Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-14 / 163. szám
I 2004. JÚLIUS 14., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig APOSTAG. A helyi Ladik Ifjúsági Egyesület az idén kilencedik alkalommal rendezi meg a minden esztendőben nagysikerű Ladik Fesztivált. A július 30-tól augusztus 1-ig tartó program a keresztény értékeket képviseli. A három nap alatt 15 zenekar lép fel, bemutatva a keresztény könnyűzene minden ágát. A koncertek mellett természetesen előadások is lesznek, de bográcsparti, légvár és strandfoci is várja az érdeklődőket. A település központjában rendezett fesztiválon részt vesz a szalézi rend is egy játszóházzal. A rendezvény védnökei: dr. Bábel Balázs kalocsai érsek, valamint dr. Beer Miklós váci püspök. Bővebb információ szerezhető a www.ladik.hu, illetve telefonon a 20/5482087-es számon. BAJA. Ma 13 óra 30 perces kezdettel hallható lesz a Magyar Rádió Bartók adójának műsorán a bajai Ad Libitum Kórus műsora. A felvétel a Kodály Zoltánról elnevezett III. Magyar Kórusversenyen készült. Vezényel: Pethőné Kővári Andrea. Elhangzik Gyöngyösi Levente Kyrie és Bárdos Lajos Szeged felől című műve. BAJA. Még várják a jelentkezőket az augusztusban kezdődő kézműves táborba. A bajai József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház szervezésében Kárászon (a Mecsek keleti lankáin) rendezik meg augusztus 4-től 11-ig a hagyományos tábort, ahol a gyerekek gyöngyfűzést, bőrözést, csomókötést, szövést, agyagozást, nemezelést tanulhatnak, és német nyelvi gyakorlaton is részt vehetnek. IZSÁK. A Táncsics Mihály Általános és Zeneiskola olyannyira felújításra szorul már, hogy a terv szerint 250 millió forintot kellene rá költeni. A viszonylag régi épületben az idei nyáron csak tisztasági meszelés lesz. Ám ha a nemrégiben benyújtott önkormányzati pályázat sikeres lesz, akkor jövőre megújulhat a gyermekintézmény. KECEL. A helyi művelődési házban július 23-áig tartó családi kézművestáborban az e heti csütörtöki és pénteki program kosárfonás és kerámiázás. A jövő héten hétfőn tűzzománcokat, fonalmunkákat, fonásokat készíthetnek a jelentkező gyerekek és felnőttek. KECSKEMÉT. Honty Márta festőművész zománcképeiből nyílik kiállítás holnap 17 órakor a Bozsó gyűjteményben. A tárlatot Pap Gábor művészettörténész nyitja meg. Az alkotások augusztus 15- ig, pénteken, szombaton és vasárnap 10-18 óra között tekinthetők meg. KECSKEMÉT. Vízi vetélkedőt rendeznek ma 14 órától a gyerekeknek a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdaparkban. A versenyre a nevezés ingyenes. KECSKEMÉT. Baytsaeva Ludmila Petrovna őszét művész alkotásaiból nyílik kiállítás pénteken 18 órakor a NEKEM8 Teázóban. A tárlatot Gyergyádesz László, a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely igazgatója nyitja meg. KECSKEMÉT. Megbontotta a tetőt a tolvaj hétfőre virradóra Kecskemét-Talfájában egy számozás nélküli gazdasági épületen. Bejutva a létesítménybe, különböző szerszámgépeket, akkumulátorokat, akkumulátor-töltőket és növényvédő szert lopott el, összesen mintegy 700 ezer forint értékben. KEREKDOMB. Ismeretlen tolvaj járt hétfőn fényes nappal Kerekdombon a Pipacs utcában egy nyaralóban. Az épület ablakát befeszítette és ott megtalálta az udvaron álló OAGS 57 forgalmi rendszámú Volkswagen Golf típusú, ezüstmetál személyautó kulcsát. Kinyitotta a járművet és a benne lévő forgalmi engedéllyel, továbbá két útlevéllel együtt elrobogott vele. A lopással mintegy 7,5 millió forint kárt okozott a tulajdonosnak. A rendőrség keresi a tolvajt, az autóra pedig körözést adtak ki. KISKUNFÉLEGYHÁZA. A múzeumi játszóház-program keretében Szépen szóló muzsika címmel családi játszóházat rendeznek szombaton 16 órakor a félegyházi Móra Ferenc Emlékházban. Közreműködik a Kreatív Manó Műhely. KUNPESZÉR. A helyi katolikus templomban vasárnap lesz a búcsúi szentmise, amelyet 11.30 órától dr. Bábel Balázs, a Kalocsa- Kecskeméti Főegyházmegye érseke tart. Ott lesz Borotai Imre és Hegyi György is, akik hosszú ideig voltak a falu plébánosai. LAJOSMIZSE. Lopás megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök ismeretlen tettes ellen, aki a napokban a Lajosmizse- Mizse területén lévő erdészeti területről ellopott 300 mázsa akácfagallyat. A kár 400 ezer forint. LAKITELEK. A citerások összefogása, a játék, a technika fejlesztése, a hangszertudás minél magasabb szintű elsajátítása volt a célja annak a táborozásnak, amelyet a Tisza ’83 citerazenekar szervezett a Lakitelek Népfőiskolán. Az ország különböző részeiből, sőt még Szlovákiából is érkeztek ide citera- kedvelők. A legidősebb táborozó 74, a legfiatalabb 5 és féléves volt. Az oktatók a Tisza ’83 citerazenekar tagjai voltak, a szakmai tanácsadó pedig Pribojszki Mátyás citeraművész. Ä 45 fős társaság jól megértette egymást. Az idősebbek sokat segítettek a fiataloknak. A táborzárásaként hangfelvételt készítettek arról, amit tanultak. A kazettát minden táborozó megkapta. Szőke Péter, az együttes és a tábor vezetője szeretné, ha hagyományt tudnának teremteni. LAKITELEK. Néptánc- és cserkésztábor kezdődött hétfőn a Lakitelek Népfőiskolán. A cserkészek Nagy Alajos és Gyarmati Dezső révén betekintést kaphatnak a második világháború és az azt követő időszak cserkészéletébe. A táncoktatást ezúttal is neves néptáncosok irányítják. NAGYBARACSKA. A községben javában folynak a XVI. Sobri Kupa halászléfőző verseny előkészületei, melyet augusztus 7-én, szombaton 10 órától rendeznek meg. A helyszín a hagyományoknak megfelelően a Ferenc-csatorna és a termálfürdő melletti terület lesz. Részletes információk a 79/325-559-es és a 70/334-95-04- es telefonszámon kérhetők Raga- dics Zoltán főszervezőtől. SZALKSZENTMÁRTON. A helyi körzeti megbízotti iroda igencsak felújításra szorul. Itt van a rendőr lakása is. Rövidesen mindkettő megújul, ugyanis pályázati pénzt nyert e célra az önkormányzat. SZENTKIRÁLY. Régóta tervezte már az önkormányzat, hogy felújítják a községházát. Most nemcsak felújították, hanem bővítették is két irodával. A pénztár és az anyakönyvi ügyintézés is külön helyiségbe került. A teljes elektromos hálózatot és a fűtést kicserélték. Az illemhelyet úgy alakították át, hogy mozgássérültek is tudják használni. A beruházás 12,5 millió forintba került. A számítógépek hálózatba kötése a napokban befejeződik és ezzel teljes lesz a korszerűsítés. TISZAKÉCSKE. A körmön fonás, cérna- és népi baba-, valamint levélnehezék-készítés lesz a témája annak a kézműves foglalkozásnak, amelyet július 16-án, pénteken délután fél 5-től tartanak kicsiknek és nagyoknak a tiszakécskei Arany János Művelődési Központban. Mindenkit szeretettel várnak. ■ Bírósághoz fordulnak a buszsofőrök? A Kunság Volán Részvénytársaság vezetői igaztalannak érzik a kritikát Emberhez nem méltó munkakörülményekről panaszkodnak a kecskeméti tömegközlekedésben dolgozó autóbusz-vezetők. Állításuk szerint sokuknak még mosdóhasználatra sincs lehetősége, munkaidőnek pedig csak az számít, amikor ténylegesen úton vannak. A Kunság Volán Rt. vezetői szerint a panaszok indokolatlanok. _____________Kecskemét__________ Ké tségbeesett kecskeméti buszsofőrök keresték fel szerkesztőségünket. Elpanaszolták, hogy emberhez nem méltó körülmények között dolgoznak azon járatokon, amelyek végállomása a Széchenyi téren van. Mint kiderült, a téren eddig volt ugyan egy szolgálati helyiség, de az is sötét, levegőtlen, már az sem felelt meg a törvényben előírt, egészséget szem előtt tartó követelményeknek. Most azonban ez a lehetőség is megszűnt. A buszvezetők ezt követően járhatnak a Kishomok vendéglő mosdójába, alkalmanként húsz forintért, étkezniük pedig a nem túlságosan tiszta buszokon kell. Ezzel azonban a problémáik nem érnek véget. Mint mondják, gyakran előfordul, hogy két járat között fél-egy órás szünetek vannak. Ezt ők nem érzik szabadidőnek, hiszen semmire sem elegendő, ettől függetlenül a munkáltató ezen időszakokat nem fizeti ki. így előfordul, hogy akár tizenöt órákat is szolgálatban vannak egyhuzamban, miközben ennek csak egy része számít bele a munkaidőbe. Az autóbuszvezetők úgy érzik, hogy ilyen körülmények között nem lehet felelősségteljes munkát végezni. Pedig naponta ezrek élete függ a lelkiállapotuktól, nem beszélve arról, hogy idegesen nehéz betartani az alapvető udvariassági szabályokat az utasokkal szemben. Problémáikra nem látnak megoldást, hiszen ha zúgolódnak, könnyen az utcára kerülhetnek, jön helyettük más. A szakszervezetet sem érzik elég erősnek ahhoz, hogy megvédje a dolgozók érdekeit. Épp ezért most már azt fontolgatják, hogy tömegesen fordulnak a Munkaügyi Bírósághoz. Az ügyben megkerestük a Kunság Volán Rt. vezetőit. A Széchenyi téri végállomás miatti panaszokkal kapcsolatosan Somodi Béla termelési igazgató válaszolt lapunknak. Mint mondta, az eddigi szolgálati helyiséget bérelték, mintegy három évtizeden keresztül. Most azonban ott átalakítási munkálatok kezdődtek, és ezt követően a bérleti díj a duplájára emelkedett volna. A részvénytársaság ezt már nem tudja felvállalni, ráadásul a termelési igazgató szerint a szolgálati helyiség eddig sem volt igazán kihasznált, alig néhány autóbuszvezető vette igénybe. így a társaság vezetése úgy döntött, hogy inkább a Kishomok vendéglővel állapodik meg, ez pedig meg is történt. A szerződés értelmében a vendéglő mellékhelyiségét a jövőben térítésmentesen használhatják a buszvezetők. A vendéglátó egység hátsó udvarán vannak asztalok, székek, ott étkezhetnek. A termelési igazgató azt is hozzátette, hogy a gépkocsivezető munkahelye a kocsi, ettől kezdve nem feltétlenül kellene szolgálati helyet biztosítani. A társaság mégis gondoskodik az alkalmazottakról, ezért igaztalannak érzi a vádakat. Az nyilvánvaló, hogy téli időszakban az udvaron történő étkezés nem lehet megoldás. Somodi Béla szerint azonban korai volna a hosszabb távú elképzelésekről beszélni. Más irányból érkező információink szerint ennek az lehet az oka, hogy az önkormányzat jövőt illető terveiben a helyi autóbusz pályaudvar elköltöztetése is felmerült. A másik problémára Hunyady Szabolcstól, a Kunság Volán Rt. vezérigazgatójától kaptunk választ. Elmondta, hogy a Kunság Volán Rt.-nél a fizetések a kollektív szerződésnek megfelelnek. Ez pedig illeszkedik az alágazati kollektív szerződéshez, a Munka Törvénykönyvéhez, valamint az uniós szabályozáshoz. Ami a kiállási időt illeti, ezt rendelkezésre állási idő elszámolással fizetik ki. Mivel ebben az időszakban a gépkocsivezető szabadon rendelkezik az idejével, a rendelkezésre állási időt ötven százalékkal számolják el. A vezérigazgató elmondta, hogy tudomása szerint a legutolsó bérszámfejtésnél néhány esetben a rendelkezésre állási idő elszámolása nem történt meg. Ez ügyben vizsgálatot indítottak, és amennyiben elmaradt juttatás van, azt utólag természetesen kifizetik. TAKÁCS VALENTINA Polgárőrünnep ___Kalocsa A kalocsai polgárőrség szombaton tartja a polgárőr napot a Du- ,fiäLpärtoh.' A vehdégeket fél 10- től várják, a Kék Dunában. 10 órakor kezdődnek a műsorok, a többi közt a Határőrség bemutatója. Ezután átadják a jutalmakat. A polgárőrök várják ünnep- ségükre az érdeklődőket is. ■ Parlagfűirtás JCÖRNYEZETVÉDELEM A Nagycsaládosok Egyesülete, az Együtt Egészségesen Egyesület kalocsai tagozata és a Kalocsa Környéki Környezetvédelmi Egyesület parlagfűirtást és -gyűjtést szervezett az érseki városban. A virágzás előtti parlagfüvet közel 300 ember szedte. Szalmay László, a környezetvédelmi egyesület elnöke elmondta: sikeres akció volt az idei. ■ Otthon épül az időseknek Az idősek otthonának ünnepélyes avatását december 27-ére tervezik a város vezetői. FOTÓ: P. S. Izsák AZ ÉPÜLETBERUHÁZÁS KÖLTSÉBEI Az egykori állami gazdasági központból idősek otthonát építtet a helyi önkormányzat. A 250 millió forintot meghaladó beruházást még az idén átadják. Megnevezés Saját erő forintban és épületben Állami támogatás Összesen: Forrás: polgármesteri hivatal Összeg eFt 77 491 181 000 258 491 Közéleti hír • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) pénteken 14 és 15 óra között Pálmonostorán, a polgármesteri hivatalban tart képviselői fogadóórát. ______■ A város főutcája mellett található épületegyüttesből a helyi Heibl Izoliertechnik Kft. dolgozói 22 lakosztályos otthont alakítanak ki. A kivitelező egyébként közbeszerzési pályázat keretében, négy pályázó közül nyerte el a munkát. Ezzel átlagosan 25 helybeli ember foglalkoztatása is megoldott. Mondok József polgármester társaságában a közelmúltban ellátogattunk az építkezésre, ahol az egykori dolgozók már aligha ismernek rá a létesítményre. Ottjártunkkor egyikőjük éppen szétnézett, s afelől érdeklődött, visszatérhet-e dolgozni a hajdani munkahelyére. Mint a város elöljárója elmondta, igaz, a működtetésre még nincs meg a konkrét elképzelésük, de december 27-ére, azaz az ünnepélyes avatásra minden bizonnyal nyílt titok lesz, hogyan is üzemeltetik az idősek otthonát. A terv szerint egyébként az ápolói létszám tízfős lesz, hiszen egy műszakban 3-4 embernek dolgoznia kell ahhoz, hogy az idős embereket megnyugtatóan el tudják látni. Emellett persze szükség lesz takarító személyzetre, mentálhigiénés munkatársra, s egyéb (mint például konyhai) alkalmazottakra is. A két-, illetve egyszemélyes apartmanokhoz fürdőszobák is tartoznak. A kétágyas lakrészekben kis főzősarkot is kialakítanak. A közösségi tereken - társalgó, étkező - kívül mosóhelyiség áll majd rendelkezésükre azoknak, akik maguk szeretnék a holmijaikat rendbe tenni. Természetesen az orvosi rendelés is helyben történik. Az építkezésnél a mozgásukban korlátozottakról sem feledkeznek meg. A több mint ezerhatszáz négyzetméteres területen, a Bocsányi és Táncsics utcai sarokbirtokon nagy a nyüzsgés, hogy a tervezett határidőre, november 30-ára elkészüljön az idősek otthona. PULAI SÁRA A szakterületén piacvezető Ganzair Kompresszortechnika Kft. eladómérnököt keres Feladata: Beruházási termék eladásáért felelős. Feltárja a lehetséges felhasználókat, ismerteti a terméket, ajánlatokat ad és szerződéseket köt, kapcsolatot tart angol, amerikai, finn, német és olasz beszállítókkal. Elvásárok: Angol kommunikációs nyelvtudás, irodai szoftverek ismerete, ambíció. Előny a beruházási termékek piacának ismerete és ipari kapcsolatok. Gyakorlat előny, de kezdők is jelentkezhetnek. Juttatások: Alapfizetés és forgalmi jutalék. Egyebek a munka törvénykönyve szerint. Beválás esetén cégautó, mobiltelefon, laptop. (Rendszeres képzés Angliában, Olaszországban, Németországban.) Jelentkezést önéletrajzzal az alábbi címre vagy e-mailre várjuk: Tóth Tibor igazgatóhelyettes Tel.: 77/423-259 e-mail: ttibor@ganzair.hu 6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15. Személyes megbeszélés csak előzetes bejelentkezés alapján.