Petőfi Népe, 2004. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-12 / 161. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2004. Júuus 12., HÉTFŐ Nézőpont Ökrös Csaba írása Szervusz, halászlé Kilencedik alkalommal burkolózott füstbe Baja belvárosa július má­sodik szombatján. Mielőtt a naptárismerő szemfüles olvasó azt vet­né szememre, hogy ez a Gergely-naptár szerint nonszensz állítás, hadd tegyem hozzá, nem egy év alatt volt a kilenc füst. Kellett hozzá kilenc év. S ahogy a füst sem lett kisebb a halászlé bajai ünnepén - a bajai halászlé ünnepén -, úgy a népünnepély sem kopott meg. Sőt, azt hiszem, az elmúlt kilenc esztendőben megtelt tartalommal ez a szó. A nép hasonlóan szerencsés találkozást könyvelhet el magának, mint amikor Fülig Jimmy, Rejtő Jenő hőse adott randevút pünkösdi uralkodása alatt gebinbe kapott népének. Szervusz, nép - mondta Jimmy, mert született demokrata volt. Szervusz, király - szólt a nép, mert élvezte az életet, tegezni lehetett az uralkodót. Baja - hatósági falragasznyelven szólva - lakossága és az alkalmi látogatósereg ezút­tal is megmutatta, hogy élvezi az életet, és oly közeli kapcsolatban van a halászlével, hogy joggal feltételezhetjük tegező viszonyukat. Kutyaillemhely a homokozóban? A közelmúltban beszámoltunk arról, hogy Kecskeméten lebontanak negyven játszóteret Az elbontást kiváltó jogsza­bály nem rendelkezik azonban a játszóte­rek egyik legnépszerűbb eleméről, a ho­mokozókról. Pedig nem csak a biztonsági hiányosságok miatt veszélyesek a játszó­terek: a homokozókba rendszeresen a ku­tyák végzik a dolgukat a gazdik tudtával Kecskemét Mit tehet egy aggódó szülő, aki esetleg már a toxoplazmózisról is hallott, ha kutya-, vagy macskaürüléket talál a házuk melletti homo­kozóban? A tettes és a gazdája nincs már a láthatáron sem, vagy ha ott van, akkor sem biztos, hogy egy kutyás fiatalemberrel szíve­sen vitába keveredik egy kismama. A játszóterekkel kapcsolatosan több hiva­talos szerv is illetékes. Az első kézenfekvő ötlet: felhívjuk az ÁNTSZ városi szervezetét, hogy megtudjuk, milyen tisztaságú a há­zunk melletti homokozó. Dr. Molnár Ilona városi tiszti főorvost kerestük meg ez ügy­ben. A főorvos asszony arról tájékoztatta la­punkat, hogy a szolgálatuknak nincsen elő­írt feladata a játszóterekkel és azok homoko­zóival kapcsolatban. Amennyiben lakossági vagy önkormányzati bejelentés érkezik hoz­zájuk, természetesen eljárnak a konkrét ügyben és a vizsgálat eredményeit tartalma­zó jegyzőkönyvet továbbítják az illetékesek­nek, azaz az önkormányzatnak. A városházán a városüzemeltetési osz­tály hatáskörébe tartoznak a játszóterek. Ha a fenti panasszal fordulunk hozzájuk, akkor ők szintén megkeresik az ÁNTSZ-t, elvégez­tetik a vizsgálatot, és felkérik a Városgazda- sági Kft.-t a döntés - például a homokcsere - végrehajtására. Lassú Tibor, a VG Kft. ügy­vezetője elmondta: a játszótereken az ön- kormányzat által megrendelt munkálatokat végzik csak el. Éves szinten a játszóterek karbantartási munkáira 2,5 millió forintjuk van, amiből meg kell oldani a javításokat, a homokcseréket és a padok kihelyezését. Ar­ra pedig nincs garancia, hogy a friss homo­kot már aznap ne jelölje meg a környék ösz- szes kutyája a szagmintájával. Más a helyzet akkor, ha a közterület fel­ügyelők rajtakapják a dolgát végző kutyust. Ideális esetben a gazdája pórázon tartja, te­hát azonosítható a tulajdonviszony. Ekkor bírságot szabhatnak ki, majd a kígyó újra a farkába harap: ÁNTSZ, önkormányzat, VG Kft. A gyakorlatban a tettenérésre elenyésző az esély. Minden hivatalban és minden fórumon a tudatformálást tartanák a leghatékonyabb megelőzésnek. Ha a gazdik belátnák, hogy mennyire rossz és veszélyes a kutyaürülék a homokozóban, akkor talán nem hagynák többet, hogy az eb tilosban ürítsen. MUNKATÁRSUNKTÓL Nem mennék bele most abba, hogy egy népünnepély nagy- szerűségéhez hozzájárul az a számtalan brúder, amit a ha­lászlével iszik a tömeg. Nem azért nem foglalkozom most ezzel, mert sok helyet vinne el, hogy rizling vagy veltelini, és melyikből hány csepp az ideá­lis egy kanál halászlére számítva. Hagyom ezt a statisztikusokra, bi­zonyára előállnak a megoldással, ha egyszer eljön az ideje. Hogy ar­ra mennyit kell várni, azt nem tudom. Az azonban bizonyos, hogy jövőre is lesz halászléfőző népünnepély Baján. A tizedik, az ünnepi ünnep is sok füsttel jár majd, gondolom. Az azonban bizonyosnak tűnik nekem már most, hogy nagyobb lesz a lángja, mint a füstje - figyelembe véve a felhasznált erőspaprika- mennyiséget. Szóval jövőre tizedszer száll fel majd a füst, bizonysá­gául annak, a bajai emberek többségének bogrács volt a jele az ovi­ban. Amikor ezeket a sorokat írom, még a tűzijáték látványa nem késztette megállásra a folytonosan jövő-menő bajai tömeget. A ha­lászleves bográcsok vagy kiürültek, vagy csendesen kocsonyásodik benne, ami maradt. Nem akarom a maradék szót használni, mert az olyan volna, mintha azt hinném, a tizenegyest fejelni is érdemes. Ami a bogrács alján maradt, emléke a napnak, eszenciája annak, ami a bajai embert bajaivá teszi. Bogrács volt a jelük az oviban Nem lesz járatcsökkentés Kecskemét / Bács-Kiskun Nem tervezi járatok megszünteté­sét a közeljövőben a Kunság Vo­lán Rt., bár a cég - közlése szerint - a többi Volán-társasághoz ha­sonlóan nincs könnyű helyzet­ben. Az elkövetkező néhány hó­napban biztos, hogy nem szüntet meg járatokat a Kunság Volán, ez azonban az árak jövőbeni alaku­lásától és a tarifarendezés vég­eredményétől is függ. Somodi Bé­la termelési igazgató lapunknak elmondta: a Kunság Volán hely­zete az elmúlt öt hónap tükrében nem olyan kedvezőtlen, hogy az járatok leállítását tenné szüksé­gessé. Nem is ez lenne az egyet­len járható út. Azt nem zárta ki, hogy később esetleg mégis ilyen lépésre kényszerül cége. ______■ En yhítették a korábbi szigort Elvehető a helyszínen a járművezető jogosítványa, amennyiben:- maradandó fogyatékosságot, halált, kettőnél több ember halálát okozta a balesetben;- halálos tömegszerencsétlenséget okozó közlekedési bűncselek­ményt követett el;- a baleset során maradandó fogyatékossága keletkezett a sérültnek;- a sofőr véralkoholszintje 0,8 ezreléknél nagyobb;- a járművezetéstől eltiltás vagy szüneteltetés hatálya alatt áll, mégis vezet;- a vezetői engedélye hamis, vagy meghamisították. Közlekedés Július elsejétől egy új BM-ren- delet a korábbinál jóval engedé­kenyebb a járművezetőkkel szemben azokban az esetek­ben, amikor a jogosítvány eset­leges helyszíni elvétele kerül szóba. Sokan állítják azonban, hogy a szabálytalankodóknak kedveznek az új rendelkezé­sek. Hiszen például már a cser- benhagyóknak sem kell retteg­niük ezentúl a rendőröktől Kifejezetten jogszabály-alkotói hi­bának mondják a szakemberek, hogy cserbenhagyás, illetve segít­ségnyújtás elmulasztása esetén sem vehetik el a rendőrök a jogo­sítványt ezentúl a helyszínen. Ami konkrétan azt jelenti, hogy ha például kerékpárost vagy gya­logost gázol valaki, és elmenekül, akkor sem kell féltenie a vezetői engedélyét. Bátran a volán mögé ülhet majd a továbbiakban is, hi­szen a rendőrség az intézkedés során nem veheti el tőle az ok­mányt. Persze csupán addig, amíg egy esetleges jogerős bírósá­gi ítélettel be nem vonja majd hó­napokkal - esetleg évekkel - ké­sőbb a már említett cserbenha­gyás miatt az okmányiroda a ve­zetői engedélyt. A külvilág, a vét­kes környezete viszont ebből csak azt érzékeli majd, hogy a cserbenhagyó a balesetet követő­en is vezethetett, ami vélhetően nem volt szándékában a rendelet­hozónak. A jövőben egyébként akár majd az autójával is eltávozhat egy-egy közlekedési baleset hely­színéről az a vétkes sofőr, aki megvárta a rendőröket. Feltétel, hogy „mindössze” enyhe vagy sú­lyos sérülést okozott a gázolással. Igaz, feltétel ilyenkor az is, hogy ne legyen maradandó fogyatékos­ságú a sérülés. Valamint ne halad­ja meg a vétkes sofőr véralkohol szintje a 0,8 ezreléket. Vélhetően nagy sikert arat vi­szont a járművezetők körében, hogy ezentúl már nem veheti el a rendőr a jogosítványt, ha az orvo­si érvényessége lejárt. Valamint abba sem köthetnek majd bele a rendőrök, hogy megrongálódott az okmány. De nem lehet elvenni a vezetői engedélyt július 1-jétől kezdve enyhe ittasság (0,8 ezre­lék alatt), sőt szándékos közúti veszélyeztetés esetén sem - tájé­koztatta lapunkat az új rendelke­zésekről Hortobágyi István, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főka­pitányság szóvivője. A korábbi­nál jóval kevesebb esetben kell tehát mostantól a járművezetők­nek tartaniuk attól, hogy „menet közben”, azaz az országúton bú­csúzhatnak a vezetői engedé­lyüktől. Maradt persze azért még jó néhány ilyen eset. Az elvételt követően a rendőrség három na­pon belül küldi majd meg az ille­tékes városi okmányirodának a jogosítványt, ahol a vezetési jo­gosultság szüneteltetéséről szóló határozatot meghozzák. NNM Még idén elkészül az új kolostor Petőfiszállás/Szentkút rintra becsült beruházás költsé- remteni a pálos közösség. Az új lelkigyakorlatos diákcsoportok geinek kétharmada egy örökség- épületben, amely elsősorban a számára. De itt kap helyet az a Már állnak a szentkúti új pálos bői, illetve különböző egyházi novíciusképzést szolgálja majd, múzeum is, ahol különböző érté- kolostor és noviciátus falai. A ki- adományokból gyűlt össze. A hi- a szerzetesek lakófülkéi mellett kés kegytárgyakat, egyházi do- vitelező szerint: még idén elké- ányzó részt úgynevezett téglaje- úgynevezett vendégszobákat is kumentumokat és ereklyéket szül az épület. A 80-100 millió fo- gyek árusításából tervezi előte- kialakítanak a látogatóba érkező mutatnak majd be. ■ Rendkívüli kedve^ a 10 éves Emítel Rt-néll Szélessávú hozzáférés ADSL-lel! Ajándék WEB-kamera az első 100 ADSL megrendelőnek! (2 ill. 3 éves szerződés vállalása és a műszaki feltételek megléte esetén, a készlet erejéig érvényes) Internetezzen nagysebességgel ISDN2 vonalon! Most a belépési díj (részben vagy telje­sen) leinternetezhető! Belépési díja egyéni előfizetőknek csak 1.250 Ft, melyet teljes egé­szében leinternetezhet. Üzleti előfizetőknek a belépési díj 6.250 Ft, melynek felét leinternetezheti. (Feltétel: meglévő telefonvonal meg­tartása) Válasszon Emitel Net csomagot! Két hóna­pon keresztül a havi díja csak 125 Ft! (Új vonalat igénylő előfizetőinknek, ill. 3 hónapnál régebbi EmitelNet- előfizetéssel rendelkezőknek ajánljuk, min. 6 havi megrendelés ese­tén, a Felfedező, Kilátó, Világjáró, Duál 15, Duál 40 vagy Utazó 15 internet csomag választásakor) Analóg vonal belépési díja egyéni előfizetők­nek csak 2.500 Ft, üzleti előfizetőknek 5.000 Ft. (Egyéni előfizetőink a belépési díjat le is internetezhetik nyílt interneten egy hónap alatt.) Akciós ajánlatunk 2004. május 17- július 31. között érvényes. 4 Távközlési Világnap alkalmából május 17-18-án a matav csoport w* egyéni ügyfeleink további 50% kedvezményt * További információ: a iS4-es kapnak az analóg és ISDN2 vonal belépési díjából! v ingyenes telefonszámon. www.emitel.hu Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. info@emkel.hu # emite T í v v rS ? i í « t R ' Szétverték a hangfogót Kecskemét Vandál pusztítás áldozatává vált az elmúlt héten a Prak­tiker Áruházzal szomszédos körforgalomnál felállított hangfogó fal Alig helyezték el a több tíz méter hosszú ke­rítést, már ki is kellett cserél­ni. Valakik ismét összetör­ték. A könnyen mozgatható, barna színű elemekből összeállított falat szétverték. A kerítésnek vá­rosesztétikai szerepet szántak - magyarázta a közterület-fel­ügyelet vezetője. A fal a Kórház utca és annak környékén kiala­kult áldatlan állapotokat takarta volna a városba érkezők elől. Az elemeket kedden rakták ki, szer­da reggelre azonban összetör­ték. Ez volt az első alkalom. A kollégáim még azon a napon ki­javították a hibát, kicserélték az elemeket, de csütörtökön ismét ugyanaz a megdöbbentő látvány fogadott bennünket, mint egy nappal korábban - állította Mol­nár Sándor Józsefné igazgató. A tettesek újból darabokra törték a kerítést. A rendőrségre két felje­lentés érkezett, a hatóság isme­retlen tettes ellen megkezdte az eljárást. A városnak mintegy 900 ezer forint kára keletkezett a vandál pusztítás miatt. _______■ ME GÚJUL A TORONY. Máris megkezdődött a munka. Az elmúlt héten írtuk az örömteli hírt, hogy a Petőfi Népe és a Porta Egyesület nyomására a kecskeméti önkormányzat elállt döntésétől: nem bont­ják le a széktói zuhanytornyot. Sőt, a minap az önzetlen felajánlók jóvoltából már meg is kezdődött a kis torony felújítása. Azt ígérik, hogy a fogathajtó-világbajnokságra készen is lesz._______________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom