Petőfi Népe, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-26 / 48. szám
Gazdasági Rádió Fontos szerepet tölt be Budapesten és 30-60 kilométeres körzetének regionális híreinek közreadásában a Gazdasági Rádió. A főváros és térségében fogható kimondottan gazdasági információk közreadására szakosodott rádió tavaly ősz óta sugározza adását. Nem véletlen a tematikus műsor összeállítás - szögezte lapunk kérdésére dr. Nagy Sándorné ügyvezető igazgató. A nyugati országokban sok hasonló működik, s a rádió beindítása előtt a Szonda Ipsos által végzett piackutatási adatokból is kiderül, széles réteg, a 18-59 évesek érdeklődésére számíthat az adó. Ez egyfajta piaci rés, a hallgatók főként döntéshozók, véleményformáló személyek, intézmények. Műsorszerkezetünkbe bele illik és fontos szerepet kap a területfejlesztés - mondta el lapunknak Simkó János, a rádió főszerkesztője. Mi a régió rádiója akarunk lenni, a kétmilliós főváros és az agglomeráció egymásrautaltsága egyértelmű. E szimbiotikus kapcsolat akkor fejlődik egészségesen, ha megfelelő területfejlesztési programokat hajtanak végre a szakemberek, önkormányzatok. Ezek érintik a kultúrát éppúgy, mint a közlekedést, a munkaerőpiacot éppúgy, mint az egészségügyet. Egy középmagyarországi és kimondottan a gazdaság ügyeivel foglalkozó rádió ezért tölthet be fontos szerepet. Simkó szerint a kis- és középvállalkozások számára elsősorban segítséget szeretnének nyújtani műsoraikkal. Hogy mit tud nyújtani a Gazdasági Rádió? Első kézből származó információkat, eligazodást az információk forrásai között. A legtöbb kkv-s vállalkozás ugyanis sokszor azt sem tudja hová kell fordulnia gazdaságot, fejlesztést érintő kérdéseivel, holott sokszor karnyújtásnyira van tőlük a megoldást biztosító szakember, intézmény. Mi ezért a vállalkozásfejlesztést segítő műsorokat állítunk össze, s ennyiben többek is vagyunk, mint egy egyszerű rádió, mondhatnám azt is, hogy egy gazdaságfejlesztési információs központ szerepét is betölt- jük - szögezte le a főszerkesztő. Külön, tematikus műsorokat állítottak össze Vonzáskör, Vidékpolitikai fórum, Falu, város, régi címmel. Utóbbi ötperces blokkokban kimondottan kistérségi ügyekkel foglalkozik. A Nemzeti Fejlesztési Hivatallal közösen állítják össze a pályázatfigyelő és tanácsadó műsort. A rádió nemcsak az éter hullámain, hanem interneten is hozzáférhető. Honlapjukon egyrészt olvashatók aktuális hírei, de archívumukban fellelhetők régebbi nagyobb összeállításaik is. A rádió on-line változatban is hallgatható, így ország, illetve a világ bármely pontján „fogható”. A honlapon különféle szolgáltatások is fellelhetők, például különféle kalkulátorok, amelyekkel akár adót, nyugdíjat, kamathozamokat számolhatnak ki az érdeklődők, de együttműködnek a privátbankárral. A rádió naponta három nagy hírműsort sugároz élő műsorvezetéssel, speciális - a piackutatás során kiválasztott - zenei ösz- szeállításokkal: reggel 3,5 órást, délután egy órást és este fél órást. Egész és félóránként híreket hallhatunk, míg minden óra negyvenötödik percében az üzleti világ híreié a főszerep. Minden este egy órát tölt a rádiónál egy meghatározó gazdasági, gazdaságpolitikai szakember, s az Esti monitor adásában élő beszélgetésben vesz részt. Politikával csak annyit foglalkozunk, amennyire azt az aktuális gazdasági téma megköveteli - tudtuk meg Simkó János főszerkesztőtől. Terveik szerint rövidesen kialakítanak egyfajta hálózatot, amelyben vidéki rádiókkal tartanak kapcsolatot. Bizonyos műsor- sávokat átveszik egymás anyagait és információcserében is együttműködnek. Mi tudjuk szállítani a fővárosi híreket, amelyeket a vidéki rádiók kiegészítenek helyiekkel. Ebben a kapcsolatban a Gazdasági Rádió egyfajta „fejrádió” szerepét töltheti be. Gazd lASÁGI R Ü0 “ft ii üzlet ígér! agiradio.hu o IM10 |C o 8 m www.gazdas A Regionális Fejlesztési Holding Rt. szerepe a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításában A Magyar Köztársaság Kormánya a Regionális Fejlesztési Holding Rt 2003-2009. közötti időszakra vonatkozó stratégiáját a 2288/2003. (XI.26) sz. határozatával fogadta el. A Regionális Fejlesztési Holding Rt (RFH Rt) az alábbi lényeges feladatokat látja el: tanácsadást, forrásközvetítést, oktatást, illetve a mikro-, kis- és középvállalkozások forráshoz juttatását. Az RFH a regionális fejlesztési társaságok alkotta országos hálózatán (Regionális Fejlesztési Társaságok) és szakosodott leányvállalatain keresztül elősegíti a vállalkozások és önkormányzati társulások felkészülését a Strukturális Alapok forrásainak igénybevételére. A projektgenerálás, -megvalósítás és komplex fejlesztési tanácsadás keretein belül részt vesz ilyen projektekben, azok előkészítésében, forrásbevonásában, lebonyolításában a teljes megvalósulásig. Forrásközvetítő tevékenysége révén segítséget nyújt más állami, piaci és saját kockázati tőke forrásainak igénybevételéhez, szoros együttműködésben a területfejlesztésben aktív társszervekkel. Ez a tevékenység kiegészül a vállalkozásoknak nyújtott uniós és üzleti tájékoztatással és képzéssel. A regionális fejlesztési társaságok elsősorban fejlesztési tőkebefektetéssel, pénzügyi szolgáltatások széles körével segítik elő az adott régió mikro-, kis- és középvállalkozásainak fejlődését. A Kormányhatározat megjelöli a feladatok között a kockázati- és alárendelt kölcsöntőke kihelyezésének lehetőségét is. Az Európai Unióhoz való csatlakozással egy időben az állami támogatás szerkezete módosul. A területfejlesztés, gazdasági versenyképesség fokozás, informatikai fejlődés, környezetvédelem fejlesztése, vidékfejlesztés, tudásbázis fejlesztés, hogy csak néhány kiemelkedő területet említsünk, a Strukturális Alapok által biztosított források igénybe vételével lesznek támogathatók. Ezek a források, hasonlóan az előcsatlakozási támogatásokhoz, pályázat útján vehetők igénybe. Az RFH csoport kiemelkedő feladatának, küldetésének érzi, hogy komplex szolgáltatást nyújtva, fejlesztési ügynökségi feladatokat ellátva közreműködjön a Nemzeti Fejlesztési Terv végrehajtásában. Az RFH csoport mind a 22 társasága felkészült arra, hogy ennek a kihívásnak megfeleljen, a komplex feladat egy-egy meghatározott részére összpontosítva közreműködjön abban, hogy a csatlakozást követően megnyíló támogatási források kézzel fogható eredményeket hozzanak létre. Mindez széles körű, összetett feladat ellátását igényli, melyet a rendelkezésünkre álló eszközök, erőforrások igénybe vételével, az alábbi módon fogunk végrehajtani. Az RFH csoportba tartoznak a Regionális Fejlesztési Társaságok (RFT-k), mely gazdálkodó szervezetek Szombathelyen, Székesfehérváron, Pécsett, Szegeden, Békéscsabán, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Budapesten találhatók. A tevékenységünk bázisát jelentő RFT-ken túlmenően Miskolcon, Kaposváron, Záhonyban, Veszprémben, Balatonfüreden működnek speciális tevékenységi körrel rendelkező társaságaink. Meghatározott RFT-k mellett pénzügyi szolgáltatást végző társaságok is működnek. Ezek feladata egyes, speciális konstrukciók végrehajtása, kölcsön nyújtása, lízing, faktoring tevékenység ellátása. Az RFT-k helyi beágyazottsága jelentős, regionális szinten önkormányzati társtulajdonosaikkal együttműködnek, forrásokkal rendelkeznek, amelyek alkalmasak kiemelkedő jelentőségű projekt előkészítésének és megvalósításának részbeni finanszírozására. Az RFT-k tevékenysége a Nemzeti Fejlesztési Terv elfogadását megelőzően zömében a kis- és középvállalkozások (kkv) működési feltételeinek, elsősorban a tőkeszerkezetének javítására koncentrált. Az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőző tervezési időszakban a súlypont már egyre inkább a tanácsadási tevékenységre helyeződött át. A Nemzeti Fejlesztési Terv alapján 2004-2006. között működő pályázati rendszerek keretében új, főleg a Regionális fejlesztési operatív programban (ROP), az Agrár és vidék- fejlesztési operatív programban (AVOP), a Humánerőforrásfejlesztési operatív programban (HEFOP) és a Gazdasági Versenyképesség operatív programban (GVOP) pályázati rendszerek fognak elindulni, amelyekben az RFT-k a pályázók oldalán kiemelt feladatokkal rendelkeznek. Az RFH csoport tevékenysége során arra törekszik, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósításához komplex szolgáltatásait nyújtva járulhasson hozzá, a területfejlesztési ügynökségi feladatait ellátva minél szélesebb kör számára tegye lehetővé a Strukturális Alapok által megnyíló forrásokból való részesedést. Munkánk akkor lehet eredményes, ha a régiókban az oktatás-képzési folyamat, illetve a projektgenerálás révén mérhető módon nő a támogatások összege, létrejöhet a térség és település felzárkóztatás, megvalósulnak a projektelképzelések, kialakul az a struktúra, mely a kővetkező tervezési ciklusban eredményes résztvevőkké teszi a régiókat. Bővebb információ: Regionális Fejlesztési Holding Rt. 1085 Budapest, Baross u. 22-26. • Tel.: 486-2880, Fax: 486-2881 E-mail: info@rfh-rt.hu • Honlap: www.rfh-rt.hu