Petőfi Népe, 2004. május (59. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-24 / 120. szám
6. oldal - Petőfi Népe PETŐFI N E P E 2004. Május 24., hétfő Életet adnak az éveknek Kecelen Ünnepélyes avatás Űj épülettel bővült a keceli „Csendes Ősz” idősek otthona. A kétszázmilliós költségvetéssel épült létesítményt Kiss Péter, kancelláriaminiszter avatta fel május 21-én ünnepélyes keretek között A nagyobb részt pályázaton nyert pénzből megvalósított beruházással közel hatvan idős ember elhelyezését és gondozását biztosítja az intézmény. Szociálpolitika A Himnusz hangjai után Schindler János polgár- mester köszöntötte az avatóünnepség több száz főnyi résztvevőjét, köztük Kiss Péter kancellária- minisztert, dr. Balogh Lászlót, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét, a térség országgyűlési képviselőit, valamint a város németországi partnertelepülésének küldöttségét. A helyi általános iskolások műsorát követően Kiss Péter mondott avatóbeszédet. A miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy minden ország kultúrájának szerves része az idős polgáraival való törődés.- A fiatal generáció saját jövőjét látja abban, hogyan viszonyul a társadalom az idős emberekhez. Ha azt tapasztalja, hogy a munkában eltöltött évtizedek után megbecsülésben és gondoskodásban van részük, akkor ez számukra is megnyugtató perspektívát kínál - jelentette ki a miniszter, majd jó egészséget kívánt az otthon lakóinak, és kérte az intézményben dolgozókat, hogy gondoskodásukkal tegyék széppé az itt lakók életét. Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében elismerését fejezte ki a város dinamikus fejlődéséért.- A keceliek büszkék lehetnek lakóhelyükre. Rendezett utcák és virágos parkok, szökőkutak, köztéri szobrok sokasága teszi hangulatossá a húsz évvel ezelőtt még szegényesnek tűnő falut. Talán egyedül a világon itt kondulnak meg a harangok egy-egy pár egybekelése, valamint ifjú keceli polgár születése alkalmával. A most átadott épület és az iskola közeli felújítása azt jelzi, hogy a város vezetői a fiatalok és idősek sorsát egyaránt szívén viseli - fejezte be felszólalását az elnök. Wilhelm Bald, Schwarzenbruck alpolgármestere és Albrecht Frister, a Partneregyesület elnöke, valamint Reinhard Löhner, a Nürnberg Járás Munkás Önsegélyező Egylet Szociális Otthonainak főigazgatója tolmácsolta a németországi partnertelepülés lakóinak üdvözletét. Ajándékot is hoztak, egy-egy csekket, amelyet átadtak Schindler János polgármesternek, hogy használja fel a város javára.- Már megvan a pénz helye, az új épület mögötti járda építésére fordítjuk - jelentette be az ünnepségen, Kecel polgármestere. Földes Ferencné, az intézményt működtető Kecel Időseiért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében felidézte a beruházás megvalósulásának történetét, és köszönetét mondott mindazoknak, akik segítették a gondozottak méltó körülmények között való elhelyezését. Az avatóünnepség után a keceliek és a vendégek belülről is meg- tekintették az új létesítményt. _____________■ ife_,_mm Fontos az épület, de még fontosabbak az idősek. A figyelmes nővérek az ünnepség alatt sem feledkeztek meg a gondozottak uzsonná- járól. A figyelmesség szeretetben talált viyonzásra. ■ A bölcsőtől a nyugdíjasházig Az új épületet (jobbról) Kiss Péter kancellária miniszter avatta fel, akinek Schindler János (jobbról) segédkezett. ■ Interjú Schindler János polgármester szerint, az idősek otthona bővítésével nem fejeződött be az idősekről való gondoskodás hosszú távú programja. Mesz- sziről indultunk, de annál tovább akarunk jutni - jelentette ki a polgármester.- Az idősek otthona egy kétszázéves volt iskolaépületben kezdte meg a működését 1968-ban - idézte fel a kezdeteket Schindler János. - Az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy az önkormányzat egyedül nem képes ellátni a sokrétű és költséges feladatot. 1994- ben létrehoztuk, a Kecel Időseiért Alapítványt, s azóta a kiválóan működő szervezet szakmai és pénzügyi irányításával folyik a munka. Természetesen az önkormányzat is felelősen kezeli az idősek gondozásának ügyét. Közösen kidolgoztunk egy fejlesztési koncepciót, amelynek első üteme 1998-ban valósult meg. Ekkor lebontottuk az épület leginkább elhasználódott szárnyát, és a Nürnberg Járás Munkás Önsegélyező Egylet segítségével újat építettünk. Ezzel 15 fővel megnőtt a férőhelyek száma és kialakítottuk a szükséges kiszolgáló helyiségeket. Egy évvel később döntöttünk az igencsak elhasználódott és egészségtelen épületrész lebontásáról, valamint pályázat benyújtásáról, egy korszerű épületszárny építésére. Az előző kormány kétszer is elutasította pályázatunkat. A választások után, 2002 őszén újra benyújtottuk pályázatunkat s 130 millió forint támogatást nyertünk. A beruházáshoz szükséges további 70 milliót az önkormányzat, az Alapítvány és a Területfejlesztési Tanács biztosította. A most átadott új épület ebből a pénzből valósult meg.- Ezzel befejeződött az otthon rekonstrukciója?- Korántsem. Tizenöt évre tervezett programunknak ez csak a második üteme. A közeljövőben szeretnénk lebontani a régi épület megmaradt részét és új konyhát, társalgót, ebédlőt építeni a helyére. Ez lenne a harmadik ütem, a negyedik pedig további negyven férőhely kialakítása. Erre készülve megvásároltunk két szomszédos telket, amelyen - ha pénzhez jutunk -, folytatódhat az építkezés. Távlati elképzeléseink között szerepel még egy húsz lakásos nyugdíjasház felépítése is. Van rá igény, mert sok egyedül maradt idős ember már képtelen fenntartani családi házát és előbb-utóbb gondoskodásra szorulnak. Ezek az apartmanok megvásárolhatók, tulajdonba kerülésük után örököl- hetők és a bentlakók igényelhetik az idősek otthona valamennyi szolgáltatását is.- Gondolnak-e a fiatalabb generációkra is?- Természetesen. Filozófiám, hogy a bölcsőtől a nyugdíjas korig minden helyi polgár életkörülményeit javítani kell. Ezért építettünk, bővítettünk óvodákat, rövidesen megkezdődik az úgynevezett „kék iskola” rekonstrukciója, amely várhatóan 470 millió forintba kerül. Ennek döntő többségét pályázaton nyertük.- Ezek nagy dolgok, mert vannak települések, ahol óvodákat, iskolákat zárnak be gazdaságtalan működés, vagy pénzhiány miatt.- Nálunk szerencsére nem csökken a gyereklétszám. Ami pedig a fejlesztések ütemét illeti, sokat tanultunk német barátainktól. Partnervárosunkban 50 év alatt építették ki a jelenlegi struktúrát, mi, az ő tapasztalataikat felhasználva 5 év alatt a feladatok felét megvalósítottuk. Köszöntötték a megye nyugdíjasait Horn Gyulát több száz ember hallgatta a sportcsarnokban. ■ Csaknem ezren vettek részt a második alkalommal megrendezett megyei nyugdíjas-találkozón. Az idős embereket Horn Gyula, volt miniszterelnök és dr. Balogh László, a Megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Terített asztal várta a megye nyugdíjas szervezeteinek küldötteit csütörtök délután, az idősek otthona új épületszárnyának avatása előtti napon a városi sport- csarnokban. Az idős emberek találkozóján Horn Gyula exmi- niszterelnök mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy minden kormány egyik legfontosabb feladata a munkában megfáradt emberekről való gondoskodás. Kiemelte, hogy az eddigi szocialista kormányok közül egyik sem hozott olyan szigorító intézkedést, amely a nyugdíjasokat sújtotta volna. - Amit eddig tettünk az idős emberek érdekében, az nem kevés, de nem is elegendő - szögezte le köszöntő beszédében Horn Gyula. A volt kormányfő reményét fejezte ki, hogy az uniós tagságunkkal együtt jár az egészségügyi ellátás és a nyugdíjasok életkörülményeinek javulása. Szólt a közelgő Európai Parlamenti választások fontosságáról, amelyben nem a hatalom megszerzése a tét, hanem az, hogy kik, milyen gondolkodású és felkészültségű emberek képviselik hazánk, az ország lakossága, köztük a nyugdíjasok érdekeit. Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke felszólalásában hasznos kezdeményezésnek nevezte a tavalyi és idei nyugdíjastalálkozót.- Szeretnénk, ha hagyomány- nyá válna, hogy a megye nyugdíjasai évente egyszer találkoznak Kecelen, ahol kicserélnék egymással gondolataikat, valamint közvetlenül a megye vezetőitől kapnának információt a régió helyzetéről. Azért javaslom a találkozó helyszínéül Kecelt, mert az elmúlt évtizedekben ez a város fejlődött legdinamikusabban a megyében, mintegy példázva a mi szándékainkat - jelentette ki a közgyűlés elnöke. Ezután azokról a megyei fejlesztésekről beszélt, amelyek közvetlenül érintik a nyugdíjasok életkörülményeit. Elmondta, hogy egyebek mellett ebben az évben 4,6 milliárd forintot szánnak az egészségügyi ellátás javítására. Több kórház felújításán kívül a kisebb településeket is ellátnák életmentő készülékekkel. A rendőrök terepjárókat kapnak, hogy a külterületeken is növeljék a közbiztonságot. A tájékoztatók elhangzása után a találkozó résztvevőit Balázs Klári és Korda György szórakoztatta műsorával, majd közös vacsorá- val zárult a rendezvény. ■ A megyei közgyűlés elnöke, dr. Balogh László is elbeszélgetett az idősekkel.