Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-05 / 130. szám
9. OLDAL rT^TMÓn Petőfi Népe RIPORT A kecskeméti repiilőbázis eddigi parancsnoka, Pintér Zoltán dandártábornok néhány napon belül új szolgálati helyére utazik. A honvédelmi miniszter határozata értelmében ugyanis június közepétől a NATO 5. Többnemzetiségű Légi Hadműveleti Központjának parancsnokhelyettese lesz az olaszországi Poggio Renaticóban. A légibázis Ferrara közelében várja az új magyar főtisztet, itt Pintér Zoltán előreláthatólag 2007. július 15-ig teljesít majd szolgálatot. A tábornok kecskeméti irodájában már telnek a dobozok, amelyekben az olaszországi hivatalba szállítandó tárgyak kaptak helyet. Néhány nap még; a hivatalos búcsúztatás is megvolt Kecskeméten. A tábornok történelmi leckéi- Mi lesz a feladata az új szolgálati helyén, tábornok úr?- A NATO parancsnoki struktúrájában bizonyos hadműveleti központok kimondottan a légi tevékenységet irányítják. Ilyen központ található Törökországban, Görögországban, Olaszországban, Németországban. Én az olasz- országinak leszek a parancsnokhelyettese. A központ parancsnoka mindig egy háromcsillagos olasz tábornok, helyettesként pedig magyar főtisztet neveznek ki, immár mondhatni hagyományosan, hisz nagy nevű elődeimet követem: Sági János vezérőrnagy urat és Tállá István vezérőrnagy urat. Hogy mi a feladat? A Poggio Renaticó-i központ felel az olasz, a szlovén és a magyar légtér védelméért, valamint a teljes balkáni légi hadműveletekért. A felderítőgépek, szállítógépek, helikopterek tevékenységének tervezése, szervezése és vezetése a balkáni hadszíntéren egyaránt innen történik. Gyakorlatilag az Olaszországban szolgálatot teljesítő magyar tábornok az, aki mindennap aláírja a másnapi harcparancsokat.- A magyar légierő műveleti vezetése is onnan történik?- Igen: Poggio Renaticóból kapják a felszállási parancsot a kecskeméti pilóták is. Ott értékelik a légi helyzetet, ott hozzák meg a döntéseket, majd onnan érkezik a parancs Veszprémbe, s onnan tovább Kecskemétre, aminek következtében mondjuk felszáll a magyar MiG-29-es géppár, és végrehajtja a feladatát Magyarország légterében, de immár Veszprém irányításával. A koordinációért a Poggio Renatico felel.- Feltételezem, teljesen nemzetközi az ott szolgálatot teljesítő tisztikar is...- Olyannyira, hogy a parancsnok olasz tábornok, a helyettese magyar tábornok, de az én helyetteseim közt lesz amerikai, olasz, az úgynevezett segédtisztem egy spanyol srác lesz, de akad német és francia is a csapatban. A NATO struktúrájában a bázis egyre komolyabb feladatokat kap, folyamatos fejlesztés alatt áll. Egy ilyen beosztásban jó tapasztalatokat lehet szerezni a személyes kapcsolatok révén is.- A családja is önnel tart?- A lányom szeptemberben követ minket a feleségemmel.- Hajói tudom, nemcsak a kecskeméti bázist hagyja hátra...- Valóban: két városhoz és két megyéhez kötődöm erősen. Bács-Kiskun- hoz és Somogyhoz. Az Alföldön születtem, itt kezdtem a vadászpilóta-hivatást, itt lettem hadnagy, majd átkerültem Taszárra, ahol hadnagyból ezredes lettem, tehát a szakmai karrierem java része Somogyhoz köt. A mai napig ott lakom, oda kötnek a barátaim, az emlékeim, és ami számomra nagyon fontos: ott, a zselici dombok tetején van a hobbim, amit nagyon szeretek. De van itt egy másik szempont is: Taszáron parancsnokként nem repülhettem, Kecskeméten viszont erre újra lehetőségem nyílt. De más kötődéseket is sorolhatok: édesanyám ma is Kiskunfélegyházán él, s Kecskeméthez is szép évek kötnek. Viszont ott van Taszár, ahol a srácokkal olyan feladatot hajtottunk végre, amilyet előttünk soha senki a Magyar Honvédségben: az amerikai bázis kialakítása, berendezése, üzemeltetése, majd később a délszláv háborúban való részvétel, és az azzal kapcsolatos teendők.- Taszáron már volt alkalma nemzetközi kapcsolatokra szert tenni az amerikaiak révén. A kezdetek viszont nem lehettek könnyűek... Utólag is így látja?- Először valóban úgy néztünk egymásra az amerikaiakkal, mintha külön bolygóról jöttünk volna. Mi nem tudtuk, kik ők, ők meg jószerivel azt sem, hol vannak pontosan. Hat évvel jártunk a rendszerváltás után. Ezeknek az embereknek az életfeltételeit kellett megteremtenünk, meg kellett szerettetni velük Magyarországot. Idegenként csöppentek egy idegen világba. Rajtunk keresztül ismerték meg a magyar népet; eleinte be voltak zárva a repülőtérre.- Nem kevés diplomáciai érzék szükségeltetett ebben a néhány évben...- Diplomáciai érzék kellett ahhoz, hogy ha hülyeséget kértek, ne röhögjem el magam. Ahhoz is kellett, hogy ne kapásból utasítsam vissza, hanem megfelelő módon vezessem rá őket, hogyan lehetne a kellő irányba elmozdulni. Amire ők totál érzéketlenek voltak, az a kelet-közép-európai történelem. Mindig vissza kellett menni a középkorba: török birodalom, ’48-as szabadságharc...- Egy pillanat, a napi munkában volt ennek valami jelentősége?- Hogyne lett volna. A múlt héten például egy NATO-felkészülésen voltam, s egy ausztrál, egy amerikai és egy olasz hölgynek minden ebédnél erről meséltem. Hogy mit jelent egy valamikori nagy nemzetnek ma kicsiként élni Európa közepén, milyen nyomokat hagy egy népben a szakadatlan háborúk sora a török ellen, a Habsburgok ellen, mit jelent az első világháború, mit a második, mit jelent ’56. Mit jelentett az, amikor kijelentette a magyar kormány, hogy nem védjük a német-német határokat Hegyeshalomnál, s milyen következményekkel járt ez a döntés. Ezeket el kell nekik mondani. A három hölgynek adtam egy-egy angol nyelvű magyar történelemkönyvet, szerencsére érdekelte őket. Mindezt annak idején az amerikaiakkal is meg kellett tenni.- Ez nagyon szimpatikus, de megint azt kérdezem: a napi munkát hogyan befolyásolták ezek a háttérinformációk?- Taszáron nagyon fontosnak tartottam, hogy az amerikaiak megértsék az európai mentalitást. Ők nem igazán fogják fel azt, hogy egy országnak minden lépését mérlegelni kell, azt, hogy milyen hatással lesz a szomszédaira, mit szólnak hozzá, mit tesznek majd ők. Egy amerikai számára ez a gondolkodás érthető okoknál fogva - idegen. Mindig elmondtuk nekik, hogy mi kicsik vagyunk. Mi, magyarok bármit teszünk, annak a jelentősége, hatása túlnő a határainkon. Mi végignéztük a levegőből a délszláv háború kezdetét, Eszék lerombolását, mindent. Amikor éjjel a levegőből Magyarország fényes, kivilágított és békés országnak tűnt, a határ túloldalán csak sötétség látszott, legfeljebb az ágyúk torkolattüzei villogtak. Erre az amerikaiak idejöttek egy fél évre azzal, hogy rendet tesznek a Balkánon, és már mennek is. Mi mondtuk nekik, hogy a helyzet ennél egy kicsit bonyolultabb, eddig két világháború indult ki a Balkánról, és nem hinnénk, hogy fél év alatt minden problémát meg lehet ott oldani. De nem értették azt meg, amikor elmondtuk nekik, hogy a gyűlölet nemzedékeken, századokon át hogyan érlelődik. Elmondtuk, hogy odaát jószerivel minden család, szerb, horvát, bos- nyák, magyar, mind elvesztett már valakit. Ezt a fájdalmat, ezt a gyűlöletet nem lehet kiheverni egy generáció alatt.- Az amerikaiak hogyan fogadták ezeket a háttérinformációkat? Egyáltalán, érdekelte őket Kelet-Európa történelme, hogy ki miért gyűlöli a másikat?- Kilencven százalékukat érdekelte. Akikkel én együtt dolgoztam, azok kilencven százaléka értelmes és okos ember volt, aki úgy állt a feladatához: azért jött ide, hogy segítse Európa békéjét. Ehhez szüksége volt többek között erre a tudásra is. Nagyön sok akkor szerzett barátommal a mai napig munkakapcsolatban vagyok. Akad olyan köztük, aki a napokban érkezik újra Magyrországra, a volt tolmácsa lakodalmára, Szegedre. E-mailek, telefonok mennek naponta, hetente: „hogy vagy, mit csinálsz”.- Visszatérve arra az időre, amikor Magyarország még nem élvezte a NATO védelmét, ön Taszáron szolgált. Utólag hogyan emlékszik azokra az évekre? Mennyire voltak veszedelmes napok?- Az akkori konflikus során sem a szerbeknek, sem a horvátoknak nem lett volna erejük arra, hogy nekiugorja- nak bármelyik környező országnak. Ettől függetlenül szörnyű volt azt feldolgozni, hogy nálunk béke van, minden halad a megszokott kerékvágásban, ugyanakkor a szomszédban pusztító háború zajlik, lőnek egymásra, tömegsírok vannak. Akkoriban volt olyan nap Taszáron, amikor hétszer is felszállt a készültség. A szerbek nekiszaladtak a határnak, a határnál visszafordultak, szórakoztak velünk, keményen szórakoztak. Mondtam a srácoknak: amikor felszálltok, nem szabad összekeveredni velük, nem szabad közelebb menni a határhoz, amíg nem kapnak rá parancsot, ne akarjon senki fölöslegesen hős lenni! Mi egy békében lévő ország voltunk, amelynek repülőgépes fegyveres készenléti szolgálatát mi láttuk el. Aztán ott volt a nevezetes barcsi incidens. Utólag is úgy vélem, hogy egyetlen ország sem tudja megvédeni a városait, határát békében. Lásd az Egyesült Államokat ért terrortámadást 2001. szeptember 11- én. Nem lehet rá felkészülni, csak úgy, hogy meghúzod vörössel a térképen: itt a frontvonal, azon túl az ellenség, aki onnan jön, arra lövünk!- Mi a helyzet most, békeidőben?- Az olasz bázisról biztosítjuk a három ország légterét. Készültségi erői vannak az olaszoknak és nekünk. A szlovén légtér védelméről valószínűleg az olasz légierő gondoskodik. A NATO politikája úgy változott meg az utóbbi időben, hogy visszaadta a felelősséget a nemzeti kormányoknak. Mi Olaszországban legfeljebb megállapítjuk, hogy egy bizonyos repülőgép feltehetően terroristaszándékkal közeledik a magyar légtér felé, talán eltérítették. Hogy utána milyen akciót foganatosítanak, az már a magyar kormány döntésén múlik. Erre megvannak a kialakított információs vészcsatornák. bán jános Pintér Zoltán dantártábornok 1954-ben született Kiskunfélegyházán A Szovjetunióban végzett vadászrepülőgép-vezetőként 1976- ban helyezték a kecskeméti repülőtérre 1977- ben áthelyezték Taszárra 1986-ban végzett a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián (repülőparancsnoki szakon) 1997-től az SFOR-erőket támogató magyar-amerikai bázis parancsnoka Taszáron 2000-ben az USA légierő-egyetemének vezérkari tanfolyamát végzi el-2001. július 1-jétől a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülöbázis parancsnoka 2004. június 15-től a NATO 5. Többnemzetiségű Légi Hadműveleti Központjának parancsnokhelyettese az olaszországi Poggio Renaticóban HOBBIJA: a kertészkedés, fotózás A katona is holtig tanul „Amikor az amerikaiak idejöttek, járatlan úton jártunk. Nem létezett írott szabály arra, hogy mit kell csinálni. Tanácsot sem tudott senki adni, nagyon sokszor kaptam meg azt az elöljáróimtól bizonyos kényes esetekben: tégy belátásod szerint! Később a honvédelmi miniszter összekötője is lettem Taszáron. Mint bázisparancsnoknak, volt egy irodám a magyar épületben, s mint összekötőnek volt egy az amerikai parancsnoki épületben. Ha az amerikai parancsnoknak tanácsra, vagy valamire szüksége volt, akkor engem kérdezett, mert engem ismert, bennem bízott. A kecskeméti három év meg azért volt nagyon szép, mert tipikusan építkezési időszak volt. Uj létesítmények, új hangárok, új betonfelületek készültek, felépíttettük őket, megkezdődött a pilóták kiképzése Kanadában, s idén megkezdődik Svédországban a Gripenekre. Az elmúlt három év ráadásul alkalmas volt a NATO- integráció elmélyítésére is. Ma már komolyan elismerik a magyar pilótát, a műszakit, a katonát. Talán ez a legfontosabb: megtanultunk együtt gondolkodni, együttműködni. Ez már nem csak az udvarias lózungok időszaka. Kemény, megfeszített munka árán értük el, amit elértünk.”
