Petőfi Népe, 2004. március (59. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-01 / 51. szám

Ill ü ill 2004. Március 1., hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Medgyessy Miskolc - Budapest Medgyessy Péter a népszava­zás kezdeményezését sem tartja kizártnak abban az esetben, ha a pártok „elsumá­kolnák” azokat a javaslatait, amelyekről országértékelő beszédében szólt a Parla­mentben - a kormányfő erről Miskolcon, az MSZP városi fórumán beszélt. „Nagyon elhatározott vagyok ezekben a kérdésekben, érzek részsikereket, nem jönnek szembe velem a kisebb parla­ment és a köztársasági elnök megválasztásának kérdésében a parlamenti pártok, az MSZP-től teljes mértékű támogatást kap­tam (...), ha viszont úgy látom, hogy a többi párt el akarja su- mákolni a javaslataimat, akkor népszavazást kezdeményezek” - mondta a miniszterelnök, aki szavaztatna Kuncze nem Az SZDSZ rossz ötletnek tartja a népszavazást a miniszterelnök javaslatairól. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint felelőtlen minden politikus, aki a közjogi berendezkedés alapjait végig­gondolatlan és a pillanatnyi nép­szerűséget szem előtt tartó ja­vaslatokkal kezdi el bontogatni. továbbra is íenntartja javaslatait a közös uniós választási listáról, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról, a kisebb lét­számú, hatékonyabb Ország- gyűlésről. Megítélése szerint az a tény, hogy a parlamenti pártok képviselői egy asztalhoz ültek, és egyetértettek abban, hogy „legyen egy normális kampány, és ennek a szabályait ki kell ala­kítani”, már haladás a pár­beszéd felé. MTI ÍJÁSZOK HARCA. Ötvennégy íjász vett részt Csongrád, Veszprém, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyéből a kismányoki íjászversenyen. A résztvevők hat kategóriában, gyermek-, ifjúsági és felnőtt- csoportokban, s nemek szerint álltak a céltáblák elé. __________fotó: tolnai wépújság/cottvald károly Ti zenhat pontos párt Budapest A szocialista párt egységét megerősítő, a párt, a választ­mány és a frakció számára konkrét feladatokat előíró, a belső vitákat rendező feladat­sort fogadott el az MSZP vá­lasztmánya - közölte Jánosi György szombaton. Az MSZP választmányának elnöke a tes­tület ülése után azt mondta: „valóban pontot tehetünk a vi­ták végére, és egységesen ké­szülhetünk az európai parla­menti választások megnyerésé­re”. A tizenhat pontból álló ha­tározat rögzíti, hogy a megvál­tozott körülmények tekintetbe vétele mellett folytatni kell az esélyteremtés, a felzárkóztatás programját, a szociális fordula­tot és a jóléti rendszerváltást, a támogatási formák áttekintését, valamint az MSZP-n belüli eti- kai kódex kidolgozását. ■ Odaadnák a vagyont Budapest Magánkézbe kell adni a még meglévő állami vagyont; a priva­tizációnak kellően átgondolva folytatódnia kell - közölte Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke úgy fogalmazott: „az államnak egy-két, alapfeladatokat ellátó szervezeten kívül minden tulaj­donát magánkézbe kell adni”. Szerinte nincs demokrácia és piacgazdaság erős magántulaj­don nélkül. „Ezerszer bebizo­nyosodott, hogy az állam rosz- szabb tulajdonos, mint bármi­lyen magántulajdonos” - szö­gezte le Kuncze Gábor, amikor ismertette a párt európai parla­menti kampányának következő kérdését: mi legyen az állami vagyonnal? Csillag István gazda­sági miniszter a tájékoztatón úgy fogalmazott: a privatizációt nem egyszerűen folytatni kell, hanem fel kell pörgetni. ___■ Ve rsenyben a gazdák Budapest Az agrárgazdaság előtt a leg­nagyobb kihívás az, hogy az adottságainknak legelőnyö­sebb termelési szerkezet ala­kuljon ki, amely képes állni a versenyt a változó uniós követelményrendszerben, ugyanakkor a versenyből kiszorult termelők is jus­sanak megélhetéshez - állítja Pásztohy András, az MSZP agrár- és vidékpolitikai ügy­vivője. Az elkövetkezendő két évben az Agrár- és Vidékfejlesztési Opera­tív Program, valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv 280 mil­liárd forinttal járul hozzá a ma­gyar vidék, és a mezőgazdaság uniós felzárkózásához; ebből 2004-ben az AVOP végrehajtásá­ra 25,8 milliárd forint, az NVT végrehajtására 53,7 milliárd támogatás jut. Az MSZP négy in­tézkedést javasolt a Nemzeti Agrár- és Vi­dékfejlesztési Kerék­asztal nyitó tanácsko­zásán: 1. Az EU által finan­szírozott közvetlen termelői támogatáshoz adott nemzeti ki­egészítés három részletben tör­ténő kifizetése a termelők biz­tonságát szolgálja, amelyet min­den regisztrált termelő igénybe vehet. Az első részletet - amely 8000 forint/hektár - ez év máju­sában igénybe vehetik adó- és költségmentesen, a fennmaradó 2700.0 forintot szeptemberben és decemberben. 2. Az agrárcsatlakozási hitel- program a termelés és a fejlesztés finanszírozását szolgálja, amely Pásztohy András Elnöki vélemények Ismét Jakab Istvánt választotta elnökének a Magyar Gazdakö­rök és Gazdaszövetkezetek Szö­vetsége (MAGOSZ) szombaton Hódmezővásárhelyen. Jakab az agrárdemonstrációval kapcsolat­ban úgy fogalmazott: „valameny- nyiünk közös sikere, hogy a kormányt térdre tudtuk kény­szeríteni”. Orbán Viktor, a Fidesz - MPSZ elnöke szerint az agrár­demonstráció történelmi tett volt, a megállapodás mégsem oldotta meg a mezőgazdaság problé­máit, nem oszlatta el az ágazat­ban fellelhető bizonytalanságot. 60 milliárd forinttal bővül, tehát 160 milliárdot vehetnek igénybe a gazdálkodók. 3. Kezdeményezték az áfa­törvény módosítását; így a 2003. évről áthúzódó támoga­tások, a SAPARD- pályázat és az uniós társ­finanszírozással meg­valósuló beruházások után továbbra is vissza­igényelhetik az áfát a gazdálkodók. Ez mintegy 30 milliárdos fejlesztési segítséget jelent. 4. A kis- és középvállalkozá­sokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvénymódosítással lehe­tővé válik, hogy azok a szövetke­zetek amelyekben az állam 25 százalék, vagy annál magasabb arányban tulajdonos, a szövetke­zeti üzletrészek felvásárlása kö­vetkeztében részt vehetnek az uniós fejlesztési, valamint az ag­rárcsatlakozási hitelprogramok­ban. E szövetkezeti kör számára az MFB árfolyam-garanciális hitelkeretéből 10 milliárd forint elkülönítésre kerül. europress A gyógyítás árnyékos oldala Amikor a betegnek ügyvédre is szüksége van Ábrahám László ügyvéd. A szegedi egyetem jogtanácsosa volt, ma betegeket véd Szeged - Budapest A rendszerváltás óta megsza­porodtak az orvosok ellen indí­tott műhibaperek. Ábrahám Lászlót az orvosi műhibaperek sztárügyvédjeként emlegetik, bár ő a sztár kifejezés ellen tiltakozik. Csupán az elmúlt héten három bírósági perben nyert a betegek oldalán. Ugyanakkor azt is vallja: időn­ként a méltatlan támadások­kal szemben az orvosoknak is szükségük lenne védelemre. A „műhiba” pontatlan kifejezés Ábrahám doktor szerint. Orvosi szempontból ugyanis kivédhetet­lennek tartanak egyes beavatko­zásokkal összefüggő bizonyos károsodásokat, ám a jog túllépve ezen azt vizsgálja, hogy a hiba az adott helyzetben elkerülhető lett volna avagy sem. Magyarorszá­gon a perek 50-60 százaléka szü- lészek-nőgyógyászok munkája miatt indul, de gyakori a sebé­szek, a fogorvosok és a plasztikai sebészek működésével kapcsola­tos bírósági eljárás is.- Elég kockázatos egy műhiba- per kimenetele.- Egyre kevesebb a feljelentés, s éppen azért, mert a betegek gyakran szomorúan tapasztalják, hogy nem sok esélyük van a kór­házakkal, az orvosokkal szem­ben. Kiszolgáltatottak a bírósági szakértőknek, akik maguk is orvosok.- Mekkora kártérítéseket álla­pítanak meg a bíróságok?- A hazai gyakorlat nem ké­nyeztet el senkit, maximum 4-5 millió forintot ítélnek meg a be­tegnek, illetve a hozzátartozónak. Amikor műszert, törlőkendőt vagy egyéb, a műtét során alkal­mazott eszközt felejtenek a pá­ciensben, a gyógyintézetek sok­szor elismerik felelősségüket. A hazai gyakorlatban ilyenkor mini­mális a kártérítés, míg egy 1990-es császármetszés során a hasüreg­ben felejtett törlőkendő miatt New Yorkban 1 millió dollárt ítél­tek meg, sőt a férj is kapott 50 ezer dollárt, mert a feleség nem volt képes ellátni az otthoni teen­dőket. Ugyancsak Amerikában fordult elő: orvosi mulasztás miatt egy koraszüléssel világra jött gyermek agykárosodást szen­vedett, ezért 2,8 millió dolláros kártérítést állapított meg a New York-i esküdtszék. Hazai viszony­latban gyakori a császármetszés elmulasztása miatti oxigénhiá­nyos agykárosodás. Ilyenkor a szüléssel kapcsolatban megállapí­tott kártérítési összeg 2-4 millió forint. A tengerentúli orvosi mű­hibák miatt indult perekben - a legutóbbi tájékozódásom szerint - a 300 ezer dollárostól a 20 millió dolláros kártérítésig terjedően születtek elmarasztaló ítéletek. Természetesen a külföldi gyakor­latban is vannak elutasított kár­térítési igények. Ilyenkor a kárté­rítésért folyamodóknak kell fizet­niük a perköltséget. Tehát csak előzetes orvos szakértői véle­ménnyel alátámasztott igények alapján szabad peres eljárást kez­deményezni. Magyarországon a megítélt kártérítés sokszor még a - gyakran több évig tartó - pe­reskedés költségét sem fedezi. Volt már olyan ügyem, amely­ben az agyká­rosodással vi­lágra jött gyer­mek a hetedik születésnapját ünnepelte, amikor jogerős döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság. Eköz­ben a biztosí­tók folyamatosan emelik díjaikat, de a „piacvezető” orvosi felelős­ségbiztosító sem igyekszik a konkrét és a bizonyított ügyekben helyt állni a biztosított intézmény helyett. Időt húzó, halogató maga­tartása sok esetben érthetetlen.- Mennyiben más a néha na­pokon át pihenés nélkül operáló orvosok védelme?- Akikre emberek életét és egészségét bízzák, azoknak na­gyobb a felelőssége, mint bárki másé. Sok esetben a több sebből vérző egészségügy Tiborcaiként végzik munkájukat, miközben próbálják betartani a szabályokat. Nekik is érdekükben áll, hogy ki­szűrjék maguk közül azokat, akik nem odavalók, akik felelőtlenül dolgoznak. Nem lehet úgy gyó­gyítani, hogy közben azon gon­dolkodik az orvos: mit kell tennie, hogy ne legyen belőle baja. Igaz­ságérzetem diktálja, hogy az alap­talanul megvádolt orvosok védel­mét is ellássam, hiszen adódhat olyan helyzet, hogy egy vélt, és hangsúlyozom, vélt sérelem miat­ti eljárás komoly egzisztenciális veszteséget okoz. Svédországban például hússzor annyi a műhiba­per, mint Magyarországon, de nem tartom valószínűnek, hogy ott a gyógyítók rosszabbul végez­nék a dolgukat. Inkább az a való­színű, hogy bátrabbak a svéd em­berek, jobban bíznak az igazság­ügyben, a döntéshozókban.- Hogyan tévedt erre a terü­letre?- A rendszerváltás után a sze­gedi orvosegyetem jogtanácsosa lettem. Amikor az intézmény képviseletében oda kellett ül­nöm a tárgya­lóteremben az igazát kereső, sérült beteggel szemben, ak­kor világosod­tak meg előt­tem a gyógyí­tás árnyoldalai. Sok-sok átvirrasztott éjszaka után egyszer csak a másik oldalon ta­láltam magam, rájöttem, hogy a betegeknek nagyobb szükségük van rám. Nem csak képviselni, harcolni is kell értük: az előítéle­tekkel, egy szakma ki nem mon­dott összefogásával, no meg a profitorientált felelősségbiztosí­tókkal szemben.- Milyen tapasztalatokat szűrt le a perekből?- Például nekem is - szeren­csére - van fogalmam a természe­tes és szép női mellekről, de amit néhány plasztikai műtét után a hozzám forduló nőn látok, azt bi­zony az emberi szépséggel szem­beni bűnnek tekintem. De szo­morúnak tartom azt is, hogy a szülésvezetés közben mobiltele­fonáló orvos gondatlanságát a bí­róság első fokon nem állapította meg, pedig egy egész ország, sőt a hivatalos egészségügyi vezetés is állást foglalt a kérdésben. S ami ennél is szomorúbb: ma is tovább csengnek a mobiltelefonok a mű­tőkben. NÉMETH ZSUZSA Akikre emberek életét és egészségét bízzák, azoknak nagyobb a felelősségük, mint bárki másé. Hírek A hit pajzsa László Gábor pápai prelátus, regnumi atyának ítélték a Parma Fidei - A Hit Pajzsa el­nevezésű díjat, amelyet szom­baton Mádl Dalma, a köztársa­sági elnök felesége adott át a Magyar Rádió Márvány- termében. MTI Ragaszkodnak hozzá A Magyar Demokrata Fórum ragaszkodik a költségvetés drasztikus megváltoztatásához, az ellenzékkel egyeztetett átdol­gozásához - közölte Herényi Károly a párt választmányi ülé­sét követően Budapesten. A Draskovics-csomag nem tudja megoldani a magyar gazdaság alapvető problémáit - mondta a parlamenti frakció vezetője. Felszólítják őket A Fidesz arra szólítja fel a kor­mányt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a 15 uniós tagállammal a munkaerő szabad áramlásáról - mondta Őry Csaba, az ellenzéki frakció foglalkoztatáspolitikai munka- csoportjának vezetője. Tóth Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője válaszul közölte: az előző kabinet idején tárgyaló delegáció belement abba, hogy a csatlakozást követően 7 évig a magyar állampolgárok számá­ra az EU munkaerőpiaca ne le­gyen teljesen liberalizált, mti Mézespiac A hungarikumnak számító magyar méznek várhatóan a csatlakozás után is biztos piaca lesz az Európai Unióban, hiszen az éves megtermelt mézmennyiség 70-80 százalé­kát már most is külföldön érté­kesítik a méhészek - mondta a Méhészek Fejér Megyei Egyesü­letének elnöke szombaton Szé­kesfehérvárott, a XVI. Országos Méhésztalálkozón, mti Előverseny Országos on-line középiskolai próbaérettségi és próbafelvételi versenyt hirdet a Felvételi In­formációs Szolgálat a www.fel- vetelizo.hu oldalon. A több mint 3 millió forint összdíjazá­sú versenyen nemcsak közép- iskolások, hanem tanárok és már érettségizettek is megmér­kőzhetnek egymással, europress Eötvös elnök Eötvös Pál, a Népszabadság volt főszerkesztője lett a Ma­gyar Újságírók Országos Szö­vetségének elnöke. A MÚOSZ vidéki alelnöke Tóth Károly, a Magyar Televízió debreceni regionális főmunkatársa lett, a budapesti alelnöki tisztséget Hardy Mihály, az ATV Híradó főszerkesztője tölti be. europress Apró vágás A legkisebb ártalommal járó idegsebészeti beavatkozásokkal foglalkozott az a konferencia, amelyet az Európai Idegsebé­szeti Társaságok Szövetsége tartott február 27-29. között Budapesten - közölte Szikora István, az Országos Idegsebé­szeti Tudományos Intézet fő­orvosa. Számos betegség eseté­ben a testfelületen ejtett nagy metszések helyett a természe­tes testnyílásokon, vagy leg­feljebb 1-2 centiméteres apró seben keresztül lehet sebészeti korrekciót végezni, mti Felvételi határidő Ma éjfélig adhatják postára fel­vételi kérelmüket az egyete­mekre, főiskolákra jelentkezők az Országos Felsőoktatási Fel­vételi Irodához. A diákok több mint 160 karon, ötezer képzési hely közül választhatnak. Álla­milag finanszírozott képzésre 62 ezer hallgatót vesznek fel. Nappali tagozaton 54 ezren, esti és levelező tagozaton 8 ez­ren tanulhatnak, mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom