Petőfi Népe, 2004. január (59. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-03 / 2. szám
6. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2004: a kihívások éve Újévi beszélgetés dr. Szécsi Gáborral, Kecskemét polgármesterével Ha a 2003-as esztendőt a beruházások évének tekintjük Kecskeméten, akkor 2004-et a kihívások évének kiálthatnánk ki. A város az előző évhez hasonlóan több mint 2 milliárd forint értékű beruházási csomagot szeretne megvalósítani úgy, hogy a költség- vetés kialakításánál idén sokkal szorosabbra kell húznia a nadrágszíjat. A tervekről dr. Szécsi Gábort, Kecskemét polgármesterét kérdeztük meg, aki újév napján vehette át Az Év Embere elnevezésű kitüntető címet a Katona József Színházban. A város első emberének a lakosság körében meghirdetett szavazás eredményének alapján ítélték meg a díjat. A takarékosság jegyében- Ön szerint van rá esély, hogy ugyanakkora volumenű beruházási csomag valósuljon meg idén is mint az elmúlt esztendőben?- 2004 nagy kihívása, hogy miképpen tud a város 2003-as hasonló léptékű beruházási programot megvalósítani úgy, hogy költségvetésileg különböző törvénymódosítások miatt némiképpen nehezebb helyzetbe kerülünk. Ami annyit jelent, hogy a működési oldallal kapcsolatban jelennek majd meg olyan többletkiadásaink, illetve bevétel kieséseink, amelyek miatt a beruházási programunk felülvizsgálatát kellene végiggondolnunk. Mi azonban úgy döntöttünk, hogy elsősorban a működési oldallal kapcsolatos takarékossági lépéseinket fogjuk majd folytatni. Az előző években már bevezettük a költségvetési reformot, amelynek eredményeképp valamennyi intézménytípusunknál áttérünk a feladatelvű finanszírozásra. Ebben az évben még takarékosabb intézmény működtetési struktúrát alakítunk ki, és néhány intézmény integrálása is megtörténik. Erről a testület még 2003-ban döntött. Megpróbálunk olyan önként vállalt önkormányzati feladatokat átadni, amelyek megvalósítására vannak a városban partnerek: egyházak, non-profit csoportok, valamint egyesületek. A feladatátadáshoz megfelelő forrásokat kell teremtenünk, de egyúttal takarékosabbá is tenni az önkormányzat feladatellátását. 2004-ben, miként 2003-ban is jelentősen meg fogja haladni a felhalmozási kiadások mértéke a bevételekét. Ami annyit jelent, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a vagyonfelélés rendszerváltás óta tartó periódusa lezárult. A felhalmozási bevételek belső arányának megtartásával a vagyongyarapodás folytatódik 2004-ben is. Az, hogy milyen mértékben nyilvánvalóan a mindenkori költségvetési paraméterek döntik majd el. De hangsúlyozom, örülnénk annak, ismerve a meglévő pályázati támogatásokat, ha 2-2,5 milliárdos beruházási csomagot végre tudnánk hajtani. Csatornázás és útépítés- Várhatóan melyek lesznek az idei év legfontosabb beruházásai?- A beruházási csomagnak a gyújtópontjában nyilvánvalóan az közműberuházási program, kerül, amelyre a város az ISPA-keretében európai uniós támogatást nyert el. A csatornázási program 2007-ig tart, de minden adott költségvetési tárgyévre már megvan az ütemezés, amelyet mindenképpen be kell építenünk a költségvetésbe. Ez 2004-ben valamivel 2003-ban számos egészségügyi projekt valósult meg. Egyebek mellett a Batthyány utcán gyermekorvosi rendelőkké alakították át az ottani intézményt. Felvételünk az avatóünnepségen készült. több, negyedmilliárdos beruházási előirányzatot jelent. Ez az a saját erő, amelyet idei ütemként meg kell majd valósítanunk. Illetve lehetnek még olyan egyéb kiadások, amelyek a program kivitelezésével kapcsolatban jelentkezhet. Ezek teljes volumene körülbelül 50 millió forint, amelyeket ugyancsak be kell építenünk ahhoz, hogy a program sikeres legyen. E sokakat érintő csatornázási, folyékony hulladék kezelési programnak a forgatókönyve szerint január végéig a legfontosabb pénzügyi megállapodásokat aláírjuk. Megkezdődik a nemzetközi tender előkészítése, majd februárban a nemzetközi pályázat meghirdetése. Az értékelése pedig májusban várható.- Maga a konkrét beruházás mikor indulhat meg?- Ha minden a tervek szerint halad, akkor legkésőbb októberben megkezdődhet. Az hogy mely városrészeken, mely területeken, arról a lakosságot megfelelő időben tájékoztatjuk. Lakossági fórumok segítségével mindenkihez időben el fogjuk juttatni az erre vonatkozó tudnivalókat.- A csatornázás kiépítése mekkora összeget jelent az érintetteknek?- Az önkormányzat úgy tervezi, hogy az ISPA csatornaprogram lakossági önerőt nem fog igényelni. Igen jelentős az európai uniós és az állami támogatás mértéke, az önkormányzat önereje rendkívül alacsony a beruházás volumenéhez képest. így az ön- kormányzat fel tudja vállalni a teljes saját erőt, ami annyit jelent némi túlzással, hogy az ISPA-program keretében csatornával ellátandó területeken élők ingyen jutnak majd e nagyon fontos közműhöz.- A csatornázás útépítéssel és -felújítással is párosul?- Természetesen, ezzel kapcsolatos és nagyon fontos projekt a lakossági önerős útépítési program, amelynek eredményeképp nem csupán az adott csatornázás által érintett területek helyreállítását tervezzük, hanem új útfelületek kialakítását és földutak burkolattal való ellátását is. Ez az útépítési program, amely némiképp kapcsolódik az ISPA-projekthez 2005-től indul majd el, de terveit még ebben az évben kidolgozzuk, illetve meghatározzuk az ütemezését. Ez a lakossági önerős program azonban más projekt koordinálásban fog megvalósulni.- Milyen más közműberuházásokra számíthat még a lakosság?- Folytatjuk 2004-ben is a többi közművel kapcsolatos lakossági önerős programokat. Elsősorban a 2002- ből áthúzódó feladatok szeretnénk elvégezni, de amennyiben a pénzügyi lehetőségek engedik, akkor a 2003- ból áthúzódóakat is. Ebbe a körbe tartoznak a közvilágítási, a gázvezeték-építési, a járda- és útépítési, valamint az ivóvíz vezeték kiépítési feladatok. Az hogy valóban mekkora léptékkel tudjuk ezeket az önerős pályázatokat beépíteni, az a mindenkori költség- vetés paramétereitől függ. Én örülnék annak, ha az áthúzódó feladatok közül körülbelül egymilliárd forintnak megfelelő közműberuházási programot végre tudnánk hajtani, s ehhez megteremteni a pénzügyi forrásokat. Akadálymentesítések- Mely iskolák felújítását tervezik?- A korábbi évekhez képest - eltérően a közműberuházásoktól - az intézményi felújítási programok némiképpen kisebb arányban épülnének be az idei költségvetésünkbe. Át kell ütemeznünk a XXI. századi iskolaprogramunk 2004-re tervezett beruházásait. A kedvezményes hitelfelvétellel megvalósuló programnak az első üteme sajnos csak 2005-ben kezdődhet el. De ettől függetlenül több iskolafelújítás szerepel az idei feladatok között. Vannak olyan oktatási intézmények, amelyek felújításához már 2003-ban pályázati támogatást nyertünk el, s vannak olyanok, amelyekre pályázunk, illetve olyan tovább már nem tologatható, el nem odázható beruházások, amelyre az önkormányzat épít be saját erőt. Gondolok itt például a Lestár Péter-középiskola, vagy az Árpádvárosi iskola tetőfelújítására. Emellett van több kisebb mértékű beruházási tervünk, mint például nyílászáró cserék, homlokzat- és burkolatfelújítások, amelyeket szintén idén végzünk el az érintett iskolákban. A felújítási programok természetesen együtt járnak a vonatkozó intézmények akadálymentesítésével is.- Az előbb említett oktatási intézmények akadály- mentesítésén túl mekkora összeget fordítanak a kötelezően előírt feladatra?- A városnak törvényi kötelezettsége az akadály- mentesítés, amelyre 2004-ben egyelőre úgy tűnik, hogy 100 millió forintot tudunk fordítani. Ebben a volumenben nincs benne az az összeg, amelyet az egyébként is felújítandó oktatási intézmények akadálymentesítésére biztosítunk. Úgy tervezzük, hogy ez év végéig a költségvetési előirányzatnál nagyságrendekkel nagyobb akadálymentesítési programot valósítunk majd meg, amely alapvetően oktatási intézményeket érint. Újraéled a Városi Mozi épülete?- Közművelődési intézményeket is érint az éves beruházási csomag?- Természetesen, e téren a leglátványosabb program a Városi Mozi felújítása lehet majd, amennyiben elnyerjük a támogatást a Phare integrált helyi fejlesztések elnevezésű alprogramjának keretében. Ha a megfelelő tendert le tudtuk bonyolítani, akkor minden esély megvan arra, hogy 2004-ben meginduljon a beruházás. A megújult épületben egy a megyével kötött megállapodásnak megfelelően a Katona József Múzeum helytörténeti kiállítóhelyét alakítanánk ki. Szintén ebben az évben zárul le az Otthon Mozi több mint 70 milliós felújítási programja, és terveink között szerepel az Erdei Ferenc Művelődési Központ néhány elodázhatatlan kivitelezési munkája is. Nagyon remélem, hogy ezeket a költségvetési előirányzatokat pályázati források segítségével tudjuk majd tehermentesíteni. Új sportcsarnok épül- Az elmúlt év egyik legnagyobb volumenű beruházása a strand élményfiirdővé alakítása volt. Tervezik a bővítését?- Hatalmas siker fogadta a megújult strandfürdőt, ezért a még nagyobb bevétel reményében tervezzük, hogy további beruházásokat hajtunk végre ebben az évben. Még vonzóbbá szeretnénk tenni a létesítményt, így ötmillió forint ráfordításával újabb lehetőségekkel bővítjük a már meglévőket.- Évek óta napirenden van az új sportcsarnok építése. Lát-e esélyt rá, hogy 2004-ben valóban meginduljon az építkezés?- A város talán legnagyobb létesítmény adóssága a sportcsarnok megvalósítása, amely az előzetes közgyűlési határozatoknak megfelelően projektvállalkozás keretében épülne fel. Ennek a gazdasági társaságnak a kereteit ebben a hónapban dolgozzuk ki, s feltehetően a projekt vállalkozás létrehozásáról még januárban dönt is a képviselő-testület. Az ön- kormányzat mellett tagja lenne a vállalkozásnak a Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány, valamint 2 tőkeerős befektető, a német Deyle csoport és a Sport Unió Kft. A projekt vállalkozás - függetlenül a meglévő pénzügyi háttértől - 2004-ben kormányzati illetve európai uniós források elérésére pályázatot nyújt be. A tervek szerint még ebben az évben a Rudolf laktanya területén megkezdődhet a Dr. Szécsi Gábor Hatalmas siker fogadta tavaly a strand élményfiirdővé alakítását. A nyáron több tízezren próbálták ki az új csúszdaparkot és az élményelemekkel gazdagított medencéket. Idén új lehetőségekkel bővül a létesítmény. 2004. Január 3., szombat te elmúlt év egyik leglátványosabb beruházása a Főtér megna- gyobbítása volt. A Kossuth és Deák tér egybenyitásával az ország egyik legnagyobb sétáló tere jött létre. Kecskemét Sportaréna építése egy körülbelül 2,5 milliárdos beruházás keretében. 2005 végéig egy ötezer fő befogadására alkalmas, az európai uniós elvárásoknak teljes mértékig megfelelő sportlétesítménnyel gyarapodhat majd a város.- Az idei év másik nagy feladatának ígérkezik a műkertvárosi sportközpont kialakítása, amelyre 70 millió forint állami támogatást nyert a város.- Nagy örömünkre szolgált, hogy az elmúlt év végén a Bozsik-program keretében Kecskemét ismét jelentős intézményi felújítási támogatásokat nyert. Többek között a műkertvárosi sportközpont létrehozására. Ennek köszönhetően a pályát műfűvel látjuk el, világítótesteket helyezünk el és felújítjuk a kerítést. Időjárástól függően akár már ez év második felében igénybe vehető a megújult létesítmény. A másik kedvező döntés a város egyik patinás oktatási intézménye, a Katona József Gimnázium kapcsán született, hiszen 15 millió forintot nyertünk el sportudvara teljes körű felújítására. A pályát szintén műfüvesítjük, s megoldjuk a világítását. Energiatakarékos felújítások- Ebben az évben is folytatódik az iparosított technológiával épült lakások energiatakarékos felújítása?- Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan nem áll le a lakóközösségek beruházási programja, amelynek keretében elsősorban panel, illetve blokkos épületek energiatakarékos felújítása valósul meg a meglévő lakóközösségi pályázatok alapján. S nemcsak folytatjuk a programot, de pályázunk is, hogy 2005-ben újabb lakóközösségek tudjanak az épületeiken korszerűsítéseket elvégezni. Ehhez már rendelkezünk megfelelő tervekkel, lakossági pályázatokkal, s ha a város a költségvetési saját erőt elő tudja teremteni, akkor pályázni fog. • - Sokakat érintő kérdés, hogy nő-e idén a bérlakások száma?- Bérlakások kapcsán 2004-ben még nem nyújt be pályázatot a város, de előkészít egy 2005-ös pályázatot, amelynek egyik eleme, hogy a homokbányái lakótelepen egy 60 lakásos tömb felújítására megállapodást köt a város Kecskeméti Főiskolával, mint vagyonkezelővel. Reméljük, hogy a kedvező elbírálásnak köszönhetően az elmúlt évek látványos beruházásának folytatásaként 2005-ben újabb 60 lakásos tömbbel gyarapodhat majd a város bérlakás-állománya. Szépülő templomok- A korábbi években számos példa bizonyítja, hogy a város partner nem önkormányzati beruházások megvalósításában is. 2004-ben mi várható?- Nem csupán az önkormányzati beruházásokban vagyunk érdekeltek, hanem olyan egyházi, vagy megyei programokban is, amelyek elsősorban műemléki épületek felújítására vonatkoznak. Ahogy az eddigiekben, úgy a jövőben is költségvetési lehetőségeinkhez mérten szeretnénk hozzájárulni fontosabb egyházi és megyei programok sikeréhez. Ennek eredményeképpen reményeink szerint 2004-ben megújulhat a Kecskeméti Képtár, amelyhez már nyújtottunk jelentős önkormányzati támogatást. Várhatóan befejeződik a Barátok templomának felújítása is belső átalakítási munkálatokkal és esetlegesen folytatódhat a Református templom felújítása. S itt szeretném elmondani azt is, hogy várhatóan a Katolikus Egyház megkezdi a kecskeméti Nagytemplom felújítását, amelyhez az önkormányzat segítségét kérték. Természetesen ezt a programot is támogatni fogjuk a pályázati alapunk terhére. Néhány egyházi oktatási intézmény felújításához is kérték támogatásunkat. Ezek közül talán egyet emelnék ki, a Piarista Gimnázium és Általános Iskola tetőfelújítását, a projekthez 2003-ban már jelentős összeggel hozzájárultunk. Ez is hűen jelképezi, példázza azt az együttgondolkodást, amely Kecskemét fejlődést mindig is megalapozta, s meg fogja alapozni a jövőben is.- Köszönöm az interjút.- Engedje meg, hogy ezúton kívánjak sikerekben gazdag és boldog új évet a Petőfi Népe valamennyi kedves olvasójának. A