Petőfi Népe, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-20 / 92. szám
2004. Április 20., kedd Petőfi Népe 17 «f . f I\C1.- j és környéke Szerkeszti: Páncsics Hajnalka A Kalocsa Városi Televízió műsora Alakuló alapszervezet Kalocsa A napokban alakult meg a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (FIBISZ) kalocsai szervezete. Kullai Tamás megyei elnök és Horváth Roland megyei alelnök sajtótájékoztatón az országos szervezetről elmondta, hogy a két ifjúsági társszervezet összeolvadásával jött létre, két évvel ezelőtt. Büszkék arra, hogy a Parlamentben és a települési illetve megyei önkormányzatokban is képviselik a választók érdekeit tagjaik. A megyében immár tizenhat alapszervezet működik közel 600 aktív taggal. Elsősorban a fiatalokat - 14-35 éves kor között - kívánják megszólítani. Kiemelték, hogy nem csak politikával foglalkozik a FIBISZ. Hiszen egyik fő céljuk a közösségi élet megszervezése. Programokkal, táborokkal érdekes szórakozási és tanulási lehetőségek szervezésével kínálnak az ifjúságnak szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget. A kalocsai alapszervezet vezetője Kapitány Erik lett. ■ Balsai: Jól kell dönteni Úszód Lakossági fórumra érkezett Úszódra dr. Balsai István (Fidesz- MPSZ) országgyűlési képviselő. A politikus napi politikai kérdések elemzése után az uniós népszavazás fontosságáról beszélt, elmondta, hogy a jelenlegi parlamenti helyzetet is megrengetheti egy meggyőző jobboldali győzelem az uniós választásokon. Beszélt arról, hogy a polgári oldal külön listákat állít. Kérdéses még a MIÉP indulása, a Jobbik Magyarországért pedig továbbra is a csatlakozás ellen folytat kampányt. Balsai szerint minden magyar állampolgárnak részt kell vennie a szavazáson. Különös felelőség nem csak részt venni a szavazáson, hanem dönteni, sőt, jól dönteni az X behúzása előtt. Elmondta már, hogy a csatlakozást követően nem lesznek látványos változások. A felzárkózási kényszer viszont erősödik. A tájékoztató után kérdéseket kapott a politikus. Ezekre válaszolva elmondta: kiáll a kistelepüléseket jelenleg sújtó hátrányos megkülönböztetés ellen. Ezen túl ígéretet tett arra, hogy felvállalja a nyugdíjasok és a gazdálkodók érdekeinek képviseletét. ■ SZÁMÍTÓGÉP A RÁSZORULÓKNAK. Öt hátrányos helyzetű kalocsai család vehetett át számítógépet a napokban a Van Kiút Alapítvány jóvoltából. A pályázati úton szétosztott számítógépek segítségével az alapítvány a gyerekek esélyeit kívánja növelni a továbbtanulásra. A gépek átadására Kalocsán, az Eperföldi Általános Iskola könyvtárában került sor. fotó: cs. l A Korona Rádió műsora 6.00 Korona Reggeli: 6.30 Hírek, 6.50 Ébresztés, 7.00 Korona Krónika, 715 Horoszkóp, Nap Slágere, 730 Hírek, 740 Lapszemle, 8.00 Hírek, 8.40 Esemény Naptár, 9.00 Célegyenesben, 9.30 Nap Híre - riportok - 9.45 Játék, 10.00 Közérdekű információk, 10.05 Kívánságműsor, 10.45 Menüett, 11.00 Napközben, 12.00 Hírek, időjárás, útinform, 12.30 Csendes Pihenő: 13.00 Korona Krónika, 13.30 Játék, 14.00 Sport Hírek, 15.00 Délután, 16.00 Hírek, időjárás, útinform, 16.10 Időcsatorna, 1700 Közérdekű információk, 17.30 Nap Híre, 18.00 Hírek, időjárás, útinform, 18.05 SMS Party, 19.00 Hírek, sport. Hétfő: 19.05 Akkord, Kedd: 19.05 Társalgó, Szerda: 19.05 Európa.hu, Csütörtök: 19.05 Rock&Roll Múzeum, Péntek: 19.05 Kul- Túra - 20.00 Péntek esti randevú, 22.00 Anti Disco Classic, Szombat: 700-11.00 Nassoló (benne: Református negyedóra, Ébresztés, Eseménynaptár, Horoszkóp, Játék) 16.00 Korona Top 20, 18.00 SMS Party, 20.00 Menetrend. Vasárnap: 715 Katolikus negyedóra, 730 Ébresztések, 9.00 Magyar óra, 10.05 Turmix, 11.05 Aura, 15.00 Kívánságműsor. Elérhetőségek: Kalocsa, Szt. István u. 34. Tel.: 78/567-662, mobil: 06-30/2567-662, e- mail: korona@mail.externet.hu / www. koronaradio.hu_________________■ __________Hírek_________ RÍ TUS ÉS VALÓSÁG. A kalocsai Viski Károly Múzeum, a helyi múzeumbarátok köre és a TIT városi szervezete közös szervezésében folytatódik a Régészeti feltárások Kalocsa környékén című előadás-sorozat. A következő ankétra holnap este 6 órakor kerül sor, a Viski Károly Múzeumban. Somogyvári Ágnes régész, a megyei önkormányzat múzeumi szervezetének régészeti osztályvezetője Rítus és valóság - egymásra rétegződött évezredek című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, a solti ásatás tapasztalatairól. ÁL ÁLLÁSAJÁNLATOK. A kalocsai rendőrök ismeretlen csalókat keresnek. Egyelőre három sértett tett feljelentést a rendőr- kapitányságon. Elmondták, hogy külföldi munkavégzés lehetőségével keresték fel őket az ismeretlen személyek. Ügyintézésre kértek pénzt, két esetben 15-15 ezer forintot, a harmadik sértettől pedig 30 ezer forintot csaltak ki így. A város rendőrkapitányság további sértettek jelentkezésére is számít, és már azt is sejtik, kik követték el a csalásokat. Az ügy eredményes befejezése érdekében várják a hasonló módon léprecsalt sértettek jelentkezését. SAKKCSATA. Folytatódik a Bán Jenő emlékverseny-sorozat. A színvonalas sakkrendezvénynek ebben az esztendőben immár a 6. fordulóját rendezik meg szombaton. Öregcsertőn a helyi általános iskolában kerül sor a II. Tamás G. Alajos emlék- versenyre, a megnyitó 9 órakor kezdődik. BONTOTT LAKÓKOCSI. Fajszról érkezett bejelentés a kalocsai rendőrkapitányságra a napokban. A helyi sértett elmondta, hogy a Duna-parton álló horgász-lakókocsija vált a tolvajok áldozatává. Ismeretlenek ugyanis megbontották a kocsi alumínium burkolatát, majd betörték a furnérlemez vázát is. A lakókocsiból egy Yamaha csónakmotort loptak el, de nem hagyták ott a lebontott alumínium borítást sem. Összesen 185 ezer forint kárt okoztak. A rendőrök néhány órán belül elfogtak egy fajszi és három kalocsai személyt. Náluk lefoglalták az ellopott tárgyakat. NÉPEK ZENÉJE. A kalocsai művelődési központ szervezésében jövő hétfőn a Népek Zenéje sorozat ötödik előadására kerül sor. A Quintet Brasil együttes koncertje este 7 órakor kezdődik, a kamarateremben. A majd tízéves szegedi zenekar repertoárja a brazil jazz legjelesebb zeneszerzőinek műveiből áll. ■ Kedd: 6.00 Hétfői adás ismétlése (A hétvége kalocsai sporteseményei, Kultúra - vallás - oktatás Kalocsán), 9.00 Képújság, 17.30 Ki Mint NET..., 18.00 Bibliaórák (a KTV vallási műsora), 18.45 Klip percek, 18.50 Manók Meséi, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Arcképek (a KTV portrésorozata), 20.00 Kalocsai Híradó, 20.30 Hírháló, 21.00 Élő fegyver - amerikai akciófilm (16). Szerda: 6.00 Keddi adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.30 Egészségmagazin, 18.00 Fiatalok félórája (a kalocsai fiatalok műsora), 18.30 Pénz - piac - gazdaság (a KTV gazdasági magazinja), 19.00 Mindennapjaink (a kalocsai aktualitások magazinja), 19.30 Rally autóverseny, 20.00 Hegycsúcsok - természetűim, 20.30 Hírháló, 21.00 Donato és lánya - amerikai akciófilm (16). Csütörtök: 6.00 Szerdai adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.30 Biztonsági Zóna, 18.00 Aranykor (a kalocsai idősek műsora), 18.30 Agrármagazin, 19.00 A városházáról jelentjük, 19.30 Környezetünk Kalocsán (A KTV környezetvédelmi magazinja), 20.00 Languszta - gasztronómiai műsor, 20.30 Hírháló, 21.00 Utóhatás - amerikai filmráma (12). Péntek: 6.00 Csütörtöki adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.30 Hír-vidék, 18.00 Kultúra - vallás - oktatás Kalocsán (a KTV kulturális magazinja), 18.30 Sípszó után (a KTV sportmagazinja), 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Szépségkirálynő választás Kalocsán, 20.00 Kalocsai Híradó, 20.30 Hírháló, 21.00 Csapdában vergődve - amerikai akciófilm (12). Szombat: 9.00 Vásárlási műsorablak, 9.30 Virágzó Magyarország, 10.00 Tök Jó Óra - gyermekműsor, 11.00 Épi- Tech magazin, 11.30 Fradi TV, 12.00 Képújság, 14.30 Keddi adás ismétlése, 17.30 Brül 20, 18.00 Szerdai adás ismétlése, 20.00 Virágzó Magyarország, 20.30 Hírháló, 21.00 Kutyám, a filmsztár - olasz családi komédia. Vasárnap: 9.00 Vásárlási műsorablak, 9.30 Egészség magazin, 10.00 Tök Jó Óra - gyermekműsor, 11.00 Olimpiai magazin, 11.30 Languszta - gasztronómiai műsor, 12.00 Képújság, 15.30 Csütörtöki adás ismétlése, 17.30 Sztárbarangoló, 18.00 Pénteki adás ismétlése, 20.30 Hírháló, 21.00 Vérbeli hajsza - amerikai akciófilm (16) 2. rész. ■ PEUGEOT A FŐNYEREMÉNY. Lapunk előfizetői játékának fődíját, a Peugeot személygépkocsit tegnap az érseki város sétálóutcájában nézhették meg közelebbről új és régi előfizetőink. Az autót alig két hét múlva, május 1-jén sorsoljuk ki, Kecskeméten. A kalocsai Körmöczi István régi előfizetője az újságnak, így eséllyel indul akár a fődíjért is._____________________________fotó: p. h. A négy döntős szépség (balról): Takács Nikolett 2. hely, Mojzes Kinga 1. hely, Oláh Noémi különdíj, Kohári Csilla 3. hely. Immár 10. alkalommal rendezték meg a kalocsai szépségversenyt Ebben az esztendőben nem a szokásos módon választották ki a legszebb lányt, a csinos hölgyek párbajoztak is a továbbjutásért. Kalocsa Pénteken este, a városi sportcsarnok adott otthont a Miss Kalocsa szépségversenynek. A döntőbe került 16 csinos hölgy már hetekkel korábban elkezdte a felkészülést a megmérettetésre. Hiszen nem csak sminket, frizurát próbáltak avatott szakemberekkel, de a koreográfiát is meg kellett tanulni. A rendhagyó verseny zökkenőmentesen zajlott. Szanyi Ica főszervező ötlete szerint nem a hagyományos módon történt a kiválasztás. Fergeteges műsor közben a lányok többször is megmutatták magukat a közönségnek és a zsűrinek. Először fürdőruhában léptek a kifutóra, majd koktélruhában is felvonultak. A tizenhat csinos hölgy közül a zsűri kilenc lányt választott ki, közülük két párbajozót. Őket Vitykó Laci, a Való Világ 2 győztese kísérte még egyszer körbe a zsűri előtt. Majd a közönség üdvrivalgása döntötte el, melyikük jut tovább és kinek köszönik meg az addigi szereplést. A nyolc továbbjutó bikiniben is felvonult. Ezt követte az öt lány kiválasztása és az újabb párbaj a négyes döntőbe jutásért. Majd a négy döntős kisestélyiben lépett színpadra, köztük dőlt el, kinek a fejére került végül a korona. A jubileumi szépségverseny rendezői mindent megtettek, hogy színvonalas szórakozást biztosítsanak a szép számú, lelkes közönségnek. Zséda, majd a Nox jól ismert slágereikkel szórakoztatta a nézőket. Látványos műsort adtak a Tűzmadarak és színpompás lézershowban gyönyörködhettek a vendégek. Megszületett a zsűri döntése is. Különdíjat kapott Oláh Noémi. A szépségkirálynő második udvarhölgyévé Kohári Csillát választotta a zsűri. Első udvarhölgy lett Takács Nikolett. A jubileumi szépségverseny királynői koronája pedig a bajai Mojzes Kinga fejére került. Kalocsa város háziasszonya megtisztelő címmel Stafanon Anna büszkélkedhet a következő esztendőben. Stefanon Anna, Kalocsa város háziaszPÁNCSICS HAJNALKA SZOI'/a. Viharfelhők a katonazenekar felett Kalocsa Nem tisztult az ég a kalocsai helyőrségi honvédzenekar felett. Már többször is - helyi összefogással - legyőzték az áthelyezés vagy megszüntetés rémét Most ismét kérdésessé vált: maradhat-e Kalocsán a híres katonabanda? A haderőreform keretében és annak címén lassan minden katonasággal kapcsolatos objektumot felszámolnak az érseki városban. Évekkel ezelőtt bezáratták a helyi kiképzőközpontot, a közelmúltban pedig megszüntették a Tiszti Klubbot. Eddig kompromisszum alapján dolgoztak a zenészek. Formailag a szabadszállási kaszárnyához tartoztak, ám a gyakorláshoz szükséges helyet a kalocsai katonai raktár biztosította. Most ismét úgy tűnik, az országos vezetők a honvéd zenekarra fenik a fogukat. Hiszen megpecsételődött a szabadszállási objektum sorsa is. így ismét bizonytalanná vált a kalocsai zenekar sorsa. Tatán és Tapolcán ugyan új zenekarokat alapít a honvédség. Mindkét helyen szívesen látnák a jól felkészült, színvonalas szakmai múlttal rendelkező kalocsai zenészeket. A költözés lehetőségén egyelőre csak gondolkodniuk kell, hiszen biztosat még senki nem tud a helyőrségi zenekarral kapcsolatban. Dohos László ezredes, a magyar honvédség főkarmestere elmondta: valamennyi katonazenész köszöni azt a szeretetet, támogatást, amivel a város és a térség lakossága küzd a kalocsai zenekarért. Személyesen ő is mindent megtesz azért, hogy a kalocsai zenekar Kalocsán maradhasson. ■ Hirdetésfelvétel: Vén István Kalocsa, Szent István Király útja 61. Tel/fax:: 78/561-849 Párbajozó szépségek