Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-24 / 248. szám
2003. Október 24., péntek 3. OLDAL HAZAI TÜKÖR 1956 KÉPEKBEN. A forradalom és szabadságharc idején készült fotókból rendez tek kiállítást a Parlament körül. A Kossuth téren, valamint az Országház Duna félő li, felállványozott homlokzatán felállított ezer négyzetméteres óriás hálóra nyom Díjak - fiatalokért Elismerések határon innen és túl Budapest A határon innen és túl élő magyar fiatalságért munkálkodók elismeréséül alapított Magyar Fiatalokért Díjat első alkalommal osztották ki szerdán Budapesten. Az idén a díjat Fiilöp G. Dénes és neje, erdélyi református lelkészházaspár templomok, ifjúsági házak felújításáért és helyi ifjúsági közösségek szervezéséért, valamint Bartal Tímea Szlovákiában élő újságíró, a szlovákiai magyar Pátria Rádióban ifjúsági műsorok szerkesztéséért vehette át. Oklevélben részesült Bajzát Olivér, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány alapítója. Az elsősorban ifjúsági találkozók szervezésével foglalkozó Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítványt 2000-ben hozták létre a Magyarok Világszövetsége ifjúsági tagozatának tagjai. Az elismerést minden évben egy 35 év alatti, valamint egy komoly múlttal rendelkező személy vagy szervezet kapja az ’56-os forradalom és a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából. A díjat Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége adta át. A táppénzek gyógyítása Budapest Jövőre mégsem változik az aktív táppénz számításának módja, az továbbra is a kereset 70 százaléka lesz, a paszszív táppénzre való jogosultságot azonban a jelenlegi 180 nap helyett 90 napra csökkentik - állapodott meg Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, Kökény Mihály egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, valamint Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Kökény Mihály a megbeszélést követően elmondta: a táppénz új szabályozásával a kormány nem spórolni akar, ám az indokolatlan kifizetéseket mérsékelni szeretné. Hozzátette, hogy a passzív táppénz esetén szigorítják az ellenőrzéseket. Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta, hogy a visszaéléseket kiküszöbölő igazságos táppénzszabályok bevezetését szeretnék elérni. A táppénzkiadások jövőre az idei előirányzatot 12 százalékkal haladják meg, 97,5 milliárd forintot tesznek ki. Burány Sándor szerint egyetértettek abban, hogy a munkahelyüket, illetve biztosítási viszonyukat elvesztők helyzetét foglalkoztatáspolitikai eszközökkel kell kezelni, és nem egészségügyi kiadással orvosolni. Gy. Németh Erzsébet kiemelte: az idén a költségvetés táppénzkifizetésekre 85,5 milliárd forintot irányzott elő. A tényleges kifizetések azonban várhatóan megközelítik a 100 milliárd forintot, a frakcióvezető-helyettes szerint a javasolt módosításokkal a jövő évi előirányzat tartható lesz. Kökény Mihály megerősítette, hogy az aktív táppénzkifizetéseknél a kórházi ellátás esetében változatlanul 60 százalék lesz a számítás alapja. A passzív táppénzre való jogosultságnál az első 30 napon általános mértékű táppénz jár a javaslat szerint, amelynek összege a következő 60 napon degresszív módon változik, a pontos mértékről még egyeztetnek. A minisztériumban gondolkodnak a járulékplafon visszaállításán is, illetve vizsgálják annak lehetőségét, hogy a rehabilitációs célú pénzeszközöket is bevonják a munkahelyüket elvesztők és új állást keresők esetében. Ünnep, emlékezések, virágok Az összes parlamenti erő koszorúzott a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájánál csütörtökön, az 1956-os forradalom kitörésének 47. évfordulóján. Ezek a megemlékezések nyugodt légkörben zajlottak. ___________ Budapest____________ Mádl Ferenc köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére - és jelenlétében - Nagy Imre Érdemrenddel tüntette ki Kiss Tamást, a Pofosz társadalompolitikai alelnökét, Kosáry Domokos akadémikúst, történészt, Lőcsei Pál szociológust, újságírót, Padiért János tábornokot és Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét csütörtökön a Sándor-palotában. A 301-es parcellában Boross Péter volt miniszterelnök, MDF- es politikus, Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, Kancze Gábor, az SZDSZ elnöke, valamint a nap folyamán Mádl Ferenc is virágot helyezett el az emlékhelyeken. 1956. október 23-a nem egy levert forradalom, hanem egy diadalmas szabadságharc volt, amely később hozta meg a szabadságot. Ezt Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke mondta a párt Széna téren rendezett megemlékezésén. A pártelnök beszédében utalt rá: a forradalom ifjúsága nem akart tudatlan tömeg lenni, ahogy a ma fiatalsága sem akar azzá válni ebben az értékvesztett világban. Az ünnepség végén Orbán Viktor Dávid Ibolyával és a forradalom Széna téri hőseivel közösen helyezte el a megemlékezés koszorúit a téren. Az ünnepségek már szerdán elkezdődtek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a budapesti Bem-szobornál rendezett ünnepségen egy határon túli egyetemista diákvezető méltatta a fiatalok szerepvállalását a 47 évvel ezelőtti eseményekben. A Bem-szobornál koszorút helyezett el Pálinkás József, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kulturális tagozatának elnöke, Szőke László, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke, a Magyar Szocialista Párt nevében Keller László közpénzügyi államtitkár, A kormányfő üzenete „Az 1956-os forradalom hagyománya nem barikád, amely elválaszt, hanem híd, amely összeköt” - áll Medgyessy Péter kormányfő üzenetében, amelyet a köztársaság polgáraihoz intézett a forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján. valamint az SZDSZ képviseletében Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter. A téren többen hangosan füttyültek, mialatt a két kormánypárti politikus koszorúzott. Október 23. nem a szembenállás, hanem az összefogás jelképe kell, hogy legyen - mondta Hiller István a központi ünnepségsorozat díszelőadásán szerdán a Nemzeti Színházban. A díszelőadáson jelen volt Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök, valamint több kormánytag és kormánypárti tisztviselő. Ellenzéki vezetők azonban a meghívás ellenére nem jelentek meg. Eleget mondtak Paksról A Paksi Atomerőmű (PA) Rt. betartotta a törvényes határidőket az áprilisi üzemzavarról adott tájékoztatásnál, a 30 kilométeres körzetben lévő 72 polgármester SMS-üzenetet kapott - mondta Kováts Balázs, a PA Rt. tájékoztatási és látogatási központjának vezetője az üzemzavar körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság szerdai ülésén. Budapest Kováts Balázs elmondása szerint április 11-én 10 órakor adták ki az első közleményt, és 13 órakor értesítették a katasztrófavédelmi igazgatóságot az üzemzavarról. Aznap reggel az akkori ismeretek alapján helyes és szakszerű volt az INES 2-es veszélyességi besorolás, és az üzemanyag sérülését csak a blokk fedelének április 16-i felnyitása után észlelték, ami szükségessé tette az üzemzavar súlyosabb, INES 3-as fokozatba sorolását. Tóth István (Fidesz) kifogásolta, hogy az üzemzavar bekövetkezte után csak 8-11 órával később adott tájékoztatást a PA Rt., miközben az előírások szerint ilyen esetben késedelem nélkül kell jelentést tenni. Vámos Gábor, az atomerőmű biztonsági főtanácsosa azt válaszolta, hogy mivel az első helyzetjelentés csak enyhe üzemzavart állapított meg, így az előírások szerint ez esetben 16 órán belül kell a súlyossági besorolásra vonatkozó javaslatot az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) megtenni. Kováts Balázs hangsúlyozta, hogy az eltelt több mint fél évben 12 ezer cikk, műsor szólt az üzemzavarról, és a tárgyban 50 sajtótájékoztatót tartottak. Vajda György, az OAH tudományos tanácsának elnöke arról beszélt: a rendszerváltás óta bekövetkezett gyakori vezetőcserék növelték az atomerőmű biztonsági kockázatát. Aszódi Attila, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa szerint a legfontosabb feladat rövid távon a meglévő probléma beazonosítása, hosszú távon pedig a Paksi Atomerőmű élettartamának meghosszabbítása. ■ Hírek Nincs növekedés Jövőre az uniós csatlakozás Magyarországon önmagában nem okoz többlet gazdasági növekedést a Pénzügykutató Rt. szerint. Az előrejelzés alapján a csatlakozás évében az agrárgazdaság teljesítménye legjobb esetben is csak stagnál. Ez még mindig jobb, mint az erre az évre prognosztizált 9 százalékos csökkenés, mti Gyenge törvény Az elcsatolt részek és az anyaország összeillesztését, a politikai és kulturális autonómia megvalósítását és az Európai Unióban rejlő lehetőségek feltérképezését nevezte a magyar nemzetpolitika nagy kérdéseinek Németh Zsolt fideszes politikus, a parlament külügyi bizottságának elnöke szerdán egy lakossági fórumon Budapesten. MTI Névjegyzéki ügy A kisebbségi névjegyzék öszszeállítására vonatkozó törvényi szabályokat a kormány döntésének értelmében az ombudsmanokkal egyeztetve kell kidolgozni - közölte a Miniszterelnöki Hivatal. Kaltenbach Jenő kisebbségi és Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman közös levélben fordult a napokban Kiss Péter kancelláriaminiszterhez, kiállva a kisebbségi önkormányzatok által készítendő nemzetiségi névjegyzék gondolata mellett, mti Gyógyszerártervek A kormány múlt héten elfogadott gyógyszer-támogatási intézkedéscsomagjának egyik fő célja, hogy az áfát nem számolva, a társadalombiztosítási támogatásban részesülő gyógyszerek árai jövőre ne emelkedjenek 3 százaléknál jobban- közölte Bartucz Attila, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szóvivője, mti Egyház és iskola A kormányzat nem tesz különbséget az iskolafenntartók között a finanszírozást illetően- jelentette ki Szabados Tamás, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, miután szerdán Debrecenben találkozott Bölcskei Gusztáv református püspökkel, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével, mti Költözik a szobor Még az idén felújítják, később jelenlegi helyéről a városközpontba, a Nagytemplom és a Református Kollégium közötti parkba helyezhetik át Csokonai Vitéz Mihály debreceni síremlékét - jelentette be a város kultúráért felelős alpolgármestere. A városi önkormányzat az idén mintegy 600 ezer forintos költséggel felújítja az emlékművet és a kerítést, mti Észben tartva A tervek szerint a kormány a jövő héten átadja a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának a középtávú közszolgálaü megállapodás tervezetét - közölte a közszolgálat reformjáért felelős kormánymegbízott. Vadász János a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete elnökének Kaposváron tett kijelentésére reagált, mti Életveszélyes iskola Szakértői vélemények alapján életveszélyessé nyilvánították Ebesen az iskola épületét - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács ügynökségének igazgatója. Néhány nappal ezelőtt megcsúszott az 50 évvel ezelőtt tartógerendák nélkül épült tetőszerkezet, aminek nyomán az épület tűzfalaiban 20-20 centiméteres elmozdulás keletkezett - mondta Vámosi Róbert, mti ■ tatott felvételek szerda estétől, a forradalmi láng fellobbantása óta tekinthetők meg november 4-ig. FOTÓI EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY