Petőfi Népe, 2003. szeptember (58. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-10 / 211. szám
Petőfi Népe 2003. Szeptember 10., szerda Félegyháza, Kécske és környéke Szerkeszti: Szász András Hírek MÁRIA-NAPOK. Immár negyedik alkalommal rendezik meg Kiskunfélegyházán a Mária-na- pokat. Az idei - vasárnap este elkezdődött - kilencnapos rendezvénysorozat négy ünnephez kapcsolódik: a szeptember 8-i Kisboldogasszony napjához (a Szűzanya születésnapja), a Szűzanya szeptember 12-i névnapjához, a szeptember 13-i fatimai jelenéshez, illetve a 15-i fájdalmas Szűzanya napjához. A rendezvények ideje alatt államalapító Szent István királyunk és Boldog Gizella ereklyéi, a Szent Korona gyöngyökből készített másolata, valamint a németországi kegyhelyről Altöttingből származó Mária- szobor másolata is látható a Sarlósboldogasszony (Ó-) templomban. EMLÉKFUTÁS. Idén is megrendezik a 2001. szeptember 11-i New York-i tűzoltó áldozatok emlékére - tavaly meghirdetett - Tűzoltó emlékfutást. A jelentkezők ezúttal is felváltva teszik meg a 43 kilométeres távot. A futam csütörtök reggel háromnegyed 9-kor indul a kiskunfélegyházi tűzoltóság elől: a Fülöpjakab - Jakabszállás - Kecskemét útvonalon. Cél: a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat épülete, ahol Geiger János ezredes, a megye katasztrófavédelmi igazgatóságának vezetője köszönti a résztvevőket. Az emlékfutás nem verseny, így helyezések és díjazások nem lesznek. LIBAFESZTIVÁL. Már ötödik alkalommal rendezik meg szeptember 11-14. között a hagyományos Félegyházi Libafesztivált. A négynapos rendezvénysorozat Ambrus András fazekas népi iparművész alkotásait bemutató kiállítás megnyitójával kezdődik holnap délután 5 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában. _______________■ Á LLÁS! É leim iszer-kereskede Imi üzletvezető munkakör betöltésére keresek- szakirányú főiskolai végzettséggel,- élelmiszerüzlet-vezetői gyakorlattal,- leinformálható,- döntőképes, rátermett munkatársat. Garantáltan megfizetem, ha megéri. Jelentkezni: 06-30/4306-814 v. este 76/440-8703 AKCIÓS ÁRON! Csatornázás, bádogozás, horganyzott csatornák szerelése. Anyagárral együtt: 950 Ft/fm § T.: 20/9231-719; 76/441-610 f Kilencmillió forintot nyertek Szemetes kukák, hulladékgyűjtő konténerek vásárlására fordítja a fülöpjakabi önkormányzat azt a kilencmillió forintot, amelyet a Belügyminisztérium pályázatán nyert. A településen októberben vagy novemberben bevezetik a szilárd hulladék szervezett elszállítását. Fülöpjakab A szemétszállítást szabályozó önkormányzati rendelet elfogadásához már csak az Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi Felügyelőség engedélyére vár a fülöpjakabi képviselő-testület. A tervezett szemétszállításhoz szükséges kukák beszerzési költségeit részben pályázati úton szerzett pénzekből finanszírozza a fülöpjakabi önkormányzat. Az 1100 literes szemetes konténerek beszerzési árának felét, mintegy 900 ezer forintot, szintén pályázati úton szerezte meg a község a Belügyminisztérium hulladékgyűjtő edényzet beszerzésére kiírt pályázatán. Legutóbbi ülésén a fülöpjakabi képviselő- testület úgy döntött: kedvezménnyel támogatja a településen élő kis- és alacsony jövedelműeket, akiknek körét a testület állítja össze. Eszerint: kérelemre 50 százalékos kedvezményt kaphatnak azok az egyedülállók, akiknek a havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj kétszeresét. Esetükben a szolgáltatás árának felét, 2500 forintot, az önkormányzat magára vállalja. Azokban a kétszemélyes háztartásokban pedig, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimum másfélszeresét, a szemétszállítás díjának csak negyedét kell kifizetni. Teljes díjmentességet élveznek majd a tanyákon élők. A külterületekre kihelyezett tíz konténerben összegyűlt szemét elszállításának díját ugyanis teljes egészében az önkormányzat vállalja fel. A rendelet elfogadása után Fülöpjakabon a szemétszállítást egy kecskeméti vállalkozás végzi majd. ________sz. a. E légedetlen a városi Kiskunfélegyháza Sajtótájékoztatón adott hangot elégedetlenségének a Fidesz kiskunfélegyházi szervezete valamint a helyi Fi- delitas, illetve az MKDSZ az elmúlt héten. Az ipartestület székházába meghirdetett tájékoztatón az MDF helyi szervezete is képviseltette magát. A négy párt képviselői kijelentették: elfogadhatatlannak tartják azt, ami jelenleg Kiskunfélegyházán történik. Elfogadhatatlannak tartják továbbá, hogy a várost vezető MSZP-SZDSZ koalíció tagjai a teljes csődbe viszik Kiskunfélegyházát, közben pénzt osztogatnak egymásnak. A négy párt helyi reprezentánsai leszöellenzék gezték: elfogadhatatlannak tartják, hogy a polgármester havi 485,9 ezer forintos fizetése mellett 145,8 ezer forintos költségtérítés vegyen fel, amellett, hogy ingyen használja a város autóját, telefonját, lakja a város lakását. Nem beszélve a 2 millió forintos polgármesteri keretről, valamint a közel 8 millió forintos reprezentációs keretről. ■ Fölényes győzelem idegenben A győztes félegyházi csapat. (Zentai Adrienn és Körmöczi Ildikó kivételével.) FOTÓ: B. A. Félegyháza - Feltre Fölényes győzelmet aratott a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium női futballcsapata az olaszországi Feltrében. A gimnazisták 3:0-ra verték a partnerváros Feltre Vellai Dinamo nevű csapatát. A női futballcsapat játékosai: Veszelka Viktória, Rátkai Orsolya, Zsadányi Szilvia, Rosta Eszter, Körmöczi Ildikó, Zentai Adrienn, Bagdi Csilla, Bérces Barbara, Szabó Eszter, Tóth Dóra és Csenki Anita. Felkészítő tanáruk, Nagy Ferenc elmondta: ez volt a negyedik összecsapás a két város között. A mórások már három alkalommal bizonyultak jobbnak az olaszoknál. A barátságos mérkőzést egy négynapos feltre-i látogatás keretében játszották, amelyre húszfős küldöttség utazott ki a Félegyházáról. A futballista lányok a szünidő ellenére heti háromszori edzéssel készültek a meccsre - mondta Nagy Ferenc. A jobb játéktechnikájuknak köszönhetően, megérdemelt győzelmet arattak az egyébként erősebb fizikumú feltre-i csapat felett. A félegyháziak a mérkőzés végén serleget adtak át a legjobb olasz játékosnak. A vendégeskedés során a küldöttség bejárta a szomszédos települések kulturális-, történelmi emlékeit is. A látogatás egy közös magyar-olasz misével zárult a feltrei templomban, melyet Hajagos Gyula félegyházi atya celebrált. BÚCSÚ ADRIENN „Trabanton szállni élvezet” A szépségversenyt a szegedi Molnár Met Béla Trabantja nyerte. fotó: sz. a. PVC-CIRKÁLÓK Szombat reggel még alig harmincán voltak, a délutáni felvonulásra viszont már több mint duplájára duzzadt a résztvevők száma. Minden jel arra utal tehát: az első félegyházi Trabant-találkozót jövőre újabb követi. A Trabant az eddig készült legkülönlegesebb jármű - állították egybehangzóan a „papír-Jaguá- rok” tulajdonosai. Nem véletien, hogy külön kategóriát képez a járművek között. Mert van motorkerékpár, van személygépkocsi - és van Trabant. Nos, Trabantból nem volt hiány szombaton a kiskunfélegyházi Három évszak horgásztó szomszédságában - hagyományteremtő szándékkal - megrendezett első találkozón. Érdeklődő is szép számmal akadt. Ugyan az emberek egy része - külsejéért, szagáért, hangjáért, lassúságáért - nem szered a Trabantot, a másik tábor viszont valósággal rajong érte. Olyannyira, hogy egy- egy megszállott tulajdonos akár százezreket képes járművére költeni, csakhogy minél szebb és feltűnőbb legyen. Mint tette azt a szombati szépségversenyen- legszebbnek kikiáltott BMW-Trabi szegedi gazdája, Molnár Met Béla, aki - elmondása szerint - félmillió forintot és nagyon sok munkát fordított négykerekűjére. Egyébként a szombati félegyházi Trabant-találkozóra a helybeliek mellett a dunántúli Nagy- karácsonyról, Kecskemétről, Szegedről, Debrecenből és Budapestről is érkeztek résztvevők. SZÁSZ ANDRÁS VÁGÓHÍDI HÚSBOLT Friss áruk, kiváló minőség, kedvezményes árak! A félegyházi vágóhíd Kiskunfélegyháza, Majsai út 30. alatt újonnan megnyílt, korszerűen felszerelt mintaboltjában 2003. szeptember 11-étől folyamatosan kaphatók előhűtött, fóliával csomagolt sertés- és marhahústermékek. Boltunk várja kedves vásárlóit: a lakossági fogyasztókat, a közületeket, közintézményeket, a kis- és nagyvásárlókat egyaránt! Előzetes megrendeléseket is teljesítünk! Kedvezményes akciók egész évként Térjen be hozzánk, megéri! Vásároljon nálunk, elégedett lesz! s Nyitva tartás: keddtől péntekig: 6-17; szombaton: 6-17 óráig. Telefon: 76/463-815 • Fax: 76/462-775 BÚCSÚ SZENTKÚTON. Szeptember 8. a Szűzanya születésnapja, régebbi nevén Kisboldogasszony- vagy Kisasszony-napja, amely hagyományosan búcsúnap Pálos-Szentkúton. A vasárnap délelőtti szentmisét ezúttal Hajagos Gyula, a félegyházi Szent István-templom plébánosa tartotta. Az ünnepség a megszokott módon, körmenettel és áldással ért véget._______________________________________________fotó,sz.a. perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. tanfolyami ajánlata a 2003/2004. tanévre • Pénzügyi és számviteli ügyintéző (Kecskeméten, Baján, Kiskőrösön, Kiskunhalason) • Mérlegképes könyvelő (Kecskeméten, Baján, Kiskörösön, Kiskunhalason) • Államháztartási szakosító (Kecskeméten) • Pénzügyi-számviteli szakellenőr (Kecskeméten) • Adótanácsadó (Kecskeméten) • Társadalombiztosítási Ügyintéző (bérszámfejtési ismeretekkel bővített) (Kecskeméten, Kiskunfélegyházán) ÚJ! • Személyügyi ügyintéző (Kecskeméten) • Társadalombiztosítási ügyintéző + Személyügyi ügyintéző együtt (Kecskeméten) • Társadalombiztosítási szakelőadó (Kecskeméten) • Személyügyi gazdálkodó (Kecskeméten) • Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító (Kecskeméten) • Társasházkezelő (Kecskeméten) NYEREMÉNYAKCIÓ! Minden induló csoportból 2-2 főt a tanévnyitón kisorsolunk. A nyerteseknek a képzéshez szükséges tankönyvcsomagot Akkreditációs a PERFEKT Rt ingyen biztosítja! A képzések kezdésének tervezett időpontja: 2003. október. Jelentkezési határidő: a képzés kezdetéig folyamatos, a munkaügyi központ támogatását kérőknek 2003. szeptember 25. További információk: Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság ^ 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Tel./fax: 76/484-806. g lajstromszam: ( OKEVNy. sz.: 07-0041-02 Cn 200003