Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-23 / 170. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2003. Július 23., szerda Nézőpont Géczy Zsolt ___________ I dén ismét az aszály az úr Víz nélkül kellemetlen. Mondhatni, meghatározza ez a fránya dolog a létet és a tudatot is, a világ minden pontján. Jó, a sivatagban hiány van, azt tudja minden óvodás, minthogy megyénk furcsa osztódása ! sem ismeretlen a térség lakói előtt. Nevezetesen, hogy míg a Duna partján gyakran pusztító árral kellett szembenézni, illetve szembe­sülni, addig a homokhátság vészes vízhiánnyal küzdött. Szemlélete­sebben: míg egyazon mezőgazdasági terület egyik felén az ár- és bel­víz, addig a másikon az aszály ellen harcol sokszor akár egyazon gazda. Miért is aktuális eme ellentét éppen most? Hát mert a téli, áprilisig nyúló havazásokat követően vadul zúgó ár ellen készültek a vízügye­sek. Okkal, hiszen az elmúlt években ugyancsak kijutott a rosszból. Ahogy jósolták is, a Tisza után a nagytesó, a Duna következett, s az 1998-tól gyakran öntözte azon részeket is, ahol semmi szükségét sem érezték az emberek. Korábban főleg a belvíz adott pluszmun­kát Baja lakosságának, az elmúlt esztendőkben pedig leginkább a folyam dolgoztatta meg a portájukat féltő üdülőtulajdonosokat, a vízügyeseket, no meg a világhírű s így joggal féltett gemenci vadállo­mányt kezelő erdőgazdaságot és a természetvédőket. Ugyancsak kijutott a rosszból Joggal készült tehát mindenki az újabb árhullámokra. Óvato­san zajlottak a tavaszi felújítá­sok a víkendházaknál, s lesték rendületlenül az előrejelzést a vízügy és a Gemenc Rt. dolgo­zói. Hiába, megtréfálta a szak­értőket is a természet. Nem először, és gyaníthatóan nem utoljára. Április serény hóesését rekord meleggel robbanó május kö­vette, a forróság egész nyáron tart. Hónapja már, hogy aszály ellen küzdünk, még a Duna partján is. Persze, hiszen a folyam is vészesen fogy, maholnap egy méter alá süllyed a mérce mutatója. Ez pedig azt jelenti, hogy hajózni is csak óvatosan lehet, a vitorlákat alaposan meg kell kurtítani. Mai nyelven: az uszályok bendőjét csak óvatosan lehet terhelni, a megfeneklett hajó ugyanis rendkívül rossz biznisz a fuvarozó társaságoknak. Kinek jó a rendkívüli víztelenség? Talán a Duna szerelmeseinek az ezerszámra domborodó homokzátonyok miatt. A kellemes kategóri­ában említhető még a szúnyogok nem léte. Ugyanakkor a gazdák döbbenetes károkkal kénytelenek számolni e vidéken, ami valahá- nyunk szívét megkeseríti, már csak a termékek közeljövőben esedé­kes kereskedelmi árainak kalkulálása miatt is. Elhagyták Lajosmizsét Táborfalva Új üzemet avattak a táborfalvi ipari parkban tegnap a svájci Vitra vállalatcsoport 2,2 milliárd forintos beruházásának első üte­meként. A fém alkatrészekből irodabú­tort gyártó külföldi cég leányvál­lalata, a Rega Metall Kft. négy éve működött Lajosmizsén s innen települt most át egy nagyobb, 6000 négyzetméteres új üzem­részbe - közölte Soós Árpád igaz­gató. Itt az irodabútor részeinek esztergályos munkálatait végzik el, s küldik tovább a multinacio­nális vállalat németországi üze­mébe összeszerelésre. A terv sze­rint teljes kiépülése után évi 4,4 milliárd forint forgalmi értéket ál­lítanak elő Táborfalván, kétszer többet, mint a korábbi, lajosmi- zsei üzemben. A csarnokban 85 környékbeli lakosnak teremtet­tek munkalehetőséget. Az üzem- avatón részt vevő Csanádi Ágnes, a munkaügyi minisztérium köz- igazgatási államtitkára arról be­szélt, hogy a beruházás második ütemének 700 millió forintos megvalósításához pályázati úton a tárca 80 mülió forinttal járult hozzá munkahelyteremtő beru­házás címen. Indoklása szerint egy olyan elmaradott térségről van szó, ahol különösen fontos, hogy új üzemek megtelepedése révén a lakosság megélhetési fel­tételei javuljanak. Táborfalván és környékén négyszázalékos a munkanélküliség - tette hozzá az államtitkár - valamivel nagyobb, mint a Pest megyei átlag. ■ Ha bekapcsolta magát, kezdődhet a kikapcsolódás! Megérkezett márkakereskedéseinkbe a MITSUBISHI család leg­újabb tagja, a sportos családi és szabadidő-autó, az OUTLANDER Ön készen áll egy kis szórakozásra? Ha igen, keresse fel márkakereskedéseinket, ahol kipróbálhatja az új OUTLANDER-modelleket! Mert az OUTLANDER minden pillanatban kész egy vidám kirándulásra. A MITSUBISHI MOTORS MITSUBISHI KIRÁLY AUTÓSZERVIZ Kiskunhalas, Szabadkai út 3S. Tel.: 77/423-215, Tel./fax: 77/523-215 Kecskemét. Horváth D. u. 14. Tel.: 76/494 660,30/218-1502 Rövid kalászok, vékony szemek Olyan kevés kalászosgabona régen termett a megyében, mint az idén Mintegy 150 ezer hektárnyi aratnivaló volt a megyében június 14-én - két héttel Péter-Pál előtt -, amikor elindultak a kombájnok a gabonatáblákon. Ha szo­kásban lenne még a hagyományos vidám­ság a kenyérnekvaló begyűjtésekor, az idén akkor is komor arcokat láthattunk volna a búzamezőkön. Hiszen az utóbbi negyedszázadban nem okozott akkora kárt az aszály a kalászosokban a Du- na-Tisza közén, mint ebben az évben. Bács-Kiskun- Nemcsak próbálgattak, hanem általánosan megkezdődött az aratás június 14-én - mondta Farkas Zoltán, a Földművelésügyi . és Vidékfejlesztési Minisztérium Bács-Kis­kun Megyei Földművelésügyi Hivatalának vezetőhelyettese. Ennek oka az aszály kivál­totta kényszerérés volt. Aratásig 100 milli­méter körüli csapadék hullott összesen a tá­jon, a szokásos 230-250 helyett. A gaboná­kat általában a rendkívül rövid szár, a rövid kalásztengely, a vékony szemek jellemez­ték. Az aratás július 19-ére befejeződött, csak pár hektár aratatlan terület maradt a megyében, tavaszi árpa vagy zabvetés, il­letve olyan táblák, amelyeket a tulajdonos nem tartott érdemesnek a lekombájnolás- ra, mert a hozam ennek a költségét sem fe­dezte volna. Összességében őszi árpából a termésátlag nem éri el a 2 tonnát hektáronként a megyé­ben. A búza 2,2-2,4 tonna körül várható, kalkulálva valamennyi tisztítási veszteség­gel is. Rozsból 0,8-0,9 tonnát takarítottak be hektáronként a csaknem 10 ezer hektáros vetésterületről. A tritikálé is elmaradt ered­ményével az előző évektől, mert ez a nö­vény sem bírta az aszályt: hozama 1,3- 1,4 tonna körül ala­kult hektáronként. A tavaszi árpának a mi­nősége is rendkívül gyenge lett Bács-Kis- kunban, olyannyira, hogy sörgyári alap­anyagként nem volt értékesíthető. Hektáronként átlag 1 tonnát mázsálhattak le a termelők. Nagyjából ugyanennyi termett zabból is. Farkas Zoltán arról tájékoztatott, hogy óriási a kereslet a piacon az alom- és a takarmányszal­mára egyaránt. Az állattar­tók nem ritkán a Dunántúl­ról szerzik be a szükségle­tüket, mert a mi tájunkon nincs elég szalma. A szak­ember úgy véli, hogy a mennyiségi kiesések mellett pozitívumnak tekinthető, hogy a kalászos­gabonák minősége jó. Emiatt talán a hozam­kieséseket kismértékben mérsékelni fogja, hogy áremelkedés tapasztalható a piacon. (Európa más országait is aszály sújtotta 2003-ban.) Tavaly a búzát tonnánként 24 ezer forintért lehetett értékesíteni, jelenleg pedig 30-31 ezer forint az ára. Természete­sen a jobb ár nem jelent gyógyírt a terme­lői sebekre, hiszen a 30-40-50 százalékos mennyiségi kiesés mellett az önköltség sem térül meg. A kalászosok és az őszi vetésű repce vesztesége - az előző évek átlagával számolva - megközelíti a megyében a 4 mil­liárd forintot. Ilyen kevés kalászos gabona nem termett a Duna-Tisza közén az elmúlt 20-25 évben. A szintén aszályos 2000-ben is 3,60 tonnás búzaátlagtermés volt a megyé­ben, igaz, valamivel több csapadék esett, mint az idén. a. Tóth SÁNDOR A búza belföldi árát is fölfelé hajtja, hogy Európa más gabonatermelő országait is aszály sújtotta az idén, s a máskor exportáló államok is importra szorulnak a kenyér- nekvalóból. Magyarország - az FVM szerint - a gyenge termés ellenére 300-400 ezer tonna búzát exportálhat anélkül, hogy a malmok őrölnivalóval való ellátása veszélybe kerülne. Ha már jut kivitelre, jobb lenne azt liszt formájában megvalósítani. Még csak júliusban járunk, de a tőzsdei búzaárak már csúcsokat döntenek: 31-32 ezerforintos tonnánkénti áron is születtek már kötések. Egyébként szakértők szerint a búza ára akár egyharmadával is meghaladhatja a normál évekbeli árat. Ez föltehetőleg hatni fog a liszt és a belőle készült termékek árára is. KALÁSZOSOK TERMÉSHOZAMA A HEGYÉBEN (TERMÉSÁTLAG KG/Hfl) Év 1999 2000 2001 2002 2003 Búza 3810 3600 4200 3951 2200-2400 Őszi árpa 4000 3300 3900 3256 2000 Triticale 2990 2900 3000 3500 1300-1400 Rozs 1890 1800 2300 1793 800-900 Forrás: Bács-Kiskun Megyei FVM-hivatal GYERMEKMENTE. A kerekegyházi helytörténeti gyűjtemény kö­zelmúltban történt megnyitásához sok helybéli járult hozzá tárgyi emlékeinek átadásával. Pogány Elekné például ezt az évtizedekig őr- zött gyermekmentét tette közszemlére. _______________fotó: pulai sara R á kell kötni a csatornára! Befejeződött a szennyvízhálózat építése Kiskunfélegyháza A napokban befejeződtek a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésének munkálatai a városban. Az idei harmadik ütemben elkészült utcák mű­szaki átadására az elmúlt hé­ten került sor - tájékoztatta lapunkat Hartyáni Gyula be­ruházási főtanácsos. Ezzel véget ért a hároméves csa­tornázási program. Az utolsó sza­kasz munkálatait idén tavasszal kezdték el. A Kossuth utca északi része, a Bercsényi és a Mikszáth utca, valamint az Izsáki út által határolt területen építették ki a szennyvízcsatornát. A három esztendő során több mint tizen­hat kilométernyi műanyag csö­vet fektettek le, ez mintegy nyolc­száz ingatlan csatlakoztatását je­lenti a hálózathoz. A beruházás, amely többféle támogatással és lakossági hozzájárulással való­sult meg, csaknem nettó 390 mil­lió forintba került. Azokat az utcákat, amelyek korábban is el voltak látva szilárd burkolattal, a munkálatok befeje­zése után újraaszfaltozták, az út­szegélyeket átépítették. A földes utcákat viszont eredeti állapotuk­ba állították vissza. Az elmúlt hét végére valamennyi utcát rendbe tették. Az átalakításhoz hozzátar­tozik a környezet rendezése is. A lakosság szennyvízcsatorna­hálózathoz való csatlakoztatása a 2001-es, 2002-es ütem esetében nyolcvan százalékban már meg­történt. Azoknak azonban, akik még nem teljesítették a bekötési köte­lezettségüket, az átadást követő kilencven napon belül pótolniuk kell azt (a csatlakozási szándékot a Bácsvíz Rt. kiskunfélegyházi szennyvíztisztító telepéhez kell bejelenteni). A nem teljesítés szabálysértési bírságot is maga után vonhat, mivel a hálózatba való bekötés ma már Magyaror­szágon is kötelező környezetvé­delmi előírás. B. A. Megkérdeztük olvasóinkat Mivel hűsíti magát a kánikulában? Papp József (Baja): - Bizto­san meglepő, amit mondok, de a hőséget jó­részt a műter­memben vagy a mellette levő kis szobámban vise­lem el. Az épüle­tet, a Baja főterét ékesítő Fischer- alapítványi házat, melyben a vá­ros jóvoltából a munkámhoz teret kaptam, eleink igen jól építették meg vagy másfél évszázaddal ez­előtt. Télen meleg, nyáron hűvös, jól van szigetelve. Ennek ellenére sokszor vagyok kénytelen a zu­hany alá menekülni a rendkívüli melegben. Azért nem a strandra, mert víziszonyom van, ennek kö­vetkeztében a vizet csak a szom- jam oltására tudom használni. Rigó Péter (Ka­locsa): - A szo­katlan hőségben általában a víz­parton keresek felüdülést egy­két üveg hideg sör társaságá­ban. Persze nem csak ezért szere­tek strandra járni, hanem azért is, mert így legalább van alkalmam megnézni a legújabb női fürdő­ruhadivatot. A munkámból adó­dóan ritkán van ilyesmire időm, de amikor csak tehetem, a mesze- si Duna-parton vagy Kecelen ke­resek felüdülést. Amikor pedig végképp nincs kedvem strandra menni, otthon, a hűvös szobában hallgatok zenét. Ez legalább any- nyira felfrissít, mint a strand, csak éppen a lányok hiányoznak. Ábrahám Gab­riella (Balota­szállás): - Né­ha nagyon kelle­metlen a káni­kula. Különbö­ző praktikákat alkalmazok el­lene. Több ás­ványvizet fo­gyasztok, mint máskor, naponta többször is letusolok és ha zárt helyen vagyok, szinte állandóan üzemeltetem a ventilátort. A lég­konditól megfájdul a fejem, s nincs is mindenütt lehetőség rá. Az öltözködésemet is a nagy me­leghez igazítom. A munkahelyen kényelmes, az utcán divatos, de szellős ruhákat viselek. Ha tehet­ném, a nyári meleg elől elutaznék egy olyan helyre, ahol kelleme­sebb az időjárás. Gunity Gábor (Kecskemét):- Nem viselem könnyen a mele­get, főleg, ha pá­rás, nedves az idő. Ezért nap­közben, ha tehe­tem, sok ásvány­vizet iszom. Áz édes üdítők ilyenkor nem oltják a szomjat. Előfordul, hogy 4-5 liter folyadékot is iszom egy nap. Ha lehet, akkor árnyékba vonulok, bár erre kevés az esély, és kevés az időm is. Ha otthon vagyok, be­kapcsolom a ventilátort és kinyi­tom az ablakokat, hogy mozog­jon a levegő. A munkahelyemen nincs légkondicionálás, ott is csak az ablakokat nyitjuk ki. Éjszaka pedig takaró helyett csak egy le- pedőt húzok a hátamra. ________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom