Petőfi Népe, 2003. augusztus (58. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-09 / 185. szám
10. oldal - Petőfi Népe 2003. Augusztus 9., szombat SPORT Hírek MORÁLIS VÁLSÁG? Furulyás János, a Ferencvárosi Torna Club elnöke szerint az MLSZ csütörtöki döntése, miszerint a május 30-i botrány miatt hat pontot levonnak az együttestől, morálisan tönkre teheti a csapatot. - Nagyon szigorú döntés született - mondta. - Igaz, nem számoltam azzal, hogy eltörlik a korábbi büntetéseket, de a hat pont levonás morálisan tönkreteheti a csapatot, elképzelhető, hogy a vonal alatt végez, azaz nem kerül az első hat közé. Látva a labdarúgócsapat jelenlegi helyzetét, félek, hogy éz megtörténhet - így Furulyás. A klubot sújtó 40 millió forintos büntetésről úgy vélekedett, ennek kiszabásánál figyelembe kellett volna venni, hogy az FTC-nek három hazai mérkőzést zárt kapuk mögött kell játszania és ez is komoly bevételkiesést jelent. Szeiler József december 31-ig szóló eltiltásáról az elnök azt mondta, nem tudja, eltilthat-e a szövetség egy részvénytársaság által választott vezetőt. Hozzátette: a klub nem szól bele a labdarúgócsapatot irányító rt. napi ügyeibe, de ő Szeiler helyében lemondott volna. A GRAZ PÉNZT VÁR. Az osztrák labdarúgó-bajnokságban szereplő Sturm Graz 360 ezer eurós nevelési díjat követel a VfB Stuttgarttól Szabics Imre klubváltása kapcsán. Heinz Schücher, a grazi klub menedzsere most a FIFA szabályzatára hivatkozik, amely kimondja, ha egy 23 évesnél fiatalabb játékos ingyen is igazolható, az elhagyott egyesület nevelési díjra jogosult. TENISZ. Mandula Petra sérülés miatt visszalépett a 140 ezer dollár összdíjazású finnországi tenisztorna negyeddöntőjében. A viadal 4. kiemeltje hétfőn szenvedett combhúzódást, és már sérülten játszotta le a nyolcaddöntőt, amelyet így is simán, 6:2,6:2-re nyert meg az ukrán Tatjana Perebijnisz ellen. FORMA-1. Jövőre kimarad a Forma-1-es versenynaptárból a montreali futam: a kanadai törvényhozás döntése szerint ugyanis október 1-től tilos a sportrendezvényeken dohánytermékeket reklámozni. Bernie Ecclestone, az autósport elitkategóriájának teljhatalmú ura azonban cáfolja az erről szóló híreket. A kanadai futam helyére jövőre a Belga Nagydíj kerülhet be. A FÉLEGYHÁZI VÁROSI KISPÁLYÁS TERÜLETI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 1. Aranypáva 33 29 2 2 257-49 89 2. Bulls 33 26 4 3 167-39 82 3. Móra ili 33 22 2 9 154-80 68 4, Petőfiszállás 33 18 5 10 94-69 59 5. Áfást 33 17 4 12 115-65 55 6. Rapid 33 16 4 13 120-112 52 7. Rebulls 33 14 4 15 92-122 46 8. Stressz 33 14 3 16 94-108 45 9. Génius 33 12 3 18 114-147 39 10. Tardy-Sport 33 8 3 22 76-140 27 11. Bokafogó 33 3 3 27 65-195 12 12. Kméti bombázók 331 32 41-263 1 Egyedül képviseli hazánkat Az ifjú versenyző a kedvünkért fordult egyet Bugac Ifjabb Juhász László, kettes- pónifogat-hajtó országos bajnok egyedüliként képviseli Magyarországot az ausztriai Karlstettenben megrendezendő pónifogat-hajtó világbajnokságon. A tizenhét és féléves fiatalember jövő hétfőn indul Ausztriába, ahol az állatorvosi vizsgálattal elkezdődik a háromkategóriás világbajnokság. A rangos versenyre elkíséri édesapja, idősebb Juhász László, az 1984-es négyesfogathajtó vb egyéni és csapat-világbajnoka, valamint a szakágat képviselő Muity Ferenc is. A bugaci Abonyi Imre Lovas Klub színeiben versenyző ifjú hajtó a szerdai sorsolástól függően csütörtökön vagy pénteken a díjhajtással kezd, szombaton a maraton-, míg vasárnap az akadályhajtás vár rá. A gimnazista (most végezte a harmadik osztályt) fiatalember lapunknak elmondta: 1996-ben kezdett versenyezni. Eleinte nagy lóval indult az egyesfogathajtók versenyén. Három évvel később, 1999-ben tért át a pónifogatra. Azóta évente tíz-tizenöt versenyen vesz részt, és tavaly első lett az országos bajnokságon. A vb-n, csapatversenyben mi, magyarok nem leszünk érdekeltek, mivel egy nemzet csapatát egy egyes-, egy kettes-, és egy négyes-pónifogat-hajtó alkotja. Tőlünk csak ifj. Juhász László szerzett vb-kvalifikációt. így ő egyéni indulóként vág bele nem minden napi vállalkozásába. Ahhoz, hogy kiutazhasson az ausztriai világbajnokságra, három válogatón kellett sikerrel szerepelnie. A sokak szerint ígéretes jövő előtt álló hajtó egyetlen vágya, hogy elérje mindazt, ami példaképének, édesapjának sikerült. ________________________________________________SZ.A. A vasember nevet változtatott HOSSZÚ TÁVÚ TRIATLON Ebben az évben nem lesz iron- man-verseny. Amikor meghallottam ezt az információt, úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Az nem lehet, hogy elmaradjon! Nagyatádon idén már a tizenharmadik hosszú távú triatlon országos bajnokságnak kellene következnie. Szerencsére korainak bizonyult az aggodalmam, hiszen később kiderült: megtartják az országos bajnokságot, csak „extreme man” név alatt fut a továbbiakban. A távok is ugyanazok: 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és 42 km futás. A változtatásra azért volt szükség, mert az ironman-via- dalt (vasember) Ha- waii-on találták ki és védték le. A rendezők csak most tudták meg, hogy ezért a szócskáért százezer (!) dollárt kellene fizetniük, amit sem Nagyatádon, sem másutt nem lehet felvállalni. így aztán nem ironman, hanem „extreme man” lett a viadal neve. A versenyre, melyet augusztus 23-án rendeznek, már eddig is rekordlétszámú nevezés érkezett. Tizenegy ország 228 triatlonistája próbál megküzdeni a távokkal. Bács-Kiskun megyéből sem neveztek még ilyen sokan, összesen tizenöten. Közülük néhányan most először próbálkoznak az iron- man-nel. Akarom mondani: az „extreme man”-nel. sz.t. SZOLGÁLTATÁS MAGASMŰVELÉSŰ szőlő gépi betakarítását vállalom. T: 30/9759-649, 78/421-356 *389060* PALATETŐK felújítása. Tel.: 06-30/2555-535 *390244* SÍREMLÉK! 0kt.-i elhelyezéssel, ha most megrendeli! Kérjen katalógust, nézze meg a bemutatót! Dudás Győző kőfaragó 6230 Soltvadkert, Pf. 104 78/480-577, 30/249- 7153 UTAZÁS 8 Bükkfürdőn szoba, apartman, vendégház szeptembertől kiadó. 1500-2000 Ft/fő/éj. 30/9699-179. *391494* ÜDÜLJÖN a Balaton partján, Balaton-mári- afürdőn, Balatonberényben vagy Zalakaroson 2 szintes 8 férőhelyes apartmanházakban! 06-30/30-20-616. VÁLLALKOZÁS VASVÁZAS CSARNOKOK újak és bontottak, többféle méretben, kedvező árakon ELADÓK Tel.: 30/9356-272 ILLATOS muskotály szőlő felvásárlása készpénzre augusztus 8-tól. 20/455-8065, Izsák. *394427* TÁRSKERESÉS 8 174/70/63 éves férfi keresi társát vékony testalkatú hölgy személyében, aki hozzá költözne. 76/468-930,19 óra után. •394602* 50 ÉVES, diplomás, vállalkozó hölgy Kecskemét vagy környéki, erkölcsileg igényes úr ismeretségét várja, hosszú társkapcsolatra. 30/9553-933. *394508* VEGYES BONTOTT békéscsabai hófogó cserép, 3x2,5 m üvegportál fazsalugáterrel, parabolaantenna beltéri egységgel eladó. Telefon: 78/463- 151 *392017* GOBELINVARRÁSBAN jártas bedolgozókat keresek. 20/387-52-46. *394491* HAGYATÉKBÓL 290 l-es hűtőláda, 2 db gyermekheverő ágyneműtartóval, 1 db sezlon eladó. 76/324-178, 30/341-06-12. •394358* a Körbálás fűszéna és marhatrágya eladó. 30/254-40-09. •394563* a Marhatrágya, szamócapalánta, bernáthegyi kiskutyák eladók. 76/707-439. •394557* SÓPIPA-MAGYAR találmány a “tiszta légutakért”. 70/249-6344. •389131* TRÁGYABEHORDÓ farvilla eladó. 20/218- 2186. *391732* GARÁZS KECSKÉM ÉT-SZÉCHENYIVÁROS, Pajzs utcán 42 m! ikergarázs eladó. Irányár: 3,5 M Ft. Telefon: napközben 76/503-153, este 76/490-312 •385920* MEZŐGAZDASÁG CSEPEGTETÖS baromfiitató: 76/371-627. •394496* ERDŐTELEPÍTÖK, figyelem! Erdőtelepítési, erdőfelújítási és más erdészeti tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatást vállalunk. Boróka Kft. Kiskunmajsa, Árpád u. 40. 20/2218- 868. *394204* FŰSZÉNA, körbálás eladó. 06-30/585-78-39. •394253* GYÜMÖLCSFAOLTVÁNYOK 2003. őszi szállításra megrendelhetők! Érd.: Bene, Faiskola 6050. Lajosmizse, József A. u. 5. 70/253- 1163 •388726* SHoneolye szamócapalánta eladó: 10 Ft/db. 30/598-5858, 76/382-561. *394686* KÉVÉS nád eladó. 20/3328-491, Tompán. *394641* RK-2 fűkasza eladó. 70/503-5465. *394671* 8 Szamócapalánta eladó: 15 Ft/db 30/538- 9910 •394725* TÖVÖN száraz nyár tűzifa eladó. Érdeklődni: 06-30/972-1576. •394469* 8 10.000 db kis bálás szalma eladó. 30/3719-756. •394401* A rasszizmus ellen Budapest A rasszizmus, a diszkrimináció elleni kampány jegyében több országos szervezet össze- fogásával holnap egésznapos sport- és kulturális eseményt szerveznek Budapesten 10.45-től 20 óráig, a Puskás Ferenc Stadionban. A rendezvény ingyen megtekinthető. A labdarúgó program keretén belül 10-12 éves korosztályos futballisták érkeznek Budapestről és a megyékből a Puskás Ferenc nevét viselő pályára. A sportprogram keretében nemzetközi ifjúsági mérkőzést is rendeznek a magyar és a szlovén cigányválogatott részvételével. A rendőr és cigány öregfiúk találkozóját követően a magyar cigány válogatott az angol kisebbségi együttessel mérkőzik meg. A rendezvényen fellép a Rajkó zenekar, a Vám- és Pénzügyőrség zenekara és különböző maz- sorett együttesek. ____________■ V ereség a nyitányon Jambol Vereséggel kezdte szereplését a magyar ifjúsági férfi kosárlabdaválogatott a bulgáriai Európa-baj- noki selejtezőtornán. A Radovics József szövetségi kapitány irányította nemzeti együttes - melynek Magyarország egykori „triplakirályának”, Hosszú Istvánnak a fia, Hosszú Gergely az irányítója, egyik centere pedig a kecskeméti K. Tóth Gyula - Izrael leg- jobbjaitól kapott ki szerdán. A második játéknapon sem voltak szerencsésebbek a magyar legények, az oroszok elleni mérkőzést követően is vesztesen távoztak a pályáról. A Jambol városában vasárnapig tartó viadalon Magyarország, Izrael, Oroszország, Ciprus és Bulgária válogatottja vesz részt. A csoportból az első három jut tovább. Az A-cso- port állása két forduló után: 1. Izrael (146-118) 4 pont, 2. Oroszország (155-134) 4, 3. Magyarország (126-152) 2,4. Bulgária (70- 76) 1, 5. Ciprus (56-73) 1. Az első nap eredményei: Ma- gyarország-Izrael 62-73, Orosz- ország-Bulgária 76-70. A második játéknapon: Oroszország- Magyarország 79-64, Ciprus-Iz- rael 56-73. Hosszú Gergőék péntek este - lapzártánkkor - a házigazda bolgár válogatottal mérkőztek meg. _____________lcs. B oksz-stop a parkolóban Baja Csúszik az augusztus 16-ra tervezett bajai profi kick-box és thai- box gála. Az időpont minden valószínűség szerint szeptember 13. lesz, amikor a tervezettnek megfelelően az Union Kiskunhalas két kiválósága, dr. Csábi Bettina és Tóth Csaba vívja majd a főr- mérkőzéseket. A két versenyző azonban nem marad mérkőzés nélkül augusztusban sem. Tóth a debreceni első magyar K-l Nagydíj nyolcfős mezőnyébe kapott meghívást, míg Csábi ugyanott egy ötmenetes kick-box meccset vív egy szlovák ellenféllel. A nagydíjat augusztus 19-én rendezik a hajdúsági főváros sportcsarnokában, melyet az RTL Klub is műsorára tűz. Tóth Csabának jó esélye van arra, hogy a legjobb négy közé kerüljön, ahol már - tekintettel a mezőny erejére és kiegyensúlyozottságára -- bármi megtörténhet. Bettina pályafutása 99. találkozójára készül, és ismerve klasszisát, remélhetőleg 28. K.O.-győzelmét ünnepelheti a cívis városban. ■ Itthon kezd az MTK Labdarúgás Tegnap eldőlt, hogy az MTK a Puskás Ferenc-stadionban játsza jövő szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának első mérkőzését a skót Celtic Glasgow ellen. A tavalyi UEFA- kupadöntős csapat képviselője pénteken Budapesten egyeztetett az MTK és a stadion vezetőivel. A magyar bajnokcsapat ezúttal a Puskás Ferenc-stadionban házigazdaként fogadja világhírű ellenfelét, amelyet a korábban jelzettnél kevesebb szurkoló kísér el. A skót klubvezető szerint 1500-2000 zöld-fehér drukker jelezte előzetesen, hogy szeretné megnézni kedvenceit a magyar fővárosban. Feltehető, hogy ennél több lesz a stadionban a skót szurkoló, mert a Celticnél mintegy 80 ezer drukkert tartanak nyilván a világ minden tájáról. Akik a klub szervezésében érkeznek fővárosunkba, azokért a Celtic kezeskedik. A Celtic 5-0-ás összesítéssel jutott tovább a litván Kaunasszal szemben a BL-selejtező 3. körébe, ahol az MTK-val küzd meg a 32-es főtáblára kerülésért. Az MTK a finn HJK együttesén jutott túl 3-2- es összesített eredménnyel. A hazai együttes vezetői bíznak benne, hogy klub-hovatartozástól függetlenül sokan mennek ki majd szerdán a Puskás-stadionba, hogy együtt szurkoljanak a magyar futball képviselőinek sikeréért. A fedett részre a belépők 8000, a többi helyre 6000 és 4000 forintba kerülnek. ■ DDDK Cégünk dinamikusan fejlődő, külföldi tulajdonú vállalat, amely vezető autógyárak beszállítója, hangtechnikai eszközök gyártója a következő munkakörökre várja pályázók jelentkezését. Minőségbiztosítási / Bejövő-áru ellenőr mérnök (Ref.: QAS) Önre gondoltunk, ha > Gépészmérnöki végzettséggel, > felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel (Office), > szóban és írásban aktív, legalább középfokú angolnyelv-tudással rendelkezik. > Utazásra kész, nyitott és fellépése magabiztos, > gyakorlatias, rugalmas, precíz. Az Ön feladata V bejövő-áru ellenőrző csoport vezetése, szervezése, > alkatrész módosítások bevezetése, > jóváhagyások követése, > belső auditok szervezése, végrehajtása Az üzemi gyakorlat, - lehetőleg ISO 9001-es és/vagy QS 9000-es, TS 16949 minőségbiztosítási rendszert működtető multinacionális környezetben, a vevői kapcsolattartás területén szerzett tapasztalat és minőségbiztosítási ismeret előnyt jelent. Karbantartó munkatárs (Ref.: TEF) Önre gondoltunk, ha r szakközépiskolai végzettséggel, > elektroműszerészi végzettséggel, > szakmai gyakorlattal, > számítógép ismerettel rendelkezik. > Angol nyelvtudás előnyt jelent. > Pontos, precíz munkavégzés. Ha bármelyik pozíció felkeltette az érdeklődését, kérjük, hogy fényképpel ellátott, magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzát az állás megjelölésével juttassa el címünkre 2003. augusztus 20-ig. Digital Disc Drives Kft. Kecskemét, Wéber Ede u. 10/A. E-mail: job.ddhu@hu.bosch.com DDDK Ott, ahol a 6-os megáll... ___________