Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-22 / 170. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI VÉLEMÉNYEK KORKÉP 2004. Július 22., csütörtök Nézőpont Hámori Zoltán Jobb későn, mint soha „Civilek vannak a pályán, hívjuk őket közösen haza!” Juhász Ferenc honvédelmi miniszter tegnap mondta ezt, mert félti azokat a magyar állampolgárokat, akik Irakban dolgoznak, és nem tudni róluk semmit, így ki vannak téve az esetleges túszejtés veszé­lyeinek. Bölcs szavak. Ugyan egy kicsit későn hagyták el miniszterünk ajkait, hiszen már májusban legéppuskáztak Irakban egy magyar fiatalem­bert, aztán egy katona is meghalt, de jobb későn, mint soha. Azt mondja a miniszter hogy „nem vagyunk képesek kontrollálni, ki van ott milyen munkavégzéssel, nem vagyunk képesek biztosítani az ő személyes biztonságukat.” Május másodikán írtam egy cikket a Pe­tőfi Népébe, mely a kormány felelősségéről szólt többnyire, a ma­gyar civil fiú lelövése, az iraki násznép legyilkolása, meg az arab fog­lyok kínzása kapcsán. Annak a - talán nem teljesen egyedülvaló - vé­leményemnek adtam hangot akkor, hogy az amerikaiknak már vég­képp elment az eszük. Úgy látszik a mi miniszterünk­nek megjött. Bár, talán kissé későn. A magyar kormányzat ugyanis pontosan tudja, hogy kik, hányán és milyen céllal tartózkodnak most Irakban. Vízumköteles ország Irak. Sőt, a szomszédos országok is. En- -----------------------------------------------nélfogva a honvédelmi minisz­ter csak azért nem tudhatja, hogy hány magyar van Irakban és azok mit csinálnak, mert nem né­zett utána. Belátni saját tévedését, sőt korrigálni rossz döntését vala­kinek, igazán becsületes, üdvös dolog. Arról már nem is szólva, hogy itt Bács-Kiskunban, az állampolgárok azoknak hisznek, akik nem ki­áltják ki magukat tévedhetetlennek. Erre számos jel utalt az elmúlt ti­zenöt évben, választási években különösen. Ir ak vízumköteles ország Szokták mondani, hogy azért jó, ha felesége van az embernek, mert vannak dolgok, amiket már végképp nem lehet a kormányra fogni. Nos, az iraki misszió nem ilyen. E tekintetben a feleségem teljesen ár­tatlan. Szűrővizsgálat Kecskeméten Egészségügy_____ Sik eres volt Kecskeméten a na­pokban megrendezett, gyerme­keknek szóló szűrőprogram. Az egészségügyi minisztérium, vala­mint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal szakmai támogatásával megrendezett országos program egyik állomása volt Kecskemét. A városközpontban busz várta sze­mészeti és ortopédiai szűrővizs­gálatra az általános iskolásokat. Az ortopéd szakorvos mintegy nyolcvan gyereket vizsgált meg, de közülük csak négyet kellett szakrendelésre továbbküldenie. Ez az arány lényegesen jobb az országos átlagnál. A szemészeti problémák azonban itt is az or­szágos tapasztalatokat támasztot­ták alá, hiszen a megjelent gyere­kek mintegy felének kell mielőbb felkeresnie a szakrendelőt. ■ van A Coca-Cola Beverages (Magyarország) Kft. SZEGEDI értékesítési központjának csapatába, Baja és környéke területre keres ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐ munkatársat olyan, érettségizett, hosszé távon gondolkodó, meghízható fiatal személyében, aki a kereskedelemben cs/vagy a vcndóglátó-iparban szerzett 2-3 éves tapasztalattal, legalább 3 éves járművezetés! gyakorlattal, számítástechni­kai alapismeretekkel, kiváló kommunikációs és kapcsolatte­remtő készséggel, lendületes és célorientált személyiséggel rendelkezik. Leendő kollégánk feladata termékeink értékesítése, akció­ink bolti bevezetése, partnereinkkel való rendszeres kap­csolattartás, értékesítést segítő eszközök kihelyezése, pol cok, hűtők termékekkel való fcltőltósc és áruink esztéti­kus elrendezése lesz. Hasonló jmicióban szorzott gyakorlat ós felsőfokú vég­zettség a felvételnél előnyt jelent. Ha szeretne cgv sikeres világcég csapatának tagja lenni, ahol mozgalmas munka, versenyképes fize­tés és folyamatos képzési program várja, akkor pá­lyázatát (szakmai önéletrajz, fénykép) 2004. júli­us 26-áig küldje el címünkre: Coca-Cola Beverages (Magyarország) Kft. Ü7UO Szeged, Bakay Nándor u. 52., fax: (62) 475-280, e-mail: edina.gajdac.s@crhbc.com A borítékra, kérjük, írja rá: „Értékesítési képviselő - Baja". Ahol a farmert texasnak hívják Olcsón adnak mindent a „valódi” szerb Doxától a Lada-alkatrészig Megkezdődhet a hulladéklerakó építése Moszkvicstól Golfig, Ladától Skodáig - alkatrészdömping minden típushoz, fotók, k. c. Déli szomszédunk ismét vonzó lett szá­munkra. Buszok tucatjai járnak le napon­ta Szabadkára, az egykori ócskapiacra Bács-KiskunbóL Bevásárlótúrákat tesznek a hétvégeken a nyaralásra vagy a lakodal­makra készülő családok. Szabadka _________ Sz emélyautóval is érdemes elindulni, hiszen Szerbiában az üzemanyag sokkal olcsóbb, mint nálunk. Fél áron kaphatók a márkás ci­pők és ruházati cikkek, kerékpárok, edé­nyek és étkészletek. Nincs mitől tartani, szí­vesen látnak bennünket, s nekünk a határon sem kell sorba állnunk. Sokan emlékeznek még a délszláv hábo­rút megelőző évekre, különösen a hetvenes és a nyolcvanas évekre, amikor rendszeres ingajáratokkal utaztunk le „Jugóba” hűtőlá­dákért, lemezekért, farmerekért. A nálunk akkor hiánycikknek számító termékekért többhavi keresetünket kitevő, félretett pén­zünket költöttük el. Mindez a múlté. Most azért utazunk a Vajdaságba, mert a jó minő­ségű bőrárut, pamutingeket, farmert, már­kás cipőt, pólót csaknem fele annyiért kap­juk meg, mint a mi kínai boltjainkban. Múlt kedden reggel 7 órakor még bőven volt hely a korszerű bevásárlóközponttá alakított pi­achoz tartozó parkolókban. Egész napra 30 dinár (120 forint) parkolási díjat kértek el egy személyautó után. Dél körül zsúfolt volt a parkoló, de 2 percen belül mutatta a park­őr, hol szabadult fel hely. Addig nyugod­tan félre lehet állni az út mentén. Várakozás közben döbben rá az ember, hogy a Ma­gyarországról szárma­zó sajtok, tisztálkodá­si-, mosó- és illatsze­rek kiszorultak a piac­ról, a környező utcák­ban parkoló SCG (Szerbia-Montenegró) felségjelzésű kocsik elé - az aszfaltra. Eze­ket ugyanannyiért vá­sárolják meg a szerb városokból, falvakból érkező vevők, mint mi itthon. A kereskedők haszna a visszaigé­nyelt forgalmi adó. Ami igazán meglepő, az a soksebességes, 2 váltós mountain bike és a mutatós sportkerékpárok ára. Minden bicikli, a gyermek mérettől a feles vagy há­romnegyedesig, az összecsukható pónitól a klasszikus váltó nélküli férfi bringáig 50 euróba, azaz 12.800 forintba kerül. Persze indiai, kínai vagy ki tudja honnan szárma­zó, nem valódi, márkás termékről van szó. A valóban jó minőségű farmeringet, nadrágot, dzsekit texasként ismerik és Szerbiában vagy Boszniában gyártják. Ne tévesszen meg bennünket a márka­jelzés mert éppúgy, mint a sportcipőkön hamisítvány! Melles­leg a texas vászonból készült indigókék, vagy koptatott, strapa­bíró, divatos ruhát 7- 10 euróért lehet kapni. Nagyon kelendő 5-7 euróért a kockás férfi vászon- és pamuting. Bőséges választékban kapható a női fehérne­mű és a jó minőségű, de nem tudni honnan származó cigaretta. Egy karton cigi 4-7 euróba kerül. Minden féle régebbi típusú ke­leti vagy nyugati gép­kocsihoz, szerszám­hoz nagy választékban kapható az olcsó, eredeti gyári csomagolású alkatrész. Ahogy mondani szokás, megtalálható itt minden a varrótűtől a gőzmozdonyig.- Négy fedett csarnokban 1600 elárusító­helyet biztosítottunk. Összesen 1800 bolt ta­lálható itt, köztük 220 légkondicionált butik. A 4 hektárnyi piac fedett és nyitott részből áll. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon is nyitva tartunk, reggel 6-tól este 10-ig. A vásárlók zöme 8-17 óra között érkezik. Ki­sebb a zsúfoltság hétfőn és kedden. Pénzvál­tó is van, viszont a boltokban elfogadják a forintot és az eurót is. Saját, kétnyelvű la­punk jelenik meg, a hangosbemondón ma­gyarul is bemondjuk az új kínálatot. Mind­ezek az információk megtalálhatók a trznica.co.yu honlapunkon. Háziorvosi ren­delő, rendőrállomás, információs pult talál­ható az áruközpont területén. Helyben van éjjel-nappal nyitva tartó benzinkút. A ma­gyar autóbuszoknak ingyenes parkolóhelyet biztosítottunk az autópiac területén a főút túloldalán, 2 percre a piac főbejáratától - mondta el Petar Balazsevity, az áruközpont igazgatóhelyettese. Szabadka lett Szerbia egyik igen fontos kereskedelmi és idegenforgalmi központja. Adódik ez az Európai Unió határának köz­vetlen közelségéből is. A város 10 kilométer­re van a tompái határátkelőtől, ahol a ma­gyar utazók az EU-folyósón várakozás nél­kül kelhetnek át. KIRÁLY LÁSZLÓ Cegléd zetközi pályázat nyertesei és a már több hasonló környezetvédel­programban részt vevő 48 telepü- mi programot bonyolított, például Elkezdődhet a Duna-Tisza közi lés képviseltében Sós János, Cég- Horvátországban. A járműveket nagytérségi hulladékgazdálkodási léd polgármestere. és a gyűjtőedényeket két magyar rendszer építése. Az erről szóló A vállalkozásban öt cég vesz cég szállítja majd. Az önkormány­szerződéseket a múlt héten kötőt- részt, az építkezést egy magyar- zatoknak 10 százalékos önerővel ték meg a beruházásra kiírt nem- belga konzorcium vezeti, amely kell beszállniuk az építkezésbe, a _________________Tisztelt Szerkesztőség!_________________ Ni ncs gyógypedagógus Kiskunfélegyháza Nehéz szívvel fordulok Önökhöz súlyos értelmi fogyatékos gyerme­keink érdekében. Ügyüket, úgy néz ki, hogy el akarják tussolni. Egy hónapja jutott birtokomba az a kimutatás, mely a csatolt le­vél melléklete. Sokat gondolkod­tam, milyen lépéseket tegyek, megbeszéltem néhány szülővel és levelet írtam, majd a gyerekek, akik tudnak írni, valamint a szü­lőkkel aláírtuk és június 23-án el­juttattam a kiskunfélegyházi pol­gármesternek ajánlott levélként. Eddig még nem juttatta el a kép­viselőkhöz a levelet. Közben a Szivárvány szociális intézmény igazgatója, Szécsé- nyiné és Bíróné, a gazdasági igaz­gató érdekképviseleti fórumot hí­vott össze június 25-én 11.30-ra, amelyen több mint egy órán ke­resztül ki, hogyan, miért írta alá a levelet, ahelyett, hogy a normatí­váról, a helységbérletről számol­tak volna be, valamint homályos megállapításokat tett Bíróné, hogy adózás miatt nem lehet az étkezés ingyenes. Nem is akartak beszélni a normatívákról, mert minden év végén a dolgozóknak tartott munkaértekezleten beszá­moltak, hogy elveszik a normatí­va jó részét, valamint nyereséget képeznek belőle és közben a dol­gozóknak titoktartási kötelezett­séget írnak elő, ezt most tudtuk meg. Nekünk szülőknek a hat év alatt sohasem számoltak be, de még nem is tájékoztattak a fel- használásról. Tehették ezt, mert a jegyző és a férje - aki jogi képvi­selőjük - mögöttük áll, és az is le­het, hogy a polgármester nem is tud a levélről. A kimutatáson sze­replő személyi költségeket és já­rulékokat a közalkalmazotti feje­zetekből fizeti a kincstár és az ér­telmi fogyatékos gyermekek nap­közi otthonában (éno) egy 30 fős kisegítő iskolás oktatása is folyik, tehát a telefon, víz, gáz, villany költségei is megoszlanak, tehát a mi gyerekeinkre 30-40 ezer fo- rint/év jut és közben kapnak utá­nuk 440-450 ezer forint/fő 2003­2004. évre. A levélben nem írtunk a szakmai munkáról, az éno dol­gozói között nincs egyetlen gyógypedagógus sem, amikor ezt a szülők szóvá tették, Szécsé- nyiné azt mondta, hogy túl sokba kerül az igazgatóságnak, két fő­nek még érettségi bizonyítványa sincs, az egyiket takarítónőből léptette elő és 8 órában alkalmaz­za, 2 főnek, akiknek legalább egészségügyi végzettsége van, őket 4-6 órában foglalkoztatja. A megbízott vezető pedig az elmúlt 15 évben különböző vendéglátói­pari egységek pultosaként szerez­te gyakorlatát. Közben több gyógypedagógus van állás nélkül a városban és környékén. A gyerekek félnek, hogy eltiltják őket a munkától, a szülők, hogy gyermekeiket a nap­közi otthontól. Biztosak vagyunk abban, hogy nem szűnik meg az alkotmány, a szociális, az esélyegyenlőségi tör­vény két lábbal való tiprása, és az emberi jogok semmibe vétele. KÉREM ADATAIM BIZALMAS KEZELÉSÉT költségek 40, illetve 60 százalékát a hazai költségvetés valamint az EU állja. A már megépült hasonló korszerű hulladékkezelési rend­szerekben a közszolgáltatás díja a szemét egy kilogrammjára vetítve 2-2,6 forint között mozog. ■ A HIVATALOS ÁLLÁSPONT A levél kapcsán, Ficsór József polgármester távollétében, dr. Nánási Éva, a polgármesteri hivatal népjóléti osztályának vezetője elmondta: Folyamatban van az ügy kivizs­gálása, a levelet ugyanis a hiva­tal is megkapta. Arra a kérdé­sünkre, hogy az önkormányzati képviselőkhöz miért nem jutott még el a levél, az osztályvezető asszony kijelentette: amint lezá­rul a vizsgálat, a levelet egy ösz- szegző beszámoló kíséretében va­lamennyi városatyához eljuttat­ják. Egyébként a héten jár le az a határidő, ameddig a szociális in­tézmény el kell számoljon az ál­lami és önkormányzati pénzek felhasználásáról - tette hozzá. Végezetül dr. Nánási Éva leszö­gezte: nem érzi összeférhetetlen­nek, hogy a jegyző asszony férje, dr. Fehérvári Béla látja el a szoci­ális otthon jogi képviseletét, hisz’ a jogszabályi előírásoknak és az etikai szabályokat betartva kell eljárnia - vélekedett az osztályve­zető, aki cáfolta, hogy Ficsór Jó­zsef polgármester testvére még az intézményben dolgozna. ___■

Next

/
Oldalképek
Tartalom