Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-22 / 170. szám
I 2004. Július 22., csütörtök TÜKÖR Petőfi Népe - 7. oldal GAZ PASA G I Munkában tartanák az időseket Budapest Preventív intézkedésekre van szükség, amelyekkel a 45 év fölöttieket bent lehet tartani a munkaerőpiacon - hangoztatják szakértők. A demográfiai előrejelzések azt mutatják: az ország versenyképességének megtartásához hamarosan minden munkavállalóra szükség lesz. Vészesen fogyni kezd 2005-től a munkavállalási korú lakosság - figyelmeztetnek a demográfiai előrejelzések. Emiatt az is valószínűsíthető, hogy hamarosan a már nyugdíjkorhatárt elért idősekre is szükség lesz az ország verseny- képességének megtartásához - mondta lapunknak Fülöp Edit, a Foglalkoztatási Hivatal főtanácsosa. Ebből következően sürgetőek azok a preventív intézkedések is, amelyekkel a 45 éven felülieket lehet bent tartani a munkaerőpiacon. Jelenleg még gyorsan romlik ennek a korosztálynak a piaci értéke. A készülő nemzeti foglalkoztatási akcióterv több megelőző intézkedést is megfogalmaz. Az idősebb korosztály számára bővítik a továbbképzési lehetőségeket, ösztönözni kívánják a munkavállalókat és a munkáltatókat a képzésben való részvételre, de segítik a munkanélkülieket is. Az idén életbe lépett szabályozás szerint a nyugdíjkorhatárt betöltött, de az ellátást igénybe nem vevők nyugdíj összege havi fél százalékkal növekszik minden 30 nap ledolgozott idő után. A kormány szeretné, ha jobban elterjedne az idősebbek részmunkaidős foglalkoztatása is. Fokozatosan megszüntetik a tételes egészségügyi hozzájárulást, sőt az 50 éven felüli munkanélküliek alkalmazása esetén ezt már nem is kell megfizetniük a munkáltatóknak - húzta alá a Foglalkoztatási Hivatal főtanácsosa. A munkaerőpiacon lévő 45 év felettiek - a szakmunkásoktól a vezetőkig - ma sok esetben szenvednek a hazai vállalatok diszkriminációjától. Különösen a versenyszférában szívesen alkalmaznak fiatal, ambiciózus és relatíve alacsonyabb bérért foglalkoztatható munkaerőt - fogalmaz Fröhlich Péter, a P & Bert Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. Igaz, az elmúlt két évben javult a helyzet: vezetői szintekre már 50 éven felüli munkavállalókat is szívesen fogadnak a cégek, ha az kellőképp fiatalos és dinamikus. Az ötvenedik év mégis „vízválasztó”. A vállalatok az e kor fölöttieket kevésbé, az 55 évesnél idősebbeket pedig szinte egyáltalán nem látják szívesen. A 45 éven felüli dolgozók aránya a közép- és nagyvállalatoknál magasabb, mint a mikro- és kisvállalatoknál, s az állami szektorban szintén magasabb, mint a magánszektorban - derül ki a GKI tanulmányából, amelyben 1670 cég korfáját vizsgálták. Összefüggés mutatható ki a tulajdonosi szerkezet, a vállalati kultúra és a dolgozók „korfája” között is. Egy amerikai tulajdonú magyar cégnél szinte elképzelhetetlen, hogy 45 év feletti új munkavállalót alkalmazzanak. KOCZÓ ILDIKÓ ÁSZ-jeientés: hiány és pazarlás Az államháztartás önkormányzati alrendszere alapvetően teljesíti küldetését, működőképes, de elengedhetetlen a forrásszabályozás átfogó reformja - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója a helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodása átfogó ellenőrzésének eredményéről Privatizálják a Bábolna Rt-t Budapest - Bábolna Privatizálja a kormány a Bábolna Rt.-t - jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter a szerdai kormányülést követő sajtó- tájékoztatón. A lépésre a magyar mezőgazdaság zászlóshajójaként emlegetett Bábolna folyamatos veszteségessége miatt került sor. A bevételből a beszállítókkal szemben fennálló tartozásokat is ki akarja fizetni az ÁPV Rt. A részleteket a társaság vezetésének mai tájékoztatóján jelentik be. A Bábolna Rt. közben kifizette 16 millió forintos tartozását tegnap a Baromfi Termék- tanácsnak - tájékoztatta lapunkat Földi Péter. A terméktanács titkára elmondta: a tagok éves összes befizetése százmillió forint, melynek első félévre eső részéből hiányzott a Bábolna része. Ágazati körökben úgy vélik, hogy a terméktanácsnak a cég nem teljesítése miatt likviditási gondjai is adódtak. A Bábolna a díjhátralék miatt nem használhatja azt a bélyegzőt, amellyel feldolgozóként igazolja a termelőknek a leszállított baromfi átvételét, és ez alapján az állami támogatásra való jogosultságot. A Bábolna-beszállítók így jelenleg a terméktanácstól juthatnak hozzá a pecséthez és a baromfi kilogrammjaként járó 9,5 forinthoz. Mint ismeretes, a támogatás felvételéhez az is szükséges, hogy a feldolgozó kifizesse tartozását a gazdáknak. Termelői körökben azonban úgy vélik, hogy a Bábolna több beszállítójának is tartozik. Földi Péter elmondta, hogy a bélyegző további használatáról a terméktanács a közeljövőben dönt. TÓTH GABRIELLA Magyar adatbázis, osztrák direkt mail Jelentős forgalomnövekedést vár a Magyar Posta Rt. attól a napokban kötött megállapodástól, amelynek lényege, hogy az osztrák postával együttműködik a direkt marketing területén - közölte Tomecskó Tamás, a társa- ság szóvivője. ______________■ Bud apest A szétaprózott településhálózattal rendelkező Magyarországon az intézményhálózatot is a szétaprózottság jellemzi; ez a szétaprózott intézményhálózat nem működőképes, elengedhetetlen az önkormányzatok társulása, amelyet az államnak is támogatnia kell, a társulás gazdasági kényszer - hangsúlyozta Lóránt Zoltán az ÁSZ jelentésének tanulságai között. Hozzátette: a 3187 helyi önkormányzat jelentős része népességmegtartó erejét az intézménystruktúra fenntartásában látja, ezért erőn felül próbálnak például általános iskolát fenntartani. Az Állami Számvevőszék szerint egyszerre van jelen az önkormányzatok működésében a hiány és a pazarlás, ezért feltétlenül szükséges a kötelező állami és önként vállalt feladatok elhatárolása, elkülönítése. Az ÁSZ tavaly 350 helyi önkormányzat - Budapest Fővárosi Önkormányzat, négy megyei, hat megyei jogú városi, hat fővárosi kerületi, 54 városi, 27 nagyközségi és 252 községi - és 123 helyi kisebbségi önkormányzat gazdálkodásának átfoBudapest Az MSZP szerint a kormánynak a 2005. évi költségvetésben biztosítania kell a mezőgazdaság versenyképességének javításához és a gazdálkodók uniós alkalmazkodásához szükséges forrásokat - mondta Pásztohy András, az MSZP agrár- és vidékpolitikai ügyvivője. Fontos cél az is, hogy „az uniós programok, az agrár- és vidékfejlesztési operatív program, a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, annak programjai a hazai források (...) gó ellenőrzését végezte el. Ezek az önkormányzatok rendelkeztek az önkormányzati vagyon 45 százalékával, és teljesítették az önkormányzati összes kiadás 34 százalékát. Az ellenőrzésnél alapvetően a 2002. évi gazdálkodásra koncentrált az ÁSZ. A jelentés szerint az ellenőrzött önkormányzatok kétharmada nem rendelkezett hosz- szabb távra szóló gazdasági programmal, ennek hiányában a gazdasági döntéseket az adott időpontban ismert szükségletek és lehetőségek számbavételével határozták meg. Nem tartották meg a költségvetési előterjesztések szerkezetére, tartalmára vonatkozó előírásokat, a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos szabályokat nem vagy hiányosan rögzítették. Az ön- kormányzatok csaknem fele a törvényi előírást megsértve nem a jóváhagyott költségvetési előirányzaton belül gazdálkodott, az előirányzatokról és azok teljesítéséről közel kétharmaduk nem vezetett naprakész nyilvántartást. A gazdálkodás helyi szabályozottsága kritikus területe az önkormányzatok gazdálkodásának, legkisebb kiegészítésével segítsék elő a vidék felzárkózását, új munkahelyek teremtését, ésszerű szerkezetváltását, az ott élők boldogulását” - közölte. Az agrárpolitikus szerint a megfogalmazott célokhoz az uniós forrásokkal együtt 400 milliárd forint forrás szükséges. Szavai szerint „a célok megvalósításához (...) a költségvetésnek tartalmaznia kell mindenekelőtt (...) az uniós források maradéktalan igénybevételéhez a szükséges hazai források megteremtését”. Hozzátette: a költségvetésnek arányban a pénzügyi-számviteli feladatok elvégzésének folyamatát és az ellenőrzések viszonyítási alapját szabályozták. A munkafolyamatba épített ellenőrzés színvonala a korábbi évekhez viszonyítva tehát nem javult. Az önkormányzatok vagyona 2002-ben 2918 milliárd forinttal, 2003-ban 2811 milliárd forinttal nőtt, az emelkedést elsősorban a korábban érték nélkül nyilvántartott ingatlanok értékének megállapítása és nyilvántartásba vétele eredményezte, nem pedig tényleges vagyongyarapodás következménye. Az önkormányzatoknál mind a rövid, mind a hosszú lejáratú kötelezettségek és az év végi állomány növekedett, ami jelzi, hogy egyre növekvő mértékben csak külső források bevonásával tudják ellátni feladataikat. Az országosan összesített adatok szerint az ön- kormányzatok pénzügyi helyzete folyamatosan rosszabbodik. Az ASZ a belügyminiszternek és a pénzügyminiszternek javasolta a közpénzek felhasználásának átláthatóbbá tételéhez szükséges nyilvántartások kialakítását, az önkormányzati gazdálkodásra vonatkozó szabályok pontosítását, a helyi kisebbségi önkormányzatok gazdálkodási tevékenységének fokozottabb segítését. garantálnia kell a területalapú támogatás 30 százalékos kiegészítését, ami 92 milliárd forintot jelent. A politikus szerint „a költségvetésnek mindenképpen tartalmaznia kell az áthúzódó források fedezetét”, a kamat- támogatásokat és a beruházások támogatását. Hozzáfűzte: erősíteni kell az uniós pénzek igénybevételét biztosító intézményeket, a falugazdász-hálózatot, a szaktanácsadást és a pályázatírás megszervezetését. Versenyképesség az agráriumban TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX 4K MAX Jj Euró/Ft Jj Dollár/Ft A EU/Dollár JL 1 11641,22 T 249,5575 ▼ 249,87 I 204.28 1,222 l.M’i-0,2578 pont-0.04 Ft 2,43 Ft-1.60 cint FTSE-100 (London) 4374,50 pont (0,81%) Xetra DAX (Frankfurt) 3877,48 pont (1,04% CAC-40 (Párizs) 3637,47 pont (0,83%) Arany (1 uncia) 395,90 080 (-1,54%) Brent (1 hordó) 38,85 USD (-0,66%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYUKORICA 2004. november 25 000 32 020 25 520 25 500 2004. december 25 400 32 000 26 000 26 000 2005. március 27400 32 930 27400 27400 2005. május 28800 43 000 28700 28 700 TAKARMANYBUZA 2004. augusztus 20500 32 200 21600 21300 2004. szeptember 21 000 32430 21 200 21200 2004. december 22 000 30000 22 600 22 600 2005. március 24 400 24 400 24 300 24 300 2005. május 25 000 25 000 24 900 24 900 TAKARMANYARPA 2004. augusztus 20500 29 600 22 700 21900 2004. szeptember 23 200 27 500 22 000 22 000 2004. december 21900 24 000 23 500 23 500 OLAJNAPRAFORGÓ 2004. október 48000 62 800 53100 53100 2004. november 54000 57 500 54 000 54000 2004. december 55000 58000 55 000 55000 BÚZA 2004. augusztus 23 600 34100 24 550 24 230 2004. szeptember 24100 35 500 24 350 24 350 2004. december 26 000 36 000 26 500 26000 2005. március 27 000 35 200 27 250 27 250 2005. május 27600 35 300 28 300 28 300 REPCE 2004. augusztus 52 000 61630 52 800 52 800 2004. szeptember 52 800 56 300 54 000 54 000 Forrás: Budapesti Árutőzsde KONCENTRÁLÓDÓ LEMEZPIAC Anyacégeik fúziója után Magyar- országon is egyesül a BMG Ariola Hungary Kft. és a Sony Music Kft. A lépéssel az évi 11 milliárd forint forgalmú hazai hanglemezpiac legerősebb, vagy második legerősebb vállalkozása jöhet létre - véli Geszti Margit, az Ariola ügyvezető igazgatója. Százezer díjcsomag Budapest A Matáv XL kiegészítő díjcsomagot használó ügyfeleinek száma elérte a 100 ezret. A 2003 decemberében bevezetett XL díjcsomaggal biztosítják ügyfeleiknek a lehetőséget arra, hogy munka után és hétvégén helyi beszélgetéseiket ne kelljen rövidre fogniuk. A Bázis, Csevegő és Sokatmondó díjcsomagok mellé igénybe vehető XL kiegészítő díjcsomaggal rendelkezők bruttó 990 forint kiegészítő havi díj ellenében a helyi és helyközi I. hívásokat munkanapokon 18 óra után és hét végén egész nap percdíj és kapcsolási díj nélkül bonyolíthatják. Az eddigi XL díjcsomag-előfizetők több mint fele Csevegő díjcsomag-előfizetés mellett veszi igénybe a kiegészítő díjcsomagot. _________________________A 9 forintos percdíj hétvégén Budapest Percenként bruttó kilenc forintért hívhatnak hétvégenként minden Pannon GSM-telefonszá- mot azok a Happy kártyás ügyfelek, akik július 19. után megrendelik a Happy Hétvége kiegészítő csomagot. A bruttó 190 forintos havi díjért igénybe vehető szolgáltatással az eleve nagyon barátságos 19 forintos percdíjnál további 10 forinttal kedvezőbb a hálózaton belüli beszélgetések díja. A kizárólag Happy kártyás előfizetők részére kínált lehetőség egész hónapban - azaz a havi átlagosan négy hétvége 192 órájában, vagyis több mint 11500 percében, valamint az esedékes munkaszüneti napokon - korlátozás nélkül érvényes. A Happyt az egyszerű és átlátható tarifacsomagok iránti előfizetői igény hívta életre június elején. A csúcsidőn kívül minden belföldi telefonhálózatba azonos, 19 forintos percdíjat, illetve SMS-ta- rifát nyújtó csomag rendkívül gyorsan népszerűvé vált, ezt a Pannon GSM további kedvezményekkel - a csaknem 25 százalékkal olcsóbb szöveges üzeneteket kínáló Happy SMS 20, illetve most a Happy Hétvége - köszön- te meg előfizetőinek. _______a Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu