Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-30 / 302. szám

PETŐFI NÉP E ALMANACH Kunbaracs A KÉPVISELŐ-TESTÜLET Polgármester: Tóth Ferenc, al­polgármester: Hirman Zoltán, jegyző: Lőrincz Edit. A testület tagjai: Hegedűs József, Hege­dűs Lászlóné, Horváth Mária, Kaldenekker Kornél, Kecske­méti Zoltánné, Szabó István. ■ Településtörténet A falut az oklevelek legkoráb­ban 1279-ben említik Homok- baracs néven, megkülönböz­tetve a Solt megyei települést a Pest megyei Baracstól. Kun te­rület volt, a Mizse székhez tar­tozott. A XVI. század végi há­borúkban évszázadokra elnép­telenedett, pusztásodott. • A hódoltság után előbb a Rá­day és Darvas családok birto­ka, aztán a Teleki grófoké, ké­sőbb megvették a Földváry és Gencsy családok, majd a XX. században egy ideig Kecske­mét városához tartozott. A két világháború között Baracs- puszta néven Tatárszent- györgy község közigazgatási része, s csak 1950-ben vált újra - Kunbaracs néven - községgé, s lett önálló Bács-Kiskun me­gyei település. • A községet természeti értékei, változatos környezete kiválóan alkalmassá teszik a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégek fogadására. Gyönyörű sétákat, lovas- és kerékpártúrákat tehe­tünk a Homokhátságra koráb­ban oly jellemző, ám ma már a talajvízszint csökkenése foly­tán máshol alig fellelhető ho­moki tölgyesben. Bejárhatjuk a védett ősborókást is, amely a Kiskunsági Nemzeti Park ré­sze. • A település belterületén meg­nézhetjük a római katolikus templomot, az Oncsa-házat, a pincemúzeumban pedig meg­ismerhetjük a borkészítés ha- gyományos eszközeit. ______■ S zoborpark A falu szélén lévő Bagó-erdő alaposan megváltozott az utóbbi időben. Itt alakították ki az emlékparkot, amiben nagyméretű faszobrok kaptak helyet. Kicsit odébb a szépen rendezett focipálya, sportöltö­zővel együtt. Egy sikeres pá­lyázat eredményeként nemso­kára kosárlabdapályát is létre­hoznak. A szoborpark egy része, __________■ S ZÜRETI MULATSÁG. Negyedszázados hagyománya van Kunbaracson az őszi szüreti fesztiválnak, amelyen a helybéli fiatalok is táncra perdülnek._____________________________________________■ A széphez csak hozzátenni szabad A páratlan természeti értékeit őrző Kunbaracs a Homokhátság egyik legkisebb települése. Maga a falu és annak élete is egyre inkább olyan, mintha „igazodni” szeretne a külterü­let szépségéhez.- A történetet már sokan tudják: a faluban vett egy lovat, amiért sokat járt Baracsra. Végül ide nősült, majd megszületett a kislányuk. Időköz­ben önkormányzati választások voltak, s az em­berek sorra megkeresték a kopogtatócédulákkal.- Nem tudtam volna nemet mondani. Ha vala­hol ekkora bizalmat kap az ember, azt meg kell hálálni, azaz megfelelni az elvárásoknak. De min­dig közéleti és vállalkozó szellemű ember voltam. Az önkormányzat is egy komoly vállalkozás. Vé­gül annyira sikerült kedvet kapnom, hogy a könyvvizsgálói területen megcéloztam a költség- vetési minősítést is. De menjünk vissza az akkori faluba. Elhatároztam: igyekszem lakhatóvá tenni. Különben is a széphez - ami itt Baracsot körülve­szi - csak hozzátenni szabad. Hosszan lehetne sorolni, mi minden váratott magára. Kiváltottuk a füstös kályhacsöveket. Bevezettük a gázt az in­tézményekbe és járdákat építettünk. Közben kí- vül-belül rendbe hoztuk a faluházat. A közvilágí­tást korszerűsítettük. Ebben partnerünk volt a Démász. A középületekre szintén ráfért a renová­lás. Az autóbuszvárókat tájba illőre cseréltük. A TELEPÜLÉS SZÁMOKBAN A község területe: 5512 ha Belterületi lakások száma: Á £• A 220 db A lakók száma: 668 fő Forrás polaáfmesteri hivatal ___________- Az egyesületekre, a kultúrára is áldoznak éppúgy, mint az alapellátásra. Sőt nem kötelező feladatokat is magukra vállalnak.- Létrehoztuk a Teleházat, az információs cso­mópontot, működtetjük a kibővített könyvtárat. A sport újraéledését is támogatjuk. Jómagam lét­rehoztam egy alapítványt, a Borókát. Ennek az a célja, hogy külső támogatást szerezhessünk a község fejlődéséhez. A Kunbaracsi Kulturális Egyesület pedig a közművelődést szolgálja. Az is­kolában szintén jelentős változások történtek. A gyerekekért mindent! Ez egyfajta jelszavunk is. Az egészségügyi ellátás sem mostoha. Felújítot­TÓTH FERENC 1948-ban Kisújszálláson született. 1978-ban Budapesten, a Közgaz­daságtudományi Egyetemen szer­zett diplomát. 1996-ban okleveles könyvvizsgáló lett. 1981-ig osz­tályvezetőként dolgozott a Fém­munkás Vállalat kecskeméti gyárában, majd 1989-től a Traverznél gazdasági igazgató, 1992- től 2001. szeptemberéig ügyvezető igazgató. Je­lenleg bejegyzett könyvvizsgáló és válságmene­dzser. 1998 óta Kunbaracs polgármestere (társa­dalmi megbízatású). Nős. tűk az orvosi rendelőt, ahol nemcsak háziorvos van, hanem itt fogadja a betegeket a gyermek- gyógyász, s időszakonként a nőgyógyász. Van persze védőnője is a falunak. Nemrég fiókgyógy­szertárat nyitottunk. Ezzel régi álma valósult meg a lakosságnak.- Társadalmi megbízatású polgármesterként is állandóan a helyi érdekeket, az itt élők jobb sor­sához való hozzásegítést tartja szem előtt.- Ekkora településen pályázati pénzek, támo­gatások és a helyi kisközösségek tevőleges segít­sége nélkül aligha lehetne előbbre haladni. A már említett beruházások, szépítések zöméhez szin­tén kaptunk külső segítséget. Bízunk abban, hogy ily módon lesz tornacsarnokunk is. A falu­központ rekonstrukciója szintén tervbe vett épp­úgy, mint a külterüleü utak rendezése, a tanyák villamosítása, a járdaépítések. A temetőig vezető út szilárd burkolattal való ellátása ugyancsak fon­tos. A régi játszóterek cserére várnak, s egy sike­res pályázatnak köszönhetően a sportpályánál is lesznek változások. Mindenesetre azon vagyunk, hogy lakható legyen Kunbaracs. Hátravan a szennyvízcsatornázás megoldása is. Sosem volt könnyű - s ma sem az - a falusi élet. Most főleg az agrár- és erdőgazdaság a kereseti lehetőség. A megtermelt takarmányt bőrben adják el, vagyis feletetik a jószágokkal. A fakitermelésben is so­kan dolgoznak. A környező városokba többen in­gáznak. Ha pedig jön az M8-as autópálya, onnan­tól kezdve egy másik történelem íródik a falu éle­tében. Természetesen addig sem ülünk karba tett kézzel - fejezte be Tóth Ferenc. _____________■ E gyütt a gyermekekért Közös igazgatású a nyolcosz­tályos általános iskola, alap­fokú művészetoktatási intéz­mény és napköziotthonos óvoda. Bíró Hajnalka igazgató örömmel újságolta, hogy az énekkar mel­lett nagy sikere van a hangszeres oktatásnak: a gyerekek egyhar- mada zongorázni, egynegyede citerázni tanul, s jó néhányan furulyáznak. Van számítástech­nikai szakkör, diákszínjátszó- és sportkör, s működik a diákön­kormányzat. A kisebbeket ha­vonta bábszínházi előadásra vi­szik. A szakos ellátás jó. A ne­gyedik osztálytól van angol nyelvoktatás is. Az iskola 60 di­ákja szívesen vesz részt a különféle helyi rendezvénye­ken, ahol szí­nesítik a prog­ramot. Hagyo- mányosan megrendezik a mesemondó, a népdaléneklési és pingpongver­senyt. Közösen ünnepük a far­sangot, a karácsonyt, s a gyer­mekgálán ott van a kéttucatnyi óvodás is. A tanulás mellett a szabadidő hasznos eltöltésére is nagy figyelmet fordítanak. Az is­kolának jó kapcsolata van a szü­lőkkel éppúgy, mint a fenntartó önkormányzattal. ___________■ N épszerű a Teleház A faluházban 2001-ben nyitot­ták meg a Tele­házat, ahol hat számítógép is van. Ádám An­dor településfej­lesztő, műszaki informatikus szí­vesen segít a gye­rekeknek. Ebben az épületben van a könyvtár, s e ház a közösségi élet színtere is. Hegedűs Lász­lóné művelődés- szervező mene­dzser hosszan tudná sorolni a hagyományos és alkalmi progra­mokat. ■ Az alpolgármester Hirman Zol­tán: - Kétéves korom óta itt élek. Az őse­im mind ide­valósiak. A gimnáziumi érettségi után vendéglátó üzletvezetőit végeztem. Majd dolgoztam Pes­ten a mélyépítőknél, de a ki­lencvenes évek második felében vissza-, azaz hazajöttem. Az er­dőgazdaságnál helyezkedtem el. A vendéglátással csak 2000-ben kezdtem foglalkozni. Egy presz- szót bériek. Jó esztendeje pedig nyitottam egy mini abc-t. Társas vállalkozás. Két embernek ad munkát. Képviselőnek pedig azért indultam, hogy talán azzal is jobban tudom szolgálni a köz­ség fejlődését. Már második cik­lus óta alpolgármester vagyok. Magánemberként is szívesen se­gítek - anyagilag is - ott, ahol tu­dok. Létrehoztuk a kunbaracsi labdarúgó baráti kört. A falu rendezvényein is mindig ott va­gyunk. Ahová lehet, a három gyerekünket is visszük. Mi sze­retünk itt élni. ■ A polgárőr Szabó István:- A dédszü- leim is itt él­tek. Ide szü­lettem. Mező- gazdasági munkával foglalkozom. Termesztek gabonát, ku­koricát, lucernát. Jószág is van szépen. A gyerekeink már nem ebben látják a jövőt. Egyik kö­zépiskolás, a másik főiskolás. Én meg benne vagyok minden­ben. Tizenhárom éve létrehoz­tuk a polgárőrséget. Sűrűn por- tyázunk a saját kocsinkkal. Jó kapcsolatunk van a kecskeméti és a lajosmizsei rendőrséggel. Régen tanácstag voltam, most meg képviselő. Gyakorlatilag jó negyedszázada veszek részt a közéletben. A Kunbaracs Köz­ségért Alapítvány elnöki tisztét is betöltőm. Aztán a Baracs- Bene - földtulajdonosi alapon működő - Vadásztársaság 35 tagjába én is beletartozom. A terület 7800 hektár. Hát van mit etetni. Egyébként nincs mit szégyenkeznünk a vadkár te­kintetében sem. ■ A nyugdíjas Hirman Lász­ló: - Már az őseim is baracsiak vol­tak. Én tizen­hat évesen fel­kerültem Pest­re. Az akkori közlekedési vállalatnál elő­ször kalauzoskodtam, majd vil­lamos- és trolivezető voltam, a földgépnél pedig művezető. Azután csak itthon raktam fész­ket: 1977-ben építettem, s ami­kor nyugdíjba mentem, 1996- ban végleg hazajöttem. Nagyon meguntuk a tömeget, a forgal­mat. Közben felnőtt a négy gye­rekünk. Én most amolyan min­denes vagyok. Elvállaltam a sportpálya gondnokságát is. Nyáron locsolom a füvet, most meg éppen kiteregettem a sok mezt. De ha az önkormányzat­nál kell valamit segíteni, ott is ott vagyok. Ha baj van az óvodánál, szólnak, s odasietek és megjaví­tom amit kell. A polgárőrségnek is tagja vagyok, Ki ér itt rá nyug­díjas lenni? Én amíg fizikailag úgy érzem magam, mindent megteszek a falumért. _______■ A vállalkozó Németh Nor­bert: - Ide születtem, s itt telepedtem le. A kislá­nyunk nyolc­éves, a helyi iskolába jár. Családi vállal­kozást hoz­tam létre. Közúti árufuvarozás­sal foglalkozom. Három kocsim van. Tíz főt - legtöbbjük helybé­li - tudok alkalmazni. Az erdé­szetnek bérmunkát végzünk. Egyébként gyönyörű a falu kül­területe. Kissé behatárolja a munkát, hogy nagy a természet- védelmi terület. Két éve, hogy a focicsapat újabb lendületet vett. Komolyan csináljuk. A csapat kapitánya lettem. A megye Ill- ban vagyunk. Elég jól szerepe­lünk. Persze a bajnokság meg­nyerésére törekszünk. Tizenha­tan vagyunk. Az edző Máté László, s ő a sportkör elnöke is. Idevalósi fiú, csak nemrégen el­költözött Nagykőrösre, de azért hazajár. Mi a családdal biztosan maradunk. Szép ez a falu. Ide­köt bennünket minden: a mun- kahely, a család. ___________■ A köztisztviselő Németh Já- nosné: - Több mint három évtizede va­gyok köztiszt­viselő. Admi­nisztrátorként kezdtem a községházán, majd végigjár­tam a ranglétrát, mire gazdálko­dási főmunkatárs lettem. Vagyis egyszemélyes gazdasági vezető­ként dolgozom a polgármesteri hivatalban. Baracsra születtem, de akkoron még Tatárszent- györgyhöz tartozott a falu. Kö­zépiskolába Kecskemétre jár­tam. A szakképesítéseim pedig munka mellett szereztem. Isme­rek mindenkit a faluban. Nagyon szeretem a munkám, amely ne­héz, felelősségteljes. De én min­denkivel szót értek. Hasonlóan kell gazdálkodni, mint otthon: nagyon megfontoltan, spóroló­san, szigorúan és következete­sen. Természetesen az intézmé­nyek alapvető kiadásait mindig figyelembe kell vennem éppúgy, mint a számviteli törvényt. Szép munka ez, de már közel vagyok a nyugdíjkorhatárhoz. _______■

Next

/
Oldalképek
Tartalom