Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-20 / 67. szám
9. OLDAL Felirat a magyar hadműveleti tiszt szobájában, az iraki Hibában: Vigyázz magadra, hogy tudjál vigyázni másokra, hogy tudjanak vigyázni rád! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe! (Pál I. levele a korinthusbeliekhez 16:14) Ezt az intelmet, ha nem is szó szerint, sokszor megismételték az alatt a két hét alatt, amíg Irakban a magyar kontingenssel együtt éltem. Az újságírókat egyébként - bár szívesen látják - nem igazán szeretik, mert féltik őket. A sivatagi országba - amely azóta is a hírek élén szerepel - az első magyar kontingenssel együtt érkeztem, Kuvaiton keresztül. Egymillió kilométer Irak nyugalmáért Este kilenckor szállt le a gépünk Kuvait Cityben, lepakoltunk, majd buszokkal a Camp Virginia nevű amerikai táborba mentünk, s itt teherautókra szálltunk. Sivatagi utazásban járatlanként csak egy kabát és a repeszálló mellény volt rajtam, de ez kevés volt. Az út hadműveleti területen át vezetett, ami azt jelentette, hogy a katonák élesre töltött fegyverrel figyeltek a nyitott platón. A nappali harmincöt fok éjjelre négyre csökkent, ez a menetszéllel megfejelve szibériai hidegnek tűnt. Azt hittem, nem élem túl a tizenhárom órás utat, a kezemet a sapkámba rejtve, magzatpózva gubózva próbáltam elkerülni a fagyhalált. Csongrádi Imre mérnök-őrnagy. Később ugyanerről az útról azt mondja: - Kuvaititól jöttünk egy konvojjal, s a nagy esőzések miatt járhatatlan volt az általunk általában használt „Tampa” út. Átmentünk a .Jacksonra”, ahol hatalmas volt a torlódás, ugyanis az amerikaiak az egyik faluban éppen segélycsomagokat osztottak. Megegyeztünk velük, hogy megelőzzük őket, ám amint elhagytuk a települést, az út menti dombokról automata fegyverekből lőni kezdtek bennünket. En is kiadtam a tűzparancsot, géppuskával válaszoltunk. Állítólag egyet el is találtunk közülük, de persze nem mentünk vissza megnézni, valóban így történt-e... Elet a sivatagban. Mesélték a katonák, hogy az elképesztő meleg csak az egyik kellemetlenség. Legalább annyira kellemetlenek az élősködők is. A szúnyogok itt hangtompítóval rendelkeznek, egyáltalán nem lehet hallani megszokott döngésüket, viszont a csípésük sokkal fájdalmasabb, ráadásul lassabban múlik el, mint az otthoniaké. Aztán vannak apró, fehér kis bogarak, a „varrógépek”, melyek pillanatok alatt nyolc- szor-tízszer megszúrják az embert. S hiába volt a nagy forróság, még zuhanyozni is csak bakancsban lehetett menni, ugyanis a homok tele volt skorpiókkal. Egyet közülük a magyarok el is kaptak, s egy dunsztosüvegben nevel- gették, háziállat gyanánt... Sramkó Mátyás alezredes-táborpa- rancsnok. így mutatja be a katonák lakhelyét: - Körülbelül 1700-1800 katona lakik a táborban, a misszió legnagyobb részét a lengyelek adják, utánuk a második legnépesebbek mi vagyunk. Ezenkívül lettek, románok, litvánok, mongolok, Fülöp-szigetekiek és szlovákok, esetenként amerikaiak adják ki a létszámot. Mi eddig háromszáz akcióban vettünk részt, s valamikor februárban túlléptük az egymillió megtett kilométert. Leginkább a meleg viseli meg az embereket, nyáron akár hatvan fok is lehet, ilyenkor az enyhülést jelentő 45 fok is hűsnek hat. Eleinte higanyos hőmérőt használtunk, ám áttértünk a digitálisra. A higanyos ugyanis felrobbant... Bagdad meglepetésekkel szolgál. Az iszlámok - síiták - szent napja, az asúra miatt szinte kiürült a város, amikor ott jártam. A háború csak a szétlőtt házakon és az amerikai járőrök jelenlétén érződött, amúgy a teázók kerthelyiségei tömve voltak. Befelé menet egy robbantás miatt le volt zárva az út, ezért kerülővel, szétlőtt tankok között lavírozva jutottunk ismét a főútra. A közlekedés teljesen kaotikus, index helyett a dudát használta mindenki, a kocsisorok között csacsifogatok araszoltak. A fiatalokon egyáltalán nem látszott az iszlám világ hatása, európai ruhákban jártak, s úgy is élnek. Amúgy Magyarország még az utca embere előtt sem volt ismeretlen: az egyik szőnyegüzletben egy hetven év körüli öreg arab szívta unottan a vízipipáját, ám amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, fellelkesült. Kiderült, a hetvenes években az Ikarus-gyár- ban dolgozott... Kiss László százados az egyik súlyosabb sérültje volt a tábor elleni február Í%BÜüyÉSt2896 m Tábori párbeszéd a pihenés óráiban. 18-i merényletnek: „A támadás után előbb Babüonba vittek, ahol megműtötték, aztán helikopterrel Bagdadba, egy amerikai katonai kórházba szállítottak. Kicsit idegenben éreztük magunkat, ám egyszer csak megjelent egy magyar srác, aki a városban dolgozott egy amerikai cégnél. Mondta, hogy az interneten olvasta, mi történt. Ételt is hozott magával, valamint odaadta a telefonját, hívjuk fel a családunkat. Sikerült beszélnem a feleségemmel, aki elmondta, már értesítették, de igazán csak ettől nyugodott meg. No meg attól, hogy kiderült, mennyi barátunk van, hiszen rengetegen érdeklődtek, hogyan tudnának segíteni”. Babilon: a paloták és konténerek városa. Az ősi romokat Szaddám Húszéin kicsit átépíttette, hogy saját hatalmát demonstrálja. Összehordatott egy dombot, hogy kastélyának alapja magasabban legyen, mint a sumérek Bábel tornya, vagy Nabukodonozornak a romokra épített városa. Mivel az asszír király beleíratta a téglákba a nevét, Szaddám sem maradhatott el mögötte: a téglákba az „isteni Szaddám” feliratot vésette. A fiainak is dombokat akart emeltetni, ezekre épültek volna kastélyaik, melyeket libegő kötött volna össze apjukéval. A turistacsalogató látványosság azonban csak a tervezés szintjéig jutott. Megint Kiss László századost hallgatom. - Az első robbanás után felvettem a golyóálló mellényemet. Ekkor következett a második detonáció, amely beszakította az ablakokat. Valami a nyakamnak csapódott, aztán éreztem, hogy folyik a vérem. Nem vettem komolyan, csak amikor megláttam a szobatársam arcát, aki rögtön orvosért kiáltozott. Bekötöttek, de átvérzett, össze is varrták a sebet. Háromnegyed óra múltán pedig már Babilonban voltam, ahol egy tökéletesen felszerelt amerikai konténerkórházban pillanatok alatt meg is műtötték. KÉP ÉS SZÖVEG: LANG RÓBERT A biztonság a legfontosabb A mongol védelem A rendkívüli háborús helyzet miatt nem volt tanácsos katonaruhában elhagyni a tábort, biztonsági okokból okosabbnak tűnt civilben kimennem. Kifelé nem volt túl macerás, a kapuban bemutattam az igazoló 10- kártyámat, ám a visszaút igazi tortúrának bizonyult. Az őrség leültetett, s jó háromnegyed órát váratott, míg ki nem jött értem egy magyar katona, aki igazolt. Közben az arab munkások ki-be járkáltak... Egy neve elhallgatását kérő biztonsági tiszttől hallottam:- Bármilyen furcsa, bizonyos jelekből ki lehet következtetni, várhatód iraki támadás a tábor ellen. - Gyanús, ha a helyi lakosság hirtelen elköltözik. A február 184 akciót viszont nagy valószínűséggel nem ők hajtották végre. Egyrészt figyeltek volna a helyiekre, akik közül tizenegyen meghaltak, másrészt nekik nincsenek ilyen anyagi és technikai lehetőségeik. Ekkora mennyiségű robbanóanyag ugyanis rengetegbe kerül, és az összeállítása is megfelelő szakértelmet igényel. Az persze előfordulhat, hogy a táborban dolgozó helybéliek közül néhányan súgtak nekik, de ez ellen szinte semmit sem lehet tenni. Nehéz lebuktatni őket, hiszen rendesen elvégzik a munkájukat, s semmivel sem hívják fel magukra a figyelmet. Csak egyszerűen információkat szállítanak. A tábort mongol katonák védik. Mivel nem a magyarok sivatagi egyenruháját viseltem, hanem trópusi gyakorlót, igencsak kiríttam a tábor lakói közül. Éppen ezért a mongol tábori őrök többször is megállítottak, igazoltattak. Egyszer az őrtornyok megerősítésén dolgoztak, én meg nekiálltam lencsevégre kapni őket, mire fékezett mellettem egy katona dzsip, ripsz-ropsz kocsira tettek és bevittek a lengyel parancsnokságra, ahol felváltva kérdezett ki a lengyel és a mongol parancsnok. Egy jó fél óra vita után szabadultam, de a készített képeket le kellett törölnöm. Viszont tudtam, legalább nyugodtan altiatok, komolyan veszik a feladatukat. Simon László őrnagy, csapatpszichológus azt mondja: - Elképesztő, mire képes a katonai fegyelem. Amikor megtámadták a tábort, az első robbanás kivetette a toronyból az egyik mongol őrt, aki sokkos állapotba került. Ennek ellenére rögtön felkapta a fegyverét és két tárat belelőtt a teherautóba, megállítva azt. Hetvennégy lőszert használt el. s valójában fogalma sem volt, mit csinált, teljesen gépiesen cselekedett. Egy húszéves mezőgazdasági főiskolás fiú. A neve magyarra fordítva: Szerencsés Sors...
