Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-24 / 70. szám
Ül»m- 2004. Március 24., szerda MEGYEI K Ö R K É P Petőfi Népe - 5. oldal A Duna-Tisza köze A-tól Z-ig ÁLLAMPUSZTA. A kalocsai rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgálja egy 61 éves nyírbátori férfi - elítélt - rendkívüli halálesetét. A rab március 22-én, hétfőn dél körül az Állampusztai Büntetésvégrehajtási Intézet területén a folyosón összeesett és a gyors orvosi segítség ellenére meghalt. A halottszemle bűncselekményre utaló nyomot nem talált. A fogva tartott férfi halálának pontos okát a boncolás fogja majd kideríteni. BÁCS-KISKUN. 2004. januárjában a megye munkáltatói 1651 új munkaerőigényt jeleztek a Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségeinek, 551- gyel többet, mint egy hónappal korábban. Összességében az év első hónapjában 3295 munka- lehetőség szerepelt a nyilvántartásban, 298-cal több, mint 2003. decemberében, illetve 802- vel több, mint az előző év azonos hónapjában. Az összes munkalehetőségből 1992 állás maradt betöltetlen a hónap végén - olvasható a munkaügyi központ tájékoztatójában. BAJA. A szegedi Katolikus Házban mutatták be kedden délután a Prokop Péter életéről, munkásságáról szóló monográfiát. A könyvet, melynek szerzője Prokop Mária, Gyulay Endre Szeged-csanádi püspök ajánlotta az olvasók figyelmébe. BAJA. A bajai Türr István Múzeumban van az ország lőtáblái- nak mintegy a fele, negyvenhét példány. A híres gyűjtemény most Budapestre, a Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériájába (Budapest, XX. kér. Kossuth Lajos u. 39.) utazott. Ma délután 5 órakor nyitja meg Merk Zsuzsa muzeológus, a bajai múzeum igazgatója a Czélra tarts! című kiállítást, mely április 24-ig tekinthető meg. BALLÓSZÖG. Az önkormányzat beruházásában a jövő héten kezdődik el a ballószögi Móricz Zsigmond utcában a járdaépítés. A költségeket saját erőforrásból fedezik. BUGAC. Sikkasztás ügyében nyomoz a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság. Egy bugaci nő feljelentése szerint egy kecskeméti férfi március 18-án, csütörtökön átvett tőle értékesítésre hét darab sertést, de megállapodásuk ellenére az értük járó 282 ezer 300 forint vételárat a mai napig nem fizette ki. IMREHEGY. Az idegenrendészeti szolgálat hétfőn lakossági bejelentésre ellenőrzést tartott Imrehegyen egy lakóházban, ahol elfogtak egy román állampolgárt. A külföldi az engedélyezett kilencven nappal szemben százharmincegy napot tartózkodott hazánkban. A román állampolgárt beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésével 1 évre kitoloncolták a Nagylaki Határ- átkelőhelyen. JAKABSZÁLLÁS. Tátikashow- t rendeznek április 2-án, pénteken az általános iskolában. A vidám, szórakoztató program délután két órakor kezdődik. A minél nagyobb siker érdekében a gyerekek már javában készülnek a jövő heti előadásra. KECSKEMÉT. Szentkorona szertartás és fogadalomtétel lesz holnap délután hat órakor Kecskemét főterén. A szervező Nemzeti Kincseinkért Egyesület mindenkit sok szeretettel vár a rendezvényre. KECSKEMÉT. A Tavaszi Fesztivál keretében ma is több program várja az érdeklődőket. Jubileumi estet tart a 35 éves Forrás. A rendezvény délután 5 órakor kezdődik a Katona József Könyvtárban. Az estet megnyitja dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke, az est házigazdája Fűzi László, a Forrás fő- szerkesztője. A Kodály Iskolában délután fél hatkor pedig az NHK japán rádió és televízió gyermekkórusának műsorát tekinthetik meg a zenekedvelők. Japán mellett magyar művek is hallhatóak lesznek. KECSKEMÉT. Március 22-ére, hétfőre virradóra az ablakot kifeszítve behatolt valaki Kecskeméten a Petőfi Sándor utcán egy irodába. Két számítógép-monitort, iratokat, floppykat és CD- lemezeket vitt el, összesen mintegy háromszázezer forint értékben. Ugyancsak Kecskeméten, ugyanezen a délelöttön a Szent László körúton elloptak egy irodából egy lap-top számítógépet, amely csaknem ötszázezer forintot ér. KUNADACS. Felújításra szorul a község óvodája, ahol naponta mintegy félszáz kisgyermek van. Sajnos a jogszabályi előírásoknak nem felel meg a konyha, s kellene tornaszoba is. A beruházás legalább hatvanmillió forintba kerülne. A helyi'önkormányzat természetesen pályázati pénzt is remél a megvalósításhoz. KUNPESZÉR. A kunszentmik- lósi rendőrök lopás gyanúja miatt nyomoznak az után az ismeretlen tettes után, aki Kunpeszéren a XXIII. utcán egy hétvégi ház melléképületéből ellopott egy Yamaha motorkerékpárt. Mintegy 140 ezer forint kárt okozott a tulajdonosnak. KUNSZENTMIKLÓS. A városnak hosszú ideje nincs jegyzője. Dr. Gergely Sándor távozása után először az aljegyző, dr. Herczeg Julianna látta el a teendőket, majd Dunavecséről, illetve egy másik megyéből érkezett a megbízott szakember. Az ön- kormányzat által korábban kiírt pályázatra heten jelentkeztek. Közöttük egy sincs Bács-Kiskun megyei. Hogy ki lesz a győztes a jegyzői posztra? A március 25- ei, csütörtöki képviselő-testületi ülésen bizonyára kiderül. Ugyanis a napirendi javaslat szerint az első pont: a jegyzői állás betöltésére beérkezett pályázatok elbírálása. MÉNTELEK. Egy 74 éves ménteleki férfi hétfőre virradó éjjel Kecskeméten a Nyíri úti kórház VI. emeletén a betegfürdőben köntösének övével felakasztotta magát a zuhanykabin rúdjára. Amikor rátaláltak, már halott volt. A rendőrség bűncselekményre utaló nyomot nem talált a helyszínen. PIRTÓ. Tragikus baleset történt Pirtó belterületén kedden délután fél 4 körül egy fénysorompóval ellátott vasúti kereszteződésben. Egy idősebb férfi a sorompó piros jelzése ellenére a vonat elé lépett. A Budapestről Tompára tartó személyvonat a gyalogost elgázolta, a férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Teste annyira összeroncsolódott, hogy egyelőre nem sikerült azonosítani. A vonatközlekedés a helyszínelés idejére ezen a szakaszon megbénult. A baleset pontos körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. SOLT. Ma 10 órától konferenciát tartanak Solton, a Vécsey művelődési házban. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által támogatott rendezvény mottója: Értékmegőrzés és értékteremtés. Az előadók a vidékfejlesztés és a közművelődés lehetséges kapcsolódásának témaköréből merítenek, vizsgálják a kistérségi együttműködési lehetőségeket, s a fejlesztési esélyeket a nemzeti programok alapján. ■ Sohasem tér vissza az otthonba... A társalgóban az asztalon Rita fotója, mellette virágok. fotós bosnyák jános Meghalt egy 17 éves lány és az édesapja Kecskeméten. A vizsgálatok szerint szén- monoxid mérgezés okozta a tragédiát A gyermekotthonban nevelkedett lányt társai és nevelői is gyászolják. A hetényegyházi ház szépen berendezett szobáit ma már eggyel kevesebb ifjú hang tölti be. Kecskemét A tragikus esemény beárnyékolja most a mindennapi életet. Rita, a 17 éves lány meglátogatta édesapját, de többé nem tért vissza társaihoz.- A hétvégén Rita engedéllyel ment el az otthonból. Édesapja dolgozott, szerette a gyerekeit, és ők szívesen mentek hozzá - meséli Szécsényi Sándor, a gyermekotthon igazgatója. - A délutánt vele töltötte, és este kellett volna visszaérkeznie a lakásotthonba. Minden hónapban egy-két alkalommal meglátogatta apukáját Kecskeméten, és segített neki a lakás rendben tartásában, takarított, mosott rá. Egy másik lakásotthonban élő kis öccsét is ő gardírozta. Összekötő kapocs volt a család életében. Mivel nem ért vissza időben, jeleztük a gyámnak, a vezetésnek és a rendőrségnek is, hogy nincs meg a gyermek. Nem volt jellemző Ritára, hogy nem tartotta be a szavát, ezért egyre jobban aggódtunk. A rendőrség végül kedden hatolt be az édesapa lakásába. Most már szinte biztos, hogy mindketten szén-monoxid-mérgezés áldozatai lettek. Csendben örök álomra szenderül- tek. Amikor megtudtuk, mi történt, az öccsét haza kértük az iskolából, a gyám közölte vele a hírt. Testvére elvesztése természetesen megviselte a kisfiút, a tévében látott hírek hatására komoly traumán esett át. A házban volt egy kutyus, őt áthoztuk a lakásotthonba, hátha segít a megnyugvásban. Megindult a keresés távolabbi rokonok után, sikerült felkutatnunk az apa testvérét Baranya megyében, vele felvettük a kapcsolatot. Mindenkit megrendített a hír, úgy gondolom, hetek kellenek ahhoz, hogy feldolgozzák a gyerekek a tragédiát. Rita olyan személyiség volt, akit mindenlű szeretett, társaival, nevelőivel harmonikus volt a kapcsolata, öcs- csével hetente találkoztak. Nagyon fájó az elvesztése. Sajnos nem tudtuk volna megakadályozni, az ilyen baleset kivédhetetlen. Rita 1998-ban kerüli az otthonba. Édesanyja meghall, az apai körülmények pedig nem voltak alkalmasak ana, hogy két kiskorú gyermeket teljes felelősséggel tovább nevelhessen. Az osztályban a legjobb tanulók közé tartozott, és a lakásotthonban is nagyon szorgalmas kislány volt. 11 lánnyal nevelkedett egy házban. Remény volt ana, hogy valóban sikeresen kezdi majd meg az életét, ugyanis nagyon pozitív személyiségváltozások történtek nála. Lassan haladunk a földúton Rita egykori otthona felé. A szép, kétszintes zöld családi ház csöndesen vár minket. Az udvaron kosárpalánk, padok, és két visszahúzódó macska fogad. A terasz üres, a gyerekek iskolában. Csak egyikük van otthon, az íróasztalánál elmélyülteti dolgozik valamin. A nagy társalgóban az asztalon Rita fotója, mögötte a vázában egy szál rózsa, mellette gyertya áll. Az emeleti szobában a falakon poszterek, díjak, oklevelek, és számos fénykép mesél a mindennapokról. A gondozónő nem szeretné, hogy neve megjelenjen az újságban, de szomorú, távolba tévedő tekintettel mesél nekünk Ritáról- Nagyon jó magaviseletű, jó tanuló volt. Az egyik lánnyal szinte testvéri viszonyban voltak, annyira kedvelték egymást. Az öccse hamarosan az utcában levő másik házba költözött volna, könnyebben tudtak volna találkozni. Nőiruha-készítőnek tanult, idén fejezte volna be az iskolát.- Egy szökött kamaszlány haláláról lenne szó?- A hiedelmekkel ellentétben tőlünk nem lehet megszökni, mert ez nem egy börtön. Az ajtó mindig nyitva áll, csak engedély nélkül lehet távozni. De erre sem igazán van példa, mert a gyerekek betartják a szabályokat. Rita is mindig elkéredzkedett, és a megbeszélt időpontra visszajött hozzánk. A hosszú étkezőasztalt eggyel kevesebben ülik körül esténként. Mindenki próbálja feldolgozni Rita elvesztését. A hozzá fűzött remények sajnos már nem teljesülhetnek be. HAVASI RENÁTA A plébánia teteje ás egy butik égett le Kiskörös Hétfőn este leégett a római katolikus plébánia tetőszerkezete és a mellette lévő divatáru üzleL A tűzoltók megfeszített munkával megakadályozták, hogy a templom teteje is lángra kapjon. Hétfőn, nem sokkal 17 óra után jelezte a városközpontban lévő vegyesbolt tulajdonosa, hogy füst száll fel a közeli plébánia épületéből. A helyi tűzoltók azonnal a helyszínre vonultak, de akkor már a plébánia melletti divatáru üzlet teteje is égett. A riasztás parancsnoka úgy nyilatkozott, után nem sokkal megérkeztek a hogy a tűz minden bizonnyal a vadkerti, keceli, kiskunhalasi és plébánia és a sekrestye között lékalocsai tűzoltók is. Együttes erő- vő kazánházból indult ki. - A kével sikerült megakadd- , ső délutáni órákban belyozniuk, hogy a plébá- J j gyújtottak a kazánba és nia tetőszerkezete össze- Jfy j fenyőfa hulladékot égetomoljon, és tüzet fogjon JF j| f tek el. Ezután a plébá- a templom épülete is. A f \ j nos úr és segítője eltűzoltóknak sikerült ki- f * <# 1 ; hagyták a kazánházat, menteniük a divatáru A j Innen indult ki a tűz üzletben lévő gyúlékony U . Er i egyelőre nem tudni, miárukészletet, még mié- f_ ! ^en °kból ~ átterjedt lőtt annak mennyezete C« C> j a sekrestye tetőszerkebeszakadt volna. zetére. A plébános úr Paksi Dénes alezredes, a kiskő- megpróbálta a kerti csapból elol- rösi Önkormányzati Tűzoltóság tani a tüzet, sikertelenül. Ezt követően a plébánia teteje is tüzet fogott, majd lángba borult a Roxana üzletház is. Az üzlet födémje és tetőszerkezete teljesen elégett, a benne lévő ruhanemű nagy részét a tűzoltók ki tudták menteni. A kiérkező egységekkel körbefogtuk a tüzet, hogy megakadályozzuk továbbterjedését. így a templom sértetlen maradt, a plébánia tetőszerkezete ugyan megsemmisült, de belső tere nem égett ki. A kár így is több milliós nagyságrendűnek látszik. Pontos felmérése és a történtek vizsgálata folyamatban van - tájékoztatta lapunkat a parancsnok. SINKOVICZ LÁSZLÓ perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. Akkreditált felnőttképzési intézmény Regisztrált mérlegképes könyvelők 2004. évi továbbképzése Vállalkozási és költségvetési szakon A Pénzügyminisztérium nyilvántartásba vette a Perfekt Rt.-t a könyvviteli szolgáltatást végző továbbképzésére jogosult intézmények sorába • Témakörök: Aktuális számviteli kérdések, számvitelt érintő jogszabályi környezet változásai. Számviteli szabályozás várható változásai • Időtartama: 16 óra (2 nap), áprilistól folyamatosan • Részvételi díj: 19.000 Ft A továbbképzést Kecskeméten, Kiskunhalason és Baján szervezzük, ill. minimum 20 ío jelentkező esetén más városokban. Figyelem! 2004. április l-jétől új címünk: Kecskemét, Csányi J. kit. 14. (KIK-FOR épülete, Cifrapalota mellett) További információk: Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfoludy u. 6-8. ® lel.: 76/485 595/118 «;# I SGS Tel./fax: 76/484-806 (április l-jétől csak ez a telefonszám!) Akkrclitáció-: lajstioinszám: 0036 OKÚVNy. sz.: 07-0011-02 égési katalizátorok értékesítéséhez, magyarországi csapatába vállalkozó szellemű, jutalékorientált, megbízható csapattársakat keres fő vagy mellékállásban TERÜLETI KÉPVISELŐI munkakörbe. Előny:. szállítmányozói és ipari területen széles ismeretségi kör • adalékanyagokkal kapcsolatos ismeretek. A pályázatnak tartalmaznia keli: • fényképes szakmai önéletrajzot ♦ kézzel írott pályázati kísérőlevelet. Cím: CV Products „Pályázatok”, 1066 Budapest, Teréz krt. 46. Kedvezményes bérletek a ballószögi lőtéren Ismét felvirágozhat a Ballószögön a neves Lövészklub? Negyven évvel ezelőtt alakult meg a ballószögi Lüvészklub, amely számos sikert könyvelhetett el az elmúlt évtizedekben. Az országos hírű csapat egykoron kupák sorát nyerte. A ballószögi önkor mányzat néhány éve ismét azon fáradozik, hogy felvirágoztassa a klubot. Ennek érdekében az újonnan kialakított Sportcentrumban méltó pályát építettek a lövészeknek. Közel 8 millió forintos beruházás keretében az önkormányzat a Sportcentrumban színvonalas, minőségi lőteret valósított meg, amely valamennyi löfegyveres versenyre, gyakorlásra kiválóan alkalmas. A létesítményt az elmúlt év végén adták át. Az idei szezon pedig a napokban kezdődött el. A Lövészegyesület célja, hogy ismét országos hírű csapattal büszkélkedhessen a község - mondta el lapunk érdeklődésére Katona Imre polgármester, akit a közelmúltban kértek fel az egyesületi elnöki posztra, s fiatal korában maga is amatőr lövész volt. Szeretnék felkutatni a fiatal tehetségeket annak érdekében, hogy a csapat teljesre kiegészülve ütőképessé váljék e sportágban. A kemény munka eredményeképp pedig remélik, hogy az elkövetkező néhány éven belül a kiválóan felkészített team jó eredményeket ér el a hazai és a nemzetközi megmérettetéseken. Nagy felelősség hárul majd az edzőkre, akiknek munkája szintén elengedhetetlen a sikerhez. Emellett az anyagi háttér is nagyon fontos a jó csapat öszszekovácsolásához. Ennek érdekében az egyesület által működtetett lőteret bérbe adják egyéni és csoportos érdeklődőknek egyaránt. A lőtér az elkövetkező hónapokban több rendezvénynek ad helyet. Ezek közül is kiemelkedik április 24-én a Nyílt Nap, amelyre mindenkit örömmel várnak. A lőteret e hónap végéig kedvezményes áron lehet használatba venni. Az egyórás és a napidíjból 50%, míg az első 10 bérlet- vásárlónak 20% kedvezményt nyújtanak a havi, a negyedéves vagy a szezonális bérlet árából. NYITVA TARTÁS: szerda: 14-18 óráig; szombat és vasárnap: 9-12 óráig. BŐVEBB INFORMÁCIÓ: Fodor Sándor: 06-20/9-428-229; 76/427-461 a