshogy látták a világot. Pórul jártak, de pana­szuk nem kap akkora nyilvánosságot, mint a balatoni helyzet miatt siránkozóké. Mondhatni szokás szerint szállt fel a panasz a magyar tenger partjáról, hogy nincs vendég, anyagi romlás tör a vendéglátó- iparra és az idegenforgalmi vállalkozásokra. Csak azt nem értem, hogy a ritka vendéget miért nem becsülik meg. Július közepén volt alkalmam összegyűjteni néhány kellemetlen tapasztalatot. Bár az is előfordulhat, hogy a Balaton térségét titkon a Csodák tavává szeret­nék alakítani. Ennek részeként lesz a szörpből rostos üdítő, és a számla kifizetésének időpontjára az elrágott két lángosból négy. De hagyjuk a bosszúságot, süt a Nap, javul a hangulat. Irány a vízpart! Kocsmároséknak strand helyett itt a stand. Mos­tan torkon lesz ragadva a feke­tegazdaság. Reszkessen min­a bo,-pancsolásnak ^SSSlXÍS& ba! Úgy tűnik, a napsütés egy­re több kommandót segít világra. Rövidesen létrejöhet a kommandó koordinációs központ, ami bizonyára hivatott lesz a hatékonyság nö­velésére és a kiadások csökkentésére. Most ugyebár a cukor­bizniszben ér véget a édes élet. Már megint vége a borpancsolásnak, a tőkefüggetlen Rókáknak ismét befellegzett. Egy nagy hagyomá­nyokkal bíró, komoly szaktudást felhalmozott iparág végnapjai kö­vetkeznek. Közben belopózik életünkbe a sport. Kezdődik a fogat­hajtó világbajnokság, majd az olimpia. Kedvező hír, hogy eljött a lecsószezon. Persze nem árt az óvatos­ság. Ne lanyhuljon figyelmünk, ha piacra megyünk! Nehogy vélet­lenül a paprika és a paradicsom mellé egy első osztályú futball kft.- t is ránk sózzon a rafinált kofa. Akkor az időjáráshoz hasonlóan mi is megbolondulunk. Már megint vége Sikeres falunap Ladánybene Az elmúlt hétvégi falunap az egész községet megmozgatta. Sokakat vonzott a képzőmű­vészeti tárlat és azt kísérő zenés­irodalmi műsor. Átadták a község kitüntető címeit is. A lovas­sportok kedvelői is megtalálhat­ták számításukat a focipályán, a kettesfogathajtó versenyen. ízle­tes ételekből sem volt hiány, hi­szen többen a bográcsok mellett mérték össze szakácstudomá­nyukat. Ezután a zene vette át a főszerepet. A népzenei együtte­sek mellett ismert hazai sztárok léptek színpadra. ______■ Az anyatej sokkal több, mint táplálék Bensőséges hangulatú, baba- és mamaba- rát rendezvény színhelye volt az elmúlt hét végén a kunszentmiklósi ÁMK nagy­terme. Itt volt - az ÁNTSZ Kecskemét Vá­rosi Intézete, a Magyar Védőnők Egyesüle­tének megyeszékhelyi szakosztálya, vala­mint az említett város és térsége védőinek szervezésében - az anyatejes világnapi program. A SZOPTATÁS VILÁGHETE- Az élet külön ajándéka az anya és a gyer­mek kapcsolata, amelyben az első három év az érzelemkötődés legfontosabb időszaka. Az ölelés, a szoptatás léte (vagy nem léte) alapvetően meghatározza az emberke sorsát- mondta megnyitóbeszédében Bődi Sza­bolcs, a város polgármestere, aki egyébként ötgyermekes édesapa. Dr. Molnár Ilona Kecskemét városi tiszti főorvos örömünnep­nek nevezte az összejövetelt. (Egyébként láthatóan is az volt). Ezután az anyaság leg­szebb érzéséről beszélt: Életet adni, s gyer­mekünket önmagunkból táplálni annak a végtelen, s utánozhatatlan szeretetnek az alapja, amely csak az anya és a gyermek kapcsolatban lehetséges. Az anyatejjel, a szoptatás örömével a szeretetünket is adjuk. Dr. Lebovics Valéria gyermekorvos arról beszélt, hogy milyen szerepe van az anyate­A CSECSEMŐK 6 HÓNAPOS KORIG KIZÁRÓLAGOS SZOPTATÁSA, ADATOK %-BAN 2002. 2003. 2010. terv Magyarország 36,9 40,5 52,0 Bács-Kiskun m. 31,4 36,3 46,4 Forrás: Odor Andrea országos vezetövédönó_____________ je s táplálásnak a betegségek megelőzésé­ben. Dr. Terebessy Károly szülész-nőgyó­gyász szakorvos a csecsemők korai mellre- helyezésének előnyeiről szólt. Udvari Edina édesanya saját élményeiről számolt be, hogy gyermeke szoptatásakor milyen ne­hézségekkel találkozott szembe. Komjáthy Ildikó védőnő a Mellápolás, fejés, mastitis címmel tartott előadást. Ezt követően a so­káig szoptató - hat hónapos korig vagy to­vább - édesanyákat köszöntötték. Szám sze­rint nyolcvanhármat, akik nemcsak helybé­liek voltak, hanem Kunpeszérről, Tassról, Lajosmizséről, Kerekegyházáról, Szabad- szállásról, Szalkszentmártonból és Kun- adacsról is. A félnapos program során a színpadon gyermekműsorokat is láthattak a résztve­vők. A szervezők külön gondoskodtak a még csak mászni tudó, vagy a már játszani is szerető apróságok szórakoztatásáról. Ez utóbbiakat egy apuka szívesen segítette. Nem feledkeztek meg arról sem, hogy ezút­tal pelenkás és anyatejjel táplált közönség is volt a sorok között. E célra külön helyisé­get rendeztek be. A legfiatalabb baba talán a mindössze három hónapos Rideg Cintia Anna volt. A tartalmas szakmai előadások után ter­mészetesen kialakult a sajátos kerekasztal, ahol az édesanyák kicserélték tapasztalata­ikat, megbeszélték örömeiket, aggodal­maikat. A jelenlévő szakemberek, ven­dégek pedig szívesen adtak tanácsot a hozzájuk fordulóknak. Bekapcsolódott ebbe dr. Molnár Ilona is, aki mint mondta, majd három évtizede annak, hogy a csecsemő- és gyermekgyó­gyászati szakvizsgájának tétele éppen Az édesanya ujján is le lehet vezetni a szopási ösztönt, ha a poci még nem éhes. fotói p. s. a korszerű csecsemőtáplálás volt. Egyéb­ként a Világszövetség a Szoptatási Akciók Támogatására (WABA) az idén augusztus 1- 7-ig terjedő időszakra hirdette meg a szopta­tás világhetét. Ennek célja, hogy segítsen mindenkit a kizárólagos szoptatást (a csecsemő az anya­tejen, illetve női tejen kívül semmilyen egyéb ételt vagy italt nem kap) jobban meg­érteni, hinni előnyeiben, s megtalálni azo­kat a módszereket, amelyek bátorítják az anyákat, hogy így tegyenek. Ugyanis - vall­ják a szakemberek is - az anyatej sokkal több mint táplálék.________ pulai sara KE RESZTÉNY KÖNNYŰZENEI FESZTIVÁL. Apostagon az elmúlt hétvégén - a falunapok keretében - kilencedik alkalommal rendezték meg ezt az eseményt. Felvételünk az egykori zsinagógában, a mai Falu- házban készült, ahol Ferencz István plébános aktuális kérdésekről beszélgetett a fiatalokkal. fotó: b. r. Támogatások Tass Az új tanév sok kiadást jelent a családoknak. Ezen segít a tassi képviselő-testület azzal, hogy már meghozta a támogatásra vonatkozó határozatát. Eszerint óvodába já- hónapban té­rítésmentesen adnak tízórait. Az általános iskolások ingyen kap­ják a tankönyveket. A nem hely­ben tanuló kortársaik 3500 fo­rint beiskolázási segélyben ré­szesülnek. A gimnáziumban, szakközépiskolában és szak­munkásképzőben továbbtanuló­kat 4500 forinttal segítik. A fel­sőoktatási intézmények nappali tagozatán tanulók egyszeri alka­lommal ötezer forintot kapnak. E támogatási formának már ha- gyománya van a településen. ■ A megbeszélt időpontra olcsón fuvaroz az R és K Szállítmányozó Kft. Kecskeméten a teherfuvaro­zói üzletágban jól cseng az R és K Szállítmányozó Kft. ne­ve. A cég pontos és megbízha­tó munkavégzéssel egyre több ügyfelet szerzett az el­múlt években. A vállalatot Rácz Ignác indította el 1988-ban mint teherfuvarozó. A vállalkozó követte a piac és a megrendelők igényeinek változá­sát, és folyamatosan bővítette a jármű és gépparkot. Hogy mi­lyen munkát vállal a cég, arról az ügyvezető igazgatót, Rácz Igná­cot kérdeztük.- A profilunkba szinte minden belefér, ami manapság ebben az ágazatban elképzelhető. Egyelő­re csak belföldön vállalunk fu­vart. Szállítunk sódert, kavicsot, betont, földet, termőföldet, min­den fajta homokot, töltés-, habo­sított és granulált salakot, tőze­get, kerti murvát, sőt a legújabb a kertépítéshez szükséges szikla­kő. Előttünk nincs akadály, a fel­sorolt árut bármilyen tételben házhoz illetve a kért helyre visz- szük. Megrendelőink egy része Kecskemétről, másik fele pedig a megye többi részéről bíz meg minket munkával. Természete­sen a távolság nem akadály, a gé­peket és a nehézgépeket egy 40 tonnás trailerrel szállítjuk a hely­színre. Az R és K Szállítmányozó Kft. ezen kívül vállal nagy tömegű billenős fuvarozást, gépi vala­mint útépítési és tereprendezési munkákat. A cég elvégzi pince­tömbök kiszedését, tavak, csa­tornák, medrek ásását és kotrá­sát. Hidraulikus bontókalapács­csal betonszerkezetek és épüle­tek bontását is elvállalják. Nem kell a törmelékkel sem foglalkoz­ni, az R és K Szállítmányozó Kft. a munka végén azt is elszállítja. A cég munkatársai vasárnap ki­vételével a hét valamennyi nap­ján a megrendelők rendelkezésé­re állnak.-Jelenleg 15 fővel dolgozunk. Szakembereink a legjobban fel­készített gépkezelők és sofőrök - magyarázza Rácz Ignác. A fu­varozáson kívül az R és K Szál­lítmányozó Kft.-nél lehetőség van a gépek bérlésére is. A meg­rendelő nyerges vontatók, hét terepes billenős gépkocsi - eb­ből három 27 tonnás szerelvény - bontókalapács, trailer, vala­mint hat rakodógép: CASE POCLA1N 988, egy 688 forgó­kotró, egy O&K L5, egy L20-as és egy L30-as tolólapos hom­lokrakodógép, illetve egy CASE 170 lánctalpas rakodógép közül választhat. IFA teherautóink he­lyett öt darab új MAN gépkocsit vásároltunk a közelmúltban. A fejlesztések jelentős kiadással jártak, ennek ellenére idén nem emeltünk árat. a H-6000 Kecskemét Klebelsberg K. u. 15/a. TeL/fax: 76/485-523,418-071 Mobil: 20/9345-018 Régi-új elnök MDF Megyei Választmány Ismét Karsai Péter országgyűlési képviselőt választotta elnökének az MDF Bács-Kiskun megyei vá­lasztmánya - közölte maga az érintett tegnap az MTI-vel. Karsai Péter - aki alelnöke az Országgyűlés Honvédelmi Bizott­ságának - elmondta, hogy a szombati választmányi ülésen Font Sándorral, a Lakitelek mun­kacsoport szóvivőjével szemben 14:11 arányban választották meg ismét megyei elnöknek. „Én a 10 százalékos MDF párt­ján állok, amely az európai parla­menti választáson sikerrel szere­pelt” - fogalmazott. Hozzáfűzte: szerinte a Dávid Ibolya pártelnök által képviselt irányvonal sikeres és biztosabb, mint a Lakitelek munkacsoport által megfogalma­zott elképzelések. „A Bács-Kiskun megyei vá­lasztmány szavazatával is alátá­masztja álláspontomat” - mond­ta Karsai Péter. Az MDF-es politikus tájékoz­tatást adott arról is, hogy a me­gyei választmány négy képviselőt delegált az országos választ­mányba, természetesen az elnö­köt és Lezsák Sándort, a Lakitelek munkacsoport tagját is. A Ma­gyar Demokrata Fórum szeptem­ber 25-én tartja tisztújító orszá­gos gyűlését, s augusztus 16-ig valamennyi megyei választmány is megtartja tisztújító gyűlését. ■ Kiégett egy ház szobája Páhi Valószínűleg elektromos zárlat okozta azt a tüzet, amely Pá- hiban egy lakóházban pusztított szombaton délután - értesült az Objektív Hírügynökség a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesétől. A kiskőrösi lánglo­vagokat 16 óra körül riasztották az Ady Endre utcába, ahol egy la­kóház szobájában tűz ütött ki. Mire a tűzoltók odaértek, az egész 25 négyzetméteres helyi­ség már égett. A lángokat a szak­emberek gyorsan megfékezték, de a szoba berendezése megsem­misült. A födémet is meg kellett bontani, mert az átizzott. A tűz a többi helyiségre nem terjedt át, de a füst és a korom az egész la­kást beterítette. Személyi sérülés nem történt, a kárt mintegy 1,5 millió forintra becsülik. A lángo­kat - az elsődleges szakértői véle­mény szerint - valamilyen elekt­romos berendezés zárlata okoz­hatta. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom