Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-16 / 242. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. Október 16., csütörtök Hírek Gyors reagálás Harcképesnek nyilvánították a NATO új típusú alakulatának magját az északi parancsnokság főhadiszállásán, a hollandiai Brunssumban. Az NRF 2006 októberére mintegy 20 ezer katonából áll majd, és egyfajta „válságkommandó” lesz: be­avatkozásokat hajthat végre bárhol a világban. Magyar­­ország egy felderítő századdal vesz részt a NATO Reagáló Erőben, mti Iraki rendezés Változatlan Oroszország állás­pontja Irak kérdésében - erősí­tette meg szerdán Bécsben Igor Ivanov. Az orosz külügyminisz­ter kétnapos bécsi tárgyalásai befejeztével az osztrák külügy­miniszterrel együtt tartott sajtó­­értekezletén cáfolta a The Washington Post című lapnak azt a szerdai hírét, amely szerint Franciaország, Német­ország és Oroszország feladta volna az iraki kérdésben el­foglalt eddigi álláspontját, és már nem ragaszkodna ahhoz, hogy az ENSZ központi szere­pet játsszon Irakban, mti Pozsonyi értékelés Mikulás Dzurinda kormányfő az elmúlt évet a legfontosabb reformok évének és a szlovák külpolitika nemzetközi integrá­cióját beteljesítő évnek nevezte a kabinet megalakulásának év­fordulóján, mondván: ez az esz­tendő „Szlovákiát javarészt bevezette a NATO-ba és az Európai Unióba”, mti Nem jelölteti magát Eduard Sevardnadze grúz elnök (76) nem indul a követ­kező, 2005-ben tartandó elnök­­választáson, szándékában áll azonban javasolni az alkot­mány azon cikkelyének el­törlését, amely megtiltja, hogy ugyanazon személy kettőnél több alkalommal töltse be az államfői tisztséget, mti Utcai tüntetés Mintegy tízezren vettek részt szerdán a bukaresti ^ormány­­palota előtt lezajlott tiltakozó nagygyűlésen, amelyet három nagy romániai szakszervezeti tömörülés szervezett. A tünte­tők a közszolgáltatások díj­szabásainak csökkentését, eny­hébb adózási rendszer megho­nosítását, és 2004-től havi száz eurónak megfelelő lej értékű or­szágos minimálbér bevezetését követelték a kormánytól, mti Pénzmosás gyanúja Bankszámlákat zároltak Svájc­ban a magyarországi bróker­­botránnyal kapcsolatban, és Zürichben pénzmosás gyanújá­val vizsgálatot indítottak a ható­ságok. Az APA osztrák hírügy­nökség emlékeztet arra, hogy a zürichi hatóságok már koráb­ban zárolták Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank egykori vezérigaz­gatójának, valamint Garamszegi Gábornak, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesének a számláit, mti Halálos baleset Az osztrák autópálya-csendőr­­ség feltételezése szerint a sofőr fáradtsága okozhatta a magyar kisbusz balesetét szerdán az ausztriai Melk közelében. A busz szerdán hajnalban bele­rohant egy defekt miatt szabá­lyosan leállított teherautóba az Al-es autópálya Bécs felé tartó szakaszán. A buszban utazók közül 3 személy meghalt, öten súlyosan megsebesültek, egyi­kük állapota életveszélyes, mti AIDS-veszély Nyolcezer fővel nőtt a HIV-fer­­tözöttek száma Ukrajnában az utóbbi hat hónap folyamán. A nyilvántartások szerint jelen­leg 58 544 fertőzött van Ukraj­nában. MTI ■ Harmadikként az űrben Több mint negyven évvel a volt Szovjetunió és az Egyesült Rajtol a Sencsou-5 Államok után egy harmadik ország, Kína is meghódította a vi­lágűrt. Tegnap reggel Jang Li-vej alezredessel a fedélzetén Föld körüli pályára állították a Sencsou-5 űrhajót. Peking A Góbi-sivatagban található Csiucsüan repülőtérről egy Hosz­­szú Menetelés 2F jelű hordozó­­rakéta emelte magasba az űr­hajót. A televízió adását meg­szakítva közölte a hírt a sikeres indításról. Az űrjármű egyetlen utasa tapasztalt vadászpilóta. Tervek szerint tizennégy fordula­tot tesz meg a Föld körül, és lap­zártánk után tér vissza. Oroszország, Japán, az Euró­pai Űrügynökség, valamint amerikai és ausztrál szakértők gratuláltak az embert szállító el­ső kínai űrhajó felbocsátásához. A moszkvai beszámolókban hangsúlyozták, hogy a kínai űr­technika szovjet vívmányokon alapul. A Hosszú Menetelés 2F típusú hordozórakéta a Szojuz rakéta másolata - állítják az oroszok. A japán kormányszóvivő szin­tén gratulált a Sencsou felbocsá­tásához, és igyekezett csillapítani azokat az aggodalmakat, mi­szerint Tokió - amely évtizede­ken át Ázsia vezető űrhatalmá­nak számított - lemaradt a hatal­mas szomszéd ország mögött. Az Európai Űrügynökség szí­vélyes jókívánságait tolmácsolta Pekingnek a „nagy sikerhez”. Kí-Jang Li-vej, az utas fotók: europress/epa na „bizonyította űrtechnológiája megbízhatóságát. Ez a küldetés a szorosabb együttműködés új kor­szakának nyitánya lehet” - jelen­tette ki Jean-Jacques Dordain, az intézmény vezérigazgatója. Aggódás a pápáért Huszonöt éve választották meg tisztségére az egyházfőt Amerikai ideggyógyászok „távdiagnózisa” szerint II. János Pál betegsége előrehaladott szakaszába lépett, ám ez még nem jelent közvetlen életveszélyt. Boston - Vatikán A tünetek egyértelműen a katoli­kus egyházfő állapotának romlá­sára utalnak: merev arckifejezé­séből a szakértők légzési és nye­­lési nehézségekre következtet­nek. Ez akár halálos kimenetelű fertőzéshez vezethet, ám ha „csak” a Parkinson-kór rombolja a szervezetét, akkor a Szentatya még évekig élhet. Beszélni, írni és járni azonban egyre kevésbé tud majd. Kutatók biztosak abban, hogy a betegség kezelésében sikerül haladást elérni, ám a Parkinson-kórban szenvedők a következő tíz évben komoly át­törésre nem számíthatnak. A megrendült egészségű pápa többször kijelentette, hogy halá­láig akarja szolgálni az egyházat, s éppen a napokban várnak rá igen megerőltető programok. Ma a negyedszázados jubileumát ünneplő II. János Pál a püspöki szinódusok nyomán Pastores gregis (A nyáj pásztorai) apostoli buzdítást ír alá ünnepélyesen a bíborosok és a Római Kúria veze­tőinek jelenlétében. Éppen ne­gyed századdal ezelőtt ezen a na­pon, közép-európai idő szerint 17 óra 43 perkor jelentette be a Vati­kánban Pericles Felici bíboros: Habemus Pápám! Tegnap, a szokásos szerdai ál­talános kihallgatásán II. János Pál köszönetét mondott a pápává választásának jubileumára kül­dött jókívánságokért. A katolikus egyházfő csaknem húszezer ember előtt olvasta fel beszédét a Szent Péter téren, ahol számos egyházi vezető is jelen volt. A 83 éves pápa - akit 1978. október 16-án választottak meg e tisztségre - mosolyogva, viszony­lag jó fizikai állapotban jelent meg a hívők előtt. Hangja a be­széd elején gyönge volt, különö­sen a különböző nyelveken el­hangzó üdvözleteket lehetett ne­hezen érteni. A ceremónia végére viszont hangja visszanyerte tisz­taságát és erejét. A szöveg egy ré­szét mások olvasták fel helyette, s csak a beszéd végén vette át ismét a szót a pápa, akárcsak az elmúlt heti audiencián. ■ Újabb öngyilkos merénylet Az Egyesült Államok megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsá­ban az izraeli biztonsági kerítés építését elítélő határozat­­tervezetet. Ez volt a 78. alkalom, hogy Washington megakadá­lyozta egy Izraelt elítélő előterjesztés elfogadását. Gáza - New York A nemzetközi jog értelmében tör­vénytelen a biztonsági kerítés - áll a Szíria által benyújtott határo­zattervezetben, amely követeli az építkezés leállítását. Á dokumen­tum ellenzi továbbá zsidó telepek létrehozását a megszállt területe­ken, valamint földterületek el­kobzását és bekebelezését. Közben a Közel-Keleten, a Gá­­za-övezet és Izrael határán újabb merényletet követtek el. A három gépkocsiból álló amerikai konvojt egy benzinkútnál érte a támadás. A robbantás következtében hár­man meghaltak, holttestük a fel­­ismerhetetlenségig szétroncsoló­dott, egy személy pedig megsebe­sült. Valamennyi áldozat ameri­kai állampolgár volt. A robban­tásról közölt jelentések öngyilkos akcióról számoltak be, az áldoza­tok közé sorolva a merénylőt is. A merénylet helyszínén, egy észak-déli irányú főúton hatal­mas kráter keletkezett. Ez volt az első támadás, amelyet palesztin területen hajtottak végre ameri­kaiak ellen. A támadást a leghatározottab­ban elítélte a teljes palesztin veze­tés: Jasszer Arafat elnök, Ahmed Koréi miniszterelnök és Száeb Erekát palesztin főtárgyaló. Arafat bűncselekménynek nevez­te a támadást, amely békemisszió tagjaként érkezett amerikaiakat ért. (Sajtóinformációk szerint diplomaták mellett dolgozó test­őrök az áldozatok.) Koréi vizsgá­latot helyezett kilátásba. További megdöbbenést keltett, hogy a robbantás helyszínére érkező amerikai diplomáciai megfigyelőket, illetve a merénylet körülményeit vizsgáló szakembe­reket palesztin fiatalok kővel megdobálták. Az amerikaiak ez­után távozni kényszerültek. Az izraeli hadsereg harckocsi­egységei harci helikopterek támo­gatásával az amerikai konvojt ért támadást követően behatoltak a Gáza-övezet északi részébe. A térségbe érkezett néhány harc­kocsi nehézfegyverekből lövöl­dözni kezdett azután, hogy az egyik tank közelében felrobbant egy akna, és megsebesített három katonát. ■ ÁRPÁSI ZOLTÁN Ki nem tudja, mi a tél! Elállták. A gazdák az utat. Most a negyvennégyest, a múlt­kor a harminc-, az ötven-, a hatvanvalahányast. „Ezeknek” mindig bajuk van. Nekik semmi nem elég. Áhogy másoknak sem! A múltkor az orvosok tüntettek, azelőtt a tűzoltók, a pe­dagógusok, a vasutasok és sokan mások. Egyszer mindenki­re sor kerülhet. És akkor megállhat az élet: a fuvarosok nem fuvaroznak, a kereskedők nem kereskednek, a tanárok nem tanítanak, az orvosok nem gyógyítanak, a gazdák nem gaz­dálkodnak, a tűzoltók nem tűzoltanak, a rendőrök nem vigyáznak a rendre, a politikusok nem politizálnak (addig sem marják egymást!) s hogy magunkat se hagyjam ki: az új­_ ságírók nem írnak újságot. És akkor mi van? Semmi. A gazdák - állhatnak egy hétig az utakon - egy peták­kal nem kapnak többet az aszálykár okozta gondok enyhíté­sére. Az orvosok baját - tüntethetnek napokig a minisztérium épülete előtt - nem orvosolják. A lapok áfáját is felnyomják tizenötre, hiába közölnek az újságok oldalas tiltakozó kiált­ványokat. Csak azért is ellenállnak. Forró őszt vár az ellenzék. Tüntetések, útelzárások, munka­­lassítások várhatók, természetesen hajszálnyi eredmény nélkül. A hatalom sáncai mögött ülők nem engednek. Bajban a gazdaság - ezzel szerelnek le mindenféle tiltakozást. A költ­ségvetés szent. Mindenki menjen haza, elégedjen meg a sza­bad véleménynyilvánítás élményével! Örüljön a szabadság mámorító érzésének. Hiú remény, hogy a tiltakozásoknak, tüntetéseknek, út­elzárásoknak bármi hatása legyen. Ahhoz valami keveset meg kellene érteni a lenti panaszokból. Mit is mondott Nyilas Misi(?): „Ki nem tudja, mi a tél, álljon ki a kapufélfájába, s megtudja, mi a tél.” Odafönn tudják, mi a tél? EGYETÉRTEK: 06-90430-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430404 _______________________ÁLLÁSPONT________________________ HANGYÁÉ JÁNOS Piszkos demokrácia Kosz van a rendőrségi fogdában! Már Rejtő is megmondta. Nem a Jenő, az Etibor. Ki is menekítette onnan az ügyészség izibe’. Gondolom, most háromszobásban lakik. A fürdő­szobában zuhanymasszázs, az ebédlőasztalon lazac. Azt mondod, börtönbe vitték? Nemá! Ott raboskodik a zsebe­­sekkel meg az anyósgyilkosokkal? A szocik meg mit dumál­nak bele, mikor, hova viszik? Mér’ nem a főrendőr jajveszé­­kel a belügyérnek, hogy ellopták a gyanúsítottját? A fidesze­­sek meg ne válaszolgassanak a legfőbb ügyész helyett, hogy törvényes volt minden. Ha úgy volt, miért nem szólt oda Polt a Salgónak? Csak ennyit: „A Rejtőt elrejtettem. Pont. Mert én vagyok az erősebi bik kutya.” Sok a duma, de még nem derült ki, hogy az ügyészség elvesz­­tette-e a bizalmát a rendőrséggel szemben, vagy csak megin­gott a hite a rend őreiben. A rabot elvitte, de mi lesz az ügy­gyei? Magához veszi a felelősséggel együtt, vagy csak néha szól bele a dolgok menetébe? Aztán göngyölödik-e a szoci szál? Ha meg marad a bankár a koszos rendőrségi fogdában, most a fideszes elvtársak rágják a körmüket? Tudod, mit? Azt szeretném, ha ezek mind rágnák. Ha tök­mindegy lenne, milyen színű a kormány. Amikor ránk tört a fene nagy demokrácia, a nagyokosok nem győzték hang­súlyozni a hatalmi ágak szétválasztását. Mert elvileg az lenne a demokrácia alapja. Hogy a bírónak ne szóljon oda semmi­lyen elvtárs, a főkapitánynak se üzenjenek a pártszékházból, az ügyészekről nem is beszélve. Azóta más se történik, mint a főpolgárok és a főelvtársak egymás orrát dugják a piszokba: „csaltok, loptok, hazudtok”. Mi pedig lassan már semmit sem hiszünk el. Azt se, ami igaz, azt se, ami nem. Mert nem az a baj, hogy ezek­nek koszos a fogdájuk. Hanem az, hogy piszkos a demok­ráciájuk. EGYETÉRTEK: 06-90430422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0090330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Prodi haladást sürget Brüsszel Az Európai Bizottság elnöke kifogásolta, hogy az EU még mindig nem tesz eleget gaz­daságának erősítéséért. Romano Prodi közölte: elsősor­ban azt várja a ma kezdődő brüsszeli EU-csúcstalálkozótól, hogy az állam- és kormányfők jó­váhagyják gazdasági növekedési kezdeményezését. A soros olasz elnökség által összeállított napirend szerint a másfél napos csúcs egyik vezető témája az európai növekedés új­jáélesztése lesz. A bizottság két hete Európai Növekedési Kezde­ményezés néven terjesztette elő erre vonatkozó részletes prog­ramját. Az utóbbi hónapokban napvilágot látott más kezdemé­nyezésekhez hasonlóan a bizott­sági program is a tudásalapú gaz­daságba és a nagy infrastrukturá­lis hálózatokba történő beruhá­zásokat jelöli meg a növekedés­ösztönzés kulcsterületeként. A kezdeményezés megnevezi azt a 29 kiemelt fontosságúnak tekintett közlekedési beruházást, amelyeket a transzeurópai háló­zatok (TEN) fejlesztésének részeként 2020-ig kellene meg­valósítani, összesen mintegy 220 milliárd eurós költségvetéssel. A beruházások háromnegyedének 2010 előtt kellene befejeződnie - emlékeztetett Prodi. Elismerte, hogy a fontossági sorrend meg­határozása nem könnyű, de arra kérte a tagállamokat, hogy ez egyszer tegyék félre a sajátosan nemzeti vagy önös megfontolá­sokat. Intézkedéseket sürgetett annak érdekében is, hogy növe­kedjenek a kutatásba és fejlesz­tésbe irányuló beruházások.

Next

/
Oldalképek
Tartalom