Petőfi Népe, 2003. november (58. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-28 / 277. szám
4. oldal - Petőfi Népe ME GYEI KÖRKÉP - VÉL EMÉNYEK 2003. November 28., péntek Ekkor kezdődnek az első problémák. Az elmúlt hetek rendszeres te- lepülés-látogatásai alkalmával bepillantást nyertem a falvakat sújtó szemetes gondokba. Hiszen a kistelepüléseken eddig a lakók zsákba gyűjtögették azt a szemetet, amit már végképp nem tudtak sehogy sem hasznosítani. Most kukát (szaknyelven hulladékgyűjtő edényt) vettek, vagy kaptak. A szemétszállítási díj a csillagos egekig emelkedett az eddig fizetett összeghez képest, és a kukának is helyet kellett csinálni. Ezen túl, ugye vigyázni kell a családi tulajdonba került új edényre. Nehogy valaki megrongálja, esetleg ellopja. A városokban élőknek biztosan más jut eszükbe a szemétügyekkel kapcsolatosan. Kalocsán például automatikusan beugrik a konténer környékét is beborító háztartási hulladék képe. Persze, itt is a lakóknak van problémájuk. Amikor a másik ember - aki megélhetését biztosítja a mi kidobásra szánt szemetünkből - széthajigálja a konténer tartalmát, lehet háborogni. Ha a lakó szemfüles, akár felelőségre is vonhatja a szeméthalom alkotóját tettéért. De az már ugye nem biztos, hogy ezzel eredményt ér el, és a bősz kukabúvár rendet teremt maga után. És máris elértünk vesszőparipámhoz, a kalocsai kóbor ebekhez. Félreértés ne essék, nem az állatokkal van bajom, hanem a gazdákkal, vagy éppen az utóbbiak hiányával. Mert a fent leírt búvár aktív közreműködésével pillanatok alatt terített asztallá változik a szemétgyűjtő környéke. Az ebek pedig széttépik, hordják a hulladékot, míg kihabzsolják a számukra még ehető maradékokat. Ha letúrunk a kuka aljára, lehet hogy kiderül, nem is a szemét, hanem az ember a probléma oka? Festmények • Grafikák • Műtárgyak Év végi festményvásár ünnepi kínálattal a Mártonfi Galériában. Egyedi grafikák 5.000 Ft-tól Olajfestmények már 12.000 Ft-tól kaphatók. Az ember az ok és a megoldás Centrál Passage Uzletház Kecskemét, Dobó krt. 8.1. emelet DUFh készlet erejeig Homlokzati és belső nyílászárók akciós áron, a DUFA KFT. telephelyén 2003. november 26-tól december 2-ig, naponta 8 órától 14 óráig. A tisztaságot és a kukát is féltik Tudom én, hogy a szeméttel csak a baj van, ami már a termékek csomagolásánál kezdődik. Mert ugye, a fogyasztói társadalom egyik alappillére a csinos csomagolás. Nekünk, fogyasztóknak pedig legfeljebb szép lehet egy-egy ajándékos dobozka. De nyűg a nagy karton, amibe a háztartási munkák elősegítésére éppen beszerzett műszaki cikket teszik. Feleslegessé válik a tejet körülvevő zacskó, a vajat rejtő műanyag csésze, az eredetileg üdítővel töltött flakon. És ezt a felesleget annak rendje szerint kidobjuk. Nézőpont Pdncsics Hajnalka Halálra gázolták a kerékpárost ■ ______Kecskemét A rendőrség szerint túl gyorsan hajtott az az autós, aki elgázolt egy kerékpárost szerdán este Hetényegyháza közelében. A baleset a Hetényegyházát Kecskeméttel összekötő úton történt. Egy kecskeméti férfi Fordjával haladt Kecskemét felé, és elütötte a biciklist. A 48 éves hetényi férfi - mire a mentők a helyszínre értek - belehalt súlyos sérüléseibe. A rendőrségi szakértő vizsgálata szerint az autós nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezette járművét. objektív Kecskemét, István kir. krt. 24. 76/414-7901119-es mellék GALÉRIA A BÚTORSZALONBAN. Kecskeméti kézjegyek címmel tegnap kiállítás nyílt Kecskeméten a Quattro Mobili Bútorszalon és Galériában. A helyi művészek alkotásait Túrái G. Kamill esztéta mutatta be a vendégeknek. A tárlat december 25-ig látható a Rákóczi út 13/a-c alatt. ▲ LGT TÁNCKÉPEK. A Magyar Állami Operaház és a Madách Színház táncművészei a patinás együttes számaira komponálták táncaikat. A kamarabalett rendhagyó előadását a közönség vastapssal jutalmazta. ______ fotó: banczik Róbert 1 5 millió km 10 év alatt Egy évtizede alakult meg lapunk saját terjesztő hálózata Lapkiadás Sikertörténetnek is nevezhetnénk lapcsaládunk terjesztő hálózatának megalakulása óta eltelt 10 évét. 1994-ben a korábbi szolgáltatáshoz képest egy teljesen újszerű terjesztéssel rukkoltunk elő: az újságot minden előfizetőnknek a kora reggeli órában kézbesítettük. Az elmúlt egy évtized tapasztalatairól Juhász Attila terjesztési vezetővel beszélgettünk.- Hogyan jellemezné az elmúlt évek munkáját?- A legnagyobb értéknek azt tartom, hogy az évek alatt a sok bizonytalanság ellenére is stabil a hálózat, folyamatos fejlődés jellemzi munkánkat. Kezdetben csak egyetlen lapból, a Petőfi Népe kézbesítéséből állt a munkánk. A lapcsalád növekedésével ma már négy saját lapot - Petőfi Népe, Grátisz, PN Vasárnap Reggel, Tempó - jutattunk el az előfizetőkhöz, továbbá munkánk részét képezi az Axel Springer Kiadó heti és havi lapjainak, ületve a HVG kivitele is. Sikerünkhöz nagyban hozzájárult az, hogy 1994-ben egy teljesen új szemlélettel kezdtük meg munkánkat. Vállaltuk, hogy az előfizetők a kora reggeli órákban kézhez kapják a lapot. Ehhez a mai napig tartjuk magunkat, szinte már mindenki ‘természetesnek veszi, hogy reggel 6-kor vagy 7-kor a kávézásnál kézbe veheti a friss napilapot. Igaz előfordult olyan eset is, hogy kritika érte a kézbesítőnket amiért korán vitte ki a lapot. Az előfizető ugyanis még aludt volna, kumennyivel változik a Petőfi Népe ám?- Minimális lesz az áremelés mértéke. A árusított példányokat 79 forintért kínáljuk, míg januártól az előfizetési díj havonta 1.570 forint.- Vannak kedvező hírei is?- Talán kezdjük azzal, hogy a decemberben kézbesítőink mindenkit felkeresnek, s az előfizetői számla mellé ajándékot adnak. Mint ahogy azt már régi kedves előfizetőink megszokhatták még az ünnepek előtt megkapják a Petőfi Népe Kalendáriumot és egy ingyenes Tempó hirdetési szelvényt. Ezzel még nem zárult le a meglepetések sora. Mindig is nagyra értékeltük hűséges előfizetőink elkötelezettségét lapjaink iránt, s részükről is jogos elvárásaiknak megfelelően a hosszabb időtartamra előfizetőknek most kedvezményeket nyújtunk. Aki legalább 3 hónapra előfizet, annak havi 20 forinttal kell majd kevesebbet fizetnie. Érdemes azonban az éves előfizetést választani, hiszen akkor decemberben ajándékba adunk egy friss Lakáskultúra magazint. Az átutalással fizetőket pedig szintén jövő év végén egy Kiskegyed Konyhája és egy Autómotor lappal lepjük meg.- Hogyan tovább? Milyen nagy tervekkel vágnak bele a 2004-es esztendőbe?- A Petőfi Népe Vasárnap Reggel vasárnapi kézbesítését idén megkezdtük, szeretnénk ha a jövő év folyamán a megye legtöbb településén gondtalanul és pontosan tudnánk majd terjeszteni a Vasárnapi Petőfi Népét a hét hete- dik napján is. _____________sj. J uhász Attila tyája pedig kissé hangosabban fogadta munkatársunkat.- Hány főből áll a csapat?- Jelenleg mintegy 300 embernek biztosítunk rendszeres jövedelmet. Örömmel mondhatom el, hogy ma 35 olyan törzsterjesztőnk van, aki a kezdeti stábban is benne volt. Rengeteg munka áll mögöttünk. Érdekesség például, hogy az újságok egy nap alatt átlagosan 5.000 km-t tesznek meg, így 10 év alatt több mint 15 millióra emelkedett már a megtett km- ek száma. De nemcsak a törzsdolgozóinkra vagyunk büszkék, hanem hűséges olvasóinkra is, akik már évek, évtizedek óta kitartanak a lapcsaládunk mellett. Közöttük decemberben sok-sok ajándékot sorsolunk ki. (Erről bővebben jövő héten adunk számot egy újabb interjú keretében.)- Mi várható jövőre? Azon már senki sem lepődik meg, hogy áremelés lesz, hiszen a piac valamennyi szegmensében így van ez. De lehet pontosan tudni azt, hogy Hulladékkupacok a kukák körül A szeméttárolókat drótkerítéssel kellene körbevenni Kalocsán, elsősorban a lakótelepen nagy gond a háztartási hulladék gyűjtése, tárolása. Bár az eddigi rendszer átalakul a közeljövőben, ez további problémákat vet fel. Hulladékgyűjtés Szinte mindennapos látvány Kalocsán, a lakótelepi városrészekben a hulladékgyűjtő konténereket körülvevő szemét. Feltehetően nem az ott élők, a konténereket rendeltetésszerűen használók terítik be hulladékkal a környéket. Inkább azok az emberek, akik megélhetési nehézségek miatt kénytelenek áttúrni a másik szemetét. K!éL resik a napi betevőt, kidobott ételmaradékot, ruhaneműt. Regény Gábor, a városi kommunális intézmény igazgatója elmondta, hogy a tárolók környékének rendben tartása, a szétszórt hulladék összegyűjtése az edény használójának, vagyis az ott élő lakók feladata.- Az új törvények szerint nem is lehet közterületen konténer, ezért a teljes Széchenyi-lakótelep- re megvásárolta már az intézmény a 240 literes hulladékgyűjtő edényeket. Ezeket zárt helyen kellene majd tartaniuk a használóknak, ami további problémákat vet fel. Hiszen nem minden lépcsőházban van erre a célra kialakított helyiség, illetve az egyébként zárt lépcsőházak elé ki kell(ene) tenni a szemét összegyűjtési napokon a kukákat. Gondok lesznek az új rendszer bevezetése körül, de megoldást kell találni, mert uniós előírásról van szó. Az egyik lehetséges, köztes megoldást kínáló, általunk bemutatott minta, 'hogyfémhálós kerítéssel kell körbevenni a kuká- ' kát. A Széchenyi-lakótelep Kossuth utcához közeli területén már kialakítottunk egy ilyen tárolási lehetőséget bemutató hulladékgyűjtő helyet, így megelőzhető a szemét szétszórása - mondta az igazgató. PÁNCSICS HAJNALKA Lejár a határidő ______Mezőgazdaság______ A z FVM felhívja a mezőgazdasági termelők figyelmét arra, hogy a 2003. évi fagykár és aszálykár végleges elszámolásának határideje november 30-án lejár. Tekintettel arra, hogy november 30. vasárnap, az elszámolás december 1-ig nyújtható be. A tárca kéri a gazdálkodókat, vegyék figyelembe, hogy a kárenyhítés csak a végleges elszámolással folyósítható, az előleg ennek hiányában jogosulatlan támogatásnak minősül, ezért azt vissza kell fizetni. Tájékoztatják a gazdálkodókat, hogy az illetékes falugazdászok az igénylések benyújtásához minden segítséget megadnak. _______________oh