Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-18 / 141. szám
6. oldal - Petőfi Népe SPORT 2004. Június 18., péntek Hétvége a sportpályákon Szombat LABDARÚGÁS UEFA-Intertotó Kupa, 1. forduló, 1. mérkőzések: Spartak Trnava (szlovák)-Debrecen. Nagyszombat, 19 órakor. Sopron- Teplice (cseh), 20.30-kor. SÚLYEMELÉS 4. Messzi István emlékverseny, egyben olimpiai válogató: Kecskemét, városi sportcsarnok. Női verseny 14.30-kor. Ünnepélyes megnyitó 15.45-kor. Férfiver- seny 16 órától. TÁJFUTÁS Középtávú országos bajnokság: Kiskunhalas-Bodoglár térsége, 9 órától. TÖMEGSPORT Hivatal Kupa: Kecskemét, Széktói Stadion, 8.15-től. A köz- tisztviselők és közalkalmazottak hagyományos juniálisa a család minden tagja számára kínál szórakozást. A labdarúgó tornán két ligában, négy csoportban zajlanak majd a mérkőzések (kezdés: 8.15). A döntőre 15 órakor kerül sor. A gyerekek számra 9 órától játékos versenyét szerveznek. 10 órától 700 méteres kocogásra lehet benevezni. A Ciróka Bábszínház előadása 11 órakor kezdődik, majd 13.30-tól bűvész szórakoztatja a fiatalokat. A résztvevők a nap folyamán totót tölthetnek ki, amelyben tesztelhetik ismereteiket az adott hivatalról. A rendező lustitia Egyesület minden érdeklődőt vár. Vasárnap AUTÓSPORT Az 55. Forma-l-es autós gyorsasági vb kilencedik futama, az Egyesült Államok Nagydíja: Indianapolis, 19 órakor (közép-európai idő szerint). Egy kör: 4.192 km, a versenytáv: 73 kör, 306.016 km. Körrekord versenyen: M. Schumacher (német, Ferrari, 2003.) 1:11.473 p. TÁJFUTÁS Váltó országos bajnokság: Kiskunhalas-Bodoglár térsége, 9 órától. ■ Tájfutók az ősborókásban Kiskunhalas / Majsa Kiskunmajsa-Bodoglár és Kiskunhalas térségében rendezik meg az ez évi országos tájékozódási futóbajnokságot. A nyílt középtávú- és váltóbajnokságra június 19-én és 20-án kerül sor. A bajnokság színvonalát emeli, hogy rajthoz áll Oláh Katalin kétszeres világbajnok, valamint Do- monyik Gábor háromszoros junior világbajnok. Nevezési határidőig az egyéni versenyre 857-en jelentkeztek, míg a második napi versenyre 223 váltó jelezte részvételét a rendező Szegedi Vasutas Sportegyesületnek. A női mezőny legidősebb versenyzője 67 éves, míg a férfiaknál 82 éves a „korelnök” tájfutó. Mint megtudtuk: az utóbbi évek legnagyobb létszámú mezőnye küzd a bajnoki helyezésekért az ősborókásokkal tarkított terepen. A középtávú bajnokság legnépesebb női kategóriája a 21-34 éves korcsoport 71 fővel, a férfiaknál a 21-34 éves korcsoport 121 fővel, a legfiatalabb fiúk (14 éves korcsoport) 69 fővel, a legfiatalabb lányok 41 fővel állnak rajthoz. A vasárnapi versenyszámban a férfi 21-34 éveseknél 41 váltó, a legfiatalabbaknál 20 váltó, míg a női 21-34 éveseknél 22 váltó méri össze tudását. ■ Búvárúszó-, sakk- és birkózóbajnokok Ifj. Szabó László (balról), Szegény Judit és Bács Ferenc képviseli a megyebeli színeket a junior uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokságon, Egerben. BÚVÁRÚSZÁS Junior országos bajnokság, egyben utolsó válogató a júliusi Európa-bajnokságra, Eger. A versenyen kitűnően szerepeltek a Kecskeméti Búvár Klub sportolói. Szegény Judit, Szabó László és Bács Ferenc hét bajnoki címet söpört be, s mindhárman képviselhetik Magyarországot az Eb-n. Ezen Judit két váltószámban, valamint 400 és 800 m búvárúszásban indul. Mindegyikben éremesélyesként áll rajtkőre. Szabó László 400 és 800 m búvárúszásban vívta ki az Eb-indulás jogát, míg Bács Ferenc 800 és 1500 méter uszonyosúszásban próbál minél jobb eredményt elérni. Az ob kecskeméti eredményei, uszonyos úszás, nők, 100 m: 4. Szegény Judit 44.80, 200 m: 3. Szegény 1:39.10; búvár, 100 m: 1. Szegény 43.96,400 m: 1. Szegény 3:19.21 (új országos csúcs), 800 m: 1. Szegény 7:06:91 (új országos csúcs). Férfiak, uszonyos, 100 m: 6. Szabó László 44.47, 200 m: 6. Bács Ferenc 1:38.32, 400 m: 3. Bács 3:26.56, 800 m: 1. Bács 7:23,17, 3. Szabó 7:53,18,1500 m: 1. Bács 14:18.70; búvár, 100 m: 3. Szabó 41.38, 400 m: 1. Szabó 3:16,95, 800 m: 1. Szabó 6:57,67. A három Eb-résztvevőn kívül a kecskeméti Pomozi Ernő két érmet szerzett: 400 m búvárban 3. (3:12.99), 800-on 2. (8:06.18) lett. SAKK Kiválóan szerepeltek a Bács- Kiskun megyebeli versenyzők a diákolimpia országos döntőjén, Debrecenben. A legjobb eredményt a bajai Novák Fanni érte el, aki országos bajnok lett. Eredmények, lányok, 8 évesek: 1. Novák Fanrti (Újvárosi ÁMK Baja) 7 pont. 10 é.: 4. Vince Andrea (Alsóvárosi ÁMK Baja) 6, 8. Varga Klára (Rigó J. Á. Isk. Bugac) 4.5. 12 é.: 3. Vince Viola (Alsóvárosi) 6. 14 é.: 4. Tóth Sarolta (ÁMK Kiskunhalas) 5.5. 16 é.: 9. Bankos Henrietta (Szilády Kkhalas) 4. 18 é.: 3. Török Borbála (Szent-Györ- gyi Szki Kmét) 5.5. Fiúk, 8 évesek: 4. Tóth Ádám (Fazekas Á. 1. Kkhalas) 5.5. 10 é.: 6. Farkas Gábor (Arany J. Á. 1. Kmét) 5. 12 é.: 10. Herczku Dániel (ÁMK Khalas) 4.5. 14 é.: 3. Tóth Ervin (Szilády G. Kkhalas) 6. 16 é.: 10. Molnár Tamás (Szent-István G. Kalocsa) 4.5. 18 é.: 10. Somorai Zsolt (111. Béla Gimn. Baja) 4 pont. BIRKÓZÁS Serdülő szabadfogású országos bajnokság, Miskolc. A Kalocsai SE Paprika Rt. eredménye, 59 kg (28 induló): 6. Pusztai László. Edző: Elekes Endre. Az Univer- KTE eredményei, 47 kg: 3. Bányi Olivér, 42 kg: 2. Györgyi Péter. Junior országos bajnokság, szabadfogás, Miskolc, az Univer- KTE eredményei, 60 kg: 2. Zelei Gábor, 5. Váradi Csaba, 74 kg: 4. Zelei István, 84 kg: 1. Dajka Zsolt, 120 kg: 3. Dömötör László. Edző: Tihanics Tibor. Mind az öt kecskeméti induló pontot hozott. Az eredményekhez tartozik, hogy az egyébként kötöttfogásban versenyző KTE-s birkózók ezúttal szabadfogásban is jól szerepeltek. A soltvadkerti eredmények, 63 kg: 3. Beischlag Péter, 84 kg: 4. Szeg Péter. Női junior ob., Miskolc. 56 kg: 1. Nehéz Erika (Soltvadkert). Mesterek Tornája (veterán) kötöttfogású országos bajnokság, Miskolc. Eredmények, A-kor- csoport (35-40 év): 69 kg: 1. Tihanics Tibor (Univer-KTE), C (45-50 év), 85 kg: 1. Rév Zoltán (Kiskunfélegyházi VTK), E (56 év felett),. 85 kg: 3. Kovács Sándor Pál (Univer-KTE), 130 kg: 1. Seres János (Kiskunfélegyháza). PROFIBOKSZ „A Nagy balhé” profiboksz gála, Budapest. A Westend City Center tetőteraszán rendezett gálán egy női összecsapás volt: Baja világbajnoka, a hibátlan mérleggel rendelkező Csábi Bettina a hatodik menetben technikai KOgyőzelmet aratott Vörös Viktória felett. Ismeretes, Bettinának Éva Liskovával kellett volna megmérkőznie, ám a meccs előtti napokban a cseh bokszló menedzsere a korábban kialkudott pénzösszeg kétszeresét kérte, majd bejelentették, hogy Liskova betegség miatt nem küzd meg a bajai öklözővei. A Vörös Viktória elleni győzelem után Csábi profiboksz mérlege a következő: 19 mérkőzésen 19 győzelem, ebből 9 KO. ÚSZÁS 13. Ponty-Poronty verseny, Baja. A bajai és környékbeli óvodások és 6-8 éves diákok számára rendezett versenyen több mint kétszázan indultak. Eredmények, hátúszás, fiúk: 1. Pass Bence (Alsóvárosi ÁMK) 21.38, 2. Puskás Sándor (Újvárosi ÁMK) 24.68, 3. Stokker Bence (Alsóváros) 24.72; lányok: 1. Horváth Maja (Ének- Zenei Á. Isk.) 21.84,2. Adám Enikő (ÉZI) 23.34, 3. Kiss Panna (ÉZI) 24.86. Gyorsúszás, fiúk: 1. Drobina Tamás (ÚÁMK) 18.76, 2. Félix Márk (ÚÁMK) 22.25, 3. Patarcsics Martin 22.97; lányok: 1. Lőkös Regina (Szent László ÁMK) 17.57, 2. Farkas Regina (Gyakorló) 24.57, 3. Kemény Bianka (MNÁMK) 21.30. Mellúszás, fiúk: 1. Csömör Cseke (ÚÁMK) 19.84, 2. Balogh Patrik (ÉZI) 23.80,3. Szőts Tamás (Alsóváros) 25.96; lányok: 1. Révfy Laura (Gyakorló) 24.57, 2. Albert Eszter (ÉZI) 26.17, 3. Varjú Réka (Központi) 27.88. LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Keleti-csoport: Vadkert-Kiskunfélegyháza 1-3, Kaskantyú-Jászszentlászló 33, Szank-Kunfehértó 2-1, Harka- kötöny-Imrehegy 4-1, Fülöpszál- lás-Kiskőrös 2-7, Tázlár-Soltszent- imre 0-1. Végeredmény (élmezőny): 1. Kiskőrös 62, 2. Kiskunfélegyháza 53,3. Harkakötöny 45, 4. Soltszentimre 42 pont. ______■ Az IFSI diplomaosztó ünnepsége: egy igazán emlékezetes este! Az IFSI - Nemzetközi Továbbképző Intézet - június 11-én ünnepelte a minőségi oktatás területén nyújtott nemzetközi működésének 15., és magyar- országi fennállásának 5. évfordulóját. Az ünnepségen több mint 120 üzletember, menedzser, vezető és állami hivatalnok vett részt. A rendezvényt az IFSI ügyvezető igazgatója, professzor dr. M. Dorbayani nyitotta meg rövid beszédével, amelyben megemlítette: „ha a világot nemzetközi perspektívák és egyéni gondolkodók működtetik, akkor e két dolog üzenetét szeretné az IFSI ma este eljuttatni Önökhöz. Új diplomásaink magas fokú nemzetközi képzésük révén olyan új perspektívákat nyertek, amelyek által a jövő gondolkodóivá válhatnak.” Az ünnepségen az IFSI két új részlegét - Alkalmazott Tudományos-Technológiai Oktatás, Erőforrás és Értékelés (EASTERA), valamint a Tudományos Harcművészeti Akadémia (TASMA) - dr. Peredi Katalin, Kecskemét város főjegyzője avatta fel ünnepélyesen. Beszédében megemlítette: „Az IFSI nemzetközi képzése, tevékenysége megemelte Kecskemét város imázsát. Nagyon örülünk, hogy ők itt vannak, és hogy komoly terveik vannak oktatásfejlesztésünkre”. Az eseményt külön emlékezetessé tette a négyféle hagyományos perzsa étel- és édességkülönlegesség, amelyet a budapesti Shiraz étterem készített, valamint a magyarországi hastáncverseny három legkiválóbb hastáncosa szórakoztatta a vendégeket! A diplomaosztó ceDr. Peredi Katalin jegyző felavatja az IFSI két új részlegét. remónia után hagyományos perzsa teát és vízipipát gyümölcs tobaccóval szolgáltak fel a résztvevőknek. A diplomázók a következő diplomákat szerezhették meg: Üzleti szervezet- és vezetéselmélet, Szervezeti menedzsment, Üzleti kommunikáció és információfejlesztés. A kurzusokat teljes mértékben angol nyelven hallgatták a tanulók Lapunk rövid interjúkat készített a diplomázókkal.- Mit tud mondani a kurzusról és annak gyakorlati használhatóságáról? - kérdeztük Bakonyi Andreát (KAM).- Nagyon tetszett a kurzus. Az ismeretre, amelyre szükségem volt teljesen gyakorlatias úton tettem szert. Hiszem, hogy prof. Dorbayani, a tanárom látja és tudja a legapróbb részleteket is, amely a tanítványaiban rejtőzik, és felismeri a tanulók szükségleteit. Nemcsak az üzleti élettel kapcsolatos szakmai dolgokat tanultam meg, hanem ismeretet szereztem egyfajta életmódról, emberi kölcsönhatásokról, társadalmi diplomáciáról stb. Úgy gondolom: megtanultuk azt, hogy ha mi vagyunk a kérdés, mi vagyunk a válasz is! Az IFSI módszere eljuttatott bennünket a megértés egy másik, mélyebb szintjére.- Hogyan segítette a kurzus Önt és hivatását?- Mindenekelőtt a tantárgyak és maga a kurzus teljesen új ismereteket adott - válaszolta Tóth Vera (KAM). Néhány évvel az egyetem befejezése után elmondhatom: ez az oktatás új perspektívát nyújtott, és bízom abban, hogy hasznomra lesz mind a munkámban, mind a magánéletemben. A tanfolyam hozzásegített új módszerek kidolgozásához a munkámban, valamint a családommal való kapcsolattartás és gyermeknevelés területén is.- Tanulmányai során mit említene meg az IFSI három legfontosabb jellegzetességeként?- Elsőként megemlíteném, hogy az oktatás az IFSI- nél angol nyelven folyik, azonban ez nem csupán egy nyelvi tréning - hangsúlyozta Gömöri Ferenc (HR-asz- szisztens). Annál jóval több és összetettebb. Számos gyakorlatias üzleti tantárgyat tanultam, mint például menedzsment, szervezetelmélet és vezetéselmélet. A szerzett ismeret nagyon fontos számomra és a munkámat jelentősen segíti. Amíg ezeket az üzleti tantárgyakat angolul tanultam, kommunikációs képességeimet is nagyban fejlesztette. Tehát nemcsak szakmai ismereteim fejlődtek, hanem angolnyelv-tudásom is mind általános, mind szakmai értelemben! Fontos megjegyezni - folytatta-, hogy a tanárom szakmailag jól felkészült, rengeteg ismerettel és nemcsak az adott tantárgyakban jártas, hanem az egész üzleti életben. Az órák jól felépítettek és kiegyensúlyozottak voltak, amely alatt azt értem, hogy én is aktívan hozzájárulhattam az órákhoz, véleményemet figyelembe vették, és a felmerülő kérdéseket közösen vitattuk ^ hastáncosok nagy meg. Utoljára de nem utolsósorban megemlítem, hogy a környezet kellemes volt, a tanár rugalmasan kezelte az órák változtatását, amikor erre szükségem volt. A tantermek jól felszereltek és különféle oktatási segédeszközöket használtunk, mint például videót az esettanulmányokhoz.- Mit gondol a tananyagról és az IFSI tanítási módszeréről?- A tananyag tömör és érthető volt, a felépítésénél fogva jól követhető és tanulható - mondta Rainer Ruhland (termékmenedzser, forgácsolástechnika). A tanítási módszer véleményem szerint gyakorlatias, a témákat megvitattuk különböző nézőpontból, valamint elméleti és gyakorlati oldalról is megközelítettük. Amennyiben kérdés merült fel a napi munkámmal kapcsolatban az adott témakörnél, úgy azt is megvitattuk, így számos jó ötletet kaptam az órákon. Úgy gondolom, hogy az IFSI oktatása megtanít arra, hogy az apróbb részleteket is, amelyek gyakran rejtve vannak, észrevegyük a mindennapi ügyvitelben.- Önt hogyan segítette ez a kurzus? - tettük fel a kérdést Szatmáry Mihálynak (szerelési vezető).- Mint mérnök és üzemmenedzser, a legfontosabb számomra az oktatás során az volt, hogy egy csoportban lehettem más menedzserekkel a cégemből, és így különböző nézőpontból vitathattunk meg bizonyos témákat. Ez az üzleti kurzus fejlesztette kommunikációs képességeimet és segített a célok meghatározásában, valamint bővítette ismereteimet a menedzsment területén.- Milyennek találja az IFSI-t és tanítási gyakorlatát?- Én, aki a kutatás és fejlesztés területén dolgozom és 1999 óta tanulok az IFSI különböző részlegeinél - mondta Zöldi-Kovács László (R & D technikus)-, azt mondhatom, hogy az intézet minősége magas színvonalú és nagyon vonzó. Tanítási gyakorlatuk kiváló és fejlődő. Oktatása nagyon pontos és célratörő, valamint az órák jól felépítettek. Talán a korom miatt egy kicsit lassabban tanulok, mint a fiatalok, azonban látom, hogy a sok nehézség ellenére én is sikeresen részt vettem az üzleti oktatásban. Az IFSI rugalmassága és annak jól szervezett oktatási menedzsmentje, valamint a diákok akarata egyértelműen látványos eredményeket hoz létre; olyat, amely nagyon hasznos a mi iparágunkban.- Mint adminisztrátor, fel tudta Önt az IFSI készíteni újabb kihívásokra? - kérdeztük végezetül Bújdosó Editet (adminisztrátor).- Igen, úgy gondolom, hogy az IFSI oktatásán keresztül új lehetőségek nyílnak meg. Az oktatás folyamán számos területen szereztem újabb és újabb ismereteket. Természetesen szeretném előnyét élvezni az IFSI-nél tanultaknak, és biztos vagyok abban, hogy minden tanuló hasznát veheti mindennapi munkájában és a kihívásokban. tetszést arattak. Petőfi Népe ezúton is a legjobbakat kívánja a sikeres diplomázóknak és az IFSI-nek. ▲