Petőfi Népe, 2003. október (58. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-14 / 240. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Október 14., kedd Nézőpont Bálái F István______ Kikkel vagyunk körülvéve? A nevetőgörcs kerülget bennünket, pedig tulajdonképpen szomorkodnunk kellene. Eddig azt hittem, ilyen csak operettben fordulhat elő. A megyei pedagógiai intézet igazgatói irodáján úgyszólván naponta cserélik a névtáblát, attól függően, hogy az állítólag bonyolult jogi helyzet mit kíván. Azért mondom, hogy állítólag bonyolult, mert van egy olyan érzésem, hogy csak a jogi hozzá nem értés miatt bonyolult a helyzet. Többször is megírtuk már, hogy Kohajda Lászlót, a pedagógiai intézet igazgatóját a Bács-Kiskun megyei önkormányzat fegyelmi határozattal megfosztotta vezetői beosztásától, amit az érintett bíróságon támadott meg. A határozatot végre is hajtották, ám Kohajda László ragaszkodott ahhoz, hogy a jogerős bírósági ítéletig beosztásában maradhasson, pontosabban - ideiglenes intézkedésként, addig is - helyezzék őt oda vissza. Erre kapott is a bíróságtól egy elsőfokú végzést, amit a megyei önkormányzat - igaz, késve - végre is hajtott, ám meg is fellebbezett. A fellebbezés meghozta a végzés érvénytelenségét, s most kezdődik minden elölről. Még minden lehet. Az is, hogy Kohajda végleg repül, de ideiglenesen visszaül a székbe, s az is, hogy végleg marad, de ideiglenesen semmi keresnivalója az irodában. Az elszomorító az egészben az, hogy noha jogászok hada dolgozik mindkét oldalon, már eddig történt annyi melléfogás, amennyinek egy sokkal bonyolultabb ügyben sem volna szabad történnie. A megyei önkormányzat valószínűleg nem volt elég körültekintő a fegyelmi eljárás és a határozat végrehajtása során, pedig foglalkoztat jogászokat. Később a Kohajda-csapat adta be rossz bírósághoz az első keresetet, majd pedig azt a végzést lobogtatta büszkén, ami lám, most érvénytelennek bizonyult. Az már csak hab a tortán, hogy a bíró is melléfogott, pedig elég erős közfigyelem előtt dolgozik ahhoz, hogy alaposabb legyen. Szerény véleményem szerint a megyei önkormányzattól elvárható lenne annyi jogászi kreativitás, hogy a törvényt is betartsa, s Kohajdát emellett is - ha már egyszer elzavarta - legalább ideiglenesen távol tartsa az igazgatói széktől. Ám erre kísérlet sem történt. Hogy az ominózus CD-n pedig milyen pornográfia volt, azt egyelőre a feledés homálya borítja. A kreativitás és a jogkövetés is elvárható! SZÜRETI LOVASOK. Baján a kiscsávolyi iskola szervezésében szüreti mulatságot rendeztek szombaton, rosban működő, eltérő stílusú lovarda. Felvételünkön a tüskeerdei iskola túrázóinak egy csoportja látható. Bemutatkozott mind a négy, vá-FOTÓ: KIRÁLY LÁSZLÓ Ismét lapáton az igazgató Folytatódik a harc a megyei önkormányzat és Kohajda László között (Folytatás az 1. oldalról) A már másodszorra lapátra tett igazgató lapunknak elmondta: a mostani utasítás a közgyűlés szeptember 26-ai határozatával ellentétes. A megyei közgyűlés ugyanis azt a döntést hozta, hogy amennyiben a másodfokú bíróság helyt ad a fellebezésnek, és az elsőfokú végzést hatályon kívül helyezi, akkor lehet őt ismét felállítani. Csakhogy a bíróság nem adott helyt a fellebezésnek, hanem eljárási hiba miatt semmisítette meg az elsőfokú döntést. Mint kiderült, a fegyelmivel kapcsolatos tárgyalás e hét péntekén kezdődik. Várhatóan ezen a napon hozza meg ismét a bíróság a visszahelyezésre vonatkozó elsőfokú végzést is. A felfüggesztett igazgató szerint az intézmény munkáját negatívan befolyásolja, hogy most néhány a bíróság, így most is az. Az alelnök elmondnapra ismét változik a vezető személye. Azt ta, hogy ő a döntés okaival nem foglalkozik, legyen az a jogászok dolga. Hozzátette: amennyiben a bíróság első fokon ismételten visszahelyezi Kohajda Lászlót, akkor nem marad más hátra, mint újra fellebbezni, és immár sokadszorra cserélni az intézmény igazgatói szobájának ajtaján a névtáblát. Szabó Károly hangsúlyozta azt is: bár jelenleg úgy érzi, hogy a perben a megye áll győzelemre, de azért egyálvisszavonására azért került sor, mert a bíró- talán nem örül. Az ügy kapcsán ugyanis ság másodfokon hatályon kívül helyezte az Bács-Kiskun egyik legrangosabb intézméelső fokon meghozott döntést. A megye ak- nye válik közröhej tárgyává, és félő, hogy a kor is törvénytisztelő volt, amikor Kohajda per még évekig elhúzódik. László visszahelyezése mellett foglalt állást_______________________ takács valentina ugyanis igen valószínűnek tartja, hogy a bíróság másodszorra is neki ad igazat. Kohajda László mindezek ellenére tudomásul vette megbízatásának újabb visszavonását, és tegnap délután átadta az intézmény vezetését. Erre őt Szabó Károly, a megyei közgyűlés alelnöke kérte fel, aki lapunknak elmondta: a vezetői megbízás Mézüket nagyra értékelik az EU-ban Nektár-Flóra, a megye legnagyobb mézexportőre Valódi sikertörténetnek számít a szeremlei Nektár-Flóra Mézüzem 12 éves felfelé ívelő fejlődése. Példaképe ez az üzleti életben való megbízhatóságnak, kitartásnak. Léner József ügyvezető a családi vállalkozást 1991-ben alapította meg. Korábban a Hungaronektár üzemigazgatója volt 30 éven keresztül. Napjainkban Léner úr a Méhészeti Terméktanács választmányának elnöke immár 3 éve. Óriási tapasztalattal, kapcsolatrendszerrel és szaktudással, nem kevesebb önbizalommal felvértezve hozta létre és kezdte el építeni saját mézüzemét. Mindehhez azonban volt még valami, nevezetesen a biztos családi háttér. Léner József felesége, Erzsébet ugyanis élelmiszer-technológusként vette kézbe a termelés és a felvásárlás vezetését. A családfőre hárulnak mind a mai napig a bankügyletek, a hitel, az üzletkötés, a menedzselés és az árak kialakítása. Leányuk, Gabriella végzett közgazdász lévén az exportot bonyolítja. A Nektár-Flóra gyarapodásának ékes bizonyítéka, hogy az első évben 300 tonna mézet forgalmaztak, idén pedig reményeik szerint elérik a 2 ezer tonnát, ami egymilliárd forint éves forgalmat jelent. Négy évig épült az üzem. Amikor már elkészültek a helyiségek és berendezték a telephelyet, akkor vált időszerűvé a korszerűsítés. Két évvel az EU- csatlakozás előtt döntötték el közösen, családon belül, hogy az uniós elvárásoknak mindenben megfelelő teljes rekonstrukcióval tudnak majd lépést tartani a legfejlettebbekkel. Időben pályáztak és eddigi eredményeiknek köszönhetően 25 százalékos vissza nem térítendő támogatást kaptak.- A CIB Bank mellém állt az évi 400 milliós forgalom láttán. Kedvező hiteleket biztosított számomra a bank. A 30 milliós beruházást sikerült gyorsan lefednünk 33 százalékos önrésszel - mondja Léner József. - Korszerű berendezések egész sorát szereltük fel a 8 főt foglalkoztató klimatizált üzemben. Elvégeztük a hőkamrák szigetelését, új kazánokat vásároltunk, mind a három, egyenként 8 tonnás méztartály rozsdamentes acélból készült, külön gépi keverővei, meleg vízzel, gőzborotvával. A hordók töltése teljesen automatizált. Gondosan ügyeltünk arra, hogy a felújított mézüzem maximálisan megfeleljen a mai uniós állat-egészségügyi és higiéniai elvárásoknak. Komolyan vesszük a HACCP minőségbiztosítási előírásokat. Laboratóriumban bevizsgált, az ISO szabványnak megfelelő műbizonylattal ellátott termékeket exportálunk. Az eddigi egy helyett a mézet háromszor szűrik mikroszűrők segítségével. Ezáltal sokkal jobb minőségű mézet tudnak exportálni. Kizárólag az EU-tagállamokba szállítják a hordós mézet, évek óta ugyanazoknak a megbízható partnereknek, akik nagyra értékelik a szeremlei üzemből érkező magyar mézet. Főként akác-, azonkívül hárs-, napraforgó- és vegyes virágméz kerül ki a Nektár-Flóra telephelyéről. Alapvetően Bács-Kiskunban, Baranyában, Tolnában vásárolt mézet dolgoznak fel, 70 százalékban állandó beszállítóktól. Mintegy 1500 méhésszel kiváló kapcsolatot ápolnak. A Nektár-Flóra Bácskai Mézes Napok egyik fő támogatója. Elérhetőségek: Nektár-Flóra Mézüzem, Szeremle, Dózsa György u. 22-24, tel.: 06-79/476-251, e-mail: nektar.flora@axelero.hu Bűnmegelőzés Kalocsa Több előadást is hallhattak a bűnmegelőzési fórumon az érdeklődők Kalocsán. így elhangzott, hogy a rendőrök napjainkban is jelentős segítséget kapnak a polgárőr szervezetektől a térségben. Kalocsán a civilek segítik a biztonságos közlekedést is. Bakai Károly százados elmondta, hogy a polgárőrök segítsége nélkül a rendőrség képtelen volna ellátni minden feladatát. Jelenlétük és éjszakai akcióik miatt - nem mérhetően ugyan - csökken a bűncselekmények száma. András István, a kalocsai rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta, hogy szeretné szorosabbra vonni a már meglévő kapcsolatot a polgárőrök és a rendőrség között. A bűnmegelőzési fórumon felhívta a figyelmet arra is, hogy a betakarítási időszakban az üres lakásokba gyakoriak a betöréses lopások. Elszaporodtak az elsősorban nyugdíjasok sérelmére elkövetett trükkös és a tél kezdetén egyre több lesz a tűzifa lopások száma is. ■ Meseíró pályázat Irodalom Mese, meseregény írására hirdetett jeligés pályázatot a bajai Jelkyáltó Alapítvány a 145 éve született, Nobel-díjas svéd Selma Lagerlöf írónőre emlékezve. Olyan mesét vagy történetet kell írni, mely szülőföldünket, országunkat, esetleg megyénket, városunkat mutatja be egy meseszerű utazás keretében. Beküldési határidő november 15.1. kategória: több fejezetes meseregény, II. kategória: néhány oldalas elbeszélés, mese. Eredményhirdetés december elején, a Gyermekkönyvhéten lesz, a Ismét szűrik a nőket (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Serényi Péter, a megyei kórház cytodiagnosztikai osztályának vezető főorvosa hangsúlyozta: a méhnyak-szűrés jelenleg az egyetlen, amely nem csak a már meglévő daganat, hanem az arra való hajlamosság, a rákot megelőző állapot kimutatására is képes. Ezért van az is, hogy a szűrés nevében a rák szó nem szerepel. A cytológiai vizsgálat során a sejtelváltozásokból meg lehet állapítani, hogy kell-e egy esetleges daganatra számítani. A méhnyak-szűrésre egyébként az érintett korosztály a szervezett program keretében háromévente kap meghívót. Ez természetesen abban az esetben érvényes, ha a leletek minden alkalommal negatívak. Gyanú esetén az ellenőrzésnek is gyakoribbnak kell lennie. A szervezett szűrés azonban csak egy lehetőség, amely minél szélesebb réteget próbál bevonni. Tény azonban, hogy célszerű, ha a nők ettől függetlenül is rendszeresen felkeresik nőgyógyászukat. A kampányszerű rákszűréssel kapcsolatosan jó hír, hogy a mellrák-szűrésről szóló cikksorozatunkat követően a megjelenési arány csaknem tíz százalékkal nőtt. Örömre azonban nincs ok, hiszen így is csak a nők alig több mint harminc százaléka él az ingyenes mellrák-szűrés lehetőségével. Dr. Ambrózay Éva, a kecskeméti MaMMa-klinika főorvosa hangsúlyozta: változatlanul várják a nőket, hiszen egy időben felfedezett rákos daganat minden tévhit ellenére jó eséllyel gyógyítható. AKCIÓ a Szilvás»! cs» Társa Bt. összes üzletében 200«. oki. 15.- \X§f/ oki. 21. Bőrös sertéscomb, -lapocka Bőrös sertéskaraj Darált hús Farokcsont, karajcsont Kacsa (fagyasztott) Füstölt, főtt császár Füstölt, főtt tarja Virsli Pulykaturista Medve sajt (5 ízben), 140 g Medve tömlős sajt, 100 g Guada sajt Lantos sör, 0,5 I American Old Beavar Whisky, 0,75 I Alma (Idared, Jonagold) Silan öblítő, 1 l-es (Blue Sky és Rosé) Nix konyhai és fürdőszoba-tisztító, 600 ml Pohárkészlet, 6 db-os Női dzseki polárbéléssel Férfimellény polárbéléssel Domotec szendvicssütő Beko TV 51 cm TXT 599 Ft/kg 579 Ft/kg 439 Ft/kg 99 Ft/kg 279 Ft/db 659 Ft/kg 979 Ft/kg 299 Ft/kg 659 Ft/kg 169 Ft/db 135 Ft/db 1099 Ft/kg 89 Ft/db+ü 1.399 Ft/ü 99 Ft/kg 399 Ft 329 Ft 430 Ft 3.999 Ft 2.999 Ft 2.999 Ft 32.999 Ft Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek!