Petőfi Népe, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-03 / 128. szám
Petőfi Népe 2003. Június 3, kedd Kalocsa és környéke Szerkeszti: Miklós'Imre Másodszor is Újtelek Szerény anyagi lehetőségeihez mérten az újteleki önkormányzat kiemelt figyelmet fordít középületei állagának megóvására, karbantartására és felújítására. Abban bíznak, hogy idén sikeres lesz a kul- túrház bővítésére benyújtott pályázat. Az alig valamivel több mint ötszáz fős település vezetése tervbe vette Újtelek kulturális életének revitalizálását. Ehhez elsőként a közösségi élet színterének számító kultúrházat kell bővíteni, idővel ugyanis egy telekunyhót is szeretnének működtetni az épületben. A mintegy nyolcvan négyzetméter alapterületű kultúrház évközben általában üresen tátong, amikor azonban szükség megpróbálják lenne rá, szűkösnek bizonyul. Az önkormányzat terveit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma keresztülhúzta, a tavaly tavasszal benyújtott pályázatot elutasította. „Mire megjött az elutasítás híre, addigra több pályázati lehetőségről is lecsúsztunk. Szerencsére a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanácshoz beadott céljellegű decentralizált támogatáson nyertünk félmillió forintot, így a 2002-es saját erőnk hozzáadásával megkezdhettük a munkát. Idén újra pályázunk” - nyilatkozta Tóth Ignác polgár- mester. A vizesblokk már elkészült, ennek átadására szombaton került sor. Most már „csak” a nagyjából harminc négyzetméteres színpadi öltöző kialakítása van hátra, ehhez azonban a minisztérium pozitív hozzáállására is szükség lesz._____________im. Duna menti emléktúra Kalocsa - Ordas Emléktúrával tiszteleg a három évszázaddal ezelőtti szabadság- harc emléke előtt a Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre és a Rákóczi Szövetség helyi szervezete. II. Rákóczi Ferenc 1703. június 15-én átlépte Magyarország határát és átvette a szabadságharc közveüen irányítását. A jeles évforduló napján emléktúra indul a kalocsai Negyvennyolcasok teréről. A résztvevők a Duna menti települések érintésével kerékpáron, illetve gépkocsin látogatnak az ordasi Millenniumi Emlékparkba, ahol két évvel ezelőtt állították fel a Foktői úti laktanyából származó, ismeretlen katona keze munkáját dicsérő Rákóczi-szobrot. (Az emlékpark mellett található az a fa, amely alatt állítólag Rákóczi Ferenc is megpihent.) A túrázókat útközben az érintett települések polgármesterei köszöntik, majd az adott község küldöttsége is csatlakozik az emlékmenethez. Ordason az eseményhez méltó ünnepi beszéddel idézik fel a történelmi múltat, majd megkoszorúzzák a szobrot és „Rákóczi fáját”. Ezután adják át az érintett települések iskolásai számára meghirdetett rajzpályázat díjait. A megemlékezés tábortűzgyújtással folytatódik a Duna-parton, az 1705 májusában-júniusában kialakított hídfő volt erőrendszerét alkotó sáncok egykori helyszínén. ■ FURA MASINA. A képen látható „kétéltű hajtánnyal” idén is az Ellenfélverők csapat tagjai nyerték el a „Falu fenegyerekei” megtisztelő címet a ho- mokmégyi falunapon. A csapat oszlopos tagjai: Kohl Nikolett, Karcsák László és Romsics Péter (felvételünkön). fotó, M. I. ÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG. Szombaton délelőtt tartotta évzáró ünnepségét a kalocsai Bem apó utcai Tagóvoda. A pódiumra lépő csöppségek szavaltak, énekeltek - a szülők, a nagyszülők és persze az óvónők leg- nagyobb örömére. Felvételünkön a kiscsoportosok láthatók._________________________fotó, miklós imre Lépcsőzetesen haladnak Hartán tartotta választmányi ülését az Orszá- kában. Egy évvel ezelőtt első ízben rendezték gos Duna Kör elnöksége. Az összejövetel meg a néhai ornitológus, természettudós nevét egyúttal lehetőséget adott arra is, hogy a szer- viselő Hauer Béla emlékversenyt. Mindemellett vezet helyi csoportja ismertesse jövőbeni el- az árvízi védekezésből is aktívan kivették részü- képzeléseit és terveit. két: ha kellett, homokzsákot töltöttek, ha kellett, éjszakai őrséget adtak. Ifj. Kónya Ferenc, az egyesület elnöke büszkén számolt be arról, hogy május 24-én Hartán, a Duna-parton tartották az országos választmányi ülést, melyen beszámoló hangzott el a tavalyi év munkájáról, módosították az alapszabályt, végül Droppa György országos elnök „A kör jelene és jövője” címmel tartott előadást. Elhangzott: a helyi kör tagjai szeretnék elérni, hogy a strand területe továbbra is kulturált pihenési, üdülési lehetőséget biztosítson a Duna- partra látogatóknak. Eltervezték, hogy a sziget élő- és növényvilágát bemutató táblákat és padokat helyeznek el a parton, rendbe teszik a parkolót, korszerűsítik a közvilágítást. Eltökélték továbbá, hogy egy lépcsőt is kialakítanak, így az idősek iá könnyen meg tudják majd közelíteni a strandot. MIKLÓS IMRE Környezetvédelem A kitartásnak és a tudatos környezetformáló munkának köszönhetően a hartaiak mára szép, gondozott Duna-parttal büszkélkedhetnek. A dicséret elsősorban a kör helyi csoportját illeti. Az aktív környezetvédelem, az ökoturizmus megvalósítása és az egészséges életmód kialakítása érdekében hét évvel ezelőtt létrejött egyesület jelenleg hetven tagot számlál. Más egyesületekkel karöltve rendszeresen szerveznek társadalmi munkát a sziget és a Kis-Duna tisztítására, karbantartására és természetismereti vetélkedőket általános iskolásoknak. Munkájuk sikerét jól jelzi, hogy tavaly kilenc szemetest helyeztek el a szigeten, s közel három tonna szemetet gyűjtöttek össze társadalmi munRégió kontra kistelepülés? Hajós - Kalocsa - Solt Könnyen megeshet, hogy a küszöbön álló közigazgatási reform a kistelepüléseket az eddiginél is kedvezőtlenebb helyzetbe hozza - derült ki a kalocsai kistérség polgármesterei és jegyzői részére a megyei közigazgatási hivatal által összehívott szakmai tanácskozáson. Az önkormányzati és közigazgatási reformkoncepció vitaanyagát regionális szinten már ismertették. Kistérségi konzultációjára és vélemény-cseréjére az elmúlt héten került sor Hajóson. Tanács Klára, a megyei közigazgatási hivatal munkatársa, főosztályvezető-helyettes hangsúlyozta: a Belügyminisztérium a munka előkészítő szakaszában is számít a polgármesterek és a jegyzői kar alkotó, véleményformáló erejére. Ebben a folyamatban a közigazgatási hivatal közvetítőként, konzultáció-szervezőként vesz részt, vagyis összegyűjti az érintettek véleményét, amit továbbít a minisztériumhoz. A közigazgatási kistérségre, a regionális intézmény- rendszer kiépítésére és az önkormányzati finanszírozás korszerűsítésére vonatkozó döntés-előkészítő javaslatokat tartalmazó vitaanyag ismertetése után a polgár- mesterek és a jegyzők vették át a szót. Schön Ferenc hajósi polgár- mester meglepődve értesült arról, hogy Solt („nem Kalocsa ellenében, hanem mellette”) önálló kistérséget tervez létrehozni. Úgy vélte, döntésük „nem tisztességes”, hiszen korábban kinyüvání- tották, hogy továbbra is a kalocsai kistérséghez kívánnak tartozni. Ilyen előzmények után Hajós sem csatlakozott a számára kedvezőbb pozícióban lévő más (például a felső-bácskai vagy jánoshalmi) kistérséghez, hanem maradt az András István hartai polgármester által legutóbb félig- meddig viccesen „gittegyletnek” nevezett kalocsai kistérségben. Úgy hírlik, Dunatetétlen már eltökélte, hogy Solthoz csatlakozik, Harta viszont még kivár. Az egyébként szkeptikus polgármesterek egyetértettek abban, hogy a reformnak csak úgy van értelme, ha ez a jövőben a kistérségekre nézve több pénzzel is jár. Tóth Jenő szakmári polgármester szerint bizonyos pályázati pénzeket a régiós lobbi már most elhappol a kistelepülések elől, nehéz helyzetbe hozva ezáltal az amúgy is szegény önkormányzatokat. __________Hírek__________ FUVAROZÁSRÓL. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Ügyfélszolgálati Irodája szervezésében holnapután 10 órától fuva- rozói-szállítmányozási szakmai napot tartanak Kalocsán, a Karamell Székház (Bátyai út 2.) II. emeleti tárgyalójában. Téma: a belföldi- és nemzetközi fuvarozás aktualitásai, kiemelten a közúti áru- és személyszállítást végző gépkocsivezetők vezetési és pihenési idejének korlátozása és az uniós csatlakozás feltételei. Előadó Csorba János, a Bács-Kiskun Megyei Közlekedés Felügyelet csoportvezetője. KÉT ELŐADÁS. Holnapután este hatkor a kalocsai művelődési ház kamaratermében Trianonból az unióba címmel dr. Szíjj Rezső és Szűrös Mátyás tart előadást. Ugyanott Illés Zoltán és Font Sándor a paksi atomerőművel kapcsolatos tájékoztatója hangzik el. RÉGI-ÚJ IGAZGATÓ. A kalocsai képviselő-testület egyhangú szavazata alapján újabb öt évre ismét Gulyás Béla kapott megbízást a Hunyadi János Középiskolai Kollégium igazgatói teendőinek ellátására. MÚZEUM. A Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre szervezésében holnap 17 órakor Város és múzeuma címmel kiállítás nyílik a múzeumban. Ekkor mutatják be az Ajándékozzon egy tárgyat a 70 éves Viski Károly Múzeumnak című felhívásra beérkezett tárgyakat. A vendégeket Grabarits István, a Kalocsai Múzeumbarátok Köre elnöke köszönti, a kiállítást dr. Matskási István, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület elnöke nyitja meg. MEGEMLÉKEZÉS. A Magyar Igazság és Élet Pártja Kalocsai Szervezet holnap 17 órakor megemlékezést tart Kalocsán, a Szentháromság téren Trianon 83. évfordulója alkalmából. TÁBOR. Az Ifjúsági Ház június 16. és 27. között idén is szabadidős tábort szervez 6-10 éves korú gyermekek részére naponta 8-tól 16 óráig. Jelentkezni június 10-ig személyesen vagy telefonon (78/461-262) lehet. KÉZMŰVESTÁBOR. A megyei önkormányzat közművelődési szakmai tanácsadó és szolgáltató intézete és a kalocsai Fazekas Alkotóház országos szövő- és fazekastábort rendez június 16-tól 23-ig a Kunszt utcai telephelyen. A fazekastábor idei témája a fekete kerámia égetése. Ide fiatal, nem kezdő fazekasok jelentkezését várják. A szövőtáborra kezdőket várnak. A résztvevőknek lehetőségük lesz elsajátítani a szövés alapfogalmait, a foglalkozás végén pedig mindenki egy-egy szőnyeget készít. Szedelőzködik a polgármester Hajós Schön Ferenc úgy döntött: elég volt. Abbahagyja, s a három év múlva esedékes önkormányzati választásokon - ha úgy alakul - már nem méreti meg magát. Energikus, dolgos hétköznapokban eltöltött éveket tudhat maga mögött Hajós első embere. Az elmúlt üzenhárom esztendő alatt, ha lehet, még jobban szívén viselte a település gondjait, mint megválasztása előtt. Nem az a fajta, aki irodában ülve telefonon bonyolítja a hivatal ügyeit, inkább a saját szemével, a helyszínen bizonyosodik meg a dolgok állásáról. Ha kell, személyesen intézkedik. „Születésem óta Hajóson élek, engem minden ideköt, itt is akarok meghalni. Szép, ámde küzdelmes volt ez a közel másfél évtized. Ha a parlament megszavazza a polgármesterek jogállásáról szóló törvény módosítását, nyugdíjaz- tatom magam. Nem szeretnék ötödszörre is ringbe szállni a polgármesteri székért. Mi tagadás, nyugalmasabb életre vágyom. Szeretném, ha olyan személy követne a polgármesteri székben, aki szíwel-lélekkel Hajósért él és dolgozik. Fiatal, agilis ember kell ide. Én 2006-ban már 58 éves leszek, szívesen kipihenném magam. A váltást persze nem egyik napról a másikra képzelem el. Szeretném, ha a hajósiak már most elgondolkodnának azon, milyen kvalitású embert látnának szívesen a polgármesteri székben, ígérem, segíteni fogok az illetőnek betanulni” - vázolta elképzelését Schön Ferenc. ■ A Kalocsa Városi Televízió műsora Kedd: 6.00 Hatlábú birodalom (dok.film), 6.30 Nyitott világ, 7.00 A hétfői adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentum Műhely, 17.30 Cubix, 18.00 Bibliaórák, 18.45 Népek táncai, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Gazdasági Hírmagazin, 20.00 Bánk bán (a Hunyadi Kollégium színjátszó körének előadása), 21.00 Trópusi hőség. Szerda: 6.00 Szentföldi szent helyek üzenete, 6.30 Nyitott világ, 7.00 A keddi adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentum Műhely, 17.30 Kimba, 18.00 Pénz-piac-gazdaság, 18.30 Mesteremberek, 19.00 Mindennapjaink, 19.30 Egészség-környezet (hírmagazin), 20.00 Séta a Gulágon (dok.film), 21.00 Egy szenvedélyes élet (fr.-angol, filmdr.) Csütörtök: 6.00 Hatlábú birodalom (sor.), 6.30 Nyitott világ, 7.00 A szerdai adás is- méüése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentum Műhely, 17.30 Cubix, 18.00 Egészségmagazin, 18.30 Agrármagazin, 19.00 A városházáról jelentjük, 19.30 Pécsi Országos Színházi Fesztivál, 20.00 Rejtjelek, 20.30 Favorit, 21.00 Egészség-környezet. Péntek: 6.00 Szentföldi szent helyek üzenete, 6.30 Nyitott Világ, 7.00 A csütörtök esti adás ismétlése, 9.00 Képújság, 17.00 Dokumentum Műhely, 17.30 Pécsi Országos Színházi Fesztivál, 18.00 Kultúra-vallásoktatás, 18.30 Sípszó után, 19.00 Kalocsai Híradó, 19.30 Pécsi Országos Színházi Fesztivál, 20.00 Manók meséi, 20.10 A héten történt, 20.30 Biztonsági zóna. Szombat: 9.00 Gyermekfilm, 10.00 Különjárat (zenei magazin), 10.30 Vásárlási műsorablak, 11.00 Egészség-környezet, 11.30 Otto-motor (autós magazin), 12.00 Képújság, 13.00-17.00 és 17.3019.30 A keddi és a szerdai adások ismétlése, 17.00 Kapolcs előtt - Kapolcs után (sor.), 19.30 Pécsi Országos Színházi Fesztivál, 20.00 Hello doki! (m. filmsor.), 21.00 Kávéházi kabaré. Vasárnap: 9.00 Gyermekfilm, 10.00 Virágzó Magyarország (sor.), 10.30 Vásári műsorablak, 11.00 Kávéházi kabaré, 12.00 Képújság, 13.00-17.00 és 17.30-19.30 A csütörtöki és a pénteki adások ismétlése, 17.00 Turisztikai hírek, 19.30 Pécsi Országos Színházi Fesztivál, 20.00 Cigányok ideje (jug. filmdráma) _____________________■