Petőfi Népe, 2003. december (58. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-16 / 292. szám

Ka{ocsa és környéke 2003. December 16., kedd Szerkeszti: Páncsics Hajnalka Felújítják az óvodát Dusnok A legkisebb dusnokiak kényel­mét szolgálja a település óvodájá­nak felújítása. Palotai Péter pol­gármester elmondta: több mint 7 millió forintba kerül a körülbelül 20 éves épület rekonstrukciója. Ebből az összegből 5 millió forin­tot pályázaton nyert a település a területfejlesztési tanácstól. Az óvoda épületén kivitelezési prob­lémákat kell most orvosolni. Hi­szen a nyitott teraszoknál konst­rukciós hiba miatt beázik a fal, szükségessé vált a tető felújítása is. Ezen túl az egyébként korsze­rű óvodának nyitott medencéje is van. Sajnos az évek során ez tönkrement, az utóbbi eszten­dőkben nem is használják. En­nek felújítását is tervbe vették a település vezetői. Az önkor­mányzat a munkák elvégzésével helyi vállalkozót bízott meg.- Egyébként az egész esztendő a karbantartás, felújítás jegyében telt Dusnokon. Felújítottuk a Ha­jós felé vezető úton a hidat, rava­talozót építettünk, a helybeliek kényelmét szem előtt tartva bankjegy-kiadó automatát telepí­tettünk a faluba - mondta el la- punknak a polgármester. ■ Gyakori a vaklárma Tűzoltósági Ma délután számol be a kalocsai képviselő-testület előtt egész éves munkájukról Kunsági Ferenc al­ezredes, városi tűzoltóparancs­nok. írásos anyagából kiderült, hogy egyre növekvő problémát jelent a tűzoltóknak a téves jelzé­sek, vaklármák egyre növekvő száma. Ebben az évben 35 eset­ben találkoztak a kalocsai tűzol­tók ilyen bejelentéssel. Az eszten­dő jelentősebb tűzoltósági esetei­ről is említést tesz Kunsági alezre­des. Az 52-es főútvonalon felbo­rult egy veszélyes anyagot szállító kamion. A tűzoltók elsődleges feladata volt a környezeti károk enyhítése, a nagy jelentőségű ve­szélyhelyzet kialakulásának meg­akadályozása. A felszerelés igen szerény a komolyabb beavatko­záshoz, hiszen mindössze 2 gáz­védő ruha áll a tűzoltók rendelke­zésére, mentesítő felszerelés pe­dig egyáltalán nincs. A beszámo­lóból az is kiderül, hogy a kalo­csai tűzoltóság jól gazdálkodott a költségvetés kerettel. Nem volt, (és idén már nem is várható) fi- nanszirozási probléma. _______■ J ÓTÉKONYSÁGI KONCERT. A hétvégén Homokmégyen, a helyi művelődési házban tartottak jótékonysági koncertet, hagyományte­remtő céllal. A homokmégyi hátrányos helyzetű, sérült gyermekek megsegítésére szervezték. A koncert előadói a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészet Oktatási Intézmény növendékei és tanárai vol­tak. A vendégeket a művelődési ház vezetője, Balogh Csaba Zoltán ésFilus Mónika (felvételünkön) köszöntötte. fotó, p. h. Korona Rádió Műsora Állandó műsorelemek: 6.00 Korona Regge­li - 6.30 Hírek - 6.50 Ébresztés - 7.00 Koro­na Krónika 7.15 Horoszkóp. Nap Slágere - 7.30 Hirek - 7.40 Lapszemle - 8.00 Hírek - 8.40 Esemény Naptár - 9.00 Célegyenesben- 9.30 Nap Híre - riportok - 9.45 Játék; „Igaz-Hamis" -10.00 Közérdekű informáci­ók- 10.05 Kívánságműsor - 10.45 Menüett- 11.00 Napközben - 12.00 Hírek, időjárás, utinform - 12.30 Csendes Pihenő - 13.00 Korona Krónika - 13.30 Játék 14.00 Sport Hírek -15.00 Délután - 16.00 Hírek, időjá­rás, utinform - 16.10 ídőcsatoma - 17.00 Közérdekű információk - 17.30 Nap Híre - 18.00 Hírek, időjárás, utinform - 18.05 SMS Party -19.00 Hírek, sport Hétfő: 19.05 Ak­kord, Kedd: 19.05 Társalgó, Szerda: 19.05 Európa.hu, Csütörtök: 19.05 Rock&RoU Múzeum, Péntek: 19.05 Kul-Túra - 20.00 Társalgó - 22.00 Anti Disco Classic, Szom­bat: 7.00 -11.00 Nassoló / benne óránként hírek, időjárás, utinform / 7.15 Református negyedóra - 7.50 Ébresztés - 8.10 Esemény- naptár - 8.30 Horoszkóp - 9.15 Játék / Gü­gyögő - 16.00 Korona Top 20 - 18.00 SMS Party - 20.00 Menetrend Vasárnap: 7.15 Ka­tolikus negyedóra - 7.30 Ébresztések - 9.00 Magyar óra - 10.05 Turmix - 11.05 Aura - 15.00 Elérhetőségek: Kívánság műsor Koro­na Rádió Kalocsa Szt. István u. 34. / Tel.: 78 / 467 - 174 / e-mail; korona @mail. exter- net.hu / www.koronaradio.hu _______■ [ IKONOK. Kalocsáp, a művelődési központ kisgalériájában nyílt kiállítás a napokban,! [Ikonok címmel. A Szent Lukács Ikonfestő Iskola tagjainak munkáiból rendezett tárla- j ltot Jószai Sándor képzőművész, ikonfestő nyitotta meg. Közreműködött - a felvételen| |is látható - Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola és Gimnázium felnőtt kórusa.l Városon belüli kábeldíj -eltérés? Egy héttel ezelőtt már beszámoltunk a helyi kábelszolgáltató drasztikus áremeléséről. Idő­közben kiderült, a FiberNet más-más áron szolgáltat a lakótelepeken és a családi házas városrészekben január 1-től. Kábeltelevízió / Kalocsa___ M egdöbbentő leveleket vehettek kézbe az érseki városban, a Széchenyi és a Zrínyi lakótelepen élő családok. Első körben arról tájékoztatta előfize­tőit a cég, hogy január 1-től áremelést hajt végre. Ezen már szinte meg sem lepődik a FiberNet ügyfele. Az emelés mértéke viszont megdöbben­tő. Hiszen az eddigi 1980 forinttal szemben 2899 forintért nézhetik a családi csomag műsorait az előfizetők. Ám az igazi hidegzuhany a következő tájékoztató levél kézhezvétele után érte a lakóte­lepen élőket. Hálózat-korszerűsítésre, bővítésre hivatkozva, a cég az eddigi két csomagból hár­mat csinált. Betette és kivette az adásokat. Az in­formációs csomag árában nincs eltérés a lakóte­A FiberNet Rt. tájékoztató levéléből így az derült ki, hogy Kalocsán belül lesznek eltéré­sek lakóhelytől függően a programcsomagok árai között. Azaz a lakótelepeken élők töb­bet fizetnek majd, egy egyelőre használhatatlan lehetőségért (internet), mint a város egyéb részein lakó előfizetők. De ne örüljenek azok se, akik most kimaradnak a szín­vonal növeléssel indokolt áremelésből, hiszen a szolgáltató tervezi a fennmaradó há­lózatrendszerének korszerűsítését, amire várhatóan a jövő évben kerülhet sori Azt is meg kell említeni, hogy Kalocsa kábeltelevíziós helyzete egyedi a térségben. Hiszen a helyi polgárok hozták létre, majd korszerűsítés reményében, jelképes összegért adták át az önkormányzatnak saját rendszerüket A testület pedig három évvel ezelőtt úgy dön­tött: értékesíti a kábeitévé-vagyont. Az akkor kötött szerződés részletei a mai napig nem nyilvánosak. A kalocsaiakon már csak egy konkurens cég megjelenése segíthet vagy egyéb lehetőség híján az egyéni parabola antenna felszerelése. Mert néhány hét múlva a lakótelepen élőknek nem csak igény, vagy megszokás, hanem pénztárcát érintő kér­dés lesz a televíziózás, mint szórakozási forma. lepi és a családiházas előfizetők között. Az alap­csomagból viszont kivették a rajzfilm- és az is­meretterjesztő csatornákat. Benne maradt a sok család által kevéssé kedvelt Fox Kids, bekerült a filmeket sugárzó AXN, és bővítésként a Discovery Channel. A csomag árát pedig 2599 fo­rintban határozta meg a szolgáltató. A minden csatorna (összesen 37) vételére alkalmas családi csomag a lakótelepen 3599 forint lesz januártól. Tehát, aki továbbra is nézni akarja a városrész­ben már megszokott (Minimax, Cartoon Network, Spektrum Tv, Filmmúzeum, National Geographic) műsorokat, 700 forinttal fizet többet havonta. Míg a családi házas városrészekben a hellyel-közzel azonos adás ugyanennyivel ol­csóbb. A lakótelepeken élőknek viszont - a rend­szer korszerűsítése nyomán - majd valamikor (egyelőre meghatározatlan időponttól) internet igénybevételére is lehetőségük lesz. Azt persze külön előfizetési díjért adja majd a szolgáltató. Az összegről nem tudtak tájékoztatást adni a he­lyi információs irodában, csak annyit tudtunk meg, azonos lesz a kecskeméti és a bajai internet előfizetési díjjal. Ám a konkrét árat egy­előre még nem ismerik Kalo­csán. Ezen kívül, a megújult ter­mék (szolgáltatás) igénybevé­telére december 31-ig új előfi­zetési szerződést kell kötniük az ügyfeleknek, melyet a helyi ügyfélszolgálati irodában te­hetnek meg. Aki nem köt új szerződést, az január 1. után nem veheti igénybe a szolgál­tatást. _________ PÄNCSICS HAJNALKA S zabad petárdákat durrogtatni Szilveszter A korábbi jogszabályok általános tilalmával szemben ettől az évtől Szilveszterkor használhatók a pe­tárdák, illetve egyéb pirotechni­kai eszközök. Persze vannak kor­látozások. A kalocsai rendőrkapi­tányság által szerkesztőségünk­höz eljuttatott jogszabályok sze­rint időlegesen lehet megvásárol­ni a II. pirotechnikai osztályba tartozó eszközöket. Ide tartoznak a római gyertyák, tűzforgók, vul­kánok, vezetőpálcás rakéták, pe­tárdák és szikraszökőkatak is. Ezeket december 28-31-e között nagykorú személyek vásárolhat­ják meg. Engedélyezett a kis tűzi­játék termékek felhasználása is. Méghozzá december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig durrog- hatnak a petárdák. A törvény sze­rint 14. életévét betöltött személy vásárolhatja, és a használati uta­sításban foglaltak szerint felhasz­nálhatja ezeket a termékeket, kü­lön engedély nélkül. A 14 éven aluliak pedig nagykorú személy felügyelete mellett használhatják a játékos pirotechnikai terméke­ket. A kedvezményes időszakon kívül a jövőben sem szabad pe- tárdázni. A rendőrség köteles in­tézkedni a törvényt megszegők­kel szemben. Akár 50 ezer forint pénzbírságot is kell fizetni a rend­bontónak, azon túl, hogy elko­bozzák a pirotechnikai termékét. A forgalmazást is szabályozták, így nem értékesíthetőek a termé­kek postai úton, vagy csomagkül­dő szolgálat útján. A petárdák használatakor pedig nem szabad ember, vagy állalt testi épségét, il­letve vagyont, környezetet veszé­lyeztetni. __________Hírek__________ A DVENTI SOROZAT. A kalo­csai sétálóutcában hagyomány­teremtő ünnepségsorozat kez­dődik szerdán. A karácsonyt megelőző utolsó héten kézmű­ves vásárra várják az érdeklődő­ket. Ezen túl, a város oktatási intézményeinek bevonásával minden nap kulturális műsorral szórakoztatják a közönséget. Pénteken fél 4-kor kerül sor a közös karácsonyfa-díszítésre, esetleg hóember építésre. Jövő kedden pedig a városi vöröske­reszt szervezetének műsorával fejeződik be az adventi vásár. ULTICSATA. A hétvégén félide­jéhez érkezett a Kalocsai Ultibajnokság. A 6. forduló a következőképpen alakult: 1. Pirisi János (12 pont), 2. Boldi (11), 3. Csorba Csaba (10), 4. Márton Zsolt (9), 5 Vörös Ist­ván (9). A kártyások közül az első kilenc helyezett vehet részt a bajnokság végső játékrészé­ben. Jelenleg a következő ulti­sok esélyesek a végjátékra: 1. Csorba Csaba (58 pont), 2. Piukovics József (56), 3. Pirisi János (55). 4. dr. Balás László (53), 5. Megyei Béla (52), 6. Kokó (52), 7. Romsics Károly (52), 8. Vörös István (51), 9. Márton Zsolt (49). HARMADIK GYERTYA. A ka­locsai Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola szervezésében hol­nap már a harmadik gyertyát gyújtják meg az adventi koszo­rún. Az intézmény szervezésé­ben a főszékesegyházban kerül sor a Karácsonyi koncert kere­tében a harmadik adventi láng fellobbantására. Csütörtökön 4 órakor pedig az intézmény Aszúik téri épületében a nyug­díjasok találkozójára kerül sor. KÖZMEGHALLGATÁS. Dusnokon a művelődési ház­ban pénteken 17 órától köz­meghallgatást tartanak. Palotai Péter polgármester arról tájé­koztatta lapunkat, hogy az ér­deklődők beszámolót hallhat­nak meg az idei önkormányzati munkáról, illetve a jövőre vo­natkozó tervekről. Ezen kívül ekkor kerül sor a Dusnok köz­ségért díjak átadására, és a köz­meghallgatáson kérdéseiket is feltehetik a dusnokiak. ELFOGOTT BETÖRŐK. Az el­múlt hetekben rendszeresen fosztogatták ismeretlen szemé­lyek a Dunapataj-Szelidi üdülő­ket. Szombaton ismét hétvégi ház betörésekről kaptak hírt a dunapataji KMB-s csoport tag­jai. Azonnal megkezdték a nyo­mozás a tettesek kilétének fel­derítésére. Az eredményesség érdekében még nyomkövető kutyát is bevetettek. Meg is ta­lálták az elkövetőket, akiket előállítottak a kalocsai rendőr- kapitányságon. A betörésekből származó tárgyak egy része szintén előkerült. A rendőrök keresik a betöréssorozattal kap­csolatban a sértetteket is. \mm AJÁNDÉK. A hajósi Haynald Gyermekotthon roma származású gyermekeit ajándékozta meg a napokban a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat. Mikulás-nap alkalmából vehették át az apróságok az ajándékokat - tájékoztatta lapunkat Marosvári Lajos, az intézmény igaz­gatója, aki ezúton is köszöni a gyermekek nevében a csomagokat. Kalocsa Város Televízió műsora KEDD: 6.00 hétfői adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.30 Kegyhelyek Ma­gyarországon - dokumentumfilm, 18.00 Bibliaórák (a KTV vallási műso­ra), 18.45 Népek táncai, 18.55 Manók meséi, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Európa falu (a vidék magazinja), 20.00 Kalocsai Híradó, 20.30 Gazdasá­gi magazin, 21.00 Okavango, a vadon szíve 12. rész. SZERDA: 6.00 keddi adás ismétlé­se, 9.00 Képújság, 18.00 Európa falu (a vidék magazinja), 18.30 Mesterem­berek (a kalocsai iparosok műsora), 19.00 Mindennapjaink (a kalocsai ak­tualitások magazinja), 19.30 A rászo­rultakért Homokmégyen, 20.00 Ter­mészetfilm, 20.30 Akarj élni!, 21.00 Tűzvirágok-japán filmdráma. CSÜTÖRTÖK: 6.00 szerdai adás is­métlése, 9.00 Képújság, 17.30 Hon­védségi magazin, 18.00 Favorit (a KTV életmód-magazinja), 18.30 Agrárma­gazin (a kalocsai és környékbeli gaz­dálkodók műsora), 19.00 A városhá­záról jelentjük, 19.30 Környezetünk Kalocsán (a KTV környezetvédelmi magazinja), 20.00 Természetfilm, 20.30 Honvédségi magazin, 21.00 Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny. PÉNTEK: 6.00 csütörtöki adás is­métlése, 9.00 Képújság, 17.30 A Bala- ton-felvidéki Nemzeti Park - doku­mentumfilm, 18.00 Kultúra-vallás­oktatás Kalocsán (a KTV kulturális magazinja), 18.30 Sípszó után (a KTV sportmagazinja), 19.00 Kalocsai Hír­adó, 19.30 Európa falu (a vidék maga­zinja), 20.00 Kalocsai Híradó, 20.30 Virágzó Magyarország, 21.00 A szere­tet ereje - amerikai filmdráma. SZOM­BAT: 9.00 Vásárlási műsorablak, 9.30 A Notre Dame-i toronyőr - rajzfilm, 10.30 Zenei magazin, 11.00 Egészség­magazin, 11.30 Fradi TV, 12.00 Képúj­ság, 14.30 keddi műsorok ismétlése, 17.30 Bakonyszücsi csodák - doku­mentumfilm, 18.00 szerdai kalocsai ismétlése, 20.00 Természetfilm, 20.30 Autós magazin, 21.00 Okavango, a va­don szíve 12. rész. VASÁRNAP: 9.00 Vásárlási műsor- ablak, 9.30 Gulliver utazásai - rajz­film, 10.30 Életmód-magazin, 11.00 Autós magazin, 11.30 Fokváros - do­kumentumfilm, 12.00 Képújság, 15.30 csütörtöki műsorok ismétlése, 10.30 Az alternatív gyógymódok ma­gazinja, 18.00 pénteki műsorok ismét­lése, 20.30 Virágzó Magyarország: Kő­szeg, 21.00 Egy bátor ember - ameri­kai film.

Next

/
Oldalképek
Tartalom