Petőfi Népe, 2003. július (58. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-12 / 161. szám
: / B H 2003. Július 12., szombat MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Konferencia a miniszter nélkül Az összesereglett alföldi szakemberek nem ismerhették meg a nemzeti borstratégiát Több mint kétszáz szakember hiába várta dr. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert csütörtökön a IX. Alföldi-Duna Borrégió szőlőbor konferenciára. A tárca vezetője a nemzeti borstratégiáról tartott volna előadást, de az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. SOLTVADKERT Kétszáznál is több borász, hegybíró, falugazdász vett részt a soltvadkerti művelődési házban megtartott szőlészetiborászati konferencián. Azonban a nagy érdeklődéssel várt, a nemzeti borstratégiáról szóló előadás elmaradt. A meghívott előadó, dr. Németh Imre miniszter sajtótitkára a tanácskozás előtti percekben értesítette a szervezőket, hogy a miniszter úr közbejött akadályok miatt nem tud Soltvadkertre utazni. A jelenlévők körében nagy felháborodást keltett a hír, mert többségük a húsz évre szóló stratégiai program megismerése miatt vett részt a konferencián. Többen is megjegyezték, hogy nem sok jóra számíthat az alföldi borászat, ha a tárca vezetője nem élt a környékbeli szakemberekkel való találkozás lehetőségével. A miniszter távollétében dr. Botos Ernőnek, az FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete igazgatójának előadásával kezdődött a tanácskozás. Ismertette az Alföld-Duna Borrégió szőlőtermesztésének és borászatának stratégiai célkitűzéseit. Legfőbb célként a régió jelenlegi pozíciójának megtartását jelölte meg az előadó. - A telepített terület nagysága és az itteni termékek piaci részesedése következtében a régió meghatározó szeA Magyar Zászlósborok Rendje oklevéllel díjazta a soltvadkerti Frittman Testvérek Kft. ezerjó borát, fotó, s. l repet játszik az ország szőlő- és bortermelésében. Éppen ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni érdekeit - szögezte le az igazgató. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ma már nem lehet a spontán fejlődésre építeni, hanem tudatosan meg kell tervezni az ágazat jövőjét. A fejlesztési modell kidolgozása során figyelembe vették, hogy az EU-ban nem a mennyiségnek, hanem a minőségnek van jelentősége. A meglévő ültetvények megtartása mellett koncentrálni kell a helyi erőket, át kell gondolni a szőlőrekonstrukció és a technológiai fejlesztés kérdéseit, valamint változatni szükséges az eddigi gondolkodáson. A minőségi kategóriák helyes arányainak kialakítását is fontosnak tartotta az előadó. A stratégiai program szerint a régió 20 százalékban asztali bor, 50 százalékban tájbor és 30 százalékban minőségi bor termelésére alkalmas. A nagy figyelemmel kísért előadás után korreferátumokra került sor. A Csongrádi Borvidék Hegyközségi Tanácsának képviselője a térség szőlőterületének csökkenéséről számolt be. Katona István, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának al- elnöke az integráció szükségességére hívta fel a figyelmet. A továbbiakban Müller István, az Agrárintervenciós Központ szőlő-bor jogcímreferense az EU-s bortörvénynek való megfelelés tennivalóiról tartott tájékoztatót. Az előadások sorát Baráti Péter, az Aranykapu Rt. igazgatósági tagja zárta, aki a szőlő-bor melléktermék feldolgozásával kapcsolatos előírásokról beszélt. A tanácskozás végén a Magyar Zászlósborok Rendje elismerő oklevéllel díjazta a soltvadkerti Frittman Testvérek Kft. ezerjó borát mint a hagyományos magyar szőlőfajtából készített legjobb zászlós bort. Átadták a nemrégiben Kecelen megtartott XIII. Alföldi Borverseny díjait, valamint ismertették az Alföldi Szőlészek és Borászok Egyesületének javaslata alapján a régió 2003. évi TOP 10-es listájára került termékeket. SINKOVICZ LÁSZLÓ A TOP 10-es lista Fehérborok: Chardonnay (KUTE Kft., Soltszentimre), Ezerjó (Frittmann Testvérek Kft., Solt- vadkert), Ambrózia jégbor (Keller Kft. Budapest). Vörösborok: Kékfrankos (Halasi Borászati Kft., Kiskunhalas), Merlot (Walter Borászat, Császártöltés), Kadarka (Gillián Rt., Csátalja), Cabernet franc (Csongrád Bor Kft., Csongrád), Cabernet sauvignon (Anna Borászat, Érsekhalma). Rozé: Kékfrankos rozé (Szikrai Borászati Kft. Nyárlőrinc). Pezsső: Walton rozé pezsgő (Hungasekt Walton Rt., Izsák). A listán szereplő borok reklámanyagát és népszerűsítését a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara vállalta. Fogdában a főnyomozó? Szeged - Kecskemét A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kecskeméti épületében, a hatodik emeleti fogdán őrzik K. T. rendőr alezredest, a Csongrád megyei főkapitányság nyomozó osztályának volt vezetőjét. A Petőfi Népe információját hivatalos helyen nem erősítették meg. A rendőri vezetőt kommandósok vették őrizetbe szerdán Szegeden. Rajta kívül két arab - a szegedi éjszakai életben otthonosan, mozgó - férfit is elfogtak; mindhármukat folytatólagosan elkövetett zsarolással gyanúsítják. Az akciót megelőzte, hogy egy szegedi férfi a rendőrségen kért védelmet az őt zsaroló trió elől. Mivel rendőr is volt a feljelentettek között, ezért az ügyészségi nyomozóhivatal szervezte meg az elfogásukat. Meg nem erősített információk szerint a következő 16 millió forintos részlet, a védelmi pénz átvételekor csaptak le a budapesti kommandósok a zsarolókra. K. T. rendőr alezredes a szegedi főkapitányság állományához tartozik, így szóba sem kerülhetett, hogy a Csongrád megyei rendőrök fogdájában legyen elhelyezve. Ezért szállították szerdán délután Kecskemétre. Lőrinczi György, a Csongrád Megyei Főügyészség vezetője hírzárlatot rendelt el az ügyben, így a nyomozás „kecskeméti vonalát” egyelőre nem erősítették meg. Nem a vezető halt meg Páhi - Kiskőrös Gépkocsival ütközött egy motor július 2-án a Páhit Kiskőrössel összekötő úton. Az első információk szerint a motort vezető fiú húnyt el, de később kiderült: utasa volt az áldozat. A két fiú figyelmetlenül hajtott fel a műútra, ahol összeütköztek egy kisteherautóval. Annak sofőrje hiába fékezett... A rendőrség az első információk alapján úgy tájékoztatta a sajtót, hogy a balesetben a motort vezető fiú hunyt el, utasa pedig súlyosan megsérült. Ferenczi László, a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője helyesbítette a korábbi infor- mációkat. Ugyanis az adatgyűjtés során kiderült, hogy nem a motorkerékpár vezetője, hanem az utas halt meg a balesetben. A kisteherautót vezető hölgy nem sérült meg. A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertese (július 5-ig): Zsigó Ferenc, Tiszaalpár; Török István, Hercegszántó; Takács László, Baja; Papp Lajos, Soltvadkert; Koós Brigitta, Solt; Wekler András, Kecskemét. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (július 5-ig): Czirok Dénes, Akasztó; Börönte Norbert, Orgovány; Kistamás Attila, Dunaszentbenedek; Nagy Lajos, Kecskemét; Bangó Viktor, Helvécia; Nuszpl Martin, Tompa. Megállapodás Kerekegyháza (Folytatás az 1. oldalról.) Az együttműködési megállapodás megkötésének egyik fontos szempontja, hogy 2004. május 1-je után Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lesz, és ez várhatóan a vidéki Magyarország életében is hatalmas változást hoz. A megállapodást igazolhatja, ha minden vidéki ember a csatlakozás nyertese lehet. Másik nagyon lényeges szempont - hangsúlyozta Orbán Viktor -, hogy a magyar mezőgazdaság mély válságban van. A baj - az aszály és az értékesítési nehézségek - orvoslását nem befolyásolhatják pártmegfontolások. „Fontos, hogy a megoldáshoz együttes gondolkodás induljon meg” - mondta. Túri-Kovács Béla hangsúlyozta: a megkötött szerződés bizonyítja, hogy a nemzet jelenéről és jövőjéről, valamint a magyar vidékről, illetve a gazdákról a két szervezet egyformán gondolkodik. ■ ÜGYES KEZEK. A majsai művelődési központ egyik kedvelt nyári programja az ügyes kezek hete. Idén két turnusban is jelentkeztek rá a gyerekek. A foglalkozásokon szalmafonással, csuhébaba-készí- téssel, gyöngyfűzéssel és agyagozással ismerkedtek. Felvételünkön Dózsáné Mihálka Betti vezetésével agyagból készítenek apró szobrokat. fotó, t. k. Szálkakihúzás Baja Hová forduljunk, ha a mai halfőző népünnepélyen torkunkon akad egy halszálka? Idén rendkívüli orvosi ügyeletet is tartanak a bajai halünnep alkalmából. Délután 3 órától éjfélig a Kazinczy utcai rendelőbe is betérhetnek esetleges panaszaikkal az ünneplők. Egyébként dr. Poór László, a városi kórház főigazgató főorvosa egy cseppet sem aggódik. Ugyanis az előző hét népünnepélyen nem sok dolguk akadt. Pontos kimutatások nincsenek, de a halászléfőzés napján és az azt követő éjszakán 1996 óta nem növekedett a kórházi betegforgalom. Még a tömeges részegség sem jellemző ilyenkor. Ennek ellenére a kórházban megerősített ügyelet lesz ma és holnap - mondja az igazgató. Az ügyeletes gyógyszertár a Szabadság utcai Aranykereszt patika lesz hétfő reggelig. ■ A tönkölybúza Akasztó A homokhátsági célprogram keretében - a megyei agrárkamara szervezésében - július 16- án fél 10-től tönkölybúza-be- mutatót tartanak Akasztón. A rendezvény a Béke Mg. Szövetkezet központi juhtelepén kezdődik. Az ökológiai gazdálkodás feltételrendszere, lehetőségei a homokhátságon címmel dr. Szőke Lajos, a Biokultúra Egyesület alelnöke tart előadást. Dr. Kalmár Gergely fajtatulajdonos A tönkölybúza szárazságtűrő képessége ökológiai gazdálkodás mellett címmel osztja meg gondolatait a résztvevőkkel. A bemutatott növény . termösztéstechnológiáját Gyuris György, a szövetkezet elnöke ismerteti. Végül az érdeklődők megtekintik a gazdaság tönkölybúza-mintaterületét. ■ Új régióközpont Kecskemét A Raiffeisen Bank Kecskeméti Régiójának dinamikus bővülése révén új régióközpont nyílik szeptemberben az épülő Kisfaludy Házban. A többi közt 300 négyzetméteres ügyféltér, internet, elektronikus kiszolgálóterminál, banki automata, 24 órás elérhetőség emeli a szolgáltatás színvonalát. ■ Közéleti hír ____ • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) július 14-én, hétfőn délután 3 és 4 óra közt Tiszaalpáron, a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. ■ ACELKERESKEDELMI KFT. felvételt hirdet a következő munkakörbe: KÜLKERESKEDELMI ÜGYINTÉZŐ Elvárások: • angol- és németnyelv-tudás • szakmai tapasztalat • logisztikai ismeretek Előny: • felsőfokú végzettség önéletrajzokat magyar, angol és/vagy német nyelven kérjük a kiadóba küldeni, "Acél" jeligére (6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A). PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. tanfolyami ajánlata a 2003/2004. tanévre KISKUNHALASON • Pénzügyi-számviteli ügyintéző (középfokú) 1 éves • Mérlegképes könyvelő (emelt szintű) 2 éves képzés Miért érdemes bennünket választani? O Azok a hallgatók, akik saját maguk fizetik a tandíjat, igénybe vehetik az szja-kedvezménvt (a befizetett tandíj 30%-a az adóból leírható) O A munkaügyi központ támogatása kérhető O A képzések a szakképzési alapból is finanszírozhatók Azok a hallgatók, akik 2003. augusztus 20-áig leadják jelentkezési lapjukat, a tandíjból 10% kedvezményt kapnak! Akkreditációs lajstromszám:0036 OKÉV ny.sz.: 07-0041-02 További információk: Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Tel./fax: 76/484-806 perfekt