Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-13 / 214. szám

12. oldal - Petőfi Népe SPORT 2003. Szeptember 13., szombat Hl A KKC indul a B-ben ______Kosárlabda A z NB I. B-csoportban indul a Kecskeméti KC női kosárcsapata - tájékoztatta lapunkat Nyíri De­zső a női liga intézőbizottságá­nak elnöke, miután a tegnapi ülést követően felhívtuk. Nyiri elmondta: a Kecskemét pótolta a felmerült hiányosságokat, így el­hárult az akadály a B-csoportos bajnokságban való indulása elől. A bajnoki sorsolást még pontosítják, ám úgy néz ki, hogy az első fordulóban a hírős városi gárda az eladott Bácska- Sport Kft. által működtetett Ba­jai Bácska, akarom mondani: a Bajai EFSK otthonába látogat. ■ Lapzártakor érkezett SÚLYEMELÉS. A kecskeméti Messzi István-emlékversenyen az Univer-KTE-s Laczi Katalin (75 kg) az első helyen végzett, míg Csepeli Zsolt (105 kg) a 3. helyen zárt. LABDARÚGÁS. Az NBI/B. 5. for­dulójának nyittómérkőzésén: Bp. Honvéd-Kecskeméti TE 3-0 (1-0). Homokhátságon hajtottak Búvárúszóból nem lesz teniszező A kunszállási Somogyi Ferenc, részt vett a találkozón. Kunszállás Tizenhárom település több mint húsz versenyzőjének részvételé­vel rendezték meg múlt szomba­ton délelőtt Kunszálláson a kettesfogat-hajtók Homokhátsági Kupájának negyedik fordulóját. A versenyt a fülöpházi Csapiár Tibor nyerte meg, második a a fogathajtóverseny kezdeményezője versenyzőként is FOTÓ: SZ. A. dunaegyházi Bogdán Attila, har­madik Németh László lett. Dél­után, az helyi önkormányzat kü- löndíjáért folyó küzdelemben fel­cserélődtek a helyezések: az első helyet a dunaegyházi Bogdán At­tila szerezte meg a fülöpházi Csapiár Tibor, valamint a sze- remlei Gergely János előtt. Válaszolt a bajai sportbizottság ____Bácska-botrány T ény, hogy a bajai ifjúsági és sportbi­zottság elnöke, Brachinger Tamás készségesen segítette munkánkat és minden úgy történt, ahogy azt előze­tesen megbeszéltük. Hét kérdésün­ket szerdán eljuttattuk á városhá­zára, s a csütörtöki bizottsági ülés után az elnök személyesen hozta el a nyilatkozatot a bajai szerkesztő­ségbe. Sajnos az is tény, hogy a vá­lasz igencsak terjedelmesre sikere­dett. így a Petőfi Népe nem tehet mást, mint hogy részleteiben Teszi közzé a nyilatkozatot. Ma az első két kérdésünkre adott válaszokat olvas­hatják. 1. Milyen úton és jogcímen jutott el a bajai önkormányzat által az NB 1. A-csoportos szerepléshez nyújtott több millió forintos működési támo­gatás a Bajai Bácskához? 2. Milyen szerepe van (volt) Baja Város Önkormányzatának a Bácska- Sport Kft.-ben tulajdonos Eötvös Főis­kola Sportkörben? „Baja Város Képviselő testülete If­júsági és Sport Bizottságának nyilat­kozata a Bajai Bácska NKSE helyzet­ről: Az önkormányzat Ifjúsági és Sport Bizottsága szeptember 11 -i ülésén napirendjére tűzte és megvi­tatta a Baja Bácska Női Kosárlabda Egyesületnél, az utóbbi hetekben - a nyilvánosság figyelmét is kiváltó - helyzetet. Az alábbi nyilatkozat, egyúttal válasz a Petőfi Népe szer­kesztősége részünkre eljuttatott hét kérdésére. A Bajai Bácska NKSE (korábban EJFSK) - elsősorban kiemelkedő eredményeinek, továbbá a sportág népszerűségének köszönhetően - il­letve a hatályos sportrendeletnek megfelelően, amely felsorolja a vá­rosban működő versenysport egye­sületeket - évek óta, a többi egyesü­lethez hasonlóan működési támoga­tásban részesült. A működési támo­gatásra az alábbi sportegyesületek jogosultak még városunkban: Bajai Kosárlabda Klub, Bajai Birkózó Club, Bajai Judo Club, Bajai Sparta­cus VSC, Bajai Labdarúgó SE, Mogyi SE, Bajai Kyokushin SE. 1. A támogatás jogcíme kettős: egyrészt az Ifjúsági és Sport Bizott­ság illetve jogelődjei, nyílt pályázati eljárás keretében, saját hatásköré­ben, működési támogatásban része­sítették az egyesületet. A pályázati eljárás illetve az azzal kapcsolatos döntések három ütemben történnek évről évre. Az átmeneti gazdálkodás időszakában előtámogatásban, azt követően normál támogatásban, az utolsó negyedévben pedig póttámo­gatás formájában dönt a bizottság. Az önkormányzat a megítélt támo­gatásról szerződést köt a sportegye­sületekkel. A konkrét esetben a Baja Bácska Női Kosárlabda Egyesülettel és nem a Bácska-Sport Kft.-vel. A kedvezményezettek, minden év végén elszámolnak a részükre fo­lyósított összegekkel. Ilyen elszámo­lás nélkül egyetlen sportegyesület sem részesülhet további támogatás­ban. Az Ifjúsági és Sport Bizottság azt az alapelvet követi döntéseiben, hogy az önkormányzat egyik támo­gatója és nem a fenntartója a sport­egyesületeknek. A több lábon állás lehetőségére hívta, hívja fel az egye­sületek figyelmét. Ezért az idei „A” osztályos indulásra a Képviselő-tes­tület - másik jogcím - által megsza­vazott újabb 10 millió forintos támo­gatás odaítélésével a bizottságunk - élve véleményezési jogával, és an­nak ellenére, hogy a csapat az „A” osztályban maradt -, nem értett egyet. Ennek okai: A bizottság úgy ítélte meg, hogy precedens lehet a jövőben a kiemelt támogatás, amit nehezen tud biztosítani az önkor­mányzat, ill. nem látta biztosított­nak a Baja Bácska Női Kosárlabda Egyesület pozícióját az NB1. „A” osztályban. 2. Baja Város Önkormányzatának nincs és nem is volt szerepe a Bácska-Sport Kft.-ben, illetve a több­ségi tulajdonos Eötvös Főiskolai Sportkörben.” ________________________(HÉTFŐN FOLYTATJUK) Á gnes! - szólítom meg, de azonnal javít: Judit! Nem kell különösebben magyarázkodnom a té­vedésemért, sokszor előfordul, hogy keverik nő­vérével, aki szintén búvárúszó. Pedig az ered­ményei alapján már bátran elmondható, hogy Szegény Judit kilépett a testvére árnyékából. Nem véletlen választották a tavalyi esztendőben az utánpótlás leány korosztályban az év kecs­keméti sportolójának. A néhány hete Koreában lezajlott junior vb-ről hozott eredményeivel pe­dig közel került ahhoz, hogy az idei évben is ő legyen a fent említett díj várományosa. Kecskemét- Judit! A koreai versenyen melyik eredményének örült a legjobban?- A 800 méteren elért második helyezésemnek. Főleg azért, mert nem számítottam rá. A kettes pályán úsztam és egyszer úgy érzékeltem, hogy mindenki előttem halad. Csak a célba érkezéskor jöttem rá, hogy ezüstérmes lettem.- Soha rosszabb meglepetést.- Volt már csalódásban is részem a célba érkez­ve. A tavalyi lengyelországi Eb-n a 400 méteres számban szintén a kettes pályán versenyeztem, de amikor beértem a hármas pálya eredményét néztem. Ott pedig az állt, hogy harmadik lettem. Néhány perc múlva jöttem csak rá a tévedésemre és tudomásul kellett vennem, hogy lecsúsztam a dobogós helyről.- Mi csábította a búvárúszás felé?- Először úsztam, majd a testvérem hatására - az ő remek eredményei nagy motivációt jelentet­tek - én is búvárúszó lettem. Egyetlen egyszer volt egy kisebb kisiklásom, négy éve, amikor a baráta­immal elmentem teniszezni. Ez két hónapig tar­tott, aztán visszatértem az uszodába.- Még jó! - mondja a beszélgetés alatt végig je­len lévő Sáfár Tamás, Judit edzője. A szemein pe­dig látni, hogy nem felejtette el azt a két hónapot.- Judit igazán nagy tehetség, amit az eredményei igazolnak. Sokkal jobb, mint a magyar korosztá­lyos társai, kitűnően bírja a versenyek stresszét. SZEGÉNY JUDIT 1987-ben született Kecskeméten. Jelenleg a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium 10. osztályos tanulója. 1996-tól a Kecskeméti Vízmű Búvár Klub búvárúszója. Edzője: Sáfár Tamás. Kilenc­szeres korosztályos országos bajnok. 2002-ben a lengyelor­szági junior Eb-n 4x100 m-es váltóban 3., 400 m-en 4. 2003-ban a koreai junior vb-n 800 m-en 2. (országos csúcs), 400 m-en 4. (országos csúcs), 4x200-as váltóban 2. Hobbi­ja a sport, a zenehallgatás, az éneklés. Azt persze még nem lehet tudni, hogy a későbbi­ekben ez mire lesz elég. A nemzetközi mezőny egyre erősödik, amit jól mutat, hogy a koreai vb- n többen is európai csúcsot döntöttek. Judit a ta­valyi eredményeit főleg a tehetségének köszön­hette, az ideit pedig a tehetsége mellett a munká­jának. Tehát továbbra is dolgozni kell keményen.- Mennyi munka van az eddigi sikerében? Hetente tízszer másfél, két óra - mondja Judit. De megéri. A versenyek remek hangulata és az eredményesség sok mindent visszaad az elvég­zett rengeteg munkáért cserébe.- Hogyan tervezik a jövőt? - kérdezem, amikor edző és sportolója kérdően egymásra néznek, majd Sáfár Tamás mondja:- Sajnos a munkahelyi és egyéb elfoglaltságaim miatt szeptembertől befejeztem az edzősködést és a jövőben a klub instruktora leszek. Most ott tartunk, hogy keressük az utódom, aki a jövő évi magyarországi junior Eb-re, illetve ha sikerül kva­lifikálnia magát a 2004-es sanghai felnőtt vb-re fel­készíti Juditot.- Mit szól ehhez? - nézek kérdően Juditra.- Tamás döntését tiszteletben kell tartani. Azt persze még nem tudom, hogy miként megy majd az úszás, ha ő nem lesz ott a medence szélén, mert az biztosan nagyon sokat jelentett.- Az, hogy ott ordibáltam? - jegyzi meg vicce­sen a tréner, de a pillantásában ott a biztatás, hogy menni fog az nélküle is. _____borbély károly Hír ek röviden • Hírek röviden • Hírek röviden JUDO. A Hírős Judo Sportegyesület ma lQ.30-tól rendezimeg Kecskemé­ten a Hírős Judo Kupa junior női, fér­fi nemzetközi egyéni és csapatver­senyt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában. REPÜLŐMODELLEZÉS. Gács Béla emlékverseny, Budapest. A Kecske­méti Modellező Klub eredményei, mechanikus kát.: 3. Szklenár Emil, vitorlázó kát.: 5. Sebe Ferenc. TEKE. NB. II. Közép-csoport férfi- mérkőzés: Oroszlányi SZE - Koszig SC Kiskunhalas 3:5 (2531:2574 fa). Psz.: Fehér B. 467, Kállai Z. 433, Hirsch L. 428. Ma 14 órakor a Pécsi MSE csapatát fogadják a halasiak a kunfehértói Köszolg-pályán. LÖVÉSZÉT. Ma 8 órai kezdettel a Dunántúl bajnokságon vesz részt a megyei szövetség válogatottja Szé­kesfehérváron, a Volán lőtéren. MOTORSPORT. A kiskunhalasi Castrol Bíró Racing Team színeiben versenyző Rizmayer Gábor a múlt héten tesztelte 250-es Hondáját a Hungaroringen, majd az Alpok-Ad­ria kupa legnépesebb géposztályá­nak versenyében (15 induló) rajt-cél győzelmet aratott. ÖKÖLVÍVÁS. Testvérvárosok Ku­pája nemzetközi ökölvívó-mérkő­zést rendeznek vasárnap délután 2 órakor Kiskunhalason, az ÁMK sportcsarnokában. A megyebeli ökölvívók mellett lengyel és román bokszolókat is vár a rendező Hala si Box Club az immár harmadik al kálómmal kiírt viadalra. A rendez vényen kerül sor a Bács-Boksz ku pa negyedik fordulójára, melyen a valamely korosztályos bajnoksá­gon már eredményt elért bokszo lók lépnek szorítóba. - Nagy vára kozás előzi meg a versenyt, mivel a tervek szerint városunk ad otthont október 30. és november 2. között az idei junior magyar bajnokság­nak - tudtuk meg a III. Testvérvá­rosok Kupa egyik főszervezőjétől, Mester Sándortól. FORMA-1. Eldőlt, hogy Baumgart­ner Zsolt indul a monzai nagydí­jon. A magyar pilóta a sérült ír Fir- mant helyettesíti a Jordannél. ■ Mitsubishi Space Star akció Space Star klímával rádiós magnóval metálfényezéssel akciós áron, már: 3.470.000 forinttól 347.000 forinttól már elvihető! MITSUBISHI Király Autószerviz Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel.: 77/423-215 Tel./fax: 77/523-215 Kecskemét, Horváth D. u. 14. Tel.: 76/494-660 A MITSUBISHI l MOTORS mnm m 0UVIA Kft. Tisztelt Érdeklődő! Örömmel hívjuk meg a 2003. szeptember 20-án Dabas-Sáriban található telepünkön (Mánteleki út 2.) tartandó Olivia-napra Ez a fórum a szakemberek és üzletemberek számára idén azt is hivatott szolgálni, hogy szakmai környezetben és az Olivia Kft. fejlődése bemutatásának apropóján a küszöbönálló változásokról szó eshessék. Milyen lehetőségek nyílnak meg az állattartók, -feldolgozók, -kereskedők előtt az EU-csatlakozással, illetve milyen nehézségekkel kell szembenéznünk? Program: 8.00 Regisztráció, kávé 8.30 Köszöntő Meinrad Odermatt ügyvezető Olivia Kft. Programismertető Rácz Ferenc Agrobusiness vezető 9.00 Információk az EU-belépés utáni változásokról, ill. támogatásokról Márton András FVM 9.15 Perspektívák és változások a nyúltenyésztésben Perjési László Nyúl Terméktanács ügyvezető 9.30 Piaci szituáció Kiing János Nyúl Terméktanács elnök 9.45 Kérdések és válaszok 10.00 Szünet 10.20 Takarmányozási kérdések és UFAG-prognózis Dr. Szepesi Csaba 10.35 Tudományos projekt a vágási kihozatal növelésére Dr. Szendrő Zsolt Kaposvári Egyetem 10.50 Pasteurellosis Dr. Virág Györgyi KÁTKI 11.15 Szolgáltatások és lehetőségek az Olivia Kft.-nél Rácz Ferenc 11.30 Zárszó Meinrad Odermatt A Hungarocamion- Volán Tefu cégcsoport nemzetközi árufuvarozói tevékenységének bővítéséhez nemzetközi gépjárművezetők részére felvételt hirdet. Elvárások: „E” kategóriás jogosítvány Belföldi/ nemzetközi árufuvarozói igazolvány Küldeménydarabos ADR vizsga PA VII. igazolás Minimum 2 éves nehéz pótkocsin szerzett nemzetközi gyakorlat Érdeklődni és jelentkezni lehet: Hungarocamion Rt. 1239 Budapest, XXIII. Nagykőrösi út 351. Tel: 421-6666/2615; 421-6666/2478 vagy 06/80-204-309-es ingyenes zöld számon. Megyei napilap kézbesítésére vállalkozót keresek KECSKEMÉT, TSZ-falu területére. Érdekföcfni: 76/324-433. A Duna Tisza köze NAPILAPJA Petőfi Népe Építőanyag-iparban [tevékenykedő dinamikusan fejlődő magyar cég keres EXPORT­MENEDZSERT Feladata:- a cég exportjának önálló lebonyolítása f- aktív részvétel a cég külföldi marketingmunkájában Feltételek: - angol- és németnyelv-ismeret I - számítógép-kezelői ismeret A pályázatokat „Export 2003” jeligére szeptember 19-éig a kiadóba várjuk (Kecskemét, Szabadság tér1/A) • 422862f A Kiskunhalasi Termálfürdő vezetősége értesíti kedves fürdővendégeit, hogy a fürdő karbantartási munkák miatt 2003. október 6-tól előreláthatólag két hétig zárva tart!

Next

/
Oldalképek
Tartalom