Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-02 / 204. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Szeptember 2., kedd Nézőpont Miklós Imre ________________ N em történt semmi, de az is csökken Kevés rosszabb dolog történhet e lángoktól ölelt kis országgal, mint az, hogy a hozzá nem értők időről időre megpróbálják utólag elma­gyarázni, mit és hogyan kellett volna csinálni. Mintha a pozícióval automatikusan ész is járna. Itt van például a paksi atomerőmű. Ápri­lis 11-e óta még az is bősz magyarázkodásokra ragadtatta magát, aki egyébként még fényképen sem látott atomreaktort soha életében, s Pakson is legfeljebb csak gondolatban járt. Emlékeznek még azokra a vészterhes áprilisi időkre, amikor az ország egyik fele szerint nem történt semmi, de az is csökken, a másik fele viszont azt állította, hogy íme, eljött az apokaliptikus vég, nincs tovább? Az ember fia nem győzte kapkodni a fejét. Valakik nagyot hibáztak, ez biztos Az atomerőműtől légvonalban mindössze néhány kilométerre lévő, állítólag masszívan Paks- ellenes Kalocsán eddig is sok mindent beszéltek az embe­rek. Többek között azt, hogy a salátának idén nyáron egyálta­lán nem volt keletje, miként a --------------------------------------------kalocsai és környékbeli ingat­lanoknak sem. Egyik témában sem vagyok jártas, azt viszont tudom, hogy a lakásárak azóta is folyamatosan emelkedtek, úgyhogy Paks ide vagy oda, a bérből és fizetésből élők képtelenek lépést tartani a kalocsai ingatlanárakkal. Ezt tapasztalatból mondom. A minap is ép­pen ezen morfondíroztam, amikor váratlanul megérkezett az Orszá­gos Atomenergia Hivatalnak az áprilisi súlyos üzemzavarral kapcso­latos közleménye. Nagyon jó kis közlemény, arról szól, hogy a szak­értői vizsgálat szerint „a beszállító, a tisztítótartály és a tisztítórend­szer tervezése során hibákat követett el. Az engedélyezés során a Paksi Atomerőmű Rt. és az Országos Atomenergia Hivatal nem alkal­mazott elegendően konzervatív módszereket a gyakorlatilag még ki nem próbált üzemanyagtisztító-rendszer elemzésénél.” Lényegében tehát arról szól, hogy valakik nagyot hibáztak, viszont arról is szó esik benne, hogy ugyanezek a valakik elkötelezettek az erőmű biz­tonságának további növelése iránt. Jó, mi? T udom, elég nehéz a kedvemre tenni, de én például már azzal is elé­gedett lennék, ha a magukat függetlennek nevező szakértők nem írogatnának marhaságokat. S ha lehet, hagyják végre a szakmai munkát is érvényre jutni. Segítség a Megyeháza, Kecskemét A Petőfi Népében olvashattak ar­ról a szörnyű balesetről, amely augusztus 15-én történt a 44-es főút tiszakürti elágazása közelé­ben. A szerencsétlenség egy tiszaugi család négy férfi tagját sújtotta közvetlenül: az édesapa és két fia a helyszínen elhunyt, a családnak harmadik fiú életéért pedig még most is küzdenek az orvosok. Szerkesztőségünk tegnap kapta a hírt a kecskeméti megyeházá­ról, hogy dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke úgy döntött: a megyei ön- kormányzat 200 ezer forint gyorssegélyt ad a tragikus sorsú családnak. ■ RENAULT MEGANE t Uj Mégane Limousine. Szárnyal az úton. Az új Renault Mégane limousine a motorok és sebességváltók széles választékát kínálja, elsőrangú vezetési dinamizmusának köszönhetően pedig Ön valóban szárnyalni fog. Vonalvezetése elegáns, de nem hivalkodó, melynek stílusához tökéletesen illeszkedik a tágas és barátságos belső tér. Az Új Renault Mégane Limousine vezetésének élményét Ön is megtapasz­talhatja márkakereskedésünkben szeptember 6-án és 7-én.w.w.w.rep^Jthu Fogyasztás Ifeta/100 Sa«: Vt.-yycs. 4.6-ÍL4; Váfcs. 5.4-31# ÜRtfg&i: 4.4-1%: COnrkrbocsátás«}/km: 120- 20! (váltató tfót föggöcn) FORMONT AUTÓ KFT Kecskemét, Külső Szegedi át 53. Tel: 76/ 503 700 Nyílt csata lett a zárt ülésből Menesztették a jegyzőt, pedig nincs ellene fegyelmi határozat A kunszentmiklósi képviselők többsége nem kíván együtt dolgozni a jegyzővel. Ez derült ki az elmúlt héten tartott testületi ülésen. Kunszentmiklós Mint arról a napokban írtunk, egy furcsa „el­járással” menesztették dr. Gergely Sándort, Kunszentmiklós jegyzőjét. A testületi ülés javasolt napirendjeinek tárgyalását - ame­lyek az előterjesztésekben szerepeltek - munkatársunk is végigülte. Ám a hatósági, személyi ügyek megbeszélése előtt eltávo­zott a tanácsteremből. Ugyanis ezután zárt ülés folyt. A jegyző ügyét ekkor hozták elő. De a történtek híre hamar eljutott a szer­kesztőségbe. A kapott információkból és so­kak nyilatkozatából született meg a Teljes a káosz Kunszentmiklóson című írásunk. Tegnap az ügyben leginkább érintettel is sikerült beszélnünk. Dr. Gergely Sándort ar­ra kértük, mondja el, mi is történt csütörtö­kön.- A hatósági ügyeket zárt ülésen végigvit­te a testület, majd az én ügyemmel folytat­ták, úgy, hogy engem meg sem kérdeztek: kívánok-e zárt ülést. Megjegyzem, nem volt napirenden ez a kérdés, mármint az én me­nesztésem. Csak odakreálták. Én személy szerint nem tudtam róla, hiszen két-három hete lezárták a fe­gyelmi ügyemet azzal, hogy még csak vizsgálatra sincs szükség, nemhogy elkövettem volna valamit. Ezen a zárt ülésen pedig megszavaztatta a polgár- mester, hogy kívánnak-e velem együtt dolgozni a képviselők. Megszavazták 11 nemmel és 3 igennel. Ezután vége lett az ülésnek. Kijöttünk a te­remből: az aljegyző, Kurdi János, meg még néhány képviselő, de távozott a jegyző- könyvvezető és jómagam is. Utána összepa­koltam a szobámban, s indultam le a föld­szintre, amikor utánam szólt Dinnyésné képviselő asszony, hogy menjek vissza, mert még valami szavazásra kerül sor. Mondtam: úgy tudom, hogy a polgármester bejelentette, vége a testületi ülésnek, s per­sze kérdeztem, ki hívta össze ezt az újab­bat?- Ne törődjek semmivel, menjek be - kap­tam a választ. Visszahívták a jegyzőkönyv- vezetőt, s még egy határozatot hoztak azzal a tartalommal, hogy hétfőtől nem láthatom el a jegyzői feladatomat. Ez egy szabálytalan eljárás volt. Hétfőn azért bementem dolgoz­ni. Bődi Szabolcs azt mondta, fogadjam el ezt a döntést, őt is egyik napról a másikra háromszor távolították el a munkahelyéről. Vegyem ezt tudomásul, mert az Amerikai Egyesült Államokban is így van. A mai appa­rátusi értekezletre sem engedtek be. Öt nap szabadságra küldött a polgármester. Emlí­tette, hogy fel fog ajánlani egy szabálysérté­si előadói állást. Egyébként volt, aki azt java­solta nekem, hogy kérjek ügyészségi védel­met azok számára, akik tanúként voltak ki­hallgatva az egyik képviselő ügyében. Hát ennyi. Végül is én sem tudok sokkal többet mondani, mint ami megjelent már a Petőfi Népében - fejezte be tegnap tett nyilatkoza­tát dr. Gergely Sándor. Tegnap megkérdeztük Bődi Szabolcs pol­gármestert is, miért döntött így a testület.- Az utóbbi hónapokban a jegyző munka- módszere, az emberekkel, a beosztottakkal való viszonya jelentősen megváltozott. Nem tudom, ezt mi okozta. Amikor elkezdtük az együttes munkát, a testület teljes bizalmat szavazott neki. Ez év márciusában címzetes főjegyzői címre is felterjesztettük, látva az előző évek dicséreteit, szakmai elismerését. Azt vártuk volna, hogy teljes mértékben fel­pörgeti az apparátust, mert meglehetősen dinamikus a testület. Ennek ellenére nagyon sokszor kellett újra és újra visszatérni egy- egy ügyre, s megint elölről kezdeni. Azt vet­tük észre, elfogynak a műszaki értelmiségi­ek. Pont a lakásgazdálkodási csoportnál pil­lanatokon belül olyan hiány alakult ki, hogy a működésképtelenség határára jutottunk. Egy sikeres pályázat eredményeként július 1-től új pénzügyi osztályvezetőnk van. Kér­tük a jegyzőt, hogy segítse a beilleszkedését. Ehhez képest olyan rendkívül kellemetlen tapasztalatokat szereztünk, hogy hatáskört vont meg, s meglehetősen gorombán beszélt vele. Sőt, nyíltan elmarasztaló kijelentéseket tett. A pénzügyi osztályvezető kénytelen volt egészségügyi szabadságra menni.- Meddig marad jegyző nélkül a város?- Ilyen esetben az aljegyző asszony látja el a feladatokat. Kiválóan képzett. Jól ismeri az apparátust. Száz százalékig megbízunk az ő szakértelmében. Hangsúlyozom, hogy a jegyzővel szeretnénk a legmesszebbme­nőkig békés úton rendezni a dolgot. Az is el­képzelhető, hogy mi váltottuk ki benne ezt a negatív fordulatot. Nagy munkabírása és akarata ismert. Ez a változás nem vált elő­nyére. Biztos, hogy más közigazgatási terü­leten a meglévő képességeit eredményesen tudja kifejteni. Szeretnénk minden anyagi követelését teljesíteni, kielégíteni azért, hogy ne legyen bántódás, sértődés. Itt volt például a legutóbbi testületi ülésen a bér kérdése: ez év július 1-től törvényi felhatal­mazás van, hogy a polgármester és a testület tiszteletdíját felemeljük. Ettől pedig a testü­let egyértelműen elzárkózott, hogy minél ta­karékosabb önkormányzat legyünk. A jegy­ző meg ugyanakkor pazarló lépéseket tett.- Megjegyzem, az SzMSz-ünk szerint a személyi ügyekben zárt ülést kell elrendel­ni, azért nem lehetett hallgatóság a múlt csütörtöki ülés további részében - fejezte be Bődi Szabolcs. Egyébként Malinák Árpád képviselő szer­kesztőségünknek egy faxon küldött levél­ben kinyilatkozta, hogy szerinte az úgyne­vezett Malinák-üggyel és a jegyző meneszté­sével kapcsolatban - szombati cikkünk elle­nére - semmiféle összefüggés nincs. A fenti témával kapcsolatosan természe­tesen közöljük a Bács-Kiskun Megyei Köz- igazgatási Hivatal véleményét is, hiszen szerkesztőségünk erről az ügyről nem akar állást foglalni. _________________pulai sara K ERÉKPÁROS KÖVETEK. A Zöld Gondolat Lovagrend immáron másodszor viszi kerékpáros tagjai út­ján a természet, a környezet és az egészség védelmére figyelmeztető üzenetét az ország különböző váro­saiba. A napokban a Kiskunsági Nemzeti Park fülöpházi oktató központjában álltak meg egynapos pihe­nőjükre. FOTÓS BANCZIK RÓBERT Felakasztotta magát PÁLMONOSTORA___ A z udvarán felakasztva talál­tak meg vasárnap reggel egy asszonyt Pálmonostorán. A 62 éves nőt reggel fél 7 körü­li időben találták meg pálmo- nostori háza udvarán, ahol egy kötélen lógott. Hiába volt a gyors orvosi segítség, már csak a halál beálltát tudták nála megállapítani. A nyomozók a helyszínen bűncselekményre utaló nyomokat nem találtak, ezért feltételezhető és egyéb körülmények is arra utalnak, hogy az asszony öngyilkossági szándékkal kötötte fel magát. A holttest rendőr-orvosi boncolá­sát rendelték el a halál pontos okának kiderítésére. ■ Levélváltás laktanya ügyben Szabadszállás A szabadszállási polgármester­nek eddig csak levélváltást sike­rült elérnie az Alföldi Kiképző Központ megmentése ügyében. Korábban már közreadtuk azt a levelet, amit dr. Balázs Sándor, Szabadszállás elöljárója dr. Med- gyessy Péternek írt. A miniszter­elnöktől azt kérte a polgármester, hogy őt a döntés meghozatala előtt szíveskedjen fogadni és az ügy kapcsán hallgassa meg. A miniszterelnöki kabinetirodából tegnap megérkezett a válaszlevél: „A Miniszterelnök Úrnak írt 3215-4/2003. iktatószámú leve­lét, amelyben az Alföld Kiképző Központ esetleges bezárásával kapcsolatos gondokról tájékoz­tatja, megkaptuk. Levelét érdemi intézkedésre átadtam az illetékes Honvédelmi Minisztériumnak, és kértem, hogy intézkedésükről a Polgár- mester Urat közvetlenül értesít­sék. A minisztérium értesítéséig szíves türelmét kérem. dr. Tímár Ferenc főtanácsos sk.” Dr. Balázs Sándor természete­sen nem késett a válaszlevéllel. Még tegnap a következő levelet küldte el, ismételten a Miniszter- elnök Úrnak címezve: „A 2003. augusztus 26-án kelt levelemre dr. Tímár Ferenc főta­nácsos úrtól olyan tartalmú vá­laszt kaptam, amely azt jelzi, hogy átiratomat az ügy kapcsán illetékes Honvédelmi Minisztéri­umnak továbbították. Ismételten kérem azonban, hogy a Szabad- szálláson működő Alföldi Kikép­ző Központtal kapcsolatos dön­tés meghozatala előtt Miniszter- elnök Úr fogadni és érveinket személyesen meghallgatni szí­veskedjen.” AKCIÓ a Szilvás! és Társa Bt. összes üzletében 200». szept 03- 4/cpt. 09. Marhalábszár 749 Ft/kg Sertéslapocka 729 Ft/kg Sertéscomb 759 Ft/kg Húsos sertés farokcsont 69 Ft/kg Kacsa far-hát szárnnyal (fagyasztott) 99 Ft/kg Csirkemáj 439 Ft/kg Csirke far-hát 109 Ft/kg Zwertyel parasztkolbász 769 Ft/kg Füstölt, főtt tarja 839 Ft/kg Füstölt, főtt császár 659 Ft/kg Sült, göngyölt szalonna 529 Ft/kg Politasakos tej, 1 literes (Smart) 115 Ft/db Hosszú zsemle 8 Ft/db Sertés löncshús, 400 g 119 Ft/db HB sör (dobozos), 0,5 I 129 Ft/db Torna üdítő (szőlő), 2 literes 129 Ft/db Old American Beaver whisky, 0,7 I 1379 Ft/db ! Iskolatáskák, iskolaszerek széles választékban kaphatók!

Next

/
Oldalképek
Tartalom