Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-22 / 247. szám
6. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2003. Október 22., szerda ÜÜHUB « BACS-KiSRUH MEGYEI IDEIGLENES NEMZETI BIZOTTSÁG IIPIN I. fiVFOLTAM, L SZÁM /§ra ß0 fillér 155«. OKTOBER 3t SZE11DA Hasúdnak rendületlenül légy híve óh magyar f 4 Megalakult a Megyei Ideiglenes Nemzeti Bizottság Mészöly Gyula a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Kossuth-díjás igazgatójának megnyitó beszéde Köszöntő A forradalom szépséges táv*«» íme bckön/.öntOU. Testvéreink, fiaink, híls ntunkástársafnk piros térrel megszenteli harcai a zsarnoki önkény ellen drága Budapestünk utcáin, megszületni segítették a tolt, a Szó fegyverével harcoló sajtét. Itt, a harcok után megcsendesedö megyében, Petőfi földjén t§ as új Igéket, k népet felszabadító forradalom Igéit mondják a végre szabad és meg nem kötözött tollal, régebben sokszor dicstelen hallgatásra párán- » csőit írók, újságírók, CJ lapot adunk kezedbe olvasó — a béklyóiból szabadult őszinteség és Igazság lapját. Soha egyetlen szót le nem akarunk írni. mely megrágalmazná drága magyar népünket. Egyetlen hamis, vagy ílpróféta szavalnak sincs heljc hasábjainkon, Az új Idők malmai felőrölték és felőrük, a semmibe szórják a rákoslsta-kiikk parancsszóra leirt, hamis szólamait. A nép Igazságszolgáltatása elsöpörte őket, és Itt szerte ebben a széles megyében friss szelek bontogatják a forradalom Kossutli-cimeres zászlóit. Vívmányaink védelmében, szent szabadságunk védelmében emeljük fel szavunkat és hisszük, hogy megyénk dolgozd népe szivébe fogadja a toll munkásait, akik -»* új hlök, új dalaival« kopogtatnak házaikba és készek népünk szabadsága, függetlensége, szépülő holnapja mellett felszabadult tollal hitet tenni. As Igazi, a magyar valóság fundamentumaira épülő demokratikus szocializmust építő Magyaronftág hétköznapjairól és ünnepelrói, a hsrcok utón otthonaikba, gyáraikba és földjeikre visszatérő munkások és parasztok, a harcos értelmiség Jelenéről, jövőjéről, gondjairól és örömeiről írunk ezután. «Petőfi Népe« első hasábjai köszöntsétek forró szeretet lel • forradalmi lángban megedződ@U ifjúságunkat, az árulók hadat a Rákost— Ger#—Farkas-klikk ellen komoran felsorakozó budapesti munkásokat, a hős katonákat és mindazokat. akik velünk voltak a hare óráiban. Az 0 nevükben emeljük magasra a* új Magyar Sajtó zászlóit. A «Petőfi Népe« szerkesztőségének munkástanácsa I {»wHmmo'MooewonUHtoóo« Mészöly Oyula, a Hazafias Népfront megyei elnöke az alábbi megnyitóbeszédet mondotta: A magyar nép nemzeti érdekelt semmibevevő rendszer hozz. szú éveken keresztül gúzsba kötötte, megbénította nemzetünk szellemi és gazdasági erejét. A népünk politikai és gazdasági érdekeit semmibevevő vezetés arra kényszerltette elnyomott népünket, hogy tüntetéssel, majd egyes vezetőknek a múlthoz való csökönyös ragaszkodása miatt, fegyveres harc útján, vére hőhatásával vívja ki szabadságát. Népünk — híven történelmi elhivatottságához — hősiesen vívja harcát. Ennek a harcnak eredményei már most mutatkoznak. Tagjai: Serényi Lajos, kecskeméti egyéni gazdálkodó. Bognár Károly, a Szőlészeti Intézet tudományos kutatója. Borszéki Lajos parasztfiatal, DISZ megyei vezető, Dncsó József, MDP„ megyei 1, titkár. Dullos Ferenc, a Megyei Tanács elnöke. Farkas lászló munkásfiatal, DISZ megyei vezető. , Hajósi János egyéni ’ gazdálkodó. Madarász László, « Társadalmi és Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei titkára. 1. Az Ideiglenes Nemzeti Bizottság a népi hatalom szerve, melynek alá van rendelve a területén lévő valamennyi 61* lamlgazgalésl, gazdasági szerv és a Nemzetőrség. 2. Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság felhívja a Járásokat, községeket és városokat, hogy alakítsanak 10—15 főből élló Ideiglenes Nemzeti Bizottságot, melyek hasonlóképpen a néphatalom helyi szervei, rendelkeznek az állami és gazdasági Igazgatás és a Nemzetőrség szerveivel, .s alá vannak rendelve a Megyei Ideiglenes Nem2etl Bizottságnak. A járási, városi és községi nemzeti bizottságok kötelesek elfogadni a törvényesség betartása, a Jog, a rend biztosítás, az épitőmunka egységes vezetése céljából a nemzeti kormány és az. Ideiglenes Megvet Nemzeti Bizottság határozatait és utasításait. 3. Az. Ideiglenes Megyei Nemzett Bizottság fclhnláltitázzo a Megyei Tanács VB-t at Ifjú** gatds, a gazdaságvezetés további teendőivel, ügy határoz, hogy további Intézkedésig a VB-k megycszerte a Nemzeti Bizottságok Irányítása és ellenőrzésé alapján működjenek, Szerte az egész országban megindult á népünk akaratának megfeleld a magyar nemzet érdekelt szemeiőtt tartó — szocialista demokrácia megvalósítása. -Megalakult nemzeti kormányunk eddig meghirdetett programját munkánk alapjául elfogadjuk, mert a jelenlegi súlyos helyzetben ezt n programot alkalmasnak tartjuk arra, hogy a kibontakozás felé az első lépéseket biztosítsa. > Tétlenek ml sem lehetünk, csclekednühk kell! A Hazafias Népfront kezdeményezésére ezért megyénkben Ideiglenes. Nemzeti Bizottságot alakítunk. Dr. Msgócsl Géza, a Megyei Bíróság elnökhelyettese. Mészöly Gyula, a Mezőgazdaság! Kísérleti Intézet Kossuthdfjas igazgatója. Orosz László glmn. tanér. Pap Géz* református esperes. Patskl Ferenc, a Kecskeméti Hegyközségi Tanács volt elnöke. Szabó József kisiparos. Szabó Lajos, a Kecskeméti Gépgyár főmérnöke. Ihr. Szcndy Jenő orvos. Szentkirályi Frigyes alezredes, a nemzetőrség megyei parancsnoka. - ' Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság kiegészül a járások és városok küldötteivel. i Az Ideiglenes Megyét Nemzeti Bizottság felhívással fordul az üzemekhez, vállalatokhoz, hogy mindenütt alakítsák meg n Munkástanácsokat. A munkástanácsok első feladata üzemeik megóvása, a termelés megindítása és irányítása. Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság harcol azért, hogy tovább bővítsék az üzemek munkástanácsainak jogkörét és hogy a kormány' mielőbb igazságosan rendezze a béreketléS teremlne meg a munkásság érdekeltségűt az üzemek termelésével kapcsolatban. A* üzqm nyereségéből u munkások év Végén részesüljenek. 8. Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság felhívással fordul a parasztsághoz, hogy haladéktalanul fejezze be az őszi munkálatokat, vessék el a kenyérgabonát, mert csak ez biztosítja egész népünk jövő évi kenyerét A parasztságnak érdeke, hogy dolgozzon. A szabadság-onozgaiomnak eddig elért eredményei biztosítják, hogy parasztságunk nem hiába dolgozik. Követeli az egyéni parasztgazdaságok részére az egyenlő elbánást, odóban, műtrágyában, stb, — Követeli az egyéni földtulajdon biztonságát. 0. Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság parasztságunk termelése és tulajdonbiztonsága érdekében szükségesnek tartja, hogy a községi, városi nemzeti bizottságok vizsgálják felül az idei tagosításokat és amennyiben ezek sértették a parasztság anyagi érdekelt, azokat saját hatáskörében azonnal hatálytalanítsa és adja vissza a földeket a tulajdonosoknak. 7. Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság felhívással fordul n termelőszövetkezeti parasztsághoz, hogy’ mindenképpen óvják meg a közös vagyont «9 olt, ahol n gazdasági feltételek biztosítva vannak, ne oszlassák fel a szövetkezeteket. 8., Felhívja az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság az állami gazdaságok dolgozóit cs a falu parasztságát, hogy őrizzék meg és védelmezzék az állami gazdaságok területét, és vagyonát, mert ezek a nagyüzemi mezőgazdaság mintaüzemei. Tilos az állami gazdaságok területének, termelő berendezéseinek széthordása. Az állami gazdaságok is alakítsanak Munkástanácsokat, és hasonlóképpen az Ipari üzemekéhez, gondoskodj:«nak nZ J tizem felszerelésének, épületének védelméről és biztosítsák a folyamatos termelést. Az állami gazdaságoknál is biztosítani kell a dolgozók anyagi érdekeltségét, bérének rendezését. 0. Az Ideiglenes Megyei Nemzett Bizottság a parasztság Igazságos adóztatásáért száll síkra. Egyben felhívja megyénk dolgozó parasztságát, hogy teljesítse hazafias kötelességét, fizesse adóját Országunk nehéz anyagi helyzetére tekintettel a kibontakozás munkájának megindításához a kormánynak, államunknak anyagi alapra van szüksége, melynek egyrésze a parasztság vállain nyugszik. Megyénk minden dolgozó polgárának haza iránti kötelessége, hogy e súlyos helyzetben kötelezettségeinek teljesítésével segítse új életünk építését. 10. Felhívássá} fordul az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság a megye értelmiségéhez, s kéri, hogy a munkások és parasztok mellett értelmiségünk Is álljon a szocialista demokratikus és nemzeti függetlenségi mozgalom élére. Szívükkel, tudásukkal és a haza Iránti felelősséggel vegyenek részt pedagógusaink, műszaki értelmiségünk, jogászok, orvosaink, agronómusaink, a különböző fclekezclck lelkészei a falvak, városok és polgárok lelki nyugalmának megteremtésében és a békés termelőmunka megindításában. 11. A lakosság Igényel kielégítése érdekében ’ a szükséghez mérten szabaddá kell tenni a kisiparosok tevékenységét. Követeljük, hogy anyagellátás és a közterhek tekintetében egyenlő elbánásban részesüljenek. 12. Egyetért a Megyei Nemzeti Bizottság az ifjúság törekvésével. hogy rétegenként szervezkedjen. Legyen munkás, paraszt- és diákszervezet. 13. Követeli az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság az állampolgári jogok maradéktalan érvényesítését. Mindenekelőtt a szabad országgyűlési és tanács; választások előkészítősének megkezdését. A szólás-, sajtó- és vallásszabadság, valamint a bírói függetlenség maradéktalan érvényesítését. 14. Teljes erővel támogatjuk kormányunkat és népünket abban a törekvésében, hogy a szovjet csapatokot azonnal vonják ki fővárosunkból és a lehető legrövidebb időn belül hozónk minden területéről. Jö. Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság követeli a kor Hiányzottól, hogy a imrasztsáz kizsarolását jelentő begyűjtés rendszert haladéktalanul törölj« el és a közel látás biz tosításának szemeiőtt tartása mellett hozzor azonnali intézkedéseket a pa rasztság terhelnek csökkenti •éré. lő. Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság felelősséget érez » megye lakosságának ellátásáért és teljes erővel támogatja a főváros közellátásának biztosítását. Felhatalmazza a végrehajtó bizottságot, hogy tekintet nélkül miniszteri és tanácsi szervekre, vegye egykezbe az áru- és élelmiszerellátást, a szállító és egyéb' eszközöket, melyek biztosítják, hogy* a megye területén tervszerű, zavartalan intézkedéseket foganatosíthasson. Felhatalmaz, za a VB-t, hogy a honvédség kíséretében, a közellátási kormánybizottsággal egyetértésben nagyobb élclmtszerszátlitmányl Indítson azonnal Budapestre. Az ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság felhívással fordul a megye lakosságához, hogy szervezzen gyűjtést Budapest lakossága számára, elsősorban élelmiszerekből. 17. Az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság állást foglalt amellett, hogy az AVI1 állományából ne osszanak be személyeket a nemzetőrségbe. Felelősségre kell vonni mindazokat, akik a nemzet forradalmi mozgalma Idején bármilyen módon hivatali hatalmukkal visszaéllek, vagy a jövőben visszaélnek Követeli továbbá a nemzeti kormánytól, hogy Kós Péter ENSX-megbízottat azonnal hívja vissza. 18. Az Ideiglenes Nemzeti Bizottság Intéző Bizottságot alakított Vezetője: Dallos Ferenc Tagjai: Borszéki Lajos, Bognál Káról}-, Magúért Géza, Orosz László és Pataki Ferenc. 19. Határozott afelől, hogy a megyei Népújság az Ideiglenes Megyei Nemzeti Bizottság lapja legyen. A Megyei Ideiglenes Nemzeti Bizottság a nemzeti egység és a hazafias érzés szellemében kezdte meg munkáját. Kérjük megyénk lakoaaágál, Nemzeti Bizottságait, állami és gazdasági szerveit, hogy hasonló szellemben, teljes felelősséggel munkálkodjanak tiaránk felvirágoztatásán. A Mogyel Ideiglenes Nemsetl Bizottság ma dólelőtt megalakult As Ideiglenes Megyet Nemsetl Blsettság első Ülését megtartva» as alábbiakat határozta