Petőfi Népe, 2004. április (59. évfolyam, 77-101. szám)
2004-04-29 / 100. szám
10. oldal - Petőfi Népe VENDÉGVÁRÓ BÁCS-KISKUN 2004. Április 29., csütörtök ALPÁR neve Anonymus jóvoltából aranybetűkkel került be a magyar történelembe. A névtelen itt vívatja meg a honfoglalás elöntő csatáját Árpád fejedelem és Zalán vezér között. A VÁRDOMB és környéke első lakói a korai neolitikumban (újkőkor) telepedtek meg. Az első állandó települést egy Eszak-Du- nántúl felől kelet felé terjeszkedő nép alakította ki. A VÁRDOMB katonai védelmi jelentőségét már a tatárjáráskor elvesztette. Jelenleg az eredeti dombnak mintegy fele 0,22 hekSzemlélődő turizmust akarnak A történelmi falu tavasztól őszig várja a vendégeket. Tiszaalpár jobb sorsra érdemes település, mert olyan természeti adottságai vannak, amivel a környező települések közül egy sem rendelkezik. Ezeket az adottságokat azonban még nem tudta igazán a nagyközség kihasználni, de az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a turizmust valamilyen szinten fellendítse.- A hetvenes években a Tisza III vízlépcsőt ide tervezték, de ennek csak egy része valósult meg - mondja Bodor Ferenc polgár- mester. A rendezési tervet már akkor elkészítette a település, és akkor alakult ki a mai üdülőterület. A tervek egy részét elvetették, bár elképzelhető, hogy egyszer majd megvalósul. Most az alpári rét nagy változás előtt áll. A Vásárhelyi-terv első szakaszának második felébe bevették az alpári öblözetet is. A tervek szerint ártéri gazdálkodást szeretnének meghonosítani. Megerősítik a gátat, két új műtárgyat építenek az ugi hídnál és Bokrosnál. Tavasszal, amennyiben magas lesz a Tisza vízszintje, a területet bizonyos szintig, elárasztják vízzel. Amint a víz visszavonul úgy alkalmassá válik mezőgazdasági termelésre. Szükség lesz azonban a mezőgazdasági termelés struktúrájának az átalakítására. Elsősorban rétet, legelőt, kaszálót támogatnak majd, valamint őshonos állatok legeltetését. Ehhez a tervhez közvetlen kapcsolódna a település turizmus koncepciója. Csendes szemlélődő turizmust szeretnénk. Horgászokat, és olyan turistákat várnánk, akik a természet szépsége miatt látogatnak el hozzánk. Ennek érdekében a 2002-ben megválasztott önkormányzat, létrehozta a területfejlesztési és idegenforgalmi bizottságot, melynek kimondottan az ilyen elképzelések támogatása, kezelése a feladata. Elkészült egy turizmus fejlesztési koncepció is. Sajnos vannak olyan objektív akadályok, amik nehezítik a megvalósulását. Ilyen például az, hogy a Holt-Tisza jogi kérdései még mindig nem tisztázódtak. Szeretnénk a Holt-Tisza-parti sétányt kitisztítani, felújítani, padokat, szemétbedobókat elhelyezni, és a strandot is felújítani. A földvár környéke eddig is- nagyon sok turistát vonzott, főleg mióta megépülj a skanzen. Az Árpád-kori falurekonstrukció megépítésének alapgondolata az volt, hogy az ásatásokon feltáruló faluképet bemutassuk. A skanzenben megépült objektumok az Árpád-kori falusi mindennapokat tükrözik. Minden bemutatott ház, szabadkemence, eredeti méretben, hiteles ásatásokon előkerült leletek alapján készült, csak az abban a korszakban is megtalálható anyagok felhasználásával. A veremházak belső berendezését is igyekeztünk érzékeltetni korabeli edények leállításával. Sajnos nyári időszakban szűkösek a szálláshelyeink. Nincs olyan panzió vagy motel, ahol 40-50 embert el tudnánk helyezni. Ezért az önkormányzat a Halászcsárdával szemközti telket meghirdette hotel-motel építési célra. Reméljük lesz olyan vállalkozó, alti lát ebben fantáziát. Abban is bízunk, hogy a vállalkozók többet fektetnek majd be a turizmusba. Tiszaalpár Alpár ősidők óta lakott hely. Az itt élő különféle népcsoportokat, honfoglaló őseink váltották fel. A település nevét először I. Géza király 1075-ből származó oklevelén lehet olvasni. Tiszaalpár 1975-ben nyerte el mai település- szerkezetét, amikor egyesült a 900 éves Alpár és a szomszédos 150 éves Tiszaújfalu. Ezzel elnyerte a nagyközségi rangot. A település évszázadokon keresztül meg tudta háborítatlanul őrizni azokat a természeü értékeket, amelyeket a Tisza közelsége alakított évezredeken keresztül. ■ A munkája a hobbija tár látható. A JÓTANÁCS ANYJA RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM közel 260 éves, és a régió legjelentősebb műemléke. A barokk stílusban épült templom különlegessége, hogy 1755 -ben Szűz Máriának, mint a Jótanács Anyjának tiszteletére szentelték fel. A SZENT ISTVÁN tiszteletére épült templom a település másik katolikus temploma, amely Ti- szaújfalun található. 1937-ben szentelték fel. A MILLECENTENÁRIUM évfordulójára a nagyközség önkormányzata emeltette a Várdombon, az Árpád fejedelem szobrot 1996-ban. A szobor Janzer Frigyes Munkácsy-díjas művész alkotása. TISZAALPÁR jelentős műemlékeként tartják számon a Várdombon a Nepumuki Szent János szobrot, amit Verebélyi János 1780-ban fogadalmi ajándékként állíttatta. A VESSZŐFONÁSNAK nagy hagyománya van a településen. A közeljövőben jelenik meg a kosár- és vesszőfonás történeti kiadvány, amely Tiszaalpár kosárfonás múltját és jelenét foglalja össze. TISZAÚJFALUN született Bársony Mihály a népművészet mestere. Nevét a tekerőlanttal együtt emlegetik. Nemcsak játszott rajta, de készítette is a népi hangszert. __________________■ Nemcsak Magyarországon, de Ausztriában és Németországban is ismerik Márton Károly munkáit. 1989-ben végezte el az Iparművészeti Főiskolát. Azóta keramikusként, szabadon dolgozik Tiszaalpáron. Szívvel és lélekkel az alkotásnak él.- Jobban szeretek dolgozni, mint oktatni, ezért választottam a szabad munkát - meséli. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem segítek másoknak, ha megkérnek. Az önálló alkotói pályán elindulni kapcsolatok nélkül nagyon nehéz volt, de bennem soha nem merült fel, hogy nem fog sikerülni az, amit szeretnék. Valahogy mindig kegyes volt hozzám a sors, és adott valamit, amibe bele tudtam kapaszkodni. Pályázatokat nyertem, de elvállaltam olyan munkát^ is, amiért nem kértem pénzt. így aztán az egyik munka hozta a másikat. Sok építésszel összeismerkedtem az országban, akik felkértek egy-egy alkotásra. A munkám mintegy ötven százalékát a különleges cserépkályhák és kandallók teszik ki. A másik ötven százalékot pedig díszkutak, épület kerámiák, címerek és cégtáblák. Jobban szeretem a nagyobb méretű, egyedi kézműves alkotásokat, mint az ipari sorozatgyártásokat. Természetesen magam tervezem az alkotásaimat. Hosz- szú időbe telik, mire egy-egy művet elképzelek és megvalósítok. Márton Károly munkáinak nagyobb része magántulajdonban van. Köztéri alkotása van Szentmihálytelken, ahol oltár ta- bernákulum ambót készített a katolikus templomban. Kecskeméten a Ciróka Bábszínház belső udvarán egy sárkányos pad áll, de a színház emblémáját is ő készítette. Tiszaszalkán egy díszkút, Budapesten a Kiss János Gimnázium aulájában szintén egy díszkút fűződik a nevéhez. Tiszakécskén a Fejedelmi Pékség cégtáblája és a tiszaalpári általános iskola főbejárata is az ő keze nyomán valósult meg. Legújabb alkotása Tiszaalpáron egy díszkút, amit az uniós csatlakozás alkalmából adnak át. Mindenképpen helyi jellegzetességet, sajátosságot akart készíteni. Ezért formálta meg a halat, a tavirózsát, a nádat. Márton Károly munkája egyben a hobbija is. Azt vallja, hogy nem izomból, hanem szerelemből dolgozik. Faházak kiadók Vesszőkosártól a kerti lakig Bencés nővérek az Alföldön A Szent Benedek Leányai Társaság anyaháza Tiszaalpáron működik. A szerzet alapköveit Be- recz Erzsébet celdömölki tanítónő és Kühár Flóris bencés szerzetes rakták le, az 1920-as években. A II. világháború alatt Tiszaújfa- lun a templom és a zárda épület súlyosan megsérült, de megmaradt és lakói is folytatták közös életüket, munkájukat. A kommunista éra alatt megvonták a szerzet működési engedélyét. Az ötven nővérekből álló közösség egy része Pannonhalmán kapott civil munkakört, mások plébánián próbálkoztak elhelyezkedni. 1989 után a nővérek megfogyatkozott maroknyi csapatát visszahozta hűségük a gyökerekhez, az alapítás helyére Tiszaúj faluba, pontosabban most már Tiszaalpárra. A szinte lakatlanná vált zárdaépület és a fiatal jelentkezők miatt szükségessé vált, hogy a templom mellett új kolostor épüljön, ami 1995- ben készült el. Korszerűbb eszközök segítik, teszik könnyebbé a találkozást, az emberek megszólítását. Jelenleg tizenhatan élnek a kolostorban, többségük idősebb, de vannak fiatalok is. Maguk tartják rendben a házat, a kertet és a templomot. Lelkileg gondozzák a kolostor mögötti PAX Otthon idős lakóit. Több iskolában és óvodában is hitoktatnak. A község és a kolostor kántori szolgálata is az ő feladatuk. Nyaranta lelkigyakorlatot szerveznek. A templom és a kolostor előzetes bejelentés alapján látogatható. Tiszaalpár, Istvánújfalu 87. Tel: 76/424-196. ■ Várja a Halászcsárda Újra megnyílt a Halászcsárda. Kellemes környezetben, a Holt- Tisza-partján várjuk kedves vendégeinket. Éttermünk ötszáz fő befogadására alkalmas, aminek egy része kerthelyiség. Innen nagyszerű kilátás nyílik a csodálatos tájra, a Holt-Tiszára. Közvetlen mellettünk található a szabad strand, ahol nyáron büfét üzemeltetünk. A hozzánk betérő vendégek igénybe vehetik a minigolfpályát. Éttermünkben egyedi asztalok és székek teszik még szebbé a termeket. Természetesen halkülönlegességeket szolgálunk fel a nálunk étkezőknek, megkóstolhatják a tiszai halászlevet, de más finom ételekkel is várjuk vendégeinket. Mindenki pénztárcájához megfelelő árakkal rendelkezünk, a konyhánk és a kiszolgálás pedig osztályon felüli. A Zichy Galéria zsűrizett képeit láthatják a falon, amit meg is lehet vásárolni. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy magas fokon szolgáljuk ki a hozzánk betérőket. Amennyiben egyszer eljön hozzánk, biztosan máskor is visszatér. Nemcsak a környezet, de az ételeink színvonalával is szeretnénk elnyerni vendégeink bizalmát. Nyitva tartás: hétköznapokon 9-2 óráig, hétvégén 9-02 óráig, m Apartman házak, közvetlenül a Holt-Tisza-partján kiadók. Két szoba, nappali, fürdőszoba, konyha, teljes felszereléssel. Négy személyes apartman: 5175 forint/éjszaka. Hat személyes apartman 6325 forint/éjszaka. Családi rendezvényekre 40 fős terem 25 ezer forintért, 100 fős terem 75 ezer forintért kiadó, teljes felszereléssel. Ingyenes csónak használat és horgászjegy. Kosárlabda és teniszpálya áll a vendégeink rendelkezésére. Szobafoglalás, információ: 06- 20/9618-693, 76/424-006. Vállalkozásunk 15 évvel ezelőtt alakult, vesszőárugyártás profillal. Egy évvel ezelőtt nevet változtattunk és ezzel együtt jelentős profilbővítést hajtottunk végre. Ma már Czinege Manufaktúra néven találhatnak meg bennünket. Ezzel is azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy kézzel készített természetes alapanyagú termékeket gyártunk és forgalmazunk. A hagyományosan vesszőből készült termékek mellett többek között rattan, bambusz, gyékény termékekkel egészítettük íd a választékunkat, valamint fából készült háztartási termékekből teljes szortimentet kínálunk, a fakanáltól a kerti lakig. Az áruk egy része hazai gyártású, amit helyben készítünk, nagyobb részüket pedig öt távol-keleti országból importáljuk. Legjelentősebb partnereink a multinacionális cégek, áruházláncok, viszonteladók. Mintegy nyolcvan áruház polcain találhatók meg a Czinege Manufaktúra termékei. Nyugat-európai exporttevékenységünk is egyre növekszik. Az utóbbi időben egyre nagyobb méreteket öltött a természetes környezetet kedvelő kirándulók turizmusa, akik összekötik a kikapcsolódást az ehhez kötődő termékek vásárlásával. Úgy érezzük, hogy ezáltal Budapesten és külföldön jobban ismernek minket, mint közvetlen környezetünkben. A természetes, kézzel gyártott termékekből az ország legnagyobb készletével és választékával rendelkezünk. Mindenkit szeretettel várunk telephelyünkön: Tiszaalpár, Kátai sor 41. Tel: 76/424-672. Fax: 76/598-809. www.czinegemanu- faktura.hu A Eredményesen dolgoznak A Tiszaalpári takarékszövetkezet ebben az évben zárja a 46. gazdasági évét. Működési területe csak Tiszaalpár nagyközségre terjed ki, ám ennek ellenére fennállása óta eredményesen gazdálkodik. Három fő tevékenységi körük a betétgyűjtés, hitelnyújtás és a számlavezetés. A betételhelyezési lehetőségek széles skálán mozognak. A takarékszövetkezet igyekszik a kisebb betétesek számára is a legkedvezőbb kamatokat fizetni, de kamatpolitikája kialakításánál figyelembeveszi a vetélytársak kondícióit is. A hitelezésben szem előtt tartják a lakossági igényeket, a klasz- szikus hitelfajtákon túl, évente kedvezményes kamattal nyújtanak kölcsönt az iskolakezdéshez, a téli tüzelő beszerzéséhez és a karácsonyi bevásárláshoz. A vállalkozások maximális kiszolgálása az egyik legfontosabb céljuk. Nagyon fontosnak tartják a községben működő kisvállalkozások fejlődését, szívesen finanszírozzák a versenyképesség javítását szolgáló üzleti elképzeléseket, a termelésbővítést beruházási- és forgóeszköz hitelekkel. Számlavezetés mellett a vállalkozások és a lakosság igényének megfelelően számtalan megbízást kezelnek, biztosítják az ügyfelek készpénzellátását. A takarékszövetkezet jövőre tervezi bankautomata beállítást, mellyel a munkaidőn túli és a hétvégi készpénzfelvétel is megoldottá válik. A