Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-21 / 143. szám

2004. Június 21., hétfő SPORT Petőfi Népe - 11. oldal Rekordok az emlékversenyen A hét végén rendezték meg Kecskeméten a 4. Messzi István Súlyemelő Emlékversenyt, amely egyben a válogatottak számára olimpiai kvalifi­káció is volt A szöuli olimpia ezüstérmes eme­lője tiszteletére kiírt viadal több országos csú­csot és egy világcsúcs-beállítást hozott Igaz, utóbbi nem hitelesíthető, mert a kecskeméti összecsapás nem szerepel a nemzetközi szö­vetség hivatalos versenyprogramjában. Súlyemelés Imrő Dezső szövetségi kapitány ennek a verseny­nek az eredményei alapján dönti el, hogy ki le­gyen az a három női és öt férfi súlyemelő - ugyanis a mieink a tavalyi vb-n ennyi kvótát sze­reztek -, aki indulhat Athénban. A hölgyek közül öten versengtek a kvótás helyért. A legjobb ered­ményt Krutzler Eszter érte el, aki 120 kg-os szakí­tásával beállította az érvényes világcsúcsot. Ő és Varga Viktória - aki lökésben javított a magyar csúcson - már szinte biztos olimpiai résztvevők. A harc valójában a harmadik utazó helyért folyt. Ráki Henrietta, valamint az utóbbi időben jó for­mát mutató Nagy Nikoletta lökésben új országos csúcsot ért el. A sérülése miatti hosszú kihagyás után visszatérő Likerecz Gyöngyi még nincs csúcsformában, de 245 kg-os összetett eredmé­nye mindenképpen biztató. A férfiaknál Táncsics László és a nemrégiben Kecskemétre igazolt Kecskés Zoltán a kijevi Eb-n, illetve a tavalyi kanadai vb-n elért eredményeik­kel már az emlékverseny előtt szinte biztos uta­zónak számítottak. A kvótaszerzőn mindkét ver­senyző bizonyította, hogy a kapitány joggal bízik bennük. Kecskés kiválónak mondható 330 kg-os összteljesítményt ért, el, ami egyéni legjobbja. A nagy visszatérő Feri Attila mindössze két jó gya­korlatot mutatott be és összetettbeli 330 kg-os eredménye is elmaradt 5 kilóval a kapitány által várttól. Vaspöri Gábor 370 kg-os teljesítményével próbálta meggyőzni a szövetségi kapitányt. Izgal­mas csatát hozott a 105 kg-osok vetélkedése, ahol Gyurkovics Ferenc a szakításban új országos csú­csot ért el, míg a másik fogásnemben inkább a legutóbbi olimpia pontszerzője, Kovács Zoltán villogott. Lehet, hogy mindketten utazhatnak Athénba? Talán ma kiderül. Eredmények (a Sinclair-pontszámítás alapján), nők: 1. Krutzler Eszter (69 kg, BKV Előre) 267.5 (120; 147.5), 2. Varga V. (+75 kg, Kisbér) 275.5 (120; 155.5), 3. Likerecz (75 kg, Oroszlány) 245 (110;135), 4. Nagy N. (63 kg, Ózd) 220.5 (92.5; 128), 5. Ráki (58 kg, Kazincbarcika) 210 (95; 115). Férfiak (élmezőny): 1. Gyurkovics Ferenc (105 kg, Tata - kisebb testsúllyal) 405 (190; 215), 2. Kovács Z. (105 kg, BKV Előre) 405 (180; 225), 3. Feri A. (77 kg, Nyíregyháza) 350 (155; 195), 4. Kecskés Z. (69 kg, Univer-KTE) 330 (147.5; 182,5), 5. Vaspöri (94 kg, Ha­ladás) 370 (165; 205), 6. Táncsics L. (56 kg, BKV Előre) 270 (120; 150). * * * Kecskés Zoltán, az Univer-KTE 69 kg-ban ver­senyző súlyemelője hétszeres magyar bajnok. Néhány héttel ezelőtt kötött szerződést a kecske­méti klubbal, amely megállapodás 2004 végéig szól. A 30 éves versenyző volt már Eb-n 3. és 5. helyezett is, legutóbb, a kanadai vb-n a 8. helyet szerezte meg.- Eddig Debrecenben éltem, edzettem. Igaz, mostanában a legtöbb időt már a tatai edzőtábor­ban töltöm - mondta a verseny után Kecskés Zol­tán. - Összetettben 325 kg volt számomra az athéni szint, ezt egyéni csúccsal sikerült felül­múlnom. Utólag úgy látom, hogy a szakítás előtt nem melegítettem be eléggé. Ebben a fogásnem­ben 2.5 kg-mal jobb eredményre számítottam. A lökésgyakorlataimmal már nem volt gond. Ismét bebizonyosodott, hogy minden apró részletre oda kell figyelni. Jó erőben vagyok, technikailag vi­szont még lehet és kell fejlődnöm. Az olimpiáig hátra levő hetekben erre fektetjük a hangsúlyt. Athénban tíz közel hasonló képességű versenyző küzd a helyezésekért. Talán csak egy kínai emel­kedik ki a mezőnyből. A 330 kg-os összteljesít­mény már pontszerző helyet jelenthet, ennél töb­bel pedig a dobogóra is oda lehet érni. sz. e. Mérlegen a labdarúgó NB l/B. A kiesést el kellett kerülni Egy idény, három edző. Az NB I B-ben szerep­lő Kecskeméti TE labdarúgóinak először loan Patrascu, majd Gracza Tibor, végül pedig Glázer Róbert utasításait kellett végrehajtani a 2003/04-es szezonban. Első mesterükkel 8 meccsből 10, a másodikkal 15 mérkőzésből 14, míg a harmadikkal 11 találkozóból 18 pon­tot gyűjtöttek. A számok azt bizonyítják, hogy Glázer edző irányítása alatt volt a legjobb a csapat teljesítménye. A lila-fehérek 42 pontot szereztek összesen (10 győzelem, 12 döntet­lent, 12 vereséget), ami a 12. helyre volt elég. A gárda értékelésére Glázer Róbertét kértük, aki főleg az általa levezényelt mérkőzések tükré­ben nyilatkozott. Labdarúgás / KTE ______- Azzal kezdem, hogy az újság­juk hasábjain is köszönetét mondjak a csapatnak azért a munkájáért, amit az én irányítá­som alatt véghez vitt - kezdte mondandóját a tréner. - Leszöge­zem, hogy nem jelentkeztem be a KTE kispadjára, mint ahogy azt a fiatal, tehetséges elődöm mondta éppen az önök lapjában.- Akkor hogyan is volt ez?- Koncz László, a csapat egyik tulajdonosa hívott és tette ezt már korábban is. Patrascu távozása után is felmerült, hogy Kecske­métre megyek, de akkor más együttessel tárgyaltam. Utólag bá­nom, hogy nem jöttem, mert az­zal a kerettel, normális körülmé­nyekkel, sok nézővel, akár az első vonalat is el lehetett volna érni.- Milyen állapotban vette át a gárdát?- Válsághelyzetben: anyagi ne­hézségek, létszámleépítés, sok sé­rült. A keret fiatal, tehetséges, ám tapasztalatlan játékosokból állt, akiknek a vállára nagy terheket nem lehetett rakni. Meggyőződé­sem, hogy idegileg nem voltak rendben a játékosok. A sok sérü­lés a problémák miatt adódott. Hozzáteszem, hogy sajnos a ma­gyar labdarúgóklubok 70 %-a tele van gondokkal, problémákkal.- Legfőképp mit kellett orvosol­nia?- A rossz öltözői hangulatot. El­mondtam a fiúknak, azt szeret­ném, ha mindenki a jót keresné a másikban és megszűnnének a tor­zsalkodások. Szerencsémre a játé­kosok partnereim voltak és így gyökeresen megváltozott a csapa­tot körülvevő belső légkör. Sokat javított a gárda helyzetén, hogy a sérültek felépültek. Az ifiből pedig felhoztam négy tehetséges fiatalt, így az edzéseken máris 20-25 em­berrel dolgozhattam, nem 8-10- zel. A klubvezetés őszintén be­Glázer Róbert taktikai utasítást küld a kispadról. fotó: b. r. recznek, Koncznak és Daninak lett a legjobb az átlaga. A csapat egyébként rendkívül egységes és alkalmazkodó volt. Külön kiemel­ném Barna Zsoltot, aki a meg­hosszabbított jobb kezemként fe­gyelmet, rendet teremtett az öltö­zőben.- Marad-e Kecskeméten?- Szeretnék. Megkedveltem a várost. Koncz László felhívott és azt mondta, kicsit bizonytalan a jövő, de azon munkálkodnak, hogy továbbra is legyen Kecske­métnek NB I/B-s csapata. Az utóbbi időben, ha felálltam egy kispadról, akkor az nem miattam történt. Én próbáltam mindenhol becsülettel helytállni és a vállalt feladatomat elvégezni.- Tegyük fel hogy Kecskeméten folytatja. Mik az elképzelései?- Szükséges, hogy minden posztra két játékos legyen. A nor­mális anyagi háttér elengedhetet­len, de prémiumrendszert kell ki­dolgozni. Legyen egy átlagos fize­tés, és aki jól teljesít, az vigyen ha­za többet. Ez régen is így volt, ám az utóbbi időben megugrottak a pénzek. Vallom, hogy zavartalan anyagi, személyi és tárgyi háttér­rel bajnokságot lehet nyerni. Én ezt már öt alkalommal megtettem. Miért ne lehetne ezt Kecskeméten megvalósítani? *** A házi góllövőlista 6 gólos: Zahorecz. 5 gólos: Kiss P. 4 gólos: Barna Cs„ Dani. 2 gólos; Csobánki, Filó. 1 gólos: Kislőricz, Domokos, Sibalin, Koncz, Bálint, Sándor, Csizmadi, Horváth, Anka. öngólt vétett: Tóth (Kaposvár). B. K. szélt, és amit ígért - ha csú­szásokkal is -, de teljesítette. Aztán jöttek az eredmények is, a játékosok pe­dig egyre jobb hangulatba kerültek.-Azon mérlege: 11 meccsből 4 győzelem, 6 döntetlen, 1 vereség. A kecskeméti közönség bánatára a döntetlenek többsége hazai pá­lyán született, ráadásul nem egy­szer 0-0-ás végeredménnyel- Kimondottan védekezésre volt berendezkedve a csapat, arra, hogy ne kapjon ki. Nem enged­hettem, hogy fejjel rohanjanak a falnak. Stabilizálnom kellett a gár­dát és elérni az együttes mozgást. Úgy érzem, ezt meg is tudták való­sítani, és ez nagy dolog, főleg üyen rövid idő alatt. Ne hagyjuk figyel­men kívül a képességeket sem! Azt, hogy nem a legtechnikásabb játékosokkal dolgozhattam. Rom­bolásra, a jó együtt mozgásra al­kalmasak voltak, de a labdakiho- zatal minden tizedik esetben sike­rült megfelelően.- A baj az, hogy a közönség a látványos futballra kíváncsi.- Nem törekedhettem látvá­nyosságra. Egy dolog számított, hogy a csapat elkerülje a kiesést. Én elégedett vagyok a fiúkkal, mert amit megbeszéltünk, azt rendkívül jól oldották meg. Tizen­egy meccsen csak egyszer kaptak ki, ez pedig sokat mond. A közön­ség valóban nem láthatott szép futballt, de kevés időnk volt be­gyakorolni a támadásainkat. A csapat alapjainak a lerakása meg­történt, van összetartó erő. Az őszre 4-5 jó játékost kell igazolni, és akkor lehet majd a támadási va­riációkat kidolgozni.- Kit emelne ki a csapatból?- Minden meccs után osztályo­zom a játékosokat és ez alapján Nagy Zsoltnak, Barnának, Zaho­- régi előf izetöknek! rÜgiO fi .Petőfi Népe- t ........ 31111181 .... * mi " }■ lilf «Hl il|| 1pf|J|; . ' u Még nem késé bekapcsolódni a labdarúgó Eb-s játék Ha pénteken kezd el tippelni, az elérhető legtöbb -164 - pontb még megszerezhet 100 (Már 100 ponttal is ott lehet a 11 nyertes között!) A legtöbb pontot gyűjtött előfizetőink közül egy focicsapatra való - tizenegy - nyertest elviszünk a müncheni sörfesztiválra! Szombaton keresse a szelvényt a Petőfi Népében, tippeljen, NYERJEN!

Next

/
Oldalképek
Tartalom