Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-03 / 205. szám

2003. Szeptember 3., szerda MEGYEI Petőfi Népe - 5. oldal KORKÉP Halálos baleset egy ló miatt Balotaszállás Egy elszabadult lóval ütközött össze egy kisteherautó hétfőn ké­ső este az 53-as főúton Balota­szállás közelében. Az autó sofőr­je szörnyethalt, három utasa sér­tetlenül megúszta a balesetet. Az egész szinte egy pillanat alatt következett be. A sofőrnek esélye sem volt arra, hogy kivéd­je a balesetet. A szerencsétlenség este 9 óra körül történt az 53-as főúton, Balotaszállás külterüle­tén. Egy Daewo kisteherautó ha­ladt Kiskunhalas felől Tompa irá­nyába, amikor a sötétben hirte­len egy ló vágtatott az útra. Az autó vezetőjének ideje sem ma­radt fékezni, egyenesen a nagy­testű állatnak rohant. Az ütkö­zésben a kisteherautót vezető 50 éves tompái férfi olyan súlyos sé­rüléseket szenvedett, hogy a helyszínre érkező mentősök minden erőfeszítése ellenére éle­tét vesztette. Három utasa ugyan­akkor sértetlenül megúszta a bal­esetet. Az autóban 400 ezer forint kár keletkezett az elgázolt - 300 ezer forintot érő - ló pedig el­pusztult. A rendőrség kiderítette, hogy az állat a közelből, egy vil­lanypásztorral őrzött területről szabadult el. OBJEKTÍV Lakatlan ház égett le Izsák Kigyulladt egy lakatlan ház keddre virradó éjjel Izsákon a Szajol dűlőben. A tanya porig égett - tudatta az Objektív Hírügynökséggel a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság ügyelete. A kiskőrösi és szabadszállási tűzoltókat nem sokkal éjfél előtt riasztották Izsákra a Szajol dű­lőbe, ahol a jelzés szerint egy ta­nya égett. A tűzoltók 10 ember­rel és két gépjárműfecskendővel vonultak a helyszínre. Mint kide­rült, a 75 négyzetméteres alapte­rületű, pala fedésű romos épület­ben már régen nem lakott senki. A ház a tűzoltók kiérkezésekor már teljes terjedelmében égett, a gyors beavatkozás sem tudta megmenti a pusztulástól. A tűz keletkezési okának megállapítá­sa és a károk felmérése még fo­lyamatban van. APOSTAG MÚLTJA ÉS JELENE. Ebben a témakörben volt a kö­zelmúltban látható egy fotókiállítás a helyi faluházban. Az egykori zsinagóga méltó helyszíne volt az időutazásnak, fotó, banczik Róbert ________________Gazdasarok________________ E láll-e a csemegeszőlő? Idén a hosszan tartó kánikulai melegben zamatos lett a cseme­geszőlő. Legtöbb helyen a gaz­dák lugason termesztik néhány évtizedes tőkén a nagy szemű, friss fogyasztásra alkalmas cse­megeszőlőt. Mivel száraz forró­ság uralta a nyarat, gombabe­tegségek nem támadták meg sem a levélzetet, sem pedig a fürtöket. Néhol ugyan „madárkás" a szőlő (a kelleténél ritkábban áll­nak a szemek mintha madár csípte volna le a bogyókat) íze azonban remek. Az sem baj, ha a darazsak egy-egy szemet leszív­tak. A csemegeszőlő bogyóinak cukortartalma magas, teljes érés után már nem növekszik. Keve­sen tudják, hogy a csemegeszőlő egy részét a téli hónapoldg is el lehet tárolni. Szüret után hetekig, hónapo­kig lehet frissen tartani a szőlőt, felaggatva a jól zárható kamrá­ban. Ezekkel a fürtökkel, illetve a róluk válogatott bogyókkal na­gyon finom süteményeket lehet megtölteni vagy díszíteni, fagy­laltot, parfét, pudingot készíteni. Ha van olyan kamránk, tározónk vagy egyéb zárt helyiségünk, ahol a hőmérséklet télen sem csökken fagypont alá, az átlaghő­mérséklet nem ingadozik és be­lül a páratartalom 80-85 százalé­kos, akkor érdemes csemegesző­lőt aggatni. Meleg helyen a szőlő gyorsan fonnyad, párás környezetben pe­dig megpenészedik. Felaggatásra a nagy fürtű, nagy bogyójú, vas­tag héjú, későn érő szőlőfajták al­kalmasak. Ilyenek a fehér és a pi­ros bogyójú Saszla, a Mathiász Jánosné muskotály, a ropogós bogyójú Attila, a nagy bogyójú későn érő Afuz Ali, a sötétkék bogyójú Hamburgi muskotály, az | Othello és a Zalagyöngye. Száraz, napos időben szüretel- [ jük a tárolható, egészséges fürtö­ket! A penészes bogyókat ollóval távolítsuk el, majd a fürtöket pá­rosával, zsinórral aggassuk úgy, hogy kocsányuk lefelé lógjon. Ne érjenek össze a fürtök, a gomba­csírákat pedig kénlap elégetésé­vel pusztítsuk el. Kéthetenként megismételhetjük a kénezést. FEGYVEREK. Bár már itt a tanítás, a gyerekek szívesen emlékeznek a megyei polgárőr napra, amelyen fegyverbemutatót is láthattak az érdeklődők Tiszakécskén. ____________ ___ fotó, szentirmay tamás N agykőrösi tankönyvbotrány Nagykőrösön sok kisdiák tankönyv nélkül kezdi az iskolát. A három- vagy többgyerme­kes, és a gyermeküket egyedül nevelő csalá­dok csak akkor kapják meg a törvény szerint nekik ingyen járó tankönyveket, ha a szülők a jogosultságot igazolják. Oktatás Az igazolás beszerzése hetekig is eltarthat. Nagy­kőrösről többen személyesen mentek át az igazolásért Ceglédre, de a Pest Megyei Területi Államháztartási Hiva­tal családtámogatási és szociális ellátá­si irodájánál akkora a tolongás, hogy még az utcába sem lehetett bejutni, nemhogy az épületbe. Az iroda tele­fonvonalai hétfőn és kedden egész nap foglaltak voltak. Persze, faxon is lehet igazolást kérni, ha valaki olyan szeren­csés, hogy sikerül telefonon beszélnie az ügyintézőkkel. Ha pedig postával próbálják a szülők besze­rezni a dokumentumot akár hetekig is várhatnak rá. Márpedig amíg nincs igazolás, nincs tan­könyvcsomag sem. A szülők nem értik, miért csak egy-két nappal a tankönyvosztás előtt kö­zölték velük, hogy a családi pótlékot folyósító hi­vataltól kell igazolást kérniük az ingyenes tan­könyvek átvételéhez. Azt mondják, a papírokat már a nyári szünetben beszerezhették volna, ha idejében közlik velük, hogy ilyen igazolásra van szükség. A körösi városháza oktatási irodáján azt mondták, a polgármesteri hivatal csak augusztus közepén értesült arról, hogy milyen igazolásokat kell kérniük az iskoláknak a három- vagy több- gyermekes, valamint az egyedülálló szülőktől. A hivatal ezután egyeztetett az önkormányza­ti fenntartású iskolákkal, ahol a gyermeküket egyedül nevelő szülőktől most elfogad­ják azt a nyilatkozatot is, amit az isko­lák a múlt tanév végén kiosztott tájé­koztatóban kértek az egyedülállóság igazolásához. Az ehhez szükséges fon manyomtatványt egyébként a nyáron a városházán és az iskolákban be lehe­tett szerezni. A körösi református álta- | lános iskolában viszont ezt az igazo­lást, hiába írja alá két tanú, érvényte­lennek tekintik. Emiatt az Arany-isko­lában az egyedülálló szülők gyermekei nem kap­ják meg az ingyenes tankönyveket addig, amíg a családi pótlékot folyósító hivataltól nem hoznak igazolást. A Kolping katolikus iskolában szintén csak ilyen iratot fogadnak el, de az igazgató el­mondása szerint erre ott már a hetekkel ezelőtt felhívták a szülők figyelmét. SIPKA ETELKA Nem szűnt meg a hálózat! Szeptember 1-jétől 83 helyett 57 falugazdász a megyében Bács-Kiskun Szeptember 1-je változást ho­zott a falugazdászi hálózat felállásában országszerte. Bács-Kiskunban eddig 83 fa­lugazdász dolgozott, mostan­tól 57-en maradtak. Ám mint az már a fenti számok­ból is kiderül, a szóbeszéd, mi­szerint a hálózat megszűnt, nem igaz. Persze, az érthető, hogy a mezőgazdaságból élő emberek számára nélkülözhetetlenné vált falugazdászokat érintő hír soka­kat foglalkoztat. A Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­rium Bács-Kiskun Megyei Föld­művelésügyi Hivatalának vezető­je, Madari Jenő elmondta: szep­tember 1-jével azoknak a falugaz­dászoknak a munkaviszonya szűnt meg náluk, akik eddig vál­lalkozóként látták el feladatukat. Azok maradtak meg a státuszuk­ban, 57-en, akik köztisztviselők. A többi 26-nak lejárt a szerződése s nem hosszabbították meg. A Bács-Kiskun Megyei Agrárkama­ra közülük tölti majd fel appará­tusának létszámát az Európai Unióba való belépésünk kapcsán rá kiosztott új feladatok ellátásá­hoz. A falugazdász nélkül mara­dó területeket a köztisztviselők átveszik, tehát egyetlen falu sem marad segítő nélkül. Kőváriné dr. Bartha Ágnes, a megyei agrárkamara titkára meg­erősítette a Madari Jenőtől hallot­takat. Hangsúlyozta: szeretné el­oszlatni azt a tévhitet, hogy a fa­lugazdászi hálózat megbontásá­hoz közük lenne a kamarai törek­véseknek. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a közelgő EU-tagsággal kapcsolat­ban a szervezet-átalakítás során új hivatalokat hoz létre, összevo­násokat hajt végre, átcsoportosít, igazodni kívánva az új, unióbeli feladataihoz. A kamara mint köz­testület is kap új feladatokat az agrárirányításban, ezeket már is­merik, felkészültek, a megoldásra konkrét elképzeléseik vannak. Amit nem ismernek: az a forrás, amelyet majd a tárca az új teen­dők elvégzéséhez rendelkezésük­re bocsát. Az FVM-től olyan aján­lás érkezett hozzájuk, hogy az apparátusnak az új feladatokhoz történő kiegészítése során az en­gedélyezett 19 fő kiválasztásakor vegyék figyelembe az eddigi falu­gazdászokat. Mint a titkárasz- szony mondotta, ezzel egyetérte­nek, hiszen érdekükben áll, hogy a területet, a sajátosságokat jól is­merő szakemberekkel dolgozza­nak. Viszont a forrás nem-ismere­tében erre a személyi építkezésre még várni kell. A. TÓTH SÁNDOR Szerb párhuzam A zimonyi klán egyik hóhér­ját, Darko MiUcevicet nemzet­közi körözés alapján vasárnap Svédországban elkapták. A szerb titkosszolgálat munka­társai tudni vélik a derék úr­ról, hogy a miniszterelnök, Djindjic meggyilkolásában nem vett részt, de a maffiabeli szerepköre miatt - no meg azért, hogy mit tudhat a szö­késben lévő igazi nagymenők hollétéről - fölöttébb vágynak a társaságára. Közzétették, hogy napokon belül a szemébe nézhetnek, bár most még a gö- teborgi börtönben van. Mindez azért érdekes szá­momra, mert nekünk is szö­késben volt egy emberünk, s bár nem gyilkos, a 13 milliár­dos sikkasztás és főként an­nak a módja révén nem szürke egér. Őt is elfogták s bár Bécs közelebb esik, mint Göteborg, Kulcsár Attila csak nem akar hazaérni. Azért se! Gondolom, közben itthon varrogatják elfe­lé a szálakat, futárok járnak oda-vissza, szünet nélkül fo­lyik az agytörés, vajh miként lehetne elvitetni a balhét a bró­kerrel. Van rá egy rézközepű euróm, hogy Milicevic hama­rabb otthon lesz, mint Kulcsár. Kevés volt a csiga Élelmiszer Az éti csiga hazánkban védett, kivéve a szedésére kijelölt idő­szakot (természetvédelmi terü­leten ilyenkor is). Gyűjthető a legalább 30 milliméteres átmé­rőjű egyed. A kvótát évente a környezet- védelmi miniszter határozza meg. Tavaly 3000 tonnát lehe­tett begyűjteni, idén 2000-ret. A csiga szezon április 1-től június 15-ig tartott. Kevés olyan idő­szak volt, amikor a gyűjtés ko­moly sikerrel kecsegtetett, az éti csigák ugyanis csapadékos, meleg időben kerülnek elő nagy számban. A Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai hiá­ba terveztek nagyobb ellenőr­zéseket, jóformán csak üres re­keszeket találtak. ■ _____Közéleti hír • Endre Sándor országgyűlési képviselő (Fidesz-MPSZ) szep­tember 11-én csütörtökön reggel 8 órakor Jászszentlászlón, fél 10-kor Móricgáton, 11 órakor Kiskunmajsán, délután fél 2-kor Kömpöcön, fél 3-kor Csólyospá- loson, 4 órakor Petőfiszálláson este 6 órakor Kiskunfélegyhá­zán a polgármesteri hivatalban tart képviselői fogadóórát. ■ Adományok a beteg fiúnak Izsák Több olvasónk kérte, hogy ismé­teljük meg lapunkban, hogy hova lehet pénzadományt küldeni az izsáki halbőrű fiú gyógyíttatásá­ra. A kérésnek szívesen teszünk eleget. Orgovány és Vidéke Taka­rékszövetkezet izsáki kirendelt­sége, Izsákért Alapítvány. A számla száma: 52400054- 10005398, s Feltétlenül írják rá a közleményt: Basa Imre javára. ÚJRA C3 SPOT 3 AKCIÓ! Citroen C3 1.1 i X SPOT 3 2 év garanciával! Már 2.339.990 Ft-tól a készlet erejéig! CITROEN KIRÁLY AUTÓ KFT. Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel.: 77/527-015 Tel./fax: 77/427-015 Kecskemét, Bajnok u. 13. Tel./fax: 76/508-805, 76/508-806

Next

/
Oldalképek
Tartalom