Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-05 / 155. szám

10. oldal - Petőfi Népe SPORT 2003. Július 5., szombat '^||H Szinte biztos: KTE néven és az NB I/B-ben megy tovább a kecskeméti futball! Mint ismert, a Kecskeméti FC-t működtető kft. áttette székhelyét a budapesti Fáy utcá­ba és a továbbiakban a Vasast kívánja fenn­tartani. Mi lesz így a kecskeméti labdarú­gással? - tették fel jó páran a kérdést. A vá­laszt pedig heteken keresztül senki nem tudta megmondani. A bizonytalanságnak, úgy tűnik, most vége szakadt. Kecskemét- A Kispest Honvéd volt tulajdonosi körét si­került Kecskemétre csalogatni - mondta la­punk érdeklődésére dr. Szécsi Gábor, Kecs­kemét polgármestere. Kéthetes tárgyalás eredményeként jutottunk arra, hogy ez a be­fektetői társaság megvásárolta a Büki TK in­dulási jogát az NB I/B-s bajnokságban és Kecskemétre hozza azt. (Az NB I/B-ben har­madik helyezett Bük nem kívánt indulni a profibajnokságban. A szerk.) Több olyan fel­tételük is volt az érdekelteknek, amelyek ko­rábban más esetleges befektetőknél is felme­rültek. Az egyik ilyen feltételként élt, hogy le­gyen egy erős támogatói kör kecskeméti vál­lalkozókból, akik hozzájárulnak a csapat költségvetéséhez. Szerencsére még mindig megvolt az a szponzori társaság, akik koráb­ban is jelezték, hogy hajlandók a kecskeméti labdarúgásra áldozni. Tőlük körülbelül 25 millió forintra számíthat a leendő csapat, mely költségvetésének a nagyobbik részét nyilván a tulajdonosi kör vállalja.- Nagyon fontos, hogy az Univer-KTE vezérkara hozzájárult a csapat KTE néven való nevezésé­hez a bajnokság­ba. Az Univer közvetlen anyagi támogatást nem ad, de a név vise­lését engedé­lyezte. Az önkor­mányzat pedig reményeim sze­rint vállalni fogja - de ez közgyű­lési döntést igé­nyel -, hogy 2004-ben nemc­sak az utánpótlásra ad pénzt, hanem a fel­nőtt csapatra is szán valamekkora nevesí­tett támogatást. Természetesen úgy, hogy megtartja az utánpótlásnak eddig adott összeg mértékét.- A pálya működtetésével kapcsolatban annyiban maradtunk a befektetőkkel, hogy minden a jelenlegi struktúrában folytatódik. Ez azt jelenti, hogy a sportlétesítményeket működtető kht. fogja fenntartani a stadiont, amihez megkapja az önkormányzattól a költségvetésihozzájárulást.- Összegezve azt mondhatom, hogy lesz egy kecskeméti vállalkozókból álló támo­gatói csoport, egy önkormányzati nevesí­tett anyagi hozzájárulás a labdarúgáshoz és egy európai nívón működtetett stadion. Ezek azok a feltételek, amiket az önkor­mányzat tud teljesíteni. A tulajdonosi kör pedig vállalta a csapat NB I/B-s szereplés költségvetésének a megteremtését. Úgy tu­dom, hogy már folyik a csapatépítés, és ha valami drámai nem jön közbe, akkor jövő hét kedden hivatalos sajtótájékoztatón je­lenthetjük be a KTE NB I/B-s indulását. Re­mélem, ennek a gárdának nagyobb lesz a kecskeméti holdudvara és közönsége, mint az eddiginek. Szécsi Gábor szólt arról is, hogy örülne, ha az önkormányzat tulajdonosként is - akár csak minimális összeggel - szerepet vállalna a csapatot működtető kft.-ben. Mint mondta, ez két okból is jó lenne. Egyrészt a tulajdono­si kör jó néven venné, ha látná, hogy a város valamennyire elkötelezett a labdarúgás iránt. Másrészt, ha az önkormányzat tulajdonosi hányaddal megjelenik a gazdasági társaság­ban, akkor a jövőben, a jelenlegi jogi keretek között nem történhet meg az, hogy bárki bár- müyen más településre átvigye az NB I/B-s csapat indulási jogát. A polgármester még ebben az évben javasolni fogja a testület­nek a tulajdonosi szerepvállalást. Valamint indítványozza, hogy a költségvetés módosí­tásával kisebb támogatást adjanak a csapat­nak. Ez nemcsak demonstratív jelleggel len­ne - emelte ki Szécsi Gábor -, hanem tényleg örülne annak, ha az a gárda, amely most ver­buválódik, valóban erős lenne és néhány éven belül feljutna az NB I.-be. A bükiek indulási jogát megvásároló tulaj­donosok közül Vida Pál állt a Petőfi Népe rendelkezésére, ő a következőket mondta: - Az igazság az, hogy a Magyar Labdarúgó Liga még nem fogadta el a nevezéseket. Te­hát ma még csak 99 %-osan mondható, hogy a Büki TK indulási jogát megvásárolva Kecs­keméten NB I/B-s csapatot fogunk működ­tetni. ígéretünk van azonban rá, hogy a mi esetünkben is pozitív döntés születik, mint ahogy történt a KFC-t működtető kft. és a Va­sas esetében. A liga tanácsának döntése vél­hetően hétfőn megszületik, és remélem, ked­den véglegesen bejelenthetjük, hogy az üzlet megköttetett.- Kecskemét polgármesterétől ígéretünk van arra, hogy az önkormányzat támogatja az elképzeléseinket, valamint, ha jelképesen is, de üzletrészt vásárol a csapatot működte­tő kft.-ben. Pontosan azért, hogy az együttes indulási jogát soha ne lehessen elvinni a hírős városból. Bár nekünk ez nem is célunk, nem azért jöttünk Kecskemétre. Mi, a tulaj­donosok a régióban élünk, kiskunfélegyhá- ziak vagyunk. Összefogtunk és szeretnénk elérni, hogy itt a térségben legalább egy NB I/B-s csapat lenne. Én bízom az önkormány­zat pozitív hozzáállásában.- Patrascu Jánost bíztuk meg a vezető­edzői feladatokkal. Segítője még nincs, de szeretnénk, ha a térségből kerülne ki. A csa­pat egy része kecskeméti és a város környé­ki sportolókból állna, a másik része pedig olyan kipróbált játékosokból, akik az NB L- ben is megfordultak. Már tárgyaltam a kecs­keméti kötődésű labdarúgókkal és úgy lá­tom, hogy meg tudunk állapodni. Mintegy hat játékosról van szó az előző gárdából. Próbáljuk bevezetni a gazdasági életben megszokott szellemiséget. Ez annyit jelent, hogy senki nem kaphat előre pénzt. Azt ná­lunk mindenki felejtse el, hogy előre - azért, mert valamilyen papírt aláír - pénzt kapjon. A mi elképzelésünk szerint havi fizetést ve­het fel a játékos, ez lesz a bérének a kiseb­bik része, a nagyobbikat pedig a teljesítmé­nye alapján kapja. Nagy várakozással né­zünk a csapat szereplése elé, az 1-5. hely valamelyikét kívánjuk megcélozni. ___________________________BOBIÉIY KÁROLY Wim bledon Elsőként a világranglistán 48. Mark Philippoussis (képünkön) jutott a férfi egyes vasárnapi wimbledoni döntőjébe: 1 óra 56 perc alatt 7-6 (7-3), 6-3, 6-3-ra győzte le Sebastien Grosjeant. A sokkal pontosabban teniszező Philipoussis biztosan használta ki lehetőségeit, s viszonylag si­mán diadalmaskodott. Most élete második Grand Slam-fináléjára készülődhet: öt évvel ezelőtt a US Openen kikapott honfitársá­tól, a már visszavonult Raftertől. A másik elődöntőn: Fede- rer-Roddick 7-6, 6-3, 6-3.______■ Magyar bunyósok Bangkokban ÖKÖLVfVÓ-VB Vasárnap a thaiföldi főváros­ban, Bangkokban elkezdődnek a 12. ökölvívó-világbajnokság küzdelmei. Pekanov Tamás (Kecskeméti SC, edzője: Aszta­los József) a magyar válogatott tagjaként a 64 kg-osok között indul. Pekanov fiatal versenyző (1983- ban született Baján), a legjobb eredménye egy országos bajnoki második hely, amit tavaly szer­zett. Akkor attól a Maczik Ró­berttól (szintén KSC) kapott ki a döntőben, aki helyett most ő kép­viseli Magyarországot a 64 kiló­sok között. A döntő óta a válogatott színei­ben több-kevesebb sikerrel már bemutatkozott Pekanov, ám en­nek ellenére még nincs nemzet­közi rutinja. Kedvező sorsolással a tisztes helytállásban remény­kedhet a rendkívül ambiciózus, szorgalmas kecskeméti sportoló. Edzője szerint Tamásnak nem kell több, mint két év ahhoz, hogy igazán befusson s a Kecs­kemét hírnevét öregbítők tábo­rába lépjen. A magyar válogatottkeret: 48kg: Bedák Pál, 51kg: Mucsi Ot­tó, 54kg: Bedák Zsolt, 57kg: Ker­tész Henrik, 60kg: Káté Gyula, 64kg: Pekanov Tamás, 69kg: Ba­log Vilmos, 75kg: Balzsay Ká­roly, 81kg: Szűcs István, 91kg: Hídvégi György. __________________________vt. M int egy falat kenyér Hírek TOUR. A ma kezdődő centenáriu­mi Tour de France mind a 198 in­dulójának, így Bodrogi Lászlónak is negatív lett a viadal előtti dop­pingtesztje. Mostanra az is kide­rült: a karaván egyetlen magyar résztvevője, Bodrogi 112-es rajt­számmal vághat neki a 3427,5 km-es erőpróbának. FORMA-1. Elképesztő meglepe­tésre a Minardi-Cosworth kettős sikerével zárult a Forma-1-es Francia Nagydíj első időmérő edzése: Jós Verstappen volt a leg­gyorsabb Justin Wilson előtt. A váratlan eredmény oka: a legjob­bak még vizes pályán mentek, míg a mezőny második felére fel­száradt az aszfalt. ÖKÖLVÍVÁS. A Kecskeméti SC csapata ma Dachauban barátsá­gos ökölvívó-találkozón vesz részt. Az elmúlt héten Nürnberg- ben járt a csapat, ahol 6:2-re nyer­tek a kecskemétiek. ERŐS EMBEREK. Jól szerepel­tek a bajaiak a napokban a Gár­donyban megrendezett erős em­berek versenyén. AII. osztályú országos bajnoki fordulóban For­gács Gábor az első, Katz László a negyedik helyen végzett. ______■ Kiadván y Hiányérzetünket szüntette meg egy, a napokban megjelent kiad­vány. A Kecskeméti Sportegyesü­letek Szövetsége elnökének, Uj- hidy Tibornak szerkesztésében napvilágot látott a Kecskeméti Sportalmanach 2003 című ösz- szeállítás. A kiadvány egyrészt bemutatja a város sportjának álta­lános és specifikus értékeit, a vá­rosi sportirányítást, a sportegye­sületek munkáját, eredményeit, a sportlétesítmények elérhetősége­it, másrészt a város lakosságával, sportszerető közönségével meg­ismerteti a Kecskemét sportjában lévő lehetőségeket, sportolási fel­tételeket. Felhívja a figyelmet a sportvállalkozások által nyújtott, egészséges életmódot segítő szol­gáltatásokra is. Kiknek ajánlható a Kecskeméti Sportalmanach 2003? Azoknak, akik még nem, és azoknak, akik már ismerik a város sportját, azoknak, akik még nem sportra­jongók, és azoknak, akik már szurkolók, azoknak, akik még nem keresték a sportolási lehető­ségeket, és azoknak, akik már rendszeresen sportolnak, azaz mindenkinek, aki szeretné, ha valamilyen formában az élete ré­sze lenne a sport. És hogy hol kapható az ingye­nes kiadvány? A városi sportléte­sítményekben, iskolákban, sport­egyesületeknél, a különféle médi­umoknál, jó néhány sportvállal­kozásnál, Polgármesteri Hivatal­ban, sportrendezvényeken. Az a hit, összefogás és szakér­telem, amely az anyag elkészültét kísérte, feltétlenül biztató a követ­kező évekbeli megjelenésre is. ÁLLAT 240 db birka eladó 5 db tenyészkossal és 30 toklyóval. 20/9-522-118.-------------------------------------- *380450* ■ 3 db frissfejős tehén, 4 db 1,5 éves üsző, 4 db cigája kos birka eladó. 20/451-0269 5 ÉS 3 éves sötétpej, nagyon szelid lovak el­adók. 20/9-117-019.------------------------------------------------------------------------*380304* 6 DB választási és 10 db 200 kg körüli bika eladó. 06-30/503-64-21.------------------------------------------------------------------------*380592* 75 DB anyabirka eladó. 06-79/468-425.------------------------------------------------------------------------*380588* 8 ÉVES deres ló 2 hónapos kanca fiával eladó. Vágóló-, csikócsere. 30/2666-844.------------------------------------------------------------------------*380558* 8 ÉVES sötétpej ló kiscsikójával eladó. Tel.: 06-20/9-117-019------------------------------------------------------------------------*380304* BÚTOR 8 Restaurált régi sublót kedvező áron eladó. 70/330-5777.------------------------------------------------------------------------*380539* ÚJ SZEKRÉNYSOR 49 E 6 db-os, új konyhabú­tor 60 E, franciaágy 30 E, szék 25 E: 30/2268-222. HIRDETMÉNY ÉRTESÍTJÜK a Tisztelt Őstermelőket, Vállalko­zókat, hogy a “HALMA” Halasi Malom Kft. ez évben is felvásárolja étkezési minőségű búza­termésüket. Érd.: a malomüzemben vagy a 77/422-622, 30/475-0695 telefonokon. —--------------------------------------------------------------------*380697* O KTATÁS ANGOL-, németnyelv-oktatást vállalok. 20/99-69-169.------------------------------------------------------------------------*380884* SZOLGÁLTATÁS SÍREMLÉK! Az idei ár 90%-a elhelyezéssel, ha most megrendeli. Kérjen kalatógust, nézze meg a bemutatót! Dudás Győző 6230 Soltvadkert, Pf. 104; 78/480-577, 30/249- 7153. —--------------------------------------------------------------------*380704* ZÁRT kisteherautóval áruszállítást vállalok. I: 06-20/977-2341------------------------------------------------------------------------*380720* TÁRSKERESÉS 75 ÉVES özvegy ember lakással korban hozzá illő társat keres, aki hozzá költözne. Minden levélre válaszolok. Leveleket "Egyedül” jeligé­re Kiskunhalas, Szilády u. 5.------------------------------------------------------------------------*380675* S ZERETETEN, megértésen és kölcsönösségen alapuló végleges kapcsolat reményében kere­sem azt a falusi életet kedvelő asszonyt, aki egy 170/80/53 éves férfinak társa lenne és hozzá költözne. Leveleket “Együtt egymásért" a kiadóba kérem. UTAZÁS HAJDÚSZOBOSZLÓN a fürdőhöz (Aquaparkhoz) 500 m-re üdülési lehetőség, szállás és teljes ellátás 14.400 Ft/fő/hét+270 Ft/fő/éjszaka idegenforgalmi adó. Érdeklődni: H-P: 8-16 h-ig. Tel.: 52/557- 410, 557-412------------------------------------------------------------------------*362441* H0RVÁT tengerparton szálláshelyek 2500 Ft/fő/éjtől: 76/499-814, 30/265-1970.------------------------------------------------------------------------*375590* SIÓFOKI nyaralás kedvező áron: 06-30/3106- 450.------------------------------------------------------------------------*380752* VÁLLALKOZÁS BAJA belvárosában étterem, söröző kiadó vagy eladó. Érdeklődni: 06-20/368-77-79.------------------------------------------------------------------------*375683* VEGYES AUTOMATA szőlőprések eladók. 37/303-693. CIPÓ- vagy divatáruüzletbe modern kivitelű üvegpolcos, 5 m-es fali állvány és 3 m-es szi­getállvány, 5 m-es karos cipőállvány, 4 m-es polcos szekrényes állvány, páncélszekrény el­adó. 76/494-093; 06-30/9782-789.------------------------------------------------------------------------*378149* DZSAKUZZI hidromasszázs pezsgőkád, 2 sze­mélyes, újszerű állapotban eladó. Érd.: 18-20 között 76/494-851; 494-093.------------------------------------------------------------------------*378147* _________GARÁZS K MÉT, hunyadivárosi - csomóponti helyen lé­vő - 27 m2 alapterületű dupla garázs kiadó, infrastrukturális lehetőségek okából üzletté is átalakítható. Érdeklődni vagy üzenetet hagyni a 76/481-577 telefonszámon lehet.------------------------------------------------------------------------*380481* KMÉT-SZÉCHENYIVÁR0SI, Fazekas M. u. 21 m2 szólógarázs (víz, ipari áram, csatorna) eladó. Tel.: 30/287-95-31, 76/490-780------------------------------------------------------------------------*380579* MEZŐGAZDASÁG ARATÁST vállalok, 8000 Ft/ha áron. 06- 20/9415-540.------------------------------------------------------------------------*380434* »Elsanta eperpalánta eladó. Oláh Ferenc 6050 Lajosmizse, Mizse 230. 30/376-4181.------------------------------------------------------------------------*380374* BÚZA, árpa, repce aratását (oldalkaszával) vállaljuk új Ferguson kombájnnal 10.000 Ft­ért hektárját. Érdeklődni lehet: 06- 20/9886-091 egész nap, 06-32/462-803 20 h után.------------------------------------------------------------------------*373084* KÖRBÁLÁS hereszéna eladó. Telefon: 20/2135-622.------------------------------------------------------------------------*380532* TAKARMÁNYBORSÓ eladó. Érd.: 06-69/332- 146.------------------------- *380743* T AKARMÁNYBÚZA, tritikálé és szalma felvásár­lása a Mizse-Táp Kft.-nél. 76/556-100.------------------------------------------------------------------------*377927* a Zöldtrágyának, takarmánynak, vadlegelő­nek stb. repce, mustár, facélia, csillagfürt, olajretek vetőmagok folyamatosan kaphatók. Tel.: 06-22/439-664, 06-30/304-14-38------------------------------------------------------------------------*380431* 2 0 DB választási malac, 6 bála fűszéna el­adó. Szalma-, takarmánycsere érdekel. Érd.: 06-79/468-374, Katymár. 35 DB körbála fűszéna eladó. T.: 06-30/451- 9116 A kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Szakiskola állást hirdet: 1 fő egyetemi végzettségű biológia-kémia szakos tanári munkakörre. Jelentkezni: 2003. július 22-éig írásban; 23-án személyesen lehet az iskola igazgatójánál. 6100 Kiskunfélegyháza, Oskola u. 1-3. Telefonon: 76/461-022; 76/461-363; Brillance Divatiskola felvételt hirdet az alábbi szakokra:-*■ manöken-fotómodell -*■ gyermokmodell -» divatsminkes -» divatfotós -*■ stylist Érdeklődni lehet: Kecskemét, Deák F. tér 5. Tel.: 76-475-822, 70/297-0484 vagy g 70/219-4191 www.brillancemodels.com e-mail: brillance@brillancemodels. com CtiäsKstHsriesti: SCHMIDT AMAL Operátorok: MÉSZÁROS ERIKA

Next

/
Oldalképek
Tartalom