Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-18 / 244. szám

Petőfi Népe 2003. Október 18., szombat Kecskemét és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula SZOBROK SEREGSZEMLÉJE. Pálfy Gusztáv szobrászművész retrospektív kiállítása nyílt meg tegnap a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A tárlatot november 10-ig tekinthetik meg a látogatók. FOTÓ: BANCZIK RÓBERT Támogatás a toronyra Beruházás Ötmillió forinttal járul hozzá az önkormányzat a kecskeméti re­formátus templom tornyának restaurálásához. A segítséget az egyházközség kérte a várostól, miután a felújítást már nem halo­gathatták tovább. A beruházás­hoz a Dunamelléki Református Egyházkerület tízmillió forintot ad. A kecskeméti képviselő-testü­let megszavazta az ötmilliót, így a restaurálást előreláthatólag si­kerül befejezni. Elment a festőművész Október 7-én elhunyt Noel Ö. Gá- iratkozott Budapesten a képző­bor festőművész. Az alkotó 1920- művészeti gimnáziumba. 1960- ban született Miskolcon. Mintegy ban került Kecskemétre, ahol egy két évig volt szibériai hadifogság- évet töltött, majd Bajára költö­­ban, ahol Végvári Lajos művé- zött. A hírős város azonban von­­szettörténésztől igen sokat ta- zotta, így 1983-ban végleg itt tele­­nult. Hazaérkezését követően be- pedett le. ■ Valóban megtorpant a fejlődés? Egy tanulmány szerint Kecskemét sok szempontból lemaradt a fejlődésben. Állí­tólag tizenötödikek vagyunk a megye­­székhelyek rangsorában. Ezt az összeha­sonlítást tárta a sajtó, majd a város képvi­­selő-testülete elé Molnár Tibor szocialista képviselő. A polgármester szerint azon­ban az összehasonlítások messze nem tükrözik a valóságot. A Növekedéskutató Intézet például évek óta az első öt legjob­ban fejlődő magyar város között említi Kecskemétet. Kecskemét Egy lap a Központi Statisztikai Hivatal ada­tai alapján hozott nyilvánosságra egy tanul­mányt. Ebben összehasonlítja a tizennyolc megyeszékhelyet életminőség, infrastruktú­ra és zöldterület nagyság szempontjából. A tanulmányt Molnár Tibor kecskeméti MSZP-s önkormányzati képviselő a képvise­lő-testületi ülésen is ismertette. Elmondta, hogy Kecskemét életminőség szempontjá­ból a tizenötödik, Tatabányával holtver­senyben. A város nem képes élni vonzerejé­vel, itt a harmadik legsúlyosabb a munka­­nélküliség. A város a működő vállalkozások számát tekintve is az utolsó harmadban sze­repel. A képviselő szerint felmerül a kérdés, hogy Kecskemét vezetése képes-e vállalko­zásbarát környezetet kínálni. Az infrastruk­turális lemaradással kapcsolatosan elhang­zott: a háztartási gázzal való ellátottság, a víz- és csatornahálózat kiépítettsége egy­aránt elszomorító. A szilárd burkolatú utak aránya Kecskeméten a legkisebb, és nálunk a legkevesebb a közvilágítási lámpák száma. Az egy lakosra jutó zöldfelület tekintetében az utolsó előtti helyen vagyunk. Molnár Ti­bor szerint a magánberuházások jó parnerre találtak a városvezetésben, amelynek jelsza­va: „minden talpalatnyi helyet beépíteni”. Az MSZP városi szervezete úgy látja, hogy a városvezetés komoly felelősséggel tartozik azért, hogy a hajdan fejlődő Kecskemét ma egy leszakadó település képét mutatja. Dr. Szécsi Gábor polgármester nem állta meg szó nélkül a vádakat. Felhívta a képvi­selő figyelmét arra, hogy nincs még egy me­gyeszékhely, amelynek akkora külterülete volna, mint Kecskemétnek. Nyilvánvaló, hogy a külterületek infrastrukturális ellátott­sága mindenütt sokkal alacsonyabb. El­mondta azt is, hogy a város uniós források­ra pályázott, ezeket úgy tűnik, meg is nyer­te. A kilencmilliárd forint pontosan ilyen cé­lokat szolgál majd. Molnár Tibor felszólalására reagált az a napirendi pont is, amelyben a városatyák Kecskemét zöldterületeinek nagyságáról és a közvilágítás ellátottságáról kaptak tájékoz­tatást. Ebből kiderül, hogy a zöldterületként nyilvántartott ingatlanok 722 ezer négyzet­­métert tesznek ki. Ebben benne van a nyolc­vanegy játszótér és a 62 ezer négyzetméter véderdő is. Ami a közvilágítást illeti, a köz­­úthálózat városon belüli szakaszai százszá­zalékosan el vannak látva. Ez az arány a gyűjtőutaknál 85 százalék, a lakóutaknál, tereknél, parkoknál 65 százalék, külterületi utaknál pedig 15 százalék. A közvilágítás a belterületbe vonás kapcsán folyamatosan fejlődik, figyelembe véve az ott lakók igé­nyeit is. TAKÁCS VALENTINA Kitüntetett polgárőrök Elismerés Az „Év polgárőr egyesülete” ki­tüntető címben részesült a Kecs­keméti Polgárőrség Egyesület. Az elismerést az Országos Polgárőr Szövetség által Budapesten, az 1956-os forradalom alkalmából tartott tegnap délelőtti ünnepsé­gen adták át minden megyéből egy-egy szervezetnek. Bács-Kis­­kunban 2003-ban a legjobbak a kecskemétiek lettek, amelynek nevében Somodi Sándor elnök vehette át a kitüntetést dr. Túrós András (OPSZ) elnöktől.______■ ’56-os megemlékezés Kecskemét nél. A rendezvényt a Szövetség a Polgári Körökért - Kecskemét Október 22-én 18 órakor gyertya- szervezi. Beszédet mond Döb­­fény melletti megemlékezés lesz rentei Kornél költő és Nyitray a kecskeméti 1956-os emlékmű- András parlamenti képviselő, m IDŐSEK HETE. A kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskola diákjai tar­tottak előadást a napokban az idősek hete alkalmából a Jókai utcai idősgondozó szolgálat klubjában. A képen Szigeti Lajosné tanítvá­­nya, Markó Izabella látható.________________ fotó:s.j. apröüHtések ÁLLÁST KÍNÁL A BÁCS-KISKUN Megyei Állami Közútkezelő Kht. géptelepe felvételt hirdet autószerelő, la­katos, fémforgácsoló szakmunkás, valamint karbantartó segédmunkás munkakörökbe. Érd.: munkanapokon, 8-14 óráig. 76/501- 400. |--------------------------- —---------------------------------------* *423505* @ Aranykor Q Időskorúak Otthona Ballószög, V. kér. 168. szakképzett ápolónőt felvesz. Jelentkezni: 76/573-590, Oláh Viktória Q főnövémél. t3tX7p \ SZOCIÁLIS Szolgáltató Központ felvételt hir­det férfiak részére 1 fő karbantartó- munka­­(örbe. Érdeklődni az alábbi telefonon: ^6/507-621/107 mellék, munkanapokon, 8- L6 h-ig. I----------------------------------------*423080* f A Miniplaszt Cserkeszóló "N Műanyag-feldolgozó Kft. felvételt hirdet MŰVEZETŐI munkakör betöltésére: Elvárásaink: Szakirányú műanyagipari végzettség Számítógépes ismeret Jó szervezőkészség Önálló munkavégzés Előnyt jelent: Szakmai gyakorlat Bérezés, munkakezdés: megegyezés szerint. érdeklődni személyesen: Miniplaszt Cserkeszölő Kft. a Cserkeszőlő, Május 1. út 53. $ Varga András műszaki igazgató 5 56/320-5Q6, 56/566-4 10 J KCIÓ! Tandíjmentes számítógép-kezelői tan­­olyam indul 10.27-én, 11.03-án (hétköznap), s 11.07-én, szombaton. 76/475-199.--------------*417898* ELVÉTELRE keresünk: 1 fő gázautö-szerelőt rettségivel, 1 fő autóvillamossági szerelőt rettségivel, 1 fő autóalkatrész-raktárost rettségivel. Érdeklődni: 6-14 óráig. Tel: 06- 0/51-52-53-1-423700* YAK0RLATTAL rendelkező eladót felveszünk, ajára. Ruházati, műszaki végzettség előny. 6-30/411-6010.------------*423673* FIATAL szakképzett kozmetikust alkalmazott­ként felveszek. Érd.: 20/5935-747. •423683* Angol alapfokú nyelvvizsgára felkészítő délelőtti nyelvtanfolyamot indítunk. A munkaügyi központ támogatása kérhető. § Korona Nyelviskola Kecskemét, Vörösmarty u. 6. a Tel.: 76/415-074 ^ GYAKORLATTAL rendelkező virágkötőt felve­szünk Kecskeméten. Tel.: 06-30/9-559-542 *423408* f A SCHINDLER Tetőablakgyártó Kft. tartós németországi kiküldetésben dolgozó SZERVIZTECHNIKUST keres. g Jelentkezni a 76/497-633 5 V^elefonszámon, 8-16 óráig/ HOTEL Marilyn keres fél műszakos takarító­nőt, gyógymasszőrt, recepcióst. 76/417-463. •423247" Angolnyelv­­tanárok ‘ jelentkezését várjuk délelőtti oktatásra. Tel.: 06-30/304-2007 LOVÁSZT keresek nagy gyakorlattal, tartós munkára Kecskeméten. 30/315-6111. •420268-RUHÁZATI üzlet eladót keres. Érdeklődni: Kmét, Budai u. 2/A (piaccsarnokban), reggel 6-12-ig, Berta Mártonnénál. *423625* SZAKKÉPZETT női pultost keresek. 20/366- 4877 •423055* SZARVASMARHA- és lótenyésztéshez értő ál­latgondozót, tanyagazdát keresek. Jelentkez­ni: 06-30/5258-974. •423712* SZARVASMARHATELEPRE telepvezetőt kere­sünk, Baja környékére. Érdeklődni lehet: 06- 20/23-23-161.-423256-TYÚKELADÁSRA összeírót keresek 20/394- 6979-423476-SZEKÉR ésTsa. Kft. kereskedelmi munkakörbe területi képviselőket keres. Biztosítunk 140 ezer Ft-ot, vállalati autót. Feltételek: párok (házaspárok), kéthetes tanfolyam. Informá­ció: csak személyesen. Október 20., 13 óra, Kecel, Városi Könyvtár és Művelődési Ház. *423316* ADÁSVÉTEL BÁCSKA villanymotor, 550 W 1450 fordulatú eladó. 06-20/622-1065. Irányár: 9 E Ft. *423200* CARB0R0B0T kazán 40 E cal újszerűén és ve­gyes tüzelésű 100 E cal kazán eladó. Érd.: 77/454-495. *423406* CITROMFA eladó. Budapest XXII. kerület, Tö­rökbálint u. 11. T.: 06-30/387-9307 *420212* HŐTERM 41 kW-os gázkazán Kecskeméten el­adó. Tel.: 06-30/357-0355-423579-ELADÓ 400 ezer kcal-ás gázkazán égőfejjel. Kecskemét. Tel.: 06-30/357-0355-423579-ÉTKEZÉSI famogyoró, tömi való eladó, 300 Ft/kg. T.: 76/441-478 •423570* HINTÓ nagyon szép, újszerű állapotban eladó. 20/9582-449. *423580* JÓ ÁLLAPOTÚ mózeskosaras, átépíthető sport­kocsis babakocsi tartozékokkal eladó. 76/323-055.-423496-KB. 800 db kétkapcsos szalagcserép azonna­li leszedéssel, 18 Ft/db áron eladó. 30/543- 47-45. *423585* KÖRBÁLÁS kukoricaszár eladó. 70/244-1060. *423620* MÁSFÉL méteres keleti tuja 200-500 Ft-ig el­adó. Tel.: 06-78/437-528-423253-PANNÓNIA 1 éves gyökeres szőlővesszőre elő­jegyzést fölveszek, és 10 hl raklapon lévő borostartály eladó. T.: 30/9-259-614 •423002* TARGONCATORONY, 1 mt. 4 mázsás üsző el­adó. T.: 06-30/451-9116-423443-TÉLI gumik 185/65 R14 99%-os; 195/65 R15 90%-os eladók. 20/9339-666.-423479-ÚJ BL0NDEL keretek különféle méretben el­adók. 76/702-194.-423251-ÜVEGES kályha, kandalló eladó. 20/5734- 833-423478-VÁGOTT tölgy és akác tűzifa eladó: 1500-1600 Ft/q. 30/9-358-362. *423539* VEGYES tüzelésű kazán GF35GFH, szénsavtar­tály 20 kg-os 2 db, rotációs kapa utánfutóval, Kispáhin tanya eladó. Érdeklődni lehet: 76/374-132-423471* 6 KW-OS hőtárolós villanykályha eladó. Tel.: 06-76/357-631-423557-ÁLLAT AZOK a libanevelők jelentkezzenek, akiknél a cirkovírus kárt okozott. 30/417-4490. *423360* B0XERKÖLYKÖK eladók: 15 E Ft. 76/470- 325,20/320-9649. •423066* FECSKEHASÚI mangalica anyadisznó, 9 db mangalicamalac, vietnámi csöngőhasú kan, 3 db hasas és 2 db fias anyadisznó, vietnámi süldők és lapáj kan eladó. Telefon: 76/713- 694-423208-KAUKÁZUSI kiskutyák nagyon szép szülőpártól eladók és elvihetők. 06-30/903-3903. *423187* KITŰNŐ vérvonalú, rövidszőrű német vizslák tk.-vel eladók. 06-20/383-0869. *423073* 8 Magyarszürke marhák eladók. 30/9434- 318.-------------417521-8 Mangalicahízó és -süldők eladók 76/382- 166 •423413* 8 Nagyon szelíd kocsis ló, hátasló és csikó eladó. Nagykörös, 30/325-1649. •423371* PULI KÖLYKÖK eladók. T.: 78/421-178 "423650* PULIKÖLYÖK, fehér, 5 hó eladó. 20/9859-717-423344-BRántanivaló csirke 260 Ft/kg: 20/540- 7480. SODROTT, 6 hó méncsikó eladó. 20/9386- 106. *423344* SÜLDÓK eladók. 20/9386-106. *423344* VÁGÓBIRKA eladó, 280 Ft/kg. 30/6361-760.-420012-81 db 4 éves fekete-tarka 5 hónapos hasas tehén és 1,5 éves hasas fekete üsző eladó. Irányár: 120 és 90 E Ft. 20/451-0269.-------------------­­*423084* 12 DB bikaborjú eladó. Érdeklődni: 06- 70/211-22-37,06-70/511-37-12. *423379* 130 db malac, 15 db fiatal anyajuh eladó. Érd.: 06-74/490-002, 06-30/282-78-64. *423358-8170 db kétszer tépett szürke liba, kb. 6 kg/db eladó. Irányár: 360 Ft/kg v. 2000 Ft/db. 20/494-0805 *423016* 2 DARAB sárga kancacsikó eladó. Érdeklődni: 06-30/478-30-74.-423588-2 DB holstein-fríz választási bikaborjú eladó. Érdeklődni: 06-74/490-656, Báta.-423499-2 DB mt. bikaborjú eladó. 78/443-476.-423583-8 2 db 7 hó vemhes üsző eladó. 76/343- 220, 30/388-4520.-420532-3,5 és 9 éves kiscsikójával sötétpej lovak el­adók. Kocsizásra alkalmasak. 06-20/9-117- 019.-420405-*2 éves westerier szukakutya tsz.-mal el­adó. 70/384-2465. •423160-82 q-s mt. üszőborjak eladók. 30/4854- 777. *423229* 300 kg-os kandisznó eladó, 100 Ft/kg-os áron. 78/475-330.-420787-85 éves kancaszamár hasasan, csődörcsi­­kójával eladó. 30/9433-829. *423404* 5 HÓNAPOS fekete póni csődörcsikó, erős al­katú eladó. Érd.: 06-30/855-68-99. *423628* BÚTOR KOMBINÁLT szekrénysor eladó. 20/916- 8803. *423547* HANGSZER PÁNCÉLTÖKÉS Weinbach zongora kifogástalan állapotban eladó. 20/3525-454. *423353* OKTATÁS________ Októberben induló tanfolyamaink: külkereskedő szállítmányozó logisztikai szervező irodavezető társasházkezelő környezetvédelmi szakelőadó kereskedő-boltvezető ABC-eladó vendéglátó-üzletvezető A laióolyamt ülj 30%-« ós&aigényelhetSai átlóból! T.: 76/485-466, 505-068 OKÉV: 06-0082-02 434946 MOTORFŰRÉSZ-KEZELŐI tanfolyam indul Kecskeméten. Jelentkezni telefonon lehet: 34/340-375 vagy 30/650-13-23. *420646* RÉGISÉG ANTIK olajfestmények 60x80-as Blonden ke­retben, neves magyar festőktől eladók. 30/9406-487. *420744* SZOLGÁLTATÁS ANTENNA-SZERVIZ BT. 06-30/932-42-18. *416969* SÍREMLÉK nov.-i elhelyezéssel 10% enged­ménnyel! Kérjen katalógust, nézze meg a be­mutatót! Dudás Győző köt. 6230 Soltvadkert, Pf. 104 T.: 78/480-577,30/249-7153 •417432* ÜVEGEZÉS olcsón, gyorsan! Kmét, Csongrádi u. 21,8-17 h-ig. Tel.: 76/321-427 *305454* TÁRSKERESÉS KECSKEMÉTI srác va^ok. 30 éves, barna ha­jú, barna szemű, 172 cm magas. Keresek kor­ban hozzám illő hölgyeket tartós kapcsolat céljából. Jelige: “Tartós kapcsolat”. Kmét, Pe­tőfi S. u. 11.-be.-423697-35 ÉVES férfi hölgy kedvesét keresi tartós kap­csolathoz. Gyermek nem kadály. Szabó Attila Dunavecse, Kodály u. 8.-423255-_________VEGYES_________ GYULÁN üdülési lehetőség: átadó egy 2 csilla­gos 3 fős apartman. A fürdőhöz közel, fiziko­terápiás kezelés helyben, konyhahasználat, ingyen parkolás, TV. Nov. 29-dec. 12.: 25 E Ft. 30/589-8338. •423586* JÓGA Kmét, Rákóczi út 3.: H: 8-10.30, Sze: 17-18.30. Eü. Szk.isk.: K, CS: 17.30-19.00. 30/985-9594, Halászná Villám Erika •413933-KECSKEMÉT központjában üzletet bérelnék. Tel.: 06-20/333-28-13 *423640* KISKUNFÉLEGYHÁZA központjában üzletet bé­relnék. Tel.: 06-20/333-2813 *423640* 8 Töltésnek föld ingyen lerakható. 30/9434- 318 •417521* 700 l-es hűtő 2,2 magas eladó. 20/916- 8803 *423547* 8 G és 21 g aranylánc eladó. 76/493-820. :-----------------*423366* VÁLLALKOZÁS VASVÁZAS CSARNOKOK újak és bontottak, többféle méretben, kedvező árakon ELADÓK. Tel.: 30/9356-272 ________GARÁZS________ GARÁZS kiadó. Kmét, Mathiász J. u. 9. sz.-420732* HUNYADIVÁROSI - csomóponti helyen lévő - 27 mJ alapterületű dupla garázs kiadó, inf­rastrukturális lehetőségek okából üzletté is alakítható. Érdeklődni vagy üzenetet hagyni a 76/481-577 telefonszámon lehet.-423276-MÁRIAVÁROSBAN garázs kiadó. 20/916- 8803.-423547-8Széchenyivárosban biztonságos környéken szimpla garázs eladó. Érdeklődni lehet: 20/343-1234. *423252*

Next

/
Oldalképek
Tartalom