Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-17 / 217. szám

Petőfi Népe ■ 2003. Szeptember 17., szerda Baja, Bácsalmás és környéke Szerkeszti: Géczy Zsolt Adomány a vadállománynak A vadgazdálkodás eredményességét bizonyítja: szép terítékben nincs hiány. Hétvégén meglőt­ték a századik bikát is. Felvételünk a bédai va­dászháznál készült. FOTÓ: PÉTEBVÁRI GÁBOR Gemenc A Gemenc árterét tavaly kétszer is árvíz súj­totta. A jelentős károkat okozó, 943 centimé­terrel tetőző augusztusi árhullám következ­tében az erdőtömböt átlagosan 2-3 méter magas víz borította akkoriban. Az ár elpusz­tította a vadmalacállomány jelentős részét, de megtizedelte a szarvasokat és az őzeket is, főleg a szaporulatot. Jelentős károk kelet­keztek az erdőállományban és az erdei kis­vasút pályaszakaszain is. Az árvíz elvonulá­sa után a szakemberek az egyik legfonto­sabb feladatnak az árvízvédelmi létesítmé­nyek, elsősorban a körtöltések helyreállítá­sát tekintették, miután a területen található három hullámtéri körtöltés közül kettő át­szakadt. - Emellett a vadállomány megóvá­sának érdekében egy úgynevezett vadmentő domb építése is megkezdődött, amely 10 méteres vízállásig nyújt védelmet az állatok számára - mondta Csonka Tibor vezérigaz­gató. - Erre fordítottuk a British American Tobacco Hungary által felajánlott 10 millió forintot. Az adomány további részét az erdő- állomány felújítására költöttük, 150 hektá­ron az erdősítést védő kerítést újítottuk fel, valamint 200 mázsa takarmányt vásároltunk a vadállomány erőnlétének helyreállítására. Sárközi szüret kóstolóval SZEREMLE Parádés szüreti mulatságot ren­deztek szombaton. Népviseletbe öltözött a falu apraja-nagyja. Kis Zoltán kisbíró reggeltől kora dél; utánig minden utcasarkon kido­bolta, hogy díszes .felvonulás in­adul a Millenniumi emlékparkból 16 órakor. Itt Kenéz Róbert bírót és hitvesét, Bárdos Gabriellát, valamint a messzi földről érkezett ünneplő sereget Erős István pol­gármester köszöntötte. A hívoga- tóra, melyet Wesztergám Miklós kalocsai csikós fújt tárogatón az 1848-as emlékműnél, mintegy ez­ren gyűltek össze. Számos falu­ból, még a határon túlról is érkeztek vendégek a sárkö­zi szüreti mulatságra. Eljöt­tek az érsekcsanádi hagyo­mányőrzők, a kalocsai, a bátai, a dunafalvi és a te- merini (Vajdaság) néptán­cosok, zenekarok. Végig a főutcán, egészen az iskola udvarán berendezett szín­padig, a táncosok és a dí­szes felvonuló szeremlei se­reg négy útkereszteződés­nél perdült táncra. Volt aki házába hívta a szüretelőket egy-két kupica pálinkára, jó fajta borra. Hosszasan el­időztek a menettánc részvevői Juhász Imrénél, a gazda a jár­dára kipakolt asztalokat roskadá- sig megrakta minden féle jó dó­kával, gyümölccsel. Természete­sen Juci néni (Kiss Dénesné) most is sütött a messze földön hí­res szeremlei borsos kalácsból egy jókora vájdlingra valót. Ka­kas- és marhapörkölt volt ebédre. Nagy kanállal ehettek Szeremle vendégei. Az esti folklór gálán, a vendég­látó Szeremle három korosztálya mellett minden néptánccsoport bemutatta félórás műsorát, így a műsor csaknem éjfélig tartott. Azután táncházzá alakult át az is­kola erre az alakalomra feldíszí­tett udvara. A vendégségbe érke­zett tánckarok és koreográfusok szép szeremlei szőttest kaptak el­mékbe. ■ Kétszázévesek lettek Baja Háromnapos versenysorozat ke­retében emlékeznek Baja 200 éves lövészmúltjára szeptember utolsó hétvégéjén. Az évforduló tiszteletére határainkon túlról is érkeznek lövészek. A Bajai Céllövész Társulatot 1803-ban alapították. Első elnöke pacséri Csá­szár Ferdi- nánd megyei táblabíró volt. Kétszáz évvel később, 2003- ban Bács-Kis- kun megye te­rületén ezen évforduló jegyében versenyez­nek a sportlövészek. A bajai bicentenáriumi központi ünnep­ségre, illetve ezt követően, hatá­ron túlról meghívott versenyzők részvételével céllövész emlékver­senyt tartanak szeptember 26-27- 28-án. Fővédnöke dr. Lamperth Mónika belügyminiszter. Védnö­kei: Széli Péter polgármester, dr. Halász Rudolf, az Alsó-Duna- völgyi Vízügyi Igazgatóság igaz­gatója és Vakulya Ottó rendőrka­pitány. A versenyt a Vízügyi Lö­vészklub Baja rendezi. Az ünne­pélyes megnyitót szeptember 26- án, pénteken délután fél 4- kor tartják a polgármesteri hivatal díszter­mében, min­den érdeklődőt szeretettel vár­nak. Ezt köve­tően a Türr István Múzeumban megtekinthető a 200 éves lövész­múltra emlékező kiállítás. (A lö­völdét ábrázoló régi képet Millunov Dániel bocsátotta ren- delkezésünkre.) ____ rab rita K önnyebb lesz bejutni Bácsalmás Pénzt nyert a város felújításra, így ezentúl a mozgáskorlátozot­tak könnyebben bejuthatnak az okmányirodába. Az akadálymen­tesítésre 1 millió 200 ezer forintot utalnak Bácsalmásra, ehhez több mint 300 ezer forintot tesz még az önkormányzat. A körzeti igaz­gatási feladatok ellátására létre­hozott okmányiroda kilenc tele­pülés (a bácsalmási kistérség és Mélykút nagyközség) mintegy 28 ezer lakosát szolgálja ki. A jelen­tős ügyfélforgalmat lebonyolító intézményt most átalakítják. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény 2005. január 1-ig megoldandó feladatként írja elő az épület akadálymentesítését, valamint a mozgáskorlátozott il­lemhely kialakítását. Ezzel egyi­dejűleg a mozgáskorlátozottak parkolási engedélyének kiadása is az okmányiroda feladata lesz. A tervek szerint a munkálatok hamarosan megkezdődnek. BERKI ERIKA CSÁTALJAI FALU NAP. Szombaton, a falunapon sokan tekintették meg a település utcáin felvonuló lovasokat, fogatokat és a táncoso­kat. Felvételünk a bátmonostori lányok vidám bemutatkozását örö­kítette meg, a művelődési ház előtti produkciójukért nagy tapsot kaptak a csátaljaiaktól. ______________ _fotó: tölgyesi gábor An yakönyvi hírek * Baja Hírek Születtek, 2003. szeptember 3- tól 10-ig anyakönyvezettek: Bol- vári Bianka (anyja neve: Facskó Mária) Dusnok, Szemesi Csenge (Szabados Katalin) Hercegszántó, Dévényi Viktória Éva (Kiss Aran­ka) Baja, Hujber Alen Alex (Nagy­apáti Anita) Baja, Fejes Bálint Dá­vid (Utasi Anett) Bácsborsód, Mihálovics Krisztina (Illés Mária) Bácsalmás, Szecsei Gréta (Matán Andrea) Szeremle, Liucan Beatrix (Fodor Ágnes Julianna) Tirgu- Mures - Románia, Frányó Fanni (Óvári Szilvia) Baja, Balogh Patrik László (Sipos Renáta) Csávoly. Házasságot kötöttek, 2003. szep­tember 6-án anyakönyvezettek: Waitz Tamás és Rácz Renáta, Hor­váth Péter Kornél és Juhász Erika. Meghaltak, 2003. szeptember 3- tól 10-ig anyakönyvezettek: Hi­ged György (Szeged), Hahn Már­tonná Gajdocsi Margit (Madaras), Feldusz Pétemé Bischóf Mária (Csátalja), Ocskó Józsefné Miku- lecz Mária Magdolna (Baja), Grau András (Nemesnádudvar), Vidá- kovics Pálné Percei Irma Ilona (Bácsalmás). _________■ E lső: az orvosi hivatás RADIOAKTIVITÁS: a természet része címmel nyílik kiállítás az Eötvös-főiskola „B” épületében. Megtekinthető szeptember 22-től 26-ig, naponta 9-17 óra között. A kiállítást a természettudományok iránt érdeklődőknek ajánlja az EJF Matematika és Számítástechnika Tanszéke. Külön érdekessége a nagyfelületű ködkamra, amelyben a kozmikus- és földi háttérsu­gárzás folyamatosan észlelhető, a mesterséges radioaktív források bomlásakor keletkező részecskék megfigyelhetők. Elismerés Bács-Kiskun Megye Egészség­ügyéért Díjat kapott dr. Deutsch Ottó, a Bajai Kórház fül-orr-gége osztályának osztályvezető főor­vosa. Esztergomban született 1940-ben, a Pécsi Orvostudomá­nyi Egyetemen 1965-ben diplo­mázott. 1969-ben fül-, orr-, torok, gégegyógyászati szakvizsgát tett, 1981 óta az audiológia szakorvo­sa is. 1965-1976 között a POTE Fül-, orr-, gégeklinikán praktizált, majd 1976-ban a Bajai Kórház osztályvezető főorvosává nevez­ték ki. Baján a gégeosztályon mo­dem mikroszkópos műtéti eljárá­sokat honosított meg, 23 tudomá­nyos közleménye jelent meg ha­zai és külföldi szaklapokban (többek között ő dolgozta ki a ha­zai gégészeti szakmai protokollt), 33 előadást tartott és 5 országos szakmai kongresszust szervezett. Számos kitüntetésben részesült: 1982-ben Kiváló Munka, 1990-ben Kiváló Orvos, 1998-ban Baja Város Egészségügyéért, 1999-ben Batthányi- Strattman-díj. Ugyanab­ban az évben a Magyar Fül-orr-gégészeti Szak­mai Kollégium (a minisztérium tanácsadó testületé) tagjává vá­lasztották. 1995 óta a Bajai Kórház minő­ségügyi rendszerének kidolgozá­sán fáradozik (4 minőségbiztosí­tási tanfolyamot végzett el). En­nek eredményeként a millenni­um évében a kórház megkapta az ISO 9002, majd idén az ISO 9001:2000 tanúsítást. Nevéhez fűződik a kórház gége­osztályának odaítélt IIASA-SHIBA minőség­díj, valamint a Bajai Kórház közétkeztetési HACCP-rendszer kiépí­tése. Dr. Deutsch Ottó a 3 éve működő bajai Rotary Club alapító el­nöke. Hobbija a bonsai, melyről azt állítja, hogy akkor emelhető művészi szintre az élő fácskák és cserjék alakítgatása, ha az ember fiatal korában kezdi. Ő azonban mindig az orvosi hiva­tást helyezte előtérbe. K. L. KERTBARÁTOK. A bajai és kör­nyékbeli (Bajától délre elterülő községek) kertbarátok pénteken Zomborba utaznak a nemzetközi kiállításra. Bezdánnál megnézik a Duna-parti emlékművet, valamint a Ferenc-csatorna zsilipet és szi­vattyútelepet. NÉPDALKÖRÖK. Harmadik alka­lommal rendezik meg a népdalkö­rök találkozóját Baján, a Honvéd Klubban szombaton 16 órától. A vendégeket Széli Péter polgár- mester köszönti. Résztvevők: az Érsekhalmi Népdalkor, a Mélykúti Asszonykórus és a Szederinda Ci- terazenekar, a szeremlei Sugovica Népdalkor, a tataházi Nyugdíjas Népdalkor és Danubia Citerazene- kar, a bajai Dunatáj Népdalkor és Citerazenekar. Keresik az eltűnt férfit Rendőrség Édesanyja bejelentése alapján keresik a rendőrök Benkovics Sándort, aki holmiját hátrahagy­va távozott ismeretien helyre. A 26 éves férfi eltűnését augusztus 19-én jelentették, az államigazga­tási eljárás során eddig nem de­rült fény tartózkodási helyére. A 175 centiméter magas, sportos testalkatú, bar­na, rövid hajú férfi mindkét fülében karika fülbevalót hord, beszéde néha kissé da- dogós. Általá­ban kőműves segédmunkák­ból tartja el magát, ezért vélhető­en építkezések környékén buk­kanhat fel - áll a bajai kapitány­ság által kiadott lakossági felhí­vásban. ■ H i r d e t m é n u A sükösdi önkormányzat útépítésre ajánlati felhívást tesz közzé. Építendő út: Deák F. u. burkolatlan szakaszai. Hossza: 750 fm. A dokumentáció 2003. szeptember 18-tól 25-ig vehető át pénztári órában a polgármesteri hivatalban, bruttó 20.000 Ft ellenében. Ajánlatok benyújtási határideje: 2003. október 2., 10.00 óráig. Érdeklődni lehet: 06-79/563-022, polgármester. 4255g2

Next

/
Oldalképek
Tartalom