Petőfi Népe, 2004. február (59. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-18 / 41. szám

Petőfi Népe III 2004. Február 18., szerda / I és környéke Szerkeszti: Szász András _________Hírek__________ FARSANGI KARNEVÁL Har madik alkalommal rendezik meg február 21-én, szombaton a farsangi karnevált Kiskunfél­egyházán. A velencei karnevá­lok hangulatát idéző vidám ren­dezvény ezúttal is álarcos, jel­mezes felvonulással kezdődik a Kossuth utcán, amely délután 4 órakor indul a városháza elől. A program a Béke téren folytató­dik, ahol a télbúcsúztatás jegyé­ben kiszebábut égetnek, de lesz igazi farsangi fánk, forró tea és forralt bor is. A karnevál utca­bállal zárul. MEGEMLÉKEZÉS. Rendha­gyó módon, felolvasónappal emlékeztek az elmúlt héten Mó­ra Ferencre, halálának 70. évfor­dulója alkalmából Szegeden, a róla elnevezett múzeumban. Az egész napos rendezvényen a vá­ros közéleti személyiségei, mű­vészek, pedagógusok, diákok olvastak fel részleteket kedvenc Móra-alkotásukból. Kiskunfél­egyházát, az író szülővárosát Juhász István-gimnáziumi tanár (felvételünkön) és Vass Vera di­ák képviselte. Juhász István felolvasás közben. ■ MESÉLŐ ÓVODÁSOK. Móra Ferenc író halálának 70. évfor­dulója tiszteletére Játsszunk mesét! címmel eljátszva mesé­lő találkozót szervez a kiskun­félegyházi óvodáscsoportok számára a Móra Ferenc Köz- művelődési Egyesület, a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Petőfi Sándor Városi Könyv­tár. A találkozóra bármely dra­matizált (elsősorban) Móra-me- sével lehet jelentkezni. A mese címét, az előadás időtartamát, a résztvevők számát és a felké­szítő óvónők nevét tartalmazó írásos jelentkezéseket március 31-ig kell eljuttatni a városi könyvtár gyermekkönyvtárába (Gorkij utca 2.). A találkozót május 5-6-án reggel 9 órakor, az óvodai szakmai napok kere­tében bonyolítják le a Móra Fe­renc Művelődési Központ szín­háztermében. TEMPLOMFELÚJÍTÁS. Amint az időjárás lehetővé te­szi, elkezdik a kiskunfélegyhá­zi Sarlós Boldogasszony (0-) templom külső felújítását. Az előzetes számítások szerint a rekonstrukció mintegy 100 mil­lió forintba kerül. Talapka Ist­ván plébános elmondta: még nem tudják, honnan teremtik elő a tetemes összeget. Mivel állami támogatásra kevésbé számíthatnak, a katolikus egy­ház mellett elsősorban a temp­lomba járó hívek adományai­ból próbálják előteremteni a felújítás költségeit. ____ ■ ÚJ HELYRE KÖLTÖZTÜNK! A Petőfi Népe kiskunfélegyházi szerkesztőségének és hirdetésfelvételének új címe: Szent János tér 5. (volt Csöpi Áruház helyén) Tel.: 76/463-274 | Újabb elkerülőút épül jövőre Csillag István miniszter válasza Endre Sándor országgyűlési képviselőnek Az Útfenntartási és -fejlesztési Célelőirányzat - amely az országos közúthálózat egészét érintő valamennyi kiadás pénzügyi forrása - nem köthető külön döntéssel egyedi beruhá­zási célokhoz. Ez ugyanis ellentétes lenne mű­ködésének elvével Kiskunfélegyháza Egyebek mellett ez szerepel Csillag István közle­kedési miniszternek Endre Sándor országgyűlési képviselőnek írott válaszában. A fideszes honatya két írásbeli kérdést intézett a közelmúltban a miniszterhez, amelyekben arra kért magyarázatot, miért nem támogatta a szak­tárca a kiskunfélegyházi nyugati, illetve északke­leti elkerülőút építésére vonatkozó költségvetési módosító javaslatát? Csillag István válaszlevelében kifejtette: szak­mailag indokolatlan, ráadásul pénzügyileg sem fi­nanszírozható a Kiskunfélegyházát keletről, illet­ve nyugatról elkerülő tehermentesítőutak egyide­jű megépítése. A miniszter ugyanakkor utalt arra a tényre, hogy a közelmúltban elkészült az M5-ös autópályát a 451-es úttal összekötő déli elkerülő szakasz. Ennek további fejlesztését a 451-es út és az 5-ös főút közti szakasz jövőbeni megépítése képezi majd. Csillag István úgy vélte, az említett indokok, illetve annak alapján, hogy a város az M5-ÖS autópálya és az 5-ös főút között már meg­lévő utakon jelenleg is elkerülhető, halasztható- nak ítélte a nyugati elkerülőút megvalósítását. Mindazonáltal a miniszter leszögezte: a tárca egyetért a Kiskunfélegyházát északkeletről elke­rülő szakasz megépítésével. Ez a három kilomé­ter hosszú új szakasz befejező része lesz a város keleti elkerülő útjának. Átadásával az 5-ös szá­mú főút átkelési szakasza teljes hosszában ki­váltható lesz. Végezetül Csillag István leszögezte: az észak­keleti szakasz tervei és építési engedélye is ren­delkezésre áll. Megvalósítását jövőre kezdik el és 2006-ban be is fejezik. Endre Sándor lapunknak elmondta: elégedett a miniszter válaszával. Csillag István levele alapján úgy látja: többéves kitartó erőfeszítései révén si­került elérnie, hogy immár a tárca is elismeri a kiskunfélegyházi elkerülőutak fontosságát, sz. a. Indulnak a következő csoportok JÁSZSZENTLÁSZLÓ A szakácsképzés konyhai tevékenységét Bori Jánosné (jobbra) vezeti, aki szintén az ala­pítványnál végzett. Két tanítványa: Nagy Csabáné és Vidáné Rádai Brigitta. Májusban újabb két csoport képzése indul a jászszentlász- lói Jóléti Szolgálat Alapítvány tranzit foglalkoztatási prog­ramja keretében. Ez lesz az utolsó két olyan cso­port, amelyek képzését még az OFA (Országos Foglalkoztatási Közalapítvány) segíü. Magyaror­szág május elsejei csatlakozása után a képzések támogatását az Európai Szociális Alap Kht. veszi át - tájékoztatta lapunkat Markolt Endre. A májusban induló csoport szervezését márciusban kezdik el. A résztvevők tizennégy hónap alatt sajátíthatják el a szakács és a kőműves szakmákat. A jászszentlászlói Jóléti Szol­gálat Alapítvány tranzit foglal­koztatási programjának kereté­ben jelenleg is folyik szakács- és kőművesképzés. A szakácskép­zésben tizenegy fiatal (két lány és kilenc fiú) vesz részt. A kő­művescsoport kilenc fős. Mind­két csoport idén áprilisban vizs­gázik. Markolt Endre, az alapítvány ügyvezetője elmondta: a sza­kács- és kőművesképzésen első­sorban azok a 16 éven felüli fia­talok vesznek részt, akik valami­lyen oknál fogva nem tudták be­fejezni középiskolai tanulmá­nyaikat. A tapasztalatok szerint erre a két szakmára van a legna­gyobb igény a térségben. Ugyan­akkor mindkettő jól illeszkedik az alapítvány tevékenységébe - tette hozzá. Az ügyvezető úgy véli, a régió idegenforgalmi fellendülését ki­használva az itt végzett fiatalok jól kamatoztathatják tudásukat. Ezt az elmúlt több mint fél évti­zed is bizonyítja. Az alapítvány ugyanis 1996-ban indította az el­ső tranzit foglalkoztatást. Az ok­tatás a résztvevőknek ingyenes, sőt, munkabért is kapnak. ■ Egy közös kirándulás emléke A kiállított képek alkotói. A mikrofonnál az egyik kiállító: Garai István nyugalmazott tanár. FOTÓ: SZ. A. Kiskunfélegyháza Velencében jártunk címmel két fotós: Szánthó Tibor és ifj. Dulity Kálmán, valamint nyolc képző­művész: Szabó Ildikó, Molnár Ist­ván, Rátkai Zsuzsa, Garai István, dr. Tóth Erzsébet, Kürti Lászlóné, Búcsú Alinda és Szűcs Ottó alko­tásaiból nyílt kiállítás az elmúlt héten a félegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában. A tárlatot Rosta Ferenc, a helyi Mó­ra Ferenc Gimnázium igazgatója nyitotta meg. Bár az alkotásokon felcsillan a magasabb művészet is, elsősorban egy közös velencei utazás, mély nyomot hagyó, szép emléke elevenedik meg a fo­tókon, festményeken, üvegképe­ken - hangsúlyozta megnyitójá­ban Rosta Ferenc. A kiállítók kö­zött vannak, akik szinte doku- mentalista hűséggel örökítették meg a látványt, másokat a renge­teg egyidejű benyomás montázs készítésére ösztönzött, s van, aki csak játékos villanásokat hozott el kisméretű képein - vélekedett az igazgató. _________________■ Vidám februári kavalkád A verseny egyik feladata a múmiatekerés volt. fotó: sz. t. ___________Gátén_______■ A helyi általános iskola diákjai eddig minden évben készültek valamilyen produkcióval a far­sangra. Idén új ötlettel rukkol­tak elő, és Februári kavalkád címmel vidám, vetélkedővel egybekötött farsangi mulattsá- got rendeztek az elmúlt hét vé­gén. A rendezvény a pedagógu­sok táncával kezdődött szom­bat délután a művelődési ház­ban, majd tizenegy - gyerekek­ből, szülőkből és tanárokból ál­ló - csapat versenyzett egymás­sal. A kilenc feladatból álló ve­télkedőben többek között mú­miát készítettek, kockákat rak­tak egymásra, de verset is írtak. A verseny után kezdődött a jel­mezes felvonulás, a rendezvény diszkóval ért véget. A szülői munkaközösség tagjai szend­viccsel, süteménnyel és üdítő- vel kínálták a jelenlévőket. ■ Tíz éve alakult a Béke Klub Kiss Bálint elnököt Kállai Lajosné (Erzsiké) köszöntötte. fotó: k. l Kiskunfélegyháza Fennállásának tízéves évforduló­ját ünnepelte az elmúlt hét vé­gén a kiskunfélegyházi Béke Klub. Az ünnepségen, amelynek a TEM1 Szakmaközi Művelődési Ház adott otthont jelen volt a klub szinte valamennyi tagja. (A Béke Klub Kiskunfélegyháza második legnépesebb egyesüle­tének számít. Tagjai létszáma meghaladja a száznegyvenet.) Az évforduló kapcsán a tagok köszöntötték Kiss Bálint elnö­köt, aki szombaton ünnepelte névnapját is. Mint megfogalma­zódott: tízéves fennállása alatt a különböző korosztályokat tö­mörítő Béke Klub számos kirán­dulást, kulturális és szórakozta­tó találkozást szervezett. ■ Anyakönyvi hírek Születtek: Bársony Sán­dor (anyja ne­ve: Botos Ber­nadett), Kun Melinda (Fe- renczi Melin­da), Nagy Re­beka (Bálint Mónika Má­ria). Meghal­tak: Sallai Jánosné Pintér Piros­DRÓTFONAT és HULLÁMOSÍTOTT FÉMSZÖVET a gyártótól, s Telefon: 06-20/3119-375 I ka, Ormándi Márton, Far­kas Sándor, Komló Fe­renc - Kis­kunfélegyhá­za, Rideg Mi- hályné Mé­száros Vero­nika Erzsé­bet - Bugac, Zsikla József - Fülöpszállás. ■ AKCIÓS ÁRON! Csatornázás, bádogozás Horganyzott csatornák szerelése Anyagárral együtt: 1100 Ft/fm Tel: 20/9231-719; 76/441 -61 oj

Next

/
Oldalképek
Tartalom