Petőfi Népe, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-17 / 90. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI VÉLEMÉNYEK 2004. Április 17., szombat KORKÉP Nézőpont Szász András Terítéken az ár elleni védekezés Ismét nyakunkon az árvíz Nehéz időket élünk itt, a Duna-Tisza közén. Hol akkora a szárazság, hogy minden kiszárad, kiég a földből, hol pedig olyan bel- és árvizek zúdulnak a nyakunkba - Dunán, Tiszán amilyenre a legidősebbek sem emlékeznek. Három hete a szakemberek még azzal biztattak, hogy nincs ok az ag­godalomra. Ezúttal szépen, csendben, medrében vonul le az egyéb­ként sem túlságosan magas újabb tavaszi árhullám a Tiszán. Mára ki­derült: ezúttal téves volt az előrejelzés. A folyó vízszintje valóban jó­val elmaradt a korábbi évek rekordmagasságától, ám ahhoz minden­képp elég magas és erős volt, hogy Bokrosnál áttörje a megfáradt nyári gátat. Mégpedig ott, ahol legkevésbé várták. Két év kihagyás után tehát ismét nyakunkon az árvíz, minden kellé­kével együtt: tönkreázott, átszakított gáttal, elöntött szántóföldekkel, kétségbeesett emberek százaival. A megvadult „szőke Tisza” néhány nap alatt tengerré változtatta a békés bokrosi, ugi tájat. Ezúttal téves volt az előrejelzés munkájával bevetett termőföldet, reményt. ~ Aki látott már elkeseredett em­bert, sejtheti, mi zajlik le az al­pári, bokrosi gazdák lelkében. Sejtheti - írtam szándékosan, mert valójában csak az érezhe­ti, aki maga is átélt ilyen vagy hasonló tragédiát. Akinek sze­me láttára öntötte el a víz az el- — múlt hónapok fáradságos egyben a bőséges termésbe vetett A legfrissebb előrejelzések szerint az újabb árhullám jövő héten te­tőzik a Tisza középső szakaszán. A víz magassága valószínűleg ad­dig még jó néhány további arasznyit emelkedik. Ám a gazdák le­mondtak az újabb gát építéséről. Vízügyi szakemberek és a folyó menti települések polgármesterei tegnap Nagykörűn találkoztak, hogy megvitassák a helyzetet, egyúttal megoldást keressenek az elkerülhetetlen kár lehetséges csökkentésére. Az eszmecserén a szaktárca vezetője is részt vett, aki igyekezett megnyugtatni hallgatóságát, hogy a kormányzat mindenképp eleget tesz vállalt kötelezettségének és az elkövetkező négy esztendőben - választási ciklustól függetlenül - biztosítja a Vásárhelyi-terv megvalósításához szükséges hatvanötmilliárd fo­rintot. A miniszter egyúttal megígérte: már idén több helyen meg­kezdik a tereprendezést, az indokolatlan nyári gátak elbontását és a földterületek felmérését. Gerincroppantó, lélekölő időket élnek újfent a Tisza völgye lakói, amikor minden erejüket, minden gondolatukat a létért folyó ádáz küzdelem köti le. Jólesik ilyenkor a biztatás, bárhonnan is jöjjön. Erőt ad ez a tudat, még ha csak homokzsáktöltésre futja is belőle. A Vincent Sheppard Hungary Bútorgyártó Kft kiskunhalasi telephelyén felvételre keres TERMELÉSMENEDZSER munkakör betöltésére középiskolai végzettséggel és termelésben eltöltött gyakorlattal rendelkező munkaerőt. Az angol nyelv ismerete, valamint minőségbiztosítási területen szerzett tapasztalat előnyt jelent. A munkahelyre való bejárás költségét (tömegközlekedés) térítjük. Jelentkezési határidő: 2004. április 23. A jelentkezéseket, szakmai önéletrajzokat írásban, a következő címre várjuk: Vincent Sheppard Hungary Kft. 6400 Kiskunhalas, Tinódi u. 25. Tel.: 77/529-131 Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nyilvános árverési hirdetett a B^a, Zombor u. 8. sz. alatti "lakóház és udvar' megjelölésű ingatlan értékesítésére. A telek 784 m!, a rajta levő, bővítésekkel megtoldott, családiház jellegű épület 314 m2 alapterületű, amelyben 6 iroda, továbbá irattári helyiségek és 1 garázsrész található. Kikiáltási ár: 21.600.000 Ft Az árverés időpontja: 2004. április 22.11 éra. Az ingatlan 2004. április 20, és 2004. április 21, napokon 10.00 és 14,00 óra között tekinthetők meg. Az árverés és az árverésre történő jelentkezés helye: Bács-Kiskun Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Baja Kirendeltsége, 6500 Baja, Árpád tér 7., tanácsterem Az árverésen való részvétel feltételei a Magyar Közlöny mellékleteként megjelent Hivatalos Értékesítő 2004. március 17-i számába kerültek közzétételre. BORTERMELŐK, FIGYELEM! Eladásra meghirdetjük az alábbi eszközöket: ■ Szőlőfelvonó elevátor 1 db ■ Szőlőfogadó garat: 3 db ■ Kovaföldszűrő: VFS 232 típusú ■ Must hőcserélő: Alfa-laval típusú és szivattyú (musthűtő): Fischer típusú együtt eladó- Kovaföldszűrő: Filteromat típusú ■ Hűtőaggregátor Assman típusú ■ Hűtőkompresszor SRALL ASTRA típusú ■ Pasztőr Eurocal 40 típusú, 25.000 l/óra teljesítmény- Laboreszközök • Műanyag tartály: 1000 hl-es (13 db)- 101 Linde típusú hőszigetelt C02-tartály coracél belsővel, hűtőaggregáttal, 101 hídmérleggel együtt- Fanáz, mérete: 262 m2- EK szűrő: 60x60, SCHENK típusú- Kartonfelállító gép, teljesítmény 6000 db/óra- Pasztőr PA 400-as, 6000 l/óra teljesítménnyel Megtekinthető: Kecskemét, Kiskőrösi üt 18-20. (volt Borgazdasági Kombinát) Érdeklődni: Gulyás László, S 76/416-922; 20/807-44-09. S A továbbfejlesztett Vásárhelyi-terv megva­lósítása egyszerre szolgálja az árvízvédel­met, a természetvédelmet, a korszerű ár­téri gazdálkodást, a termőföld vízháztar­tásának a karbantartását, az emberek boldogulását, a turizmust és az idegenfor­galmat. Ezt Persányi Miklós, a környezet- védelmi és vízügyi tárca vezetője mondta tegnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűben egy tanácskozáson. Nagykörű A konferencián a vízügyi szakemberek mel­lett azoknak a településeknek a polgármeste­rei, képviselői is részt vettek - mintegy 250- en - amelyeket a továbbfejlesztett Vásárhe­lyi-terv kivitelezése valamilyen formában érint. A miniszter előadásában megerősítet­te: a kormányzat kötelezettséget vállalt arra, hogy a tervekben foglaltaknak megfelelően biztosítja az elkövetkező négy esztendőre - választási ciklustól függetlenül - a munkála­tokhoz szükséges 65 milliárd forintot. Idén 8,1 milliárd forint áll rendelkezésre a tervek elkészítésére, engedélyeztetésére és a köz- beszerzési munkálatok lebonyolí­tására, de több helyen megkezdik a tereprendezést, a nyári gátak el­bontását a földterületek felméré­sét, illetve a kisajátítási és egyez­tető tárgyalásokat a földtulajdono­sokkal. Közben Tiszaugnál és Bokros­nál is befejezték a védekezést a gazdák, noha az átszakított gát után ez sokáig nem volt egyértel­mű. Mivel a víz csak lassan ön­tötte el a hullámteret, először arra gondol­tak, megpróbálják menteni a menthetőt és egy újabb gátat húznak fel. Ám mielőtt hozzákezdtek volna a munkálatokhoz, ki­kérték a szakemberek véleményét. Ördög Józseffel, az ATIVIZ1G (Alsó Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság) szakmérnökével vé­gigjárták a magasításra kiszemelt területet. Ennek során kiderült: ahhoz, hogy megál­lítsák a vizet, mintegy másfél ki­lométer hosszú és két méter ma­gas gátra lenne szükség. Erre azonban már se idő, se pénz. Ezért Bokrosnál, Ugnál is le­mondtak a gátépítésről. Az előre­jelzések szerint a Tisza április 22-én tetőzik Tiszaugnál. Addig folyamatosan emelkedik a víz­szint. Számítások szerint tetőzés­kor a hullámteret már átlagosan másfél méter magas víz fogja bo­rítani. A tegnapi tanácskozáson lapunk munkatársa is részt vett. Tudósítását hétfői számunkban olvashatják. MUNKATÁRSUNKTÓL llliillllili Díjkiosztó a kis fizikusok versenyén Bács-Kiskun Tegnap tartották a Szakács Je­nő Bács-Kiskun megyei fizika- verseny eredményhirdeté­sét a kecskeméti Katona József Gimnáziumban. A verseny névadója a gimnázium egykori kémia-fizika szakos taná­ra, megyei szakfelügyelő, orszá­gos hírű tanár. A megmérettetés már több mint húszéves hagyo­mányokkal rendelkezik, de jelen­legi formájában három éve rende­zi meg a Katona József Gimnázi­um. A versenyen a megye középis­koláinak és gimnáziumainak di­ákjai vehetnek részt. Idén először adták át a névadóról, Szakács Je­nőről elnevezett díjat a legjobb 12. évfolyamos diáknak, Bácsi Ádámnak, aki a Katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola tanulója. A gimnáziumi tanulók verse­nyében évfolyam szerint értékel­ték a vizsgamunkákat. A 9. évfo­lyamosok között Gyenizse Gergő (Kiskunhalasi Református Kollé­gium Szilády Áron Gimnáziuma) bizonyult a legjobbnak, Somogyi Bálint (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium) a második, Dobro- vits Ferenc (Kecskeméti Reformá­tus Kollégium Gimnáziuma) a harmadik helyezést érte el. A 10. évfolyamon Marosi Csaba (Kecs­kemét, Katona József Gimnázi­um), Müller Csaba (Baja, Szent A díjátadót színesítette Marta Divall (Csatári Márta), a gimnázium egykori diákjának, az oxfordi Ruther Aprpleton Laboratory munkatár­sának, doktorandusz hallgatójának előadása, amelynek címe A fény és a lézer volt. fotó. b. j. László Általános Művelődési Köz­pont), Rácz György (Baja, III. Bé­la Gimnázium) végeztek az első három helyen. A 11. évfolyam leg­jobbja Sikó Lóránt (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium), Szabó József (Baja, III. Béla Gimnázi­um), Glisics Sándor (Kunszent- miklósi Református Kollégium Baksay Sándor Gimnáziuma). A 12. évfolyamon Bácsi Ádám (Kecskemét, Katona József Gim­názium), Borda Bence Kecske­mét, (Bányai Júlia Gimnázium), Zsuga Sándor (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium) állhatták a kép­zeletbeli dobogó legmagasabb fo­kára. A szakközépiskolás diákok két kategóriában versenyezhettek. A 9-10. évfolyamon Aletyán Péter, Dobóczki Csaba, Dajka Attila let­tek a legeredményesebbek, mind­hárman a kecskeméti Kandó Kál­mán Szakközépiskola és Szakis­kola diákjai. A 11-12. évfolyamon Kovács Sándor, a Kandó Kálmán Szakközépiskola és Szakiskola, Laczi Péter, a kiskunhalasi II. Rá­kóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, Ruzsonyi Gá­bor, a Kandó Kálmán Szakközép- iskola és Szakiskola tanulója ké­szítette el a legjobb versenymun­kát. A verseny támogatója és társ­rendezője volt a Bács-Kiskun Me­gyei Pedagógiai Intézet és Eötvös Lóránd Fizikai Társulat Bács-Kis­kun Megyei Csoportja. BOSNYÁK JÁNOS Reformkörösök ismét együtt Kecskemét A baloldal legnagyobb kihívása­ként értékelte Szili Katalin teg­nap Kecskeméten azt az ellent­mondást, hogy a kormányzó bal­oldaliak Európa bármely orszá­gában szociális ígéretekkel érték el győzelmüket, de kormányra kerülve a versengő világ játéksza­bályait kell elfogadniuk. „A mi régiónk és a mi hazánk helyzete annyival súlyosabb, amennyivel a szerencsésebb európai orszá­gok a társadalmi fejlettségben előttünk járnak” - mondta az MSZP elnökhelyettese. A parla­ment elnöke, Szili Katalin Kecs­keméten a Mérleg és jövőkép címmel rendezett társadalompo­litikai vitaülés megnyitóján vett részt. A tanácskozást a Reform­körök Alapítvány és a Táncsics Mihály Alapítvány közösen szer­vezte az első országos reformko­ri találkozó és reformműhely 15. évfordulója alkalmából. Kábítószer-ellenes tárlat Baja Hétfőn drogellenes kiállítás nyílik a Petőfi-szigeti ifjúsági házban. Az érdeklődők isme­retterjesztő tablókat és pálya- műveket tekinthetnek meg. A kábítószer-fogyasztás megelő­zésére az ORFK Bűnmegelőzési Osztálya országos projektet dol­gozott ki, megvalósítását a bel­ügyi tárca támogatja. A prevenci­ós program neve: „Cogito ergo sum”, azaz: „Gondolkodom, tehát vagyok”. Célja a drogok kipróbá­lásának, fogyasztásának csökken­tése a 14-18 éves fiatalok körében. A programba hat város: Kecske­mét, Baja, Kalocsa, Kiskunhalas, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza fia­taljait vonták be. így a bajai okta­tási intézményekbe is eljuttatták a pályázati felhívást. A pályamű- veket - plakát, rajz, vers és fotó - kiállítják. A megyei bűnmegelő­zési osztály elkészítette egy drog­ellenes hordozható kiállítás instal­lációját. Hétfőn az ifjúsági házban az érdeklődők megtekinthetik az ismeretterjesztő tablókat, vala­mint az elkészített pályaműveket, hozzájuthatnak a kiadványok­hoz. A városokból a legjobb alko­tások felkerülnek Kecskemétre, a május végi megyei drogellenes ki­állításra. Azokból választják ki té­makörönként a hat legjobbat, al­kotóik tárgyjutalmat kapnak. A meghívott diákok a projekt lógó­jával és jelszavával ellátott pólót vihetnek haza. A díjazottak részt vesznek június 26-án, a kábító­szer elleni világnap alkalmából a budapesti Petőfi-csarnokbeli köz- ponti rendezvényen. __________■ Alle rgiás, szénanáthája van? Mi segítünk Önnek! A szénanátha új, hatásos kezelése: Rhinolight kezelés (A Szegedi Egyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának kutatói által tesztelt) A probléma jelenleg másfélmillió embert érint Magyarországon. Ezért is kiemelkedő jelentőségű az áj terápiás módszer. Rhinolight készülékkel megszüntethetők a szénanáthában szenvedő betegek panaszai. Rhinolight kezelés lényege, hogy speciális összetételű fénnyel vilá­gítják meg az orr nyálkahártyáját. A kezelés mindössze néhány per­cig tart, és nem jár sem fájdalom­mal, sem mellékhatásokkal. A Rhinolight terápiát akkor érdemes elkezdeni, amikor a panaszok már jelentkeztek. Klinikai vizsgálatok igazolták, hogy a Rinolight hatása nemcsak gyors, de tartós is. Az is­mételt kezelések erősítik a szerve­zet védekezőképességét éppen ott, ahol az allergiát kiváltó allergénnel érintkezik, az orrban. Kúraszerű- en kell alkalmazni (4-6 kezelés), viszont sok beteg már az első alka­lom után jelentős javulásról szá­molt be. A fényterápia hatéko­nyabbá teszi az antiallergiás gyógyszereket, de önmagában is eredményesen veszi fel a harcot a szénanáthával. A Rinolight fénykezelés lehetőséget nyújt az allergia végleges gyógyítására. H-6000 Kecskemét, Bagoly u. 1/A • Tel: 20/482-0460

Next

/
Oldalképek
Tartalom