Petőfi Népe, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-05 / 30. szám
k A Regionális Fejlesztési Holding Rt. szerepe a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításában A Magyar Köztársaság Kormánya a Regionális Fejlesztési .Holding Rt 2003-2009. közötti időszakra vonatkozó stratégiáját a 2288/2003. (XI.26) sz. határozatával fogadta el. A Regionális Fejlesztési Holding Rt (RFH Rt) az alábbi lényeges feladatokat látja el: tanácsadást, forrásközvetítést,iktatást, illetve a mikro-, kis- és középvállalkozások forráshoz juttatását. Az RFH a regionális fejlesztési társaságok alkotta országos hálózatán (Regionális Fejlesztési Társaságok) és szakosodott leányvállalatain keresztül elősegíti a vállalkozások és önkormányzati társulások felkészülését a Strukturális Alapok forrásainak igénybevételére. A projektgenerálás, -megvalósítás és komplex fejlesztési tanácsadás keretein belül részt vesz ilyen projektekben, azok előkészítésében, forrásbevonásában, lebonyolításában a teljes megvalósulásig. Forrásközvetítő tevékenysége révén segítséget nyújt más állami, piaci és saját kockázati tőke forrásainak igénybevételéhez, szoros együttműködésben a területfejlesztésben aktív társszervekkel. Ez a tevékenység kiegészül a vállalkozásoknak nyújtott uniós és üzleti tájékoztatással és képzéssel. A regionális fejlesztési társaságok elsősorban fejlesztési tőkebefektetéssel, pénzügyi szolgáltatások széles körével segítik elő az adott régió mikro-, kis- és középvállalkozásainak fejlődését. A Kormányhatározat megjelöli a feladatok között a kockázati- és alárendelt kölcsöntőke kihelyezésének lehetőségét is. Az Európai Unióhoz való csatlakozással egy időben az állami támogatás szerkezete módosul. A területfejlesztés, gazdasági versenyképesség fokozás, informatikai fejlődés, környezetvédelem fejlesztése, vidékfejlesztés, tudásbázis fejlesztés, hogy csak néhány kiemelkedő területet említsünk, a Strukturális Alapok által biztosított források igénybe vételével lesznek támogathatók. Ezek a források, hasonlóan az előcsatlakozási támogatásokhoz, pályázat útján vehetők igénybe. Az RFH csoport kiemelkedő feladatának, küldetésének érzi, hogy komplex szolgáltatást nyújtva, fejlesztési ügynökségi feladatokat ellátva közreműködjön a Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtásában. Az RFH csoport mind a 22 társasága felkészült arra, hogy ennek a kihívásnak megfeleljen, a komplex feladat egy-egy meghatározott részére összpontosítva közreműködjön abban, hogy a csatlakozást követően megnyíló támogatási források kézzel fogható eredményeket hozzanak létre. Mindez széles körű, összetett feladat ellátását igényli, melyet a rendelkezésünkre álló eszközök, erőforrások igénybe vételével, az alábbi módon fogunk végrehajtani. Az RFH csoportba tartoznak a Regionális Fejlesztési Társaságok (RFT-k), mely gazdálkodó szervezetek Szombathelyen, Székesfehérváron, Pécsett, Szegeden, Békéscsabán, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Budapesten találhatók. A tevékenységünk bázisát jelentő RFT-ken túlmenően Miskolcon, Kaposváron, Záhonyban, Veszprémben, Balatonfüreden működnek speciális tevékenységi körrel rendelkező társaságaink. Meghatározott RFT-k mellett pénzügyi szolgáltatást végző társaságok is működnek. Ezek feladata egyes, speciális konstrukciók végrehajtása, kölcsön nyújtása, lízing, faktoring tevékenység ellátása. Az RFT-k helyi beágyazottsága jelentős, regionális szinten önkormányzati társtulajdonosaikkal együttműködnek, forrásokkal rendelkeznek, amelyek alkalmasak kiemelkedő jelentőségű projekt előkészítésének és megvalósításának részbeni finanszírozására. Az RFT-k tevékenysége a Nemzeti Fejlesztési Terv elfogadását megelőzően zömében a kis- és középvállalkozások (kkv) működési feltételeinek, elsősorban a tőkeszerkezetének javítására koncentrált. Az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőző tervezési időszakban a súlypont már egyre inkább a tanácsadási tevékenységre helyeződött át. A Nemzeti Fejlesztési Terv alapján 2004-2006. között működő pályázati rendszerek keretében új, főleg a Regionális fejlesztési operatív programban (ROP), az Agrár és vidék- fejlesztési operatív programban <AVOP), a Humánerőforrásfejlesztési operatív programban (HEFOP) és a Gazdasági Versenyképesség operatív programban (GVOP) pályázati rendszerek fognak elindulni, amelyekben az RFT-k a pályázók oldalán kiemelt feladatokkal rendelkeznek. Az RFH csoport tevékenysége során arra törekszik, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításához komplex szolgáltatásait nyújtva járulhasson hozzá, a területfejlesztési ügynökségi feladatait ellátva minél szélesebb kör számára tegye lehetővé a Strukturális Alapok által megnyíló forrásokból való részesedést. Munkánk akkor lehet eredményes, ha a régiókban az oktatás-képzési folyamat, illetve a projektgenerálás révén mérhető módon nő a támogatások összege, létrejöhet a térség és település felzárkóztatás, megvalósulnak a projektelképzelések, kialakul az a struktúra, mely a következő tervezési ciklusban eredményes résztvevőkké teszi a régiókat. Bővebb információ: Regionális Fejlesztési Holding Rt. 1085 Budapest, Baross u. 22-26. • Tel.: 486-2880, Fax: 486-2881 E-mail: info@rfh-rt.hu • Honlap: www.rfh-rt.hu Pályázatok Néhány jó tanács a PÁLYÁZATOK KÉSZÍTÉSÉHEZ Legfontosabb lépés, hogy az internetes oldalakon utána kell nézni, kiírtak-e olyan pályázati alapot, amelynek célkitűzései összeegyeztethetőek a település, a vállalkozás, vagy valamely civil szervezet, tehát a saját céljainkkal. Ha segítségre szorulunk, érdemes megnézni a minisztériumok erre szakosodott honlapját, illetve az európai uniós információs pontok megfelelő oldalait. A pályázat írásakor törekedni kell a rövid, tömör fogalmazásra. A benyújtott pályázati dokumentáció legyen áttekinthető, jól kezelhető, tartalmilag jól tagolt. Az eredeti és a másolati példányok egyenként legyenek lefűzve. Ügyelni kell a pályázati kiírásban leírt szabályok pontos betartására, mert az ezektől való legkisebb eltérés is azt eredményezheti, hogy kizárják a jelentkezőt. Például a beküldési határidő nem a postára adás, hanem a beérkezés percre pontos legutolsó időpontját jelenti. A pályázati dokumentumokat a megfelelő helyeken, a megfelelő személyeknek kell aláírnia. A pályázat legérzékenyebb pontja a költségvetés. E szabályok betartása és a költségvetés belső egyezése különösen fontos. Például a pályázati kiírások gyakran korlátokat szabnak a költségtípusok arányaira vonatkozóan. Javasolt, hogy csak olyasmire kérjünk támogatást, amire a terv megvalósításához feltétlenül szükség van. Reális árakon, reális bérekkel kell számolni, s nem érdemes mindenáron kitölteni a pályázható keretösz- szeget. TÁMOGATÁS KISTÉRSÉGI ■ TÁRSULÁSOK SZÁMÁRA A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2004. év első félévében is folytatja a vidékfejlesztési kistérségi menedzserek foglakoztatásához nyújtott pénzügyi támogatást, amelyet - az előző évek gyakorlatának megfelelően - a kistérségi társulások vehetnek igénybe. A meghívásos pályázati rendszer meghirdetésére, majd azt követően a szerződések megkötésére az igénybevétel módját szabályozó rendelet februári megjelenését követően nyílik lehetőség. Az idei év első felének nyilvánvaló finanszírozási nehézségeit a múlt évi szerződések módosításával kívánja áthidalni a tárca. A kistérségi integrált agrár- és vidékfejlesztési programok aktualizálására minden kistérségnek megajánlott összeg felét előlegként biztosítja az ön- kormányzati társulásoknak. A módosított szerződések velük egyeztetve már aláírás alatt állnak. Az agrártárca célja, hogy a kistérségi menedzserek hálózata fennmaradjon. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fontosnak ítéli a kistérségekben működő tájékoztatási és pályázatírói kapacitások fenntartását és bővítését. Ez kulcsfontosságú tényezője az EU-s agrár- és vidékfejlesztési támogatások elnyerésének és eredményes felhasználásának. A korábbi évek gyakorlatától eltérően a foglalkoztatáshoz szükséges támogatási összeget azonban nem lehetett megelőlegezni a társulások számára, tekintve, hogy Magyarország májusi uniós csatlakozása után a finanszírozási lehetőségek alapvetően megváltoznak: a vidékfejlesztési programok mintegy 5 milliárd Ft-os - erre a célra igénybe vehető - alapjából pályázhatnak a menedzserek foglalkoztatására. A támogató fontosnak ítéli, hogy a kistérségek, és ezen keresztül a menedzseri hálózat is az ország összes településére kiterjedően működjön. A tárca szorgalmazza a vidékfejlesztési kistérségek olyan jellegű átszervezését, amely a 244/2003. (XII.18.) Korm. rendelet szerinti kistérségi lehatárolásnak is megfelel, de ezt nem támasztja feltételként a pályázati kiírásban. A menedzseri támogatásról, a kistérségi integrált agrár- és vidékfejlesztési programok felülvizsgálatáról, továbbá a kistérségek fenti rendelet szerinti átrendeződéséről az FVM Vidékfejlesztési Főosztályához tartozó területileg illetékes Regionális Vidékfejlesztési Irodák1 munkatársai készséggel nyújtanak tájékoztatást. Magyar-francia TERÜLETFEJLESZTÉSI PORTÁL KÉSZÜL Egy európai területfejlesztési adatbázis és internetes portál létrehozásáról állapodtak meg magyar és francia területfejlesztési, valamint lakásügyi kormányzati hivatalok vezetői Budapesten. Regionális fejlesztési tanácsok: www.del-alfold.hu A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács www.eszakalfold.hu Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács www.ddrft.hu Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács: www.kdrfu.hu/index.php?azonosito=tanacs Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács www.norda.hu Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács www.kdrfu.hu/akdrfuweb/kdrfu.html Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács www.euregio.hu/ujterv Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A megállapodást magyar részről Fegyverneky Sándor, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnöke, Kovács Flórián László, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal elnöke, míg francia részről Nicole Klein, az Építésügyi, Közlekedési, Lakásügyi, Turisztikai és Tengerügyi Minisztérium urbanisztikai, lakásügyi és építésügyi igazgatóságának főigazgató-helyettese írta alá. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési államtitkára közölte: az eddigi francia-magyar együttműködés e területen eredményes volt, ezért a felek döntöttek egy új, 2004-től 2007-ig tartó program kidolgozásáról. Az adatbázis friss adatokat közöl az európai területfejlesztési feladatokról, segít az egyes országok területfejlesztési fogalmainak értelmezésében, az eltérő értelmezések közelítésében. Emellett az adatbázis közreadja a legjobb európai uniós megoldásokat, hozzáférhetővé teszi a legfrissebb joganyagot, és megkönnyíti a sikeres pályázatok készítését az európai uniós területfejlesztési projektekhez. A Magyar és a Francia Köztársaság között 1991-ben létrejött barátsági és együttműködési megállapodással megkezdett közös munkát 1993-ban továbbfejlesztették. Ekkor a Magyar Regionális Fejlesztési, és Urbanisztikai Kht., valamint a francia kormányzati szerv dokumentációs központja együttműködést kezdeményezett a műszaki és tudományos információk közös hasznosítására. Gazdasági O FM 105.9 Nálunk ox üzlet a sláger! www.gozdasagiradio.hu 2004. • II. évfolyam 1. szám • Járóföld 15