Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-12 / 110. szám
10. oldal - Petőfi Népe SPORT 2004. Május 12., szerda Tudósítóink jelentik Bronzérmesek a nők! Röplabda Extra Liga női rájátszás a 3. helyért, negyedik mérkőzés: Phoenix Mecano Kecskeméti RC- Nyíregyháza 3:1 (22, 22, -20, 21). Kecskemét, 200 néző. Vezette: Donkó, Újházi. KRC: Ekés, Szabó A., Fekete, Czéh, Szórád, Szabó J. Edző: Farkas Mihály. Az eredmény alakulása, I. játszma: 2:5, 4:8, 10:10, 12:15, 18:17, 21:20. II. j.: 0:3, 1:5, 7:6, 9:14,11:16, 16:16, 21:19. III. j.: 2:4, 10:6, 10:9, 14:10, 14:15, 17:20, 18:23. IV. j.: 0:4, 4:5, 12:6, 16:8, 19:10,24:20. Kecskeméti szempontból nem jól indult a találkozó, hiszen az első technikai szünetnél már 4 ponttal vezettek a vendégek. A kecskemétiek kapkodva játszottak, rosz- szul fogadták a nyitásokat, de a tízes határhoz érve befogták a nyírségieket. Ez főleg feljavult védekezésüknek volt köszönhető. Ezután hullámzó játék következett: először Erdősné révén a vendégek jutottak előnyhöz, majd Ékes remek megmozdulásai után felzárkózott és előzött a KRC. A végjátékban Szórád három hatalmas ütését követően már a hazaiaknál volt az előny. A második szett elején újra szaladt az eredményt után a Kecskemét, így 1:5nél Farkas edző kénytelen volt időt kérni. Ezután Ékes vezényletével felzárkózott a KRC. Jöttek azonban Kapuvári foghatatlan szervái és ismét 5 egységgel elhúzott a Tiszántúli gárda. A hazaiak jó blokkjaik és Czéh pontos nyitásai nyomán újra ledolgozták hátrányukat, a végjátékban pedig pszichikaiig is ellenfelük fölé nőttek. Egy játszmára voltak ekkor a bronzéremtől. Az arcokat nézve a kecskemétiek tűntek magabiztosabbnak, egy darabig uralták is a játékot, de a Nyíregyháza sem adta fel: 14:10-ről 14:15-re fordított. Ekkor a vendégsáncot szinte lehetetlen volt átütni. A KRC-t megbénította a vendégek játéka és gyermeteg hibákat elkövetve elveszítették a harmadik felvonást. A negyedik szett elejére sem jöttek ki a gödörből a hazaiak, 0:4-nél jöhettek Farkas Mihály intelmei. 8:6-nál Ékes ászt nyitott, majd háromszor is nehezen fogadható labdát küldött a nyírségi térfélre (12:6). Innentől nem volt megállás, a KRC lehengerelte ellenfelét és megszerezte a bronzérmet. Kitűnt: az egész csapat, ill. Erdősné, Kapuvári. Farkas Mihály: - Végtelenül boldog vagyok, hogy hazai közönség előtt sikerült megszerezni a kecskeméti női röplabdasport első bajnoki érmét a legmagasabb osztályban. B. K. A női röplabda Extraligában tegnap bronzérmet szerző Phoenix-Mecano Kecskeméti RC csapata a díjátadás után. fotó, b. r. Cseh László Európa-bajnok Úszó-Eb/Madrid A magyar csapat két érmet szerzett a madridi úszó Európa-bajnokság második versenynapján: Cseh László 100 m háton 55.26 másodperces eredménnyel győzött, Bodor Richárd pedig 100 m mellen, 1:01.54 perccel harmadik lett. Cseh, a Bp. Spartacus 18 éves klasszisa legfeljebb titkos favoritnak számított, ő azonban fittyet hányt a neki kevesebb esélyt adókra, s a teljes mezőnyt maga mögé utasítva nyert úgy, hogy már féltávnál is ő érintette elsőként a falat. Bodor, a pécsiek kitűnősége végig harcban volt a dobogóért, amelynek végül is a harmadik fokára állhatott fel az egyéni csúcsot jelentő produkciójával. A férfi 50 m pillangó döntőjében Gáspár Zsolt a hatodik lett (24.38 mp), a női a 200 m hát döntőjében Szepesi Nikolett (2:15.58) ugyancsak hatodikként csapott a célba. A 200 m vegyesen Kerékjártó Tamás és Batházi István is bejutott a mai fináléba. ■ Bajnokcsapatot ünnepeltek Halason Mai műsor • Mai műsor KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Kiskunhalasi NKSE-Gödi SE 28-17 (14-9). Kiskunhalas, 450 néző. Vezette: Szikszai, Szilágyi. KNKSE: Vörös - Matetits 1, Zámbó 3, Ruskó 5/1, Valovics 4, Schmidt 4, Gönczöl 6/3. Csere: Veres (k), Forgács 1, Baross 1, Kurgyis 2, Bodóczky, Veimpert 1. Edző: Zsiga Gyula Hétméteres: 6/5, ill. 3/2. Kiállítás: 6, ilL 2 perc. Az eredmény alakulása, 8.p.: 8-2, 14.p.: 8-4, 22.p.: 11-5, 24.p.: 12-7, 39.p.: 18-9, 46.p.: 22-12, 54.p.: 24-16. Hatalmas lendülettel kezdtek a csapatok. Bár a vezetést a Göd szerezte meg egy szerencsés góllal, de később Ruskó és Schmidt lerohanásos támadásainak a vendégek már nem találták ellenszerét. A 8. perctől a halasiak hat perces gólszünetet tartottak és a védekezésük is bizonytalan volt. Az, hogy vendég csapat nem volt képes felzárkózni, elsősorban az ezúttal is kitűnő formában védő Vörös volt köszönhető. A második félidő elején ismét nagy rohamot indított a halasi gárda, Gönczöl, Kurgyis, és Valovics is rendre betalált az egyébként jól védő Meggyes hálójába. A nem túl látványos, inkább altató játékstílust képviselő vendégek ellen sikerült növelni a különbséget. A végén Zámbó szabaddobásból elért gólját még érvénytelenítette a játékvezetői duó, de ez sem tudta elrontani az örömet. Kitűnt: Gönczöl, Vörös, Ruskó, Valovics, ill. Meggyes (k), Baksa 5, Bir- kás 5/2. A bajnokság állása: 1. Kiskunhalasi NKSE 44 (már bajnok), 2. Hajdúnánás 37, 3. Túrkeve 35, 4. Gyula 33, 5. Csömör 32, 6. Mátészalka 26, 7. Szeged-Kiskundorozsma 26,8. Göd 22, 9. Derecske 18,10. Bőcs 17,11. Miskolci Honvéd 14, 12. Vác II. 11, 13. XVII.ker. Lakóhelyi SE 11, 14. Malév Airport HC 10 ponttal. NB Il-es női mérkőzések, Déli csoport: Kecskeméti NKSE-Érd 36-16 (15- 6). Kecskemét, 150 néző. Vezette: Antos, Jártass. Kecskemét: Halasi - Palástiné 3, Paor-Smolc 4, Szabó 9/3, Márki 6, Tóth 2, Szijjártó 7. Csere: Farkas (k), Bara-, nyák 1, Pécsi 4, Herczeg, Lesi. Edző: Toókos György. Hétméteres: 4/3, ill. 5/4. Kiállítás: 2, ill. 2 perc. A bajnoki címért küzdő hazai csapat villámrajtot vett (ÍO.p.: 6-0). A kiesőjelelölt érdiek fegyelmezett, időhúzásra épülő támadójátéka csak a különbség tartására volt elegentő (20.p.: 10-4.). A félidő hajrájában ismét a sokkal gyorsabban játszó KNKSE akarata érvényesült. Szünet után sem változott a játék képe, a hazai előny fokozatosan nőtt (40.p.: 24-10). A nagy kedvvel játszó kecskeméti lányok gyors, olykor látványos játéka ellen a sportszerűen küzdő vendégeknek nem volt ellenszere. A hajrában a kulcsembereit pihentető, valamennyi játékosának lehetőséget adó hazaiak tovább növelték előnyüket. Ifjúsági e.: 25-11. Soltvadkerti TE-Cegléd 25-26 (10- 18). Soltvadkert, vezette: Berente, Lukács. STE: Turcsány - Pál 4, Korsós 8, Egédi 4, Berzsenyiné 4, Frank 1, Rácz 1. Csere: Cseke, Kocsi 3, Eifert E., Eifert T., Sörös, Zsikla J., Zsikla Zs. Edző: Forgó Erzsébet. Hétméteres: 4/6, ill. 3/3. Kiállítás: 4, ill. 10 perc. A mérkőzés két ellentétes félidőt hozott. Az elsőben a sok hibával játszó hazaiak ellen a Cegléd labdaszerzések utáni gyors támadásokból lőtte góljait. Szünet után pontosabbá vált a vadkertiek játéka, míg a vendégek azt hitték, már megnyerték a meccset. Erre majdnem ráfizettek, hiszen csak az utolsó percben, egy könnyű síppal befújt büntetőből tudták belőni a győztes góljukat. A második félidőben mutatott játéka alapján az STE nem érdemelt vereséget. Ifjúsági e.: 20-16. Állás a 21. forduló után: 1. Bugyi 32 pont, 2. Kecskemét 32, 3. Jászberény 31,4. Bácsbokod 29,5. Ercsi 28,6. Cegléd 26,7. Taksony 21,8. Láng Vasas 20, 9. STE 16, 10. Cece 7, 11. Sziget- szentmiklós 5,12. Érd 5 pont. NB II. Dél-Nyugati csoport: Her- cegszántó-Pécsvárad 20-25 (12-15). Bácsbokod, 100 néző. Vezette: Balaskó, Junling. Kiskunhalason a Göd elleni mérkőzés után a B-közép tagjai hosszú percekig ünnepelték az NB l/B-s női kézilabdázók bajnoki címét. Hercegszántó: Tábori Zs. - Péczka, Pál 1, Klär 12/5, Pálfia 2, Lengyel 2/2, Tábori M. Csere: Juhászné, Ropoliné, Hlavati 2, Putterer 1. Edző: Gál Géza. Hétméteres: 7/7, ill. 2/2. Kiállítás: 0, ilL 2 perc. A mérkőzés elején a hazai csapat volt a kezdeményezőbb. A félidő közepe felé egyre ötlettelenebb lett a szántóaik támadójátéka, így egyenlítettek a vendégek. Ebben az időben egyedül Klär veszélyeztette'a pécsvára- diak kapuját. Szünet után sem sokat változott a játék képe: a sok labdaeladás és kihagyott hazai helyzet után az ellenfél sorra lőtte a góljait és végül megérdemelt győzelmet aratott. Gál Géza: - Támadásban több poszton is gyengén teljesítettek játékosaim. így nem lehet nyerni. NB Il-es férfimérkőzések: Kiskőrösi KSK-Delfin KC 29-17 (15-6). Kiskőrös, 260 néző. Vezette: Horváth, Marton. Kiskőrös: Nagy P. - Szabó 4, Dobos 3/1, Horváth 1, Nagy T. 7/1, dr. Demeter 4, Berényi 2. Csere: Magyar 1, Kromholcz 1, dr.Pétervári 3, Vass 1, Szentgyörgyi R., Hangya 2, Gál. Edző: Borbás János. _________J Delfin KC:'Nemcsak - Tamási 5, Kovács 1, Oberman 4, Fekete 1, Páll, Horváth 5/2. Csere: Martonosi, Csontos 1, Dolgoborodov, Galánov, Bélák, Mészáros. Edző: Szabó Lászlóné. Hétméteres: 2/2, ill. 2/2. Kiállítás: 4, ill. 2 perc. Az eredmény alakulása, 11.p.: 6-1, 16.p.: 9-2, 22.p.: 12-3, 34.p.:18-8,40.p.: 20-11, 54.p.: 26-14. Nem ígért nagy küzdelmet a bajnokjelölt Kiskőrös és a kiesés ellen harcoló Delfin összecsapása. A vendégek láthatóan tisztelték ellenfelüket és bátortalan támadásaikból az első 10 percben mindössze egy gól született. A hazaiak minden erőlködés nélkül szerezték találataikat, s ebben leginkább a kecskemétiek egykori játékosai, Nagy Tamás és dr. Demeter jeleskedtek. A második játékrészben már szervezettebben és főként bátrabban támadtak a vendégek, ami a játék ritmusának felpörgetésére ösztönözte a Kiskőröst. A 12-13 gólos előny birtokában azonban már nem volt kellően motiválva a hazai gárda. Borbás János: - Sok hibával játszottunk, de két kapusunk kitűnő teljesítményével magabiztosan győztünk. Szabó Lászlóné: - Gratulálok a Kiskőrösnek, örömöt csak az okoz, hogy az ellenfél csapatában játszó egykori tanítványaim kitűnő teljesítményt nyújtottak. Abony-Miklós KC 28-25 (10-11). Abony, 300 néző. Vezette: Alaji, Somogyi. Miklós KC: Princzes 1 - Miss 3, Krichenbaum 11, Horváth 3, Tóth 2, Kerékgyártó, Schuszter. Cs.: Kuli 5. Hétméteres: 7/3, ill. 7/7. Kiállítás: 2, ill. 2 perc. Kapkodó, ideges játékkal kezdődött a mérkőzés, ami a vendégek részéről érthetetlen volt, mivel már megszerezték a 3. helyet a bajnokságban. Az első félidőben szoros volt az állás (9.p.: 4-4, 24.p.: 8-8) és „elég alacsony a színvonal. Egyedül Princzes kapus teljesítménye emelhető ki, aki több ziccert és három büntetőt is védett. A 35. percben 12-15-re vezettek a miklósiak, ám a félidő közepéig már csak egy gólt lőttek, így a hazaiak fordí- totani tudtak (19-16). Az 57. percben 24-24-re még egyenlített a vendégcsapat, de ezzel el is lőtte puskaporát és végül vereséget szenvedett. Kitűnt: Priczes, Krichenbaum. Pécsi KK-Hercegszántó 31-21 (16- 12). Pécs, vezette: Nagy, Tóth. Hercegszántó: Komlódi 1 - Báltin 4/2, Kisszabó 2, Major 4, Varga 1. 1, Holpert 6/5, Hirtenberg 3. Csere: Varga H., Pekanov. Megbízott edző: Báló József. Hétméteres: 1/0, ill. 9/7. Kiállítás: 8, ill. 6 perc. Négygólos hazai vezetésnél a vendégek büntetőt hibáztak (ÍO.p. 6- 2). A bácskai csapat nehezen boldogult a hazaiak gyors támadásszövésével, ennek ellenére a különbség szünetig nem nőtt. A második félidőben három gólra csökkentette hátrányát a Szántó. Aztán a 40. percbtől a pécsiek nagyobb sebességre kapcsoltak és egyre inkább elhúztak. Megyei női bajnokság: Jánoshal- ma-Kiskunhalas 20-25, Harkakötöny- Jánoshalma 20-22, Jánoshalma- Csávoly 21-21, Jánoshalma-Bácsal- más 28-17: Megyei férfibajnokság: Dávod- Dunaföldvár 7-16 (4-7). A vendégegyüttes jobban alkalmazkodott a vizes pályához, a zuhogó esőhöz. Ld.: Horváth 4, Mándity 3. ASZTALITENISZ ’ NB I. A-csoportos női mérkőzés: Akker Plus Soltvadkerti TE-Statisztika II. 5:13. Gy.: Dragoljevic 2, Ambrus B. 1, Ambrus T. 1 és az Ambrus B.-Valics páros. A nagy küzdelmet hozó mérkőzésen az ifjúsági válogatottakkal felálló budapesti csapat nyert. A Soltvadkert bronzéremmel zárta a csb-t. Ambrus Krisztina kiválóan szerepelt a Mohácson rendezett korosztályos országos bajnokságon. A soltvadkerti versenyző a 11 évesek mezőnyében minden vetélytársát - köztük a fővárosi klubok sportolóit is - legyőzve élete első bajnoki címét szerezte. A vadkertiek további helyezései (mind 11 éves krcs.), egyes: 3. Palatínus Martin, 5-8. Bibók Balázs, 9. Font Márk; lányok, 5-8: Galántai Flóra és Galántai Nóra. RÖPLABDA NB I-es női rájátszás a 6-9. helyért: Kalocsai SE-Tatabánya 3:0 (18,13,18). Kalocsa, vezette: ifj. Szabó, Ratkóczai. Kalocsai SE: Faragó L., Gyimesi, Sztupovszki, Majoros, Kengyeli, Faragó E. Csere: Vass, Panyi, Kovács Á. Edző: Faragóné Magyar Edit. Az eredmény alakulása, I. j.: 3:0, 15:8. II. j.: 16:4, 25:13. III. j.: 6:2, 11:10,21:12. A mérkőzés sima hazai győzelmet hozott, ám a körülmények eltértek a megszokottól. A találkozó előtt ugyanis Kőszegi Ferenc, a klub ügyvezető elnöke búcsúztatta el Kengyeli Zitát és Sztupovszki Anettet, akik utoljára húzták magukra a KSE mezét. Zita, aki közel húsz évig volt az egyesült játékosa - zömmel a feladó poszton jeleskedett - a fővárosban dolgozik és ezután ott is fog lakni. Anett hat éve az egyesület igazolt röplabdázója, aki ebben a bajnokságban már a csapat meghatározó embere lett ütő poszton. 0 egyetemi tanulmányai miatt távozik Kalocsáról. A szurkolók mindkettőjüknek köszönik a csapatért tett eddig munkát. A találkozón azonban nemcsak távozó, hanem érkező is volt: hiszen Panyi Lilla először lépett pályára NB I-es felnőtt mérkőzésen. Diákolimpia, országos elődöntő, leány, IV. krcs., Mélykút. A mélykútiak eredményei: Szvetnik Joachin Ált. Iskola Mélykút-Petőfi S. Á.I. Gödöllő 3:0, - Vak-Bottyán Gimn. Paks 3:0, - Testnev. tag. Ált. I. Bp. 3:0. Nagy siker született Mélykúton, hiszen a lányok első alkalommal nyertek nagypályás területi döntőt. így indulhatnak a junius elején Kazincbarcikán sorra kerülő országos döntőben. A csapat tagjai: Beszédes Melinda, Birkás Klaudia, Cséplő Viktória, Kiss Éva, Malustyik Orsolya, Nagy Dóra, Ördögh Edina, Rasztik Eszter, Szőke Noémi, Vezdán Ágnes. Diákolimpia, országos elődöntő, Bonyhád. A megyei színeket a kalocsai Eperföldi Ált. Iskola csapata képvislete, amely bravúros szerepléssel kiverte a tavalyi győztes kaposváriakat és bejutott az országos döntőbe. Eredményeik: Eperföld-Lovászi 3:0, -Bonyhád 3:1, -Kaposvár 3:0. TEKE A Kecskemét városi bajnokság végeredménye: 1. Knorr Bremse 34 pont, 2. MÁV Lokomotív 32; 3. Kecske- ’ méti MÁV 26, 4. Közút Kht. férfi 24, 5. MNB/B 20,6. OTP 16, 7. MNB /A 16,8. Közút női 8, 9. Planéta Nyomda 4, 10. Lakiteleki Tak. Szöv. 0 ponttal. Az első három helyezett csapat megyei rájátszáson vesz részt, melynek várható időpontjai: május 22. Kiskunmajsa és május 29. Kecskemét. LABDARÚGÁS VII. Hirös-Ép Kupa utánpótlás torna, Kecskemét. Eredmények, 1992-es korosztály: 1. SC Hírös-Ép A- csapata Kecskemét, 2. Kiskőrös, 3. UFC Kecskemét, 4. KTE, 5. Szolnok, 6. SC Hírös-Ép B-csapata, Kecskemét. Különdíjasok, gólkirály: Hajnal Gábor (Kiskőrös), legjobb kapus: Török Krisztián (UFC), legjobb mezőnyjátékos: Gy. Kiss Mihály (SC Hírös-Ép), legjobb hazai játékos: Gaál Márk (SC Hírös-Ép). Másnap az 1994-es korosztály lépett pályára. Végeredmény: 1. UFC Kecskemét, 2. SC Hírös-Ép Kecskemét, 3. Heves, 4. Szeged, Tisza Volán, 5. Hódmezővásárhely, 6. Kiskunmajsa, 7. Szolnok, Szanda Focisuli SE, 8. Kecskeméti LC. Különdíjasok, gólkirály: Szalma Gergő (Szeged), a legjobb kapus: Slakta Balázs (Heves), legjobb mezőnyjátékos: Homoki Márton (UFC), legjobb hazai játékos: Komlódi Benedek (SC Hírös-Ép). LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Újpest-Debrecen, 18 órakor. Sopron-Ferencvá- ros, MTK-Baiaton FC, Zalaegerszeg-Pécs, Videoton-Győr, Haladás-Békés- csaba, 19 órakor. NB I/B-s mérkőzés: Kecskeméti TE-Dunaújváros, 18 órakor. NB III. Dráva csoport: Szentlőrinc-Bajai LSE, 17 órakor. (A 17. fordulóból elhalasztott mérkőzés.) A Magyar Kupa Bács-Kiskun megyei 5. fordulója: Kalocsa-Kiskunha- las, Csólyospálos-Hetényegyháza, 17 órakor. ________ ■ GYEREKFOCI KECSKEMÉTEN. Képünk az UFC - Kiskunmajsa mérkőzésen készült, melyet a kecskeméti csapat nyert meg 5-2-re.________ fotó: b. r. TAVASZI CITROEN KIRALY-nál! a BEMUTATÓ AUTÓK Típus Listaár Akciós ár BERLING02 1.9D MLT 3.905.000 Ft 3.690.000 Ft C2 1.4i VTR SensoDrive 3.420.000 Ft 3.290.000 Ft C3 1.1 iSX 3.180.000 Ft 3.020.000 Ft C3 1.4HDI SX 3.600.000 Ft 3.390.000 Ft C3 1.4HDI SX 3.600.000 Ft 3.390.000 Ft C3 1.6M6V EXCLUSIVE 3.510.000 Ft 3.290.000 Ft C3 1.6Í-16V EXCLUSIVE 3.440.000 Ft 3.220.000 Ft C3 PLURIEL 1.4 4.070.000 Ft 3.790.000 Ft C3 1.4HDÍ SX 3.580.000 Ft 3.390.000 Ft C3 PLURIEL 1.4SX 4.010.000 Ft 3.790.000 Ft C5 2.2HDÍ SX6 7.655.000 Ft 6.990.000 Ft C8 2.2HDÍ EXC. CAPT 10.030.000 Ft 8.990.000 Ft XSARA2 1.4HDÍ X 3.650.000 Ft 3.590.000 Ft Xsara PICASS02 EXCL 1.6HDÍ 5.080.000 Ft 4.820.000 Ft CITROEN KIRÁLY AUTÓ KFT Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel.: 77/527-015 Tel./fax: 77/427-015 Kecskemét, Bajnok u. 13. Tel./fax: 76/508-805, 76/508-806