Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-06 / 284. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖR K É P VÉLEMÉNYEK 2003. December 6., szombat MRRHH __________________________Nézőpont S inkovicz László________ V ilágnak virágai Évek óta próbálom kitalálni a keceli virágfesztiválok előtt, hogy milyen újabb ötletekkel állnak majd elő a szervezők és a virágkertészek, virágkötők. Tavaly elegáns fogatokat öltöztettek színpompás virágdíszbe, ami briliáns ötlet volt, tekintettel a város fogathajtó és virágtermelő hagyományaira. Az idei fesztiválra való készülődés során azonban nyomát sem láttam holmiféle díszíteni való rekvizitumok- nak. - Juszt sem fogom megkérdezni, hogy mire pakolják a ménkű sok virágot - gondoltam magamban. Ennélfogva kihegyezett kíváncsisággal léptem be pénteken délelőtt a keceli sportcsarnokba. S, lám a sok ezernyi virág ismét megtalálta helyét a küzdőtéren. Hatalmas cserépvázákban, vagy fantáziaszülte kompozíciókba rendeződve az értő kezek által. Fantáziaszülte kompozíciókba rendeződve Nem tudom szakmai ártalom- e, de szeretem megfigyelni, hogyan viszonyulnak az emberek környezetükhöz. Főként akkor, ha nem mindennapi miliő veszi őket körül, márpedig a virágoskertté nemesült sport- csarnok korántsem nevezhető-------------------------------------------------- hétköznapinak. Az idősebb, fejkendős nénikék és deres hajú bácsikák a hatalmas csokrokba kötött rózsák, gerberák előtt időztek hosszasan. A középkorúak figyelmét inkább az egzotikus, vagy más élővirágból készült díszek kötötték le. A fiatalok pedig az élénk fantáziáról árulkodó, már-már szürrealisztikus hatású szárazvirág kompozíciókat részesítették előnyben. - Na tessék! Már a virágok is megosztják az embereket - dohogtam magamban. Később megtudtam a virágkötők és kereskedők szakmai szervezetének elnökétől, hogy szó sincs megosztásról, a virág semmi kincsért sem tenne ilyent. Csupán a divat „köszönt be” a szakmába és ezt értelmeztem én félre kortünetünktől megfertőzötten. Tehát teljesen rendjén való, hogy a korosabb emberek a hagyományos élővirágot, a fiatalok pedig az extrémebb, modernebb szárazvirág alkotásokat tisztelik meg figyelmükkel. Csakúgy, mint az öltözködésben. Tizenhetedszer is megtelt a keceli sportcsarnok szebbnél szebb virágokkal. Érdemes lenne összeszámolni egyszer, hogy vajon hány szál virágot láthatott a közönség a tizenhét év alatt. És még mennyit fog látni! Előbb-utóbb kiderül, hogy Kecel az egész ország'virágoskertjével vetekszik, sőt néhány évtized múltán a világ valamennyi virága „megfordul” a kisvárosban. Reméljük, az egész emberiség örömére és kedvére! Találkozó az olvasókkal A fékezés már nem segített Újságírás A Keceli Városi Könyvtár és Művelődési Házban hétfőn 17 órai kezdettel Hámori Zoltán könyvbemutatója és a Petőfi Népe szerkesztőségi-olvasói találkozója lesz az Alföldi Lapok Rendezvényiroda szervezésében. Megismerkedhetnek Hámori Zoltán Ember a póznán című kötetével, amit a helyszínen meg is vásárolhatnak. A bemutató mellett jobban megismerhetik a Petőfi Népe szerkesztőségi munkálatait, kérdéseket tehetnek fel a lappal kapcsolatban, és ötleteiket is felvethetik a napilap főszerkesztőjének. E találkozóval szeretnénk bepillantást nyújtani munkánkba. ■ Megnyílt a keceli virágfesztivál Három napra tavaszt varázsoltak a télbe a kecellek. A vasárnapig tartó XVII. FLORA Virágfesztivált közel ezer érdeklődő jelenlétében nyitotta meg Mesterházy Attila, a sportminisztérium politikai államtitkára. Kecel A politikai államtitkár megnyitóbeszédében szólt arról, hogy családjában erős a kötődés a virágokhoz, elsősorban azok szépsége miatt. - Amit itt látunk Kecelen, az már közelít a művészethez, annyi fantázia és kifejezés- mód rejlik a kiállított kompozíciókban, - mondta elragadtatással az államtitkár. A hagyományos rendezvényen a keceli virágtermelőkön kívül számos országos hírű fajtanemesítő állította ki legújabb termékeit. A több ezer szál élővirágból kötött csokrok, tér- és asztali díszek, valamint a szárazvirág kompozíciók készítői most is remekműveket alkottak. A néhány rózsából, gerberából kötött csokor önmagában is mutatós, elképzelhető, hogy milyen látványt nyújt ugyanez száz-százötven szálból kötve. A kiállítók versenyeztek is egymással a virágfesztiválon. Első díjat kapott Herke György tázlári kertész, a kecskeméti Magyar Szárazvirág Kft., valamint a kaskantyúi Sinkovicz Család Bt. A virágfesztivál nagydíját nyerte el a keceli T. G. Virágdekor Szakmunkásképző és Szakiskola, a szegedi Fráter György rózsakertészete és a kecskeméti Gyenes Kertészet. A neves szakemberekből álló zsűri külön díjazta a virágkötészetet oktató tanintézetek diákjainak munkáit. Az iskolák versenyében a fesztivál vándorserlegét idén a budapesti Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola tanulói vihették haza. Második lett a szentesi Varga János Kertészeti Szak- középiskola, harmadik pedig a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szak- középiskola. Ugyanezen a napon nyitották meg Kőszegi Anna Mária és Madarászné Kathy Margit textilművészek, valamint B. Boros Ilona iparművész kiállítását. Ma délután három órakor nyitja meg Alföldi Albert, a Bács- Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke a virág- fesztiválhoz kapcsolódó I. Keceli Fazekaskiállítást. A vasárnap estig nyitva tartó rendezvényen, mintegy húszezer látogatóra számítanak a szervezők. SINKOVICZ LÁSZLÓ HIRDETÉSI ÁRAK Érvényes: 2004. január 1-jétől. Az árak az áfát nem tartalmazzák. Keretes hirdetések jellemző méretei és árai Kategóriák Méret Fekete-fehér Ft/hmm Color Ft/hmm Fekete-fehér Color Ft Ft l. 1/50 380 608 19 000 30 400 1-100 hmm-ig 1/100 380 608 38 000 60 800 0) c In li. 2/100 375 562 75 000 112 400 % 101-300 hmm-ig 1/8 oldal 375 562 112 500 168 600 ■sr co >5 III. 2/200 370 655 148 000 222 000 _a> 301-600 hmm-ig 1/4 oldal 370 555 222 000 533 000 <D a> to IV. 4/200 365 548 292 000 438 400 LL 601-1200 hmm-ig 1/2 oldal 365 548 438 000 657 600 o ■3 £ V. ifl Ifi 1201 hmm-től 1/1 oldal 310 434 744 000 1 041 600 ■T3 Apróhirdetések (42 karakter) Felárak: Lakossági hétfőtől péntekig Lakossági szombat közületi, vállalkozói hétfőtől szombatig 256 Ft/sor 144 Ft/sor 640 Ft/sor Szövegoldali megjelenés Speciális elhelyezés Hátsó oldal 50% 50% 100% Első oldal 150% Aprók közé keretes hirdetós Hétfőtől szombatig 380 Ft/hmm Plusz egy szín 30% Máról holnapra lakossági közületi Kedvezmények: 520 Ft/sor 1660 Ft/sor A gyakorisági és mennyiségi engedmény együtt nem alkalmazható. Gyászhfr külön keretben Gyakorisági: használható méretek a következők: 6 x 4% 1/50 hmm, 1/70 hmm, 1/100 hmm 12 x 6% 2/50 hmm, 2/100 hmm 24 x 8% alapegység 112 Ft/hmm 38 x 10% Közlemények 52 x 12% Hétfőtől szombatig 568 Ft/sor Mennyiségi: 2400 hmm 4% 4800 hmm 6% Jeligedíjak 7200 hmm 8% elvitel esetén 300 Ft 9800 hmm 10% postázás esetén 700 Ft 14400 hmm 12% Börze árak: heti megjelenés: 100 Ft/hmm, 2 heti megjelenés: 112 Ft/hmm, havi megjelenés: 200 Ft/hmm Behúzások díjszabása Súlykategóriák (gr) 0-10 11-20 21-30 31-40 41 -80 Terjesztési díjtétel {fi) 7 10 13 18 22 80 gr felett minden megkezdett 10 gr + 2 Ft Kedvezmények: hirdetőpartnereknek 20%, törzshirdetőknek egyedi Az Ön hirdetési tanácsadója: ............................................ Tel.:.......................................... H irdetésfelvétel: Személyesen: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A i Telefon: 76/518-2001 Faxon: 76/481-386 Segítségért forduljon Tóthné Nagy Erzsébethez (76/518-236)! Kalocsa Tragikus közlekedési baleset történt tegnap délelőtt Kalocsa határában. Az 51-es számú főúton fél 11-kor Budapest felől érkezett egy Fiat személygépkocsi. Az út szélén egy Wartburg állt, ami mögött lassított egy Audi, ám a Fiat vezetője inkább az előzés mellett döntött. De Kalocsa felől ekkor érkezett egy Mercedes tehergépkocsi, szemből. Az autók már hiába fékeztek, nem tudták elkerülni az ütközést. A Fiat 34 esztendős diósdi vezetőjét súlyos sérülésekkel a bajai kórházba szállították, 56 éves budapesti utasa a helyszínen életét vesztette, tájékoztatta lapunkat Lakatos István rendőrfőhadnagy. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a halálos baleset körülményeit, a főúton a déli órákban teljes útzár volt. __■ V adásztak - már a madár se jár Madármészárlás Három újabb tárgyalási nap után szerdán elnapolta a bíróság azoknak a magyar és olasz állampolgároknak a perét, akik a vád szerint két évvel ezelőtt több mint 11 ezer védett madár ieiövésével az egyik legnagyobb ismertté vált természetkárosítását követték el Magyarországon. Az eljáró, de az ügyet helyszűke miatt Pécsett tárgyaló Mohácsi Városi Bíróság hétfőre, keddre és szerdára ötven tanút idézett be, és a vadászati engedélyek, vadhús exportjához szükséges igazolások kiadásának, és többek között az ezekhez köthető természetvédelmi ellenőrzések menetéről informálódott - mondta el a megyei bíróság sajtóreferense. Az ügyészség tavasszal 6 magyar és 5 olasz állampolgár ellen emelt vádat különösen nagy értékre, bűnszövetségben elkövetett lopás, valamint élő szervezet tömeges pusztulását eredményező természetkárosítás miatt. A vádirat szerint 2001. november 5-én a vámosok az udvari ma- gyar-horvát határátkelőhelyen mintegy 40 védett madárfaj 11 ezer 771 egyedének lefagyasztott tetemét találták meg egy olasz hűtőkocsiban. Egy részük cigányréce, haris, és nagy póling, amelyek nemzetközileg is a fokozottan védett fajok közé tartoznak. A nyomozás során kiderült, hogy a madarak Kalocsa, Baja, Mélykút és Csávoly térségéből származnak. A szárnyasok eszmei értékét akkor mintegy 300 millió forintra becsülték, de a rendőrség tájékoztatása szerint a zsákmány, az olasz vendéglők kínálatában szereplő különleges szárnyas ételek áraival számolva, elérte az egy- milliárd forintot. A természetkárosításért 5 évig, lopás miatt pedig akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújt- hatók. MTI Első fokon nyert az igazgató (Folytatás az 1. oldalról) Majd a bizottság a jelentését adta tovább a megyei közgyűlésnek a döntéshez, amely így csupán közvetett információkhoz jutott. Ezért - véli dr. Stefancsik Márta - nem volt elegendő információja a döntéshozóknak az ügyben. Ezt önmagában is elegendő indoknak tartotta volna ahhoz a munkaügyi bíróság, hogy a Kohajda László elleni fegyelmi határozatot megsemmisítse. Az ítélet nem foglalkozik azzal, hogy Kohajda felelős-e a pornófotók CD-re kerüléséért. Néhány órával az ítélethozatalt követően „Mi a helyzet a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézetben?” címmel sajtótájékoztatót rendezett Kecskeméten a Fidesz. Leviczky Cirill, a megyei választmány elnöke egyebek mellett elmondta: Bács-Kiskunban az MSZP-SZDSZ koalíció likvidálni akarja a korábban, a Fidesz által kinevezett intézményvezetőket. Véleménye szerint erre a koncepcióra kerestek forgatókönyvet. Ebben a légkörben került ki az intézményből a CD, amit aztán olyan oknak láttak a szocialisták ami a koncepciós forgatókönyvet, Kohajda László eltávolítását segítette. Szabó Károly, a megyei közgyűlés alelnöke ezzel szemben úgy véli, hogy a Fidesz politikai nyilatkozataiban már nem a tényleges fegyelmi okról van szó. Ezekben ugyanis mellékes szál, hogy kijutott a pornófotókat tartalmazó lemez az intézményből. Amiért pedig, valaki felelős. A közgyűlés alelnöke nem is tagadta, hogy a bíróság pártatlanságáról vallott meggyőződését az ítélet nem erősítette. Az alelnök úgy vélte, hogy a formai okokra történő hivatkozás olyan, mintha egy ténylegesen bűncselekmény elkövető személyt például azért mentene fel a büntetőbíróság, mert nem jogszerűen állította elő a rendőrség. N. N. M. Egy ember lelte halálát a balesetben. fotói p. h.