Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-15 / 164. szám

Brüsszel és az Európai Bizottság ) Brüsszel a Belga Királyság fővárosa. A Brabanti-dombság és a Flandriái síkság találkozásánál fekszik, Brabant tarto­mány székhelye. Előnyös földrajzi hely­zetének is köszönhetően otthont ad je­lentős nemzetközi integrációs szerveze­teknek, így az 1958-ban megalakult Eu­rópai Gazdasági Közösségnek (EGK), az Európai Közösségek (jelenleg Európai Unió) Bizottságainak és számos közpon­ti intézménynek. 1967-től a NATO politi­kai, adminisztratív központja. Két egyete­me mellett (1834-ben és 1970-ben alapí­tották), 1979-ben alapították az Európa Egyetemet, de található itt még több fő­iskola, levéltárak, könyvtárak, kutatóinté­zetek, tudományos akadémiák, színhá­zak, múzeumok is. Az újonnan épült to­ronyházak mellett a város megőrizte régi hangulatát. A város jelképének számít a Manneken-Pis szobor, a Saint Michel- székesegyház, a Notre-Dame-de-la- Chapelle, a Nemzeti Palota és az Igaz­ságügyi Palota is, számos más a város hangulatát fokozó épülettel egyetemben. Érdekesség, hogy a Brüsszelben és kör­nyékén élő magyarok tartják fenn a brüsszeli Magyar Házat, amely igazi uni­kumnak számít a város pezsgő forgata­gában. Az Európai Bizottság Az Európai Bizottság az integráció „leg­európaibb”, a tagállamoktól független in­tézménye. Feladata az alapszerződés végrehajtásának ellenőrzése, és az ab­ban foglalt célok megvalósítását szolgá­ló javaslatok előterjesztése, valamint sa­ját végrehajtó hatáskörében rendeletek, irányelvek kibocsátása. Az integráció végrehajtó intézménye, ezért a Bizottsá­got az integráció „kormányának” is ne­vezik. A Bizottság feladata, hogy a Ta­nácstól kapott felhatalmazás alapján képviselje az integrációt nemzetközi szervezetekben, továbbá tárgyalásokat folytasson az EU-n kívül álló országok­kal. Emellett törvényjavaslatokat tesz a Parlamentnek és a Tanácsnak, kezde­ményezi a közösségi jogszabályokat, és gondoskodik a szerződések betartásá­ról. Feladata még az Unió politikájának és költségvetésének kezelése, irányítása és végrehajtása, az Európai jog érvénye­sítése az Európai Bírósággal közösen. A Bizottság elnökét és tagjait jelenleg az Európai Parlament jóváhagyásának függvényében 5 éves időtartamra vá­lasztják, és az Európai Parlamentnek tar­tozik elszámolással. A Bizottság jelenlegi Elnöke Romano Prodi. A Bizottság 20 független tagból áll. A Bizottságba valamennyi tagállam jelöl ta­got (eddig a nagy tagállamoknak Fran­ciaország, Németország, Olaszország, Egyesült Királyság, Spanyolország, két tagjuk volt, így az összlétszám 20, de a kibővülés érdekében lemondtak a máso­dik tagról, tehát a tagok száma 25-re nö­vekedett.) A Bizottság politikai értelemben füg­getlen intézmény, amely támogatja és védi az Unió érdekeit. Az EU intézmé­nyes rendszerének „motorja”, amely tör­vényeket, politikai irányvonalakat és ak­cióprogramokat javasol, továbbá felelős a Parlament és a Tanács döntéseinek végrehajtásáért. A Parlamenthez és a Ta­nácshoz hasonlóan az Európai Bizottság alapjait is az 1950-es évek Alapszerződé­sei rakták le. A Bizottság nemzetek feletti intéz­mény, ezért a tagállamok kormányaitól jogi értelemben függetlenül, az Európai Unió érdekeit kell képviselnie. Vezető testületé a tagjaiból álló Kollégium. A Bizottság Keretében számos fő- igazgatóság (például gazdasági, külkap­csolati, versenyügyi, vámügyi, adóügyi, mezőgazdasági, belső piaci, kutatási, pénzügyi, kibővülési, regionális, környe­zetvédelmi) mellett más szervek is mű­ködnek, például Tolmács és Konferencia Szolgálat, Európai Statisztika, Jogi Iroda, Sajtó és Tájékoztatási Szolgálat. Az összlétszám mintegy 17 ezer fő. Magyar- országon 1989 óta működik az Európai Bizottság Delegációja. A Gazdasági és Szociális Bizottság (ESC) tanácsadó testület, amely a gaz­dasági élet különböző csoportjainak képviselőiből áll. Tagjait a tagállamok ja­vaslatára négy évre nevezik ki. Ebben Magyarországnak - csakúgy mint a töb­bi hasonló népességű tagállamnak - 12 tagja lett. A bizottság fő célja a demokra­tikus jogállamok társadalmi szervezetei és az integráció döntéshozói közötti kap­csolatokat fejlessze. Régiók Bizottsága: az Unió Maastrichti Szerződés által felállított, a tagállamok által kinevezett 222 helyi és regionális hatóság képviselőjéből álló ta­nácsadó bizottsága. Brüsszelben ülése­zik. Magyarország ebben a bizottságban is 12 taggal képviseli magát. • A tagállamok Képviseleteinek Állan­dó Bizottsága (COREPER) előzetesen egyezteti a tagállamok álláspontját, könnyítve ezzel a különböző döntést ho­zó intézmények tanácskozásait. Az Európai Parlament fontos szere­pet tölt be a Bizottság kinevezésében. Megerősíti a Bizottság Elnökének kine­vezését, meghallgatja a Biztos jelölteket és ezek után egyben bizalmi szavazással dönt a Bizottság kinevezéséről. Az Európai Unió döntéshozó folya­matában (főleg az együttes döntéshoza­talt igénylő kérdésekben) általában há­rom fő intézmény vesz részt. Az Európai Unió polgárai által közvetlenül megvá­lasztott és őket képviselő Európai Parla­ment, az egyes tagállamokat képviselő Európai Unió Tanácsa, és az Unió, mint egység érdekeit képviselő Európai Bi­zottság. Ez az ún. „intézményes háromszög” készíti az Unióban alkalmazott politikai irányelveket és törvényeket (irányelve­ket, rendeleteket és határozatokat). Álta­lában a Bizottság készíti a törvényjavas­latokat, de a Parlament és a Tanács fo­gadja el azokat. E három intézményen kívül még két másik egészíti ki a döntéshozatal folya­matát: az Európai Bíróság, amely az eu­rópai törvényhozás szerepét tölti be, és a Számvevőszék, amely az Unió tevékeny­ségeinek finanszírozását ellenőrzi. A jelenlegi Bizottság mandátuma 2004. október 1-ig tart, elnöke Romano Prodi. A Bizottság „székhelye” Brüsszel­ben van, de vannak irodái Luxemburg­ban, képviseletei valamennyi EU tagor­szágban, és delegációi a világ számos fővárosában. Járófóld, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal hírlevele Kiadó: Regionális Fejlesztési Holding Rt., 1085 Budapest, Baross u. 22-26. • Szerkeszti: a szerkesztőbizottság • Felelős szerkesztő: O. Horváth György Szerkesztőség címe: 1085 Budapest, Baross u. 22-26., Tel.: (06-1) 486-2880 • Hirdetésfelvétel: a szerkesztőség címén A lap terjesztését rendszeresen ellenőrzi a Média Control Group. Nyomdai előkészítés: Commenthal Kép-Stúdió Kft., Ügyvezető: Biró Zoltán, 1135 Budapest, Kisgömb u. 13., Tel.: (06-1) 237-0749, Internet: www.kepstudio.hu, E-mail: recepcio@kepstudio.hu Nyomás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Lajosmizsei Nyomdája - 04.1733. Felelős vezető: Burján Norbert HU-ISSN 1589-7427 16 Járóföld • II. évfolyam 7. szám • 2004. I uperativ program | naiyazatok | turopai unió | Hegiók, kistérségek | ^>7 oo www.rfh-rt.h ; 2004. JÚLIUS • II. ÉVFOLYAM 7. SZÁM Regionális és Kistérségi hírlevél 3. OLDAL Elbírálták az első ROP-pályázatokat 6. OLDAL _______________ El ) SIKERTÖRTÉNETEK 13. OLDAL___________ Fek ete János: Egy bankár mindig ELŐRETEKINT KÖZÉP-DUNÁNTÚL KÖZPONTI SZEREPBEN 9-12. OLDAL .........................

Next

/
Oldalképek
Tartalom