Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-18 / 166. szám
10. oldal - Petőfi Népe OLVASÓINKÉRT 2003. Július 18., péntek AHOL JÓ GYEREKNEK LENNI. A kecskemét-katonatelepi óvodában annak rendje-módja szerint köszöntötték az apróságokat a gyermeknek alkalmából. (A fotó hely hiányában nem jelent meg eddig.) A rendezvényen az óvó nénik mesejátékkal kedveskedtek a lurkóknak, s a nap folyamán megannyi színes program jjZómkoztattaa^nnepelteketJEJ^ _______p A TEMPLOMKERTBEN IS LEHET FOCIZNI. A képén látható két csapat játékával avatták fel a tompái központi templom kertjében kialakított futballpályát. Pertics Péter (hátul, középen), az egyházközség egyik képviselője sokat fáradozott a sportlétesítmény létrehozásáért.____________________________________p A legügyesebb rajzolók Nemrégiben Hercegszántón a nagycsoportos óvodások rajzokat készítettek a véradó nap alkalmából. Az elkészült munkákat az idősek otthonában tekinthették meg az érdeklődők. Az értékelő felnőttek a legjobb három alkotást választották ki, rajzolóik ajándékot kaptak. A felvételen látható Kovács Barbara, Valkai Máté és Szabó Zrínka méltán örülhettek az elismerésnek. fotó: t. g. GYÉMÁNTLAKODALOM. Házasságkötésük 60. évfordulóját ünnepelte a bugaci Szikszai Mária és Csernik József a közelmúltban. A pár az évforduló alkalmából újra örök hűséget fogadott egymásnak. A gyémántlakodalmon gyermekeik, unokáik, dédunokáik, ba- rátaik, ismerőseik ünnepeltek velük együtt._________________________p KÖSZÖNET A KIRÁNDULÁSÉRT. A helvéciai Wéber Ede Általános Iskola 4. osztályosai Egerbe utaztak kirándulásra. Ez a nap életre szóló élmény lett számukra, ugyanis egy nemes és nagylelkű adományozó, Béres Zoltán átvállalta az utazás költségeit. Ezzel a gyerekeknek és szüleiknek is határtalan örö- met okozott. A szülői munkaközösség ezúton is sok sikert, boldogságot kíván Béres úrnak!____________p K i kártalanítja a rászedett vevőket? Lapunk egyik júniusi számában adtuk közre az MTI-től átvett hírt: „Jogerős ítéletével kötelezte a mosonmagyaróvári bíróság a Beck-International Kft.-t és a Beck-Finans Kft.-t, hogy az általuk forgalmazott elektromos hősugárzó és pizzasütő árát - járulékaival együtt - fizessék visz- sza...” Sajnos, olvasóink közül többen is vásároltak a fent nevezett cégtől. Békés János homokmé- gyi olvasónk szerkesztőségünktől kérdezi, mi az új címe a kft.- nek, mert a vásárlási szerződésükben megadott néven, címen nem találták meg őket reklamálásukkal. Mit kell ilyen esetben tenni? Ha jogerős bírósági ítélet van az ügyben, a károsultak joggal remélhetik, hogy kártalanításukra sor kerül. A cégtől hősugárzót vagy pizzasütőt vásárló olvasóinknak a területileg illetékes (a lakóhelyükhöz legközelebbi) bírósághoz kell fordulnia, vagy a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőrkapitánysághoz kell írásban bejelentés tenniük. Az ügy szomorú, de általános tanulsága: ha valaki tartós használati tárgyat vásárol, ott, helyben győződjön meg arról, hogy a termék mellett van-e garanciapapír! Ez fogja számára - meghibásodás esetén - a cserét vagy a kártalanítást biztosítani, ezen a garanciapapíron szerepel továbbá a termék magyarországi forgalomba hozatali engedélyszáma is. Olyan készüléket, melynek nincs meg a garanciapapírja, bármilyen olcsó, akkor sem szabad megvenni! ______________________p D r. Bálint Zoltán lasztikai sebész szakorvos Munkahely: Ceglédi Kórház. B. sebészet \\ TéL: 53/310-011/306 jn. Rendelő: lúri-Polikitnika V Cegléd, Ady E. u. 16. f (kedd: 16.30-17.30) Bejelentkezes: 70269-41-49. • Bőrelváltozások eltávolítása • Esztétikai sebészet • Helyreállító sebészet £2T Prof. 'S} Dr. Csisztyakov orvos természetgyógyász A GERINCBETEGSÉGEK SPECIALISTÁJA Rendel: Kecskemét, Jókai u. 28-30. Munkanapokon: 9-13, 15-18 óráig. Bejelentkezés: 76/410-398, 30/294-1674. 385805 Természetggóggász O Talpmasszírozás O Gerincigazító masszázs O Ggóggnövéng-terápia O Immunrendszer-erősítés Szélesi Józsefné „ 06-30/998-95-96 BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Makula Laurának Kerekegyházán harmadik születésnapja alkalmából nagyon sok boldogságot kíván édesanyja, édesapja, nagyszülei, keresztszülei és a rokonság többi tagja. ELSŐ SZÜLETÉSNAPODRA. Kicsi Vi- rágnak boldog j születés- 1 napot s az 1 életben nagyon sok örömet kíván anya és apa. ■ SOK BOLDOGSÁGOT! Kerekegyházán Pál Kristófnak születésnapja alkálin á b ó 1 sok jót és boldogságot kíván ke- resztanyu és Krisztián. ________p B ulgáriába csak óvatosan! Orgoványra ifj. Anka Istvánnak, valamint két fiának, Dávidnak és Máténak boldog szülinapot kíván, Seres Csabát pedig névnapja alkalmából ezúton is nagyon sok szeretettel, szívből köszönti Duci mama. Egy a Vasárnapi Blikkben megjelent, Bulgáriát dicsérő cikk olvastán döntöttünk a bulgáriai nyaralás mellett. Egyénileg utaztunk, július 5-én, szombaton érkeztünk oda, s hétfőn 12.30 és 13.30 között Nessebarban ellopták az autónkat. A rendőrségi hozzáállás olyan volt, hogy a helyszínre sem voltak hajlandók kijönni, három kilométert nekünk kellett megtenni gyalog a rendőrségig. Ott azonnal kértük, hogy beszélhessünk telefonon a nagykövetséggel, de csak három óra elteltével engedték meg. Valószínűleg ez idő alatt dőlt el az autónk sorsa. Pénzért kaptuk meg az ellopott útlevélről a rendőrségi igazolást és a rendőrségi jegyzőkönyv hitelesítését az ügyészségen. A következő éjjel Szófiába utaztunk busszal, a nagykövetségre. Ott ért csak igazán bennünket a meglepetések sora, ugyanis a konzul felvilágosított, hogy addig a bolgár hatóságok a gépkocsi-tulajdonost nem engedik ki az országból, amíg a bolgár törvények szerinti áfát és a vámot ki nem fizetjük vagy alá nem írunk egy nyilatkozatot, miszerint tíz napon belül átutaljuk a bolgár vámhatóságoknak a megállapított összeget a már nem lévő autónk után. Nem elég, hogy ekkora kár és megrázkódtatás éri az embert, a bolgár hatóság még egy bőrt lehúz a bajbajutottról, ahelyett, hogy segítene! A konzullal való beszélgetés közben derült ki, hogy szinte minden második napra jut egy ellopott magyar autó. Az országba érkező, bármilyen külföldi turistának számolnia kell azzal, hogy minden negyedik külföldi rendszámú autót ellopják, függetlenül a korától és típusától. Nem ártana, ha erről az utazást reklámozó újságok legalább egy mondattal tájékoztatnák az utazókat, mert amit írtak, az igaz: szépen kiépítették a bolgár partot, szép is, olcsó is, de nem érdemes odamenni, mert minden turistát aljas módon meglopnak. Vagy legalább a magyar határőrizeti szervek, miután megkérdezik, hogy az ember hova megy, és megmondjuk, hogy Bulgáriába, valamilyen módon tájékoztathatnák ezekről a turistákat, Mi már szinte egész Európát beutaztuk autóval, de így még egyik országban sem jártunk. Mivel Cascónk nem volt, az 5 millió forintos autó ára mellett a bolgár vámhatóság követeli rajtunk a vámot és az áfát. Ezt a levelet azért írtam meg, hogy mások ne járjanak úgy vagy hasonlóképpen, mint mi. ________________KRISZT JÁNOS, SOITVADKERT K islányainkat, Farkas Donnát és nővérét, Adrient közelgő születésnapjuk alkalmából szeretettel köszöntjük és vidám gyer- mekkort kívánunk nekik: anya és apa, u ‘WWJZSAI 9&WJA!MKAcr 10. születésnapján köszöntik: ^ szülei, nagyszülei, testvérei. J