Petőfi Népe, 2004. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-10 / 134. szám

í? •! I ^ ■ A fv A PETŐFI NÉPE MELLÉKLETE I ■■ATI H fM M, A 2004 ÉVI PORTUGÁLIAI LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁGRA Akárcsak a világbajnokság rendezésé­nek ötlete, az Európa-bajnokság meg­szervezése is francia kútfőből szárma­zik. Míg előbbit Jules Rímet és Gábriel Hanot öntötte formába, utóbbit bizonyos Henri Delaunay álmodta meg. Delaunay akkoriban a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) főtitkáraként dolgozott, és már korán, 1927-ben letette tervének ötletét a FIFA asztalára. A nemzetközi szövetség azon­ban túlságosan is elfoglalt volt az 1930-ban rendezendő első világbajnokság szervezésé­vel, emellett nem is nézte jó szemmel, hogy rögtön egy „riválist” teremtsen a születőiéi­ben lévő vébének. Hiába érvelt a derék gall azzal, hogy Dél- Amerika például már 1916 óta megrendezi a maga Copa Americáját, a FIFA vezetői hajtha­tatlanok maradtak. Huszonöt évvel később aztán Delaunay le­porolta Eb-dossziéját, és ismét sorompóba állt a kontinensviadal megrendezése érdekében. Ezúttal már nyitott fülekre talált, még ha ötle­tét nem is fogadta túlságosan nagy lelkesedés. Európa két táborra szakadt: Anglia, Skócia, Olaszország és az NSZK ellen Franciaország­nak sikerült maga mellé állítania Spanyolor­szágot és a keleti blokk tagállamait, végül az UEFA 1958-ban, Svédországban rendezett kongresszusán elfogadta az Eb-rendezés főbb elveit. Időközben Henri Delaunay ugyan elhunyt, ötlete azonban fennmaradt. Igaz, hogy az 1960 és 1976 között rendezett Európa-bajnok- ságok csak afféle soványka tornáknak bizo­nyultak - a döntőre mindössze négy csapat kvalifikálhatta magát, és a rendező országot az utolsó pillanatban jelölte ki az UEFA -, így nem igazán keltették fel a szurkolók lelkesedé­sét, Artemio Franchi 1980-tól azonban megre­formálta az Eb döntőjét. A fináléban részt vevő csapatok számát nyolcra emelte, ezzel a reformmal Európa végre egy, a hírnevéhez méltó viadalt mond­hatott magáénak, bár az olasz rendezés ha­gyott maga mögött némi kívánnivalót. Négy évvel később egy újabb francia - az 1998-as vébé nyitómeccse előtt elhunyt -, Fernand Sastre azt javasolta: az elődöntőket „keresztbe” játsszák a csapatok, még izgalma­sabbá téve ezzel a döntőt. A kontinens egé­szen 1996-ig ezt a formulát követve vívott meg az immár dicsőséges címért, az Euro ’96 küzdelmeire ugyanis már 16-ra emelték a döntőben csatározó válogatottak számát. Erre annál is inkább szükség volt, mert a Szovjet­unió, Jugoszlávia és Csehszlovákia „szétrob­banásával” ’49-re növekedett az UEFA tagor­szágainak száma. Mint Gerhard Aigner, az eu­rópai szövetség főtitkára elmondta: a geopoli­tikai szükségesség mellett azért is szükség volt az emelésre, mert ellenkező esetben szá­mos ország évekig távolmaradni kényszerül a nagy tornáktól. Példaként az Euro ’92 néhány résztvevőjét - Franciaország, Csehország, Dá­nia, Anglia, Skócia - említette, akiknek nem sikerült kvalifikálniuk magukat a World Cup 1994 küzdelmeire. Legutóbb a gallok örülhettek Olaszország-Franciaország 1-2 Rotterdam, 50.000 néző, V: A. Frisk (svéd). Gólszerzők: Delvecchio (55.), ill. Wiltord (90.), Trezeguet (103.) Franciaország: Barthez - Thuram, Desailly, Blanc, Lizarazu (Píres, 86.) - Djorkaeff (Trezeguet, 76.), Vieira, Desctiamps, Zidane - Henry, Dugarry (Wiltord, 57.) Olaszország: Toldo - Cannavaro, Nesta, luliano, Maidini, Pessotto - Fiore (Del Piero, 53.), Di Biagio (Ambrosini, 66.), Albertini - Delvecchio (Montella, 86.), Totti A végeredmény: 1. Franciaország, 2. Olaszország, 3. Hollandia, Portugália Gólkirály: Kluivert, Milosevic 5-5. 2000, Belgium/Hollandia Az első közös rendezésű Euró- pa-bajnokságon a franciák is­mételtek, ugyanis az immár Roger Lemerre által irányított gárda a hazai világbajnokság után két évvel a kontinens trónjára is felért. Sajnos a viadalt - immár hagyo­mányosan - ismét a mieink nélkül rendezték. Bicskei Bertalan fiatal együttese Románia, Portugália és Szlovákia mögött Eb-csoportjában a negyedik helyen végzett. Már a csoportmeccsekkel meg­kezdődött a csillaghullás: szerény végjátékban „arany-tizenegye- nessel" búcsúztatta Franciaor­szág. Dráma volt a javából, de a hab a tortán még váratott magá­ra. A másik elődöntőben a házi­gazda hollandok emberelőnyben játszva két büntetőt is rontottak a rendes játékidőben a Totti által vezérelt olaszok ellen, majd a hosszabbítás utáni tizenegyes­párbajban is sorra rontottak az Oranje játékosai, így „vehette a kalapját” az Eb legnagyobb esé­lyese. A döntőben Delvecchio talála­tával a 93. percig vezetett a Dino Zoff vezette „Squadra Azúrra”, ekkor azonban másodpercekkel a ráadás vége előtt Wiltord egyenlí­tett, a hosszabbításban pedig Trezeguet bombagólja jelentette a „tricolore” diadalát. egy ponttal távozhatott Németor­szág, ugyancsak a korai befejezés mellett „döntött” Anglia és a társ­házigazda Belgium. Ott volt vi­szont a negyeddöntőben Romá­nia, Törökország, valamint a leg­szebb focit nyújtó portu­gál együttes is. A luzitánokat a négy között máig emlékezetes Wagon R+ 1.900.000 Ft-tól!- Új Ignis és Wagon R+ dízelmotorral- Ignis 3 ajtós sport változatban is $ SUZUKI- Tesztautó kedvezményesen eladó- Egyes modellekre 2,004% THM Új és használt autók már 10% önrésztől - Ingyenes átvizsgálás minden hazai gyártású, első műszaki előtt álló Suzukira! AUTÓKLUB-AUTÓHÁZ SUZUKI MÁRKAKERESKEDÉS 6000 Kecskemét, jász u. 26. Tel.: 76/505-259 Nyitva tartás: H-P: 8-17, Szó: 9-12 óráig www.autoklub.hu/suzuki.kecskemet A FOBU Kft. HU140 Pusztamérges, Temető u. 2. export víziszárnyas-vágóhíd keres szerződéses lilmiöntő partnereket Egész évben folyamatosan biztosítunk tömési lehetőséget! Szerződési feltételek nvári szezonra: Sovány liba ára: 380 Ft/kg Hízott liba ára: 335 Ft/kg Libamáj: I. kategóriás ára: 1700 Ft/kg II. kategóriás ára: 1500 Ft/kg Máj prémium: III. kategóriás ára: 1000 Ft/kg exportminőség 55 dkg/db felett: I. kategória ára + 100 Ft/kg exportminőség 60 dkg/db felett: I. kategória ára + 150 Ft/kg Fizetési mód: a leadást követő elszámolás után azonnal, banki átutalással. Érdeklődni: Zabos Jánosné, 62/589-800 (munkanapokon), 8-12 és 13-17 óra között. Haltotta-e már? Az átalakuló felvételi rendszer következtében, még a régi kedvező feltételekkel utoljára jelentkezhet Főiskolánkra! TEHÁT. MÁR MOST JELENTKEZZEN ELŐZETES REGISZTRÁCIÓBA KECSKEMÉTRE: O Informatikus közgazdász O Informatikus mérnök ^ Műszaki menedzser főiskolai képzési szakokra! Részletes info.: 76/411494 és a http://bmegdfkecsk.ini.hu lapon BÚTORÁRUHÁZ Óriási választék - olcsó ár! "j Q 0 0 |fl 2 - e n ! Syertl hatoizobafculonk Kecskemét, Ceglédi út Tel.: 76/497-321 1 ' f l * sL. -MSEUm Autójavító Kft. SZOLGÁLTATÁSAINK: mindennemű teherautó-javítás, I. szemle, műszaki vizsga (előkészítés és vizsgáztatás) Kecskemét, Kurucz krt. 22. Nyitva tartás: H-P: 6.00-16.00 óráig. Telefon: 76/480-837 • Rádiótelefon: 06-30/9-439-178 SUPORT rrvreai Szeretnél egy folyamatosan fejlődő, biztos munkahelyet, biztos jövőt, és kiemelt fizetést kínáló cégnél dolgozni? Jelentkezz ofszetgépmesternek! Ha leérettségiztél, és még nem töltötted be a 22. életévedet, akkor Kecskemét egyik legismertebb, nagy hagyományokkal rendelkező üzemében, az M-real Petőfi Nyomdában két év alatt megszerezheted a szakképesítést. A kecskeméti Gáspár András Szakközépiskolával állunk kapcsolatban, az elméleti tárgyakat ott sajátíthatod el. Sikeres szakmunkásvizsga után nálunk biztos a helyed. A Petőfi Nyomdában egy fiatal kollektíva, jó munkakörülmények, érdekes munka vár. Ha tovább szeretnél tanulni, nálunk arra is van lehetőség; támogatjuk szakirányú főiskolai, egyetemi tanulmányaidat. Ha kíváncsi vagy, és szeretnél személyesen is meggyőződni minderről, szívesen látunk. Érdeklődni a 76/510-210 vagy az 510-262 telefonszámon, a humánpolitikai csoportnál lehet. M-real Corporation M-real Petőfi Nyomda Kft. 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 76/510-200 e-mail: ferenc.gomori@m-real.hu Make it real.

Next

/
Oldalképek
Tartalom