Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-01 / 51. szám

2004. Március 1., hétfő MEGYEI K Ö R K É P Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig BAJA. A mese személyiségépítő szerepét mutatja be az Életünkből nem hiányozhat a mese című ren­dezvény holnap délután háromne­gyed 5-től. A városi könyvtárban találkozhatnak az érdeklődők Be- recz András mesemondóval, aki a felnőtteknek mond mesét. Ezt kö­vetően rendhagyó szülői értekezlet­re várják a szülőket. A mesék hatá­sa a gyermek személyiségfejlődésé­re címmel dr. Punczmanné Radócz Mária gyermekpszichológus tart előadást, míg a mesék olvasási za­varok leküzdésére gyakorolt hatása­iról dr. Sztanáné dr. Babits Edit főis­kolai tanár és Baloghné Balázs Judit gyógypedagógus beszél. BAJA. A bajai a’lacARTe teátrum bemutatja az Indul a bakterház színpadi változatát. A darabot ren­dezte és színpadra állította Ottmár Attila. A főbb szerepekben Besir Ba­lázs, Balázsevits Tamás, dr. Szabó László Pál, Pécsi Nóra és B. Szabó Orsolya látható. Az előadások már­cius 4-én, 12-én és 20-án 18 órai kezdettel tekinthetők meg a szín­házteremben. ÉRSEKCSANÁD. Idén 301 millió forintból gazdálkodik a település, derült ki a költségvetési rendelet megalkotásakor. A község elöljárói legutóbbi ülésükön arról is döntöt­tek, hogy a a Bajai Kistérségi Komp­lex Társulás által tervezett fogorvosi ügyelethez nem kívánnak csatla­kozni. Azonban a szintén térségi működtetésű jelzőrendszeres há­zigondozásban feladatot vállalnak. FÜLÖPJAKAB. Az időskor beteg­ségeiről tart előadást dr. Szemerédi László belgyógyász főorvos ma dél­után 5 órakor a fülöpjakabi tele- házban a helybeli nyugdíjasoknak. FÜLÖPSZÁLLÁS. Az uniós szab­vány határán van a községi ivóvíz minősége. Éppen ezért az elkövet­kező időszak egyik fontos beruhá­zása lesz a jó minőségű ivóvizet adó hálózat kiépítése. A kivitelezés költ­sége még nem ismert, ugyanis je­lenleg előkészítési stádiumban van a tervezés, amelyre több százezer forintot kell költeni. HETÉNYEGYHÁZA. Egy 52 éves hetényegyházi férfi február 25-én éjjel a saját lakásán öngyilkossági szándékkal feltehetően nikotint ivott és meghalt. A halottszemle so­rán bűncselekményre, idegenkezű­ségre utaló körülmény nem merült fel, ezért a rendőrség államigazgatá­si eljárásban vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit. IZSÁK. Vendégszolgálatra készül­nek a kecskeméti református gim­názium diákjai. Március 7-én ugyanis az izsáki templomban tar­tandó délelőtti istentiszteleten tesz­nek szolgálatot. JAKABSZÁLLÁS. Március 4-én, csütörtökön a mezőgazdasági ter­meléssel kapcsolatos pályázatokról tart előadást Madari Jenő, a megyei FVM hivatal vezetője. A program­nak a községi művelődési ház ad otthon, ahová 15 órára várják az ér­deklődőket. Természetesen szíve­sen látják a környező településekről érkezőket is. KECSKEMÉT. A Nők a Nemzet Jö­vőjéért Egyesület szerdán 18 órától előadást rendez a kecskeméti katoli­kus kultúrközpontban (bejárat a színház felől). Hitélet és magyarság- tudat Svájcban, nyugat-európai kite­kintéssel címmel Péter Iván refor­mátus lelkész (Svájc) tart előadást. KECSKEMÉT. A Nemzetközi Ke­rámia Stúdióban új tárlat nyílik szerdán délután 4 órakor. Az 52 mű­vész munkáit a Dán Kulturális Mú­zeum gyűjteményéből állították össze. A megnyitón köszöntőt mond Hans Michael Kofoed- Hansen, a Dán Királyság magyar nagykövete. Az alkotások március 23-ig láthatók, hétköznapokon. KEREKEGYHÁZA. Várospolitikai fórumok lesznek március 8-án, hét­főn és 9-én, kedden a Katona József Művelődési Házban. A mindkét na­pon 18 órakor kezdődő rendezvé­nyen lehetőség lesz arra, hogy a költségvetés alakulásáról szóló be­számolót követően a helyi polgárok megtehessék közérdekű bejelenté­seiket, javaslataikat. Természetesen kérdéseket is tehetnek fel. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Bella Ró zsa, Pilinszky-díjas tanár és grafi­kusművész alkotásaiból nyílik kiál­lítás holnap délután 5 órakor a kis­kunfélegyházi Móra Ferenc Műve­lődési Központ aulájában. A tárlatot Alföldi Albert, a Bács-Kiskun Me­gyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg. Rácz-Szabó Zoltán irányításával közreműködnek a Kiskun Művé­szeti Alapiskola növendékei. KISKUNHALAS. Székely Tibor festőművész alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás március 5-én a halasi Gyűjtemények Háza kiállí­tótermében (Bokányi D. u. 8.). A ki­állítást megnyitja dr. Nagy István, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karának fő­igazgatója nyitja meg. KISKUNMAJSA. Közgyűlést tart március 6-án Kiskunmajsa Város Polgárőrsége. A Tölgyfa vendéglő­ben délután fél 5-kor kezdődő ösz- szejövetelen döntenek a civil szer­veződés idei munkatervéről is. KUNBARACS. Egy Lada a Kun- baracsra vezető úton haladt, amikor eddig ismeretlen okból megcsú­szott a nedves, síkos úttesten és az árokban kötött ki. Az autó egy út menti fának csapódva állt meg, az utasa a roncsba szorult. A kerek­egyházi tűzoltók szabadították ki, a mentők pedig súlyos fej- és lábsérü­lésekkel szállították kórházba. A baleset pontos körülményeit vizs­gálja a rendőrség. r. .ikt.7 KUNSZÁLLÁS. Vacsorával egybe­kötött nőnapi sportbált rendez már­cius 6-án, szombaton este 7 órai kezdettel a kunszállási sportegyesü­let a helyi Tóth Árpád Általános Is­kola tornatermében. A talpalávalót a Geri-Betli Duó húzza. LAJOSMIZSE. Makk Marcival az egészséges életmódról. Ez a címe annak az ismeretterjesztő filmnek, amelyet március 2-án, azaz holnap vetítenek az egészségházban. A hat-tíz éves korosztálynak szóló program reggel 9 órakor kezdődik. LAKITELEK. A Berecz Skolasztika Kollégium keretében a fogyatékos­sággal élők időszerű problémáiról tárgyalnak azon a találkozón, ame­lyet március 5-7. között tartanak a Lakitelek Népfőiskola Kölcsey Há­zában. SZABADSZÁLLÁS. A hadsereg ál­lományváltási rendjének megfelelő­en szerdán vetik le az angyalbőrt a szárazföldi alakulatoknál azok a fia­talok, akiknek most telik le a hat hó­napos szolgálati idejük. A parancs­nokok a csapatzászló előtt köszön­nek el tőlük. Az országban 2330-an szerelnek le, közülük 95-en me- gyénkbeliek. A szabadszállási ki­képzőközpontban 42 fiatal búcsú­zik el a hadseregtől. TASS. A községlakók régi igénye volt, hogy a faluban is legyen bank­automata. Nos, a kérésük a takarék- szövetkezetnél meghallgatásra ta­lált, azaz teljesítésre került. TÁBORFALVA. A nagycsaládosok egyesülete minden hónap első hét­főjén fogadóórát tart. Az érintette­ket tehát ma délután három órától 17 óráig várják a helyi Jókai Mór Művelődési Házban. Ugyanitt hol­nap pedig 8-12 óráig a falugazdász­hoz lehet fordulni az ügyes-bajos dolgokkal. VÁROSFÖLD. A klubkönyvtárban ma délelőtt 9 és 11 óra között foga­dóórát tart a falugazdász. Ugyanitt holnap délután 4 órai kezdettel a megyei agrárkamara képviselőjé­nek előadását hallgathatják meg a mezőgazdasági termelők az agrári- um aktuális kérdéseiről. ■ SZEMLÉLETFORMÁLÁS. Madarastól Kecskemétig több tucat iskola tanára vett részt azon a szakmai programon, melyet a pedagógiai intézet szervezett a Kecskemét-Hetényegyháza mellett található Vackor vár erdei iskolában a napokban. A 85 résztvevőnek minisztériumi és főiskolai előadók, közoktatási sza- kértők tartottak előadásokat a környezetnevelési programról. ______________fotó, vajda rudolf Mi ért kellett távoznia a titkárnak? _______ Kecskemét A k özelmúltban távoznia kel­lett Korbély Istvánnak, a Bács- Kiskun Megyei Védelmi Bi­zottság titkárának. Ennek egyik oka feltehetően az volt, hogy a nem honvédelmi, ha­nem nemzetőri dandártábor­noki címét használta, a rang­jelzést pedig honvédelmi egyenruhájára is felvarrta. Korbély István távozása kapcsán a legutóbbi megyei közgyűlésen napirend előtt szólalt fel dr. Bagó Zoltán. Elmondta, hogy a megyé­nek igen hosszú, egyben uniós határszakasza van. Ez a csatlako­zás miatt komoly védelmi felké­szülést és számos feladatot jelent, amelyekhez speciális felkészült­ség szükséges. Éppen ezért felhá­borító, hogy dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke felmen­tette Korbély Istvánt, aki tizenkét évig látta el feladatait a megye vé­delmi bizottságának titkáraként, és közben számos elismerést szerzett. Dr. Bagó Zoltán szerint az is vitatott, hogy a megbízás fel­tételeinek megfelel-e az új titkár, . aki nem más, mint Pintér Sándor, a kecskeméti repülőtér volt pa­rancsnoka. Válaszában dr. Balogh László elmondta: sokáig ő maga is elége­dett volt Korbély István munkájá­val. Egy-másfél évvel ezelőtt tör­tént azonban, hogy a bizottság tit­kárát nemzetőr dandártábornok­ká léptették elő, ami nyilvánvaló­an nem egy honvédelmi cím. Korbély István ezt követően a rangjelzést felvarrta a honvédelmi egyenruhájára, és a dandártábor­noki címet leveleiben is használ­ta. Az elnök szerint ettől kezdve megromlott a kapcsolata a felette­seivel is. Dr. Balogh László hang­súlyozta: Korbély Istvánt nem ő mentette fel, nem is tehette volna. Ez a Honvédelmi Minisztérium hatásköre és döntése. Mint ahogy a minisztérium döntött Pintér Sándor kinevezéséről is. TAKACS VALENTINA Közelebb az unió előírásaihoz Tartunk az Európai Unió elvárásaitól, pedig erre nem mindig van okunk. Sok jogszabály ugyanis már eddig is létezett. Sorozatunkban arra törekszünk, hogy az előírásokat nagyvonalakban megismertessük, és elfogadhatóbbá tegyük olvasóinknak. Talán sikerül, ha megértjük a logikai összefüg­géseket, és azt, hogy a törvény a mi érdekeinket szolgálja. Mit miért kér az ANTSZ? Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hatósági és egyéb feladatait azért végzi, hogy az embert, az ember egészségét védje. Erről szólnak a szolgálat olyan alapfeladatai, mint az élel­mezés-egészségügy, a telepegész­ségügy, a járványügy, az egész­ségvédelem, a munkaegészség­ügy, a gyermek- és ifjúsági egész­ségügy, vagy az egészségügyi igazgatás és mindezen tevékeny­ségek hatósági megnyilvánulásai. Az élelmezés-egészségügy te­rületén az ÁNTSZ az embereket az olyan egészségügyi ártalmak­tól próbálja megvédeni, mint a bakteriális fertőzés, a károsító anyagok, a vegyi és biológiai ár­talmak. A forgalomba hozott élel­miszereknek rendelkezni­ük kell úgy- nevezett OÉTI enge­déllyel, amit felső szinten az Országos Élelmezés- ügyi és Táp­lálkozástudományi Intézet ad ki, abban az esetben, ha az adott ter­mék az előírásoknak megfelelően készül el. Az ÁNTSZ-nek már csak azt kell vizsgálnia, hogy az élelmiszer rendelkezik-e az enge­déllyel, illetve menet közben nem szennyeződik-e. Még egy fontos kritérium: meg van határozva, hogy mire milyen csomagolóanyagot lehet használ­ni a vegyi szennyeződések elke­rülése érdekében. Aztán ott van a biológiai szennyeződés veszélye, amelyet a különböző higiénés fel­tételek betartásával lehet jó esély- lyel elkerülni. Erről szól a kisbol­tok úgynevezett HACCP-rendsze- re. Ebben végigkövetik az élelmi­szer útját, azt a technológiai fo­lyamatot, amelynek végeredmé­nyeként az élelmiszer a vásárló­hoz kerül. Ez egy úgynevezett kockázatelemzés, amely lépésről lépésre méri fel az élelmiszer bármilyen szennyeződésének esélyét, és a kockázatkezelés, te­hát, a veszélyek csökkentése. Ezért látszanak ennyire szigorú­aknak a jogszabályok, amelyek közül a kis boltokra vonatkozó néhány előírással legközelebb is­merkedünk meg. ____________________________(FOLYTATJUK! Ve zetőváltás a Délhús Rt. élén Baja - Pécs Vezetőváltásra került sor a hazai húspiacon mintegy 13 százalé­kos részesedéssel rendelkező, pécsi központú Délhús Rt. élén. (A részvénytársaságnak Baján is található üzeme, ahonnan mar­hahúst exportálnak, elsősorban Franciaországba.) A cég új elnök­vezérigazgatója Kovács László aki több évtizede a húsiparban tevékenykedik. Az új elnök-ve­zérigazgató hangsúlyozta: az ágazat nehéz helyzete ellenére a Délhús készen áll arra, hogy tel­jesítse az unió által támasztott követelményeket.__________■ Tű z a tanyában Kecskemét-Talfája Egy ballószögi férfi előzőleg feb­ruár 20-án járt az örökölt talfájai tanyáján, akkor még minden ép­ségben volt. Egy hét múlva a há­zat belülről teljesen kiégve talál­ta. Gyanúja szerint valaki betör­te az ablakot és bedobott egy égő tárgyat, amitől meggyulladtak a bútorok, ruhaneműk. A helyi­ségben kevés volt az oxigén, így nem lángolt, csak parázslott a tűz, majd később magától ki­aludt. A belső tér teljesen kiégett és összekormolódott, az épület azonban nem égett le. A tulajdo­nos szerint mintegy 1,5 millió fo­rint a kár. Rongálás miatt tett fel­jelentést ismeretlen tettes ellen. A rendőrség szakértőt rendelt ki annak megállapítására, hogy történt-e bűncselekmény. ■ Hol a Micra? Kecskemét Egy 43 éves kecskeméti férfi fel­jelentette a szintén kecskeméti B. J.-t, aki februárban kölcsön kérte a tulajdonos Nissan Micra személyautóját. A kölcsönvevő a JAK-533 forgalmi rendszámú járművet nem szolgáltatta visz- sza, sőt, továbbadta egy buda­pesti férfinak, akit csak „Szög­kovács” gúnynéven ismernek. A rendőrség az ügyben sikkasztás miatt eljárást indított._______■ Köz életi hírek___ • Hogyan élem meg keresztény­ségemet a közéletben? címmel Harrach Péter országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alel­nöke, a Magyar Keresztényde­mokrata Szövetség elnöke, az Orbán-kabinet szociális és csa­ládügyi minisztere tart előadást március 4-én, csütörtökön este 6 órakor a kiskunfélegyházi Cons- tantinumban. A politikust az MKDSZ kiskunfélegyházi szer- vezete hívta meg. __________■ Az Ön Skoda-márkakereskedője: Kévés Autó Soltvadkert, Kossuth u. NYÍLT HÉTVÉGE: MÁRCIUS 6-7. Nőnap előtt érdemes a Skodához sietni. Nem csupán a modellbe- mutatók és a tesztve­zetés kedvéért, nem is kizárólag a legújabb akciók miatt. A fö ok, hogy meglepje ked­vesét egy szerelmes vallomással Rómeó és Júlia városában, hiszen H a nyereményjátékban I tM 3 db kétszemélyes veronai utazást nyer­het 12. Tel: 78/581-030 perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. akkreditált felnőttképzési intézmény tanfolyami ajánlata 2004/2005. tanévre • Pénzügyi és számviteli ügyintéző* * * • Mérlegképes könyvelő* • Államháztartási szakosító • Pénzügyi-számviteli szakellenőr • Ad ótanácsadó • Társadalombiztosítási ügy intéző (bérszámfejtési ismeretekkel bővített) • Személy ügy i ügy intéző • Társadalombiztosítási ügyintéző + Személyügyi ügyintéző egy ütt • Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító • Társa sházkez elő UJ! Jövedéki ügyintéző (a 2/2004 január 22. sz. PM rendelet alapján) márciusi indulással • Min. 20 fö jelentkező esetén Kiskunhalason, Baján, Kiskőrösön. Kiskunfélegyházán is megszervezzük! A képzések kezdésének tervezett időpontja: 2004. április, ill. 2004. október. 2004 márciusától folyamatosan szervezzük a Mérlegképes köny velők kötelező továbbképzését. Az intézményakkreditáció lehetővé teszi, hogy • azok a hallgatók, akik saját maguk fizetik a tandíjat, Igénybe vehetik az szja-kedvezményt (a befizetett tandíj 30%-a az adóból - saját vagy legközelebbi családtag - leírható) • munkaügyi központ támogatása kérhető (egyéni, állásmegtartó támogatási forma) • a képzések a szakképzési alapból is finanszírozhatók Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Tel.: 76/485-595/118 Tel./fax: 76/484-806 További információk: "V SOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom