Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-27 / 73. szám

9. OLDAL Mai magazin Recept, horoszkóp, hétvégi TV-műsor 13. oldal Lázár Kati 1948-ban született Erdélyben, Nagyváradon. 1963-ban telepük át szüleivel Magyarországra. 1973- ban végzett a Színház- és Filmművésze­ti Főiskolán, és a 25. Színház tagja lett. 1974- ben Miskolcra szerződött. 1976-tál Szolnokon játszott. 1978-ban a Nemzeti Színház tagja lett. 1980-ban Kaposvárra szerződött. 1986-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1991 -ben Jordán Tamással közösen meg­alapította a Merlin Színházat, amelynek egyik vezetője lett. 1994-t>en az Új Színház társulatához csatlakozott. 1997- ben kiváló művész kitüntetésben részesük. 1998- ban visszatért Kaposvárra a Csiky Gergely Színházhoz. 2004-ben művészetét és munkásságát Kossuth-díjjal ismerték el. Egy öreg török asszony elismerése Olsavszky Éva, Ascher Tamás, Molnár Piroska, Babarczy László és Lázár Kati. Hogy mi a közös bennük? Mindannyian a kaposvári Csiky Gergely Színház tag­jaként kaptak Kossuth-díjat. Utoljára közülük Lázár Kati, aki alig két hete ve­hette át a parlamentben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől a kitüntetést.- Mikor tudta meg?- Talán öt nappal előtte - válaszolta nagyot slukkolva elmaradhatatlan ciga­rettájából Lázár Kati.- Meglepődött?- Három éve állandóan jöttek az előhírek, korai gratulációk, hogy most aztán már tényleg megkapom a díjat. Mivel idén sem érkezett sokáig értesí­tés, tudomásul vettem, ezúttal sem le­szek a díjazottak között.- Gondolom, annál nagyobb volt a meghatottsága.- Olyan természetesnek tűnt az egész. Ezt most nehogy nagyképűség­nek vegye! De erről nem lehet csak giccsesen, fennkölten vagy pátosszal beszélni, úgyhogy inkább hagyjuk.- De azért élete nagy pillanatai közé tartozott?- Természetesen. De másként, mint gondolja. Egy-egy előadás után a kö­zönség reakciója az adott pillanatban többet ér. Ez a fajta elismerés pedig inkább a szakmától és a zsűritől jött. Boldog vagyok, jólesik, hogy szerintük is elértem egy bizonyos minőséget, színvonalat.- Honnan indulva?- Háromévesen már játszottam a nagybányai színházban.- Ezek szerint erősek voüak a családi hagyományok.- Anyám, sőt a nagyanyám is szí­nésznő szeretett volna lenni, de nem si­került nekik. Anyám súgóként dolgo­zott Nagybányán, így kaptam életem el­ső szerepét Harag György rendezőtől. A Liliomfiban parasztfiút játszottam.- Emlékszik még a szövegre?- Bár 52 esztendeje történt, mivel na­gyon készültem, belém ivódott: „Gyuri bácsi, megjöttek a színészek, a komédi­ások...”- Egy sztár első villanása...- Körülbelül negyvenéves koromig tényleg sztár szerettem volna lenni, tün­dökölni akartam, elismerésre, díjakra vágytam. Minél több darabban és film­ben vágytam játszani.- Teljesükek a vágyai. Jászai-díjas, kiváló művész, megannyi filmszerep fűződik a nevéhez. Kire szeretett volna hasonlítani?- Egyértelműen Törőcsik Mari és Őze Lajos volt a két ideálom, de persze azért mások is. A kezdetekkor, a Nemzeti Színház stúdiósaként a legnagyobb él­ményt a próbák jelentették, amikor Ma­jor Tamás irányította Törőcsiket és Őzét.- Majornál kezdeni... Nem tűnik leányálomnak. Azt mondják, nehéz em­ber vök.- Csodálatos, igazi színházcsináló ember volt! Talán ő alapozta meg a Székely-Zsámbéki-Ascher-féle szín­házat. Megelőzte korát, mint Moliere vagy Shakespeare. A politikai részét pedig akkor még nem értettem a dol­goknak, és most sem érdekel, tudato­san távol tartom magam tőle. Viszont akik akkor megértették őt, megtalálták helyüket ezen a pályán, igazán kiváló színészek lettek.- Sztárok?- Kit vagy mit tartunk sztárnak, sztárságnak?- Mai értelemben a kereskedelmi té­vékben és a bulvárlapokban szereplést.- Aki idejön Kaposvárra, az nem tart erre igényt.- Kívül kerül a reflektorfényen?- Ebből a szempontból igen. Ám szakmailag előrébb léphet. Nekem pél­dául a visszajövetelem nélkül nem lett volna teljes a színészi fejlődésem.- Mennyiben más ez a mostani kö­zeg, mint két évtizeddel ezelőtt, a Csiky Gergely Színház egyik fénykorában?- Most én vagyok az öreg. Ám ennek ellenére mégis gyakran fiatalabbnak érzem magam, mint akkor. Talán mert szabadabb is vagyok. Hogy a kérdésre is válaszoljak: a nyolcvanas években, Spiró György szavaival élve, „igen nagy volt itt a szürkeállomány”. És nemcsak a színészek, a csoportos szereplők, az egész GÁRDA nagyon egymásra talált, ettől lett abban a korban különleges a kaposvári színház.- Kilencvenegyben mégis elmentek Jordán Tamással- Besokalltunk. Létre akartunk hoz­ni valamit. Teremteni. Saját műhelyt, iskolát.-Ez lett a Merlin Színház.- De kiderült, nem igazán erre vágy­tam, megijedtem a felelősségtől. Kevés volt az önbizalmam. Nem éreztem ma­gamban elég tudást, hogy tanítsak. Nálam volt a defekt, és végül bele is be­tegedtem. Ma már tudom, csak az ön­bizalmam volt kevés, a tudásom és ké­pességem bőven elegendő lett volna a tanításhoz.- Most már jól van?- Mondjuk úgy, folyamatosan javulok.- A helyi közeg segít?- Természetesen. Sok mindent lehet egyedül csinálni, de nem színésznek lenni. Az összjáték, a partnerek kontak­tusa, a csoport nélkül ez nem megy.- Ha elmúlik ez az érzés, vége a pá­lyafutásának?- De miért múlna el? Kitarthat akár a halálig is.- A kritikát elfogadja?- Ha olyantól érkezik, aki fontos ne­kem, mindenképpen. De legtöbbször el sem jutnak hozzám. Csak akkor olva­sok el egyet-kettőt, ha valaki az orrom alá dugja: nézd, mit írtak rólad. Rá­jöttem, megzavar, akár jó, akár rossz a kritika. Azóta a belső hangomra tá­maszkodom.- Rendezőként is?- Ritkábban rendezek. Sőt, összessé­gében elmondhatom, hogy egyre keve­sebb feladatot vállalok. Rájöttem, a szín­ház mellett más fontos dolgok is akad­nak az életben.- Előtérbe kerüli a magánélete?- Amióta megvannak a kutyáim - két keverék, illetve most van egy har­madik is, akinek gazdát keresek -, be­lépett az életembe a természet. Rácso­dálkoztam, próbálom megérteni, és ez által én is megváltoztam. Tizenöt évvel ezelőtt még nem lett volna a barátom néhány ismerős varjú, vagy a tölgyfa a lakásom mellett. Mintha érezném a reakcióikat. Egyébként, s ezt bizonyta­lanul mondom, amennyire az életem a színház, annyira akadályozza is a ma­gánéletet.- Ne is próbáljam meg elképzelni háziasszony szerepben?- Mivel többlaki életet élek, nehéz állandó háztartást vezetni, inkább úgy mondanám, vissza-visszatér belém a háziasszony. Ráadásul a lányomnak köszönhetően nincs is akkora szüksé­gem erre a szerepre, ő ugyanis nagy­szerűen főz.- Pedig hasonló problémákkal kellene küszködnie, lévén ő is színésznő. Gon­dolom, eleve erre a pályára szánták.- Mi mást sugalltam volna neki?- A szerepeiben is segít neki?- Nincs szüksége rá. De ha - ő Eger­ből én meg Kaposvárról - hazame­gyünk, éjszakákon át beszélgetünk. Elmegyünk közösen a Gellért-fürdőbe dumálni, ahol még tornázni is szoktunk a kőpadokon. Olyanok vagyunk, mint két régi török asszony.- A hangjából érződik, nagyon büsz­ke rá. Ráadásul neki sem lehet könnyű: két Kossuth-díjas szülő...- Valahol minden gyereknek nehéz, hiszen mindenkit a szüleihez hasonlíta­nak. Szerencsére Adél átlátja a dolgokat, s a fejlődésére, a munkára koncentrál. Azt is tudatosan választotta, hogy Eger­be szerződött. Kaposváron volt ugyan gyakorlaton, de önállóan be akarta bizo­nyítani, felteszem magának is, több ő, mint Jordán Adélka. Mellesleg Kaposvá­ron született, az öltözőben szoptat­tam...- Elképzelhető, hogy egyszer mégis együtt szerepelnek?- Nagyon szeretném. Talán lesz is le­hetőség rá.- Miért éppen ez maradna ki az éle­téből? Nagybányáról indulva Budapes­ten, Miskolcon, Szolnokon és Kaposvá­ron át... Rengeteg helyen, kiváló művé­szekkel játszott együtt, s mindenütt el­ismerték. Mit gondol ha annak idején nem jönnek át a szülei Magyarország­ra, kiteljesedett volna ennyire a pá­lyája?- Azt hiszem, kellett a váltás. Még ak­kor is, ha nagyon nehéz életünk volt, amikor tizenöt éves koromban áttele­pültünk. Apám, aki Erdélyben osztály- vezető főorvos volt, itt mindössze egy SZTK-állást kapott, anyám pedig ház­tartásbeliként csak velem törődött, az én sorsomért izgult. Meg kellett szok­nunk egy teljesen új életformát, de hát ennek, úgy tűnik, így kellett lennie... VAS ANDRÁS Felnőtt háziorvosi ren­delés: Dr. Faragó Katalin, belgyógyász szakorvos. Tel.: 495-555/117 m. F/9. Rendel: hétfő 8.00-12.00; szerda 8.00-10.00; péntek 8.00- 12.00 kedd; csütörtök 13.00- 17.00. Foglalkozás-egészségü­gy: Dr. Faragó Katalin, bel­gyógyász szakorvos. F/9. Rendel: hétfő-kedd-szerda- csütörtök 17.30-19.00. Felnőtt háziorvosi rendelés: Dr. Varga Gá­bor, belgyógyász szakorvos. Tel.: 495-555/113 m. F/13. Rendel: hétfő 13.00-17.00; kedd 8.00-12.00; szerda 13.00-17.00; csütörtök 8.00-12.00; péntek 13.00-17.00. Gyermek háziorvosi rendelés: Dr. Pongrácz József, gyermekorvos. Tel:. 495-555/112 m. F/4,5. Rendel: hétfő 14.00-18.00; kedd 9.00- 12.00; szerda 15.00-18.00; csütörtök 8.00-12.00; péntek 14.00-18.00. Tanácsadás: 495-555/114 m. F/3 Rendelés: kedd 8.00-9.00; szerda 14.00- 15.00. Gyermek háziorvosi rendelés: Dr. Pécsi Fe­renc, gyermekorvos. Tel: 495-555/116 m. F/6 hétfő 8.00-12.00; kedd 15.00-18.00; szerda 9.00- 12.00; csütörtök 14.00-18.00; péntek 8.00-12.00. Tanácsadás: 495-555/114 m. F/3. Rendelés: kedd 14.00- 15.00; szerda 8.00-9.00. Gasztroenterológia előjegyzés: 30/9437-720. Dr. Dómján Lajos, főorvos, gasztroenterológus szakorvos. Tel.: 495-555/103 m. E/105. Rendel: hétfő 7.00-14.00; csütörtök 7.00-16.00; szerda 7.00- 16.00 (magán); szombat 7.00-12.00 (magán). Bőrgyógyászat: Dr. Rákász Éva, bőrgyógy­ász szakorvos, kozmetológus. Tel.: 495-555/106 m. E/lll. Rendel: kedd 9.00-12.00 (magán); szer­da 17.30 -19.00 (magán); csütörtök 9.00-13.00. Bőrgyógyászat: Dr. Karsai Zita, bőrgyógyász szakorvos, kozmetológus. Tel: 495-555/106 m. E/lll. Rendel: hétfő 16.30-19.30; csütörtök 17.00- 18.00 (magán) Bőrgyógyászat: Dr. Somogyi Tihamér, bőr­gyógyász szakorvos, kozmetológus. Tel.: 495- 555/106 m. E/lll. Rendel: hétfő 8.00- 9.00; kedd 14.00- 16.00. Cytológia: Dr. Serényi Péter, főorvos, cytoló- gus. Tel: 495-555/109 m. E/116. Rendel: szerda 14.00- 15.00 (magán). Fül-orr-gégészet: Dr. Sántha Beáta, fül-orr- gégész, szakorvos. Tel: 495-555/110 m. E/119. Rendel: szerda 8.00-10.00; péntek 14.00-16.00. Fül-orr-gégészet: Dr. Kurucz Katalin, fül-orr- gégész szakorvos. Tel.: 495-555/110 m. E/119. Rendel: kedd 8.00-10.00; szerda 16.30-18.30; csü­törtök 17.30-18.30. Gyermek sebészet: Dr. Bán Gyula, klinikai adjunktus, gyermeksebész szakorvos. Tel.: 495- 555/103 m. E/105. Rendel: szerda 16.00-19.30. Ideggyógyászat: Dr. Bordás Ferenc, ideg- gyógyász főorvos. Tel: 495-555/110 m. E/108, E/119. Rendel: hétfő 14.00-17.00; csütörtök 13.00- 16.00. Ideggyógyászat: Dr. Török Norbert, ideg- gyógyász szakorvos. Tel.: 495-555/110 m. E/119. Rendel: péntek 16.00-18.00. Ortopédia: Dr. Nemes József, ortopéd szakor­vos. Tel.: 495-555/106 m. E/lll. Rendel: péntek 16.00- 17.00 (magán). A szakrendelések előjegyzéssel vehetők igénybe. Ahol külön telefonszámot nem adtunk meg, ott a 76/495-555/101 telefonszámon lehet időpontot kérni. Ä további rendeléseket jövő szombaton közöljük. ▲ KECSKEMÉT, Bagoly u. 1/A A színészről mondják Bár mindenkiben sok ember lakozik, csak a színész az, aki ezt elő is tudja hívni. Kozák András színész (Taps, 1990. szeptember) A jó pap holtig, a színész még hamvasztás után is tanul. Raksányi Geltért színész (Szabad Föld, 1991. január 29.) A karakterszínész oda-vissza láttatja az embert, a hős csak vissza. Schubert Éva színésznő (Új Magyarország, 1994. augusztus 6.) A színház mindig kicsit ellen­zéki, bár benne a színész szervilis. Kállai Ferenc színész (Kurír, 1994. augusztus 28.) A színész első fizetsége az, hogy a közönség hogyan fogadta. Haumann Péter színész (Délvilág, 1995. február 10.) Az a színész, amelyik elhiszi magáról héttől tíz óráig, hogy ő Anglia királya - nem nor­mális. Ha nem hiszi el, akkor rossz színész. Agárdi Gábor színész (Somogyi Hírlap, 1995. december 16.) Nem az a nagy színész, aki az igazgatójától nagy szere­peket kap, hanem aki percek alatt légkört tud teremteni. Gálvölgyi János színész (Magyar Nemzet, 1997. március 28.) Kétszer jó színésznek lenni: egyszer, amikor az embert felkérik, aztán amikor felveszi a gázsiját. Ujlaky Dénes színész (Zalai Hírlap. 2001. július 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom