Petőfi Népe, 2003. június (58. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-05 / 130. szám
2003. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK Petőfi Népe és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Viharos igazgatóválasztások Tizenöt oktatási intézmény vezetői pályázatáról határozott legutóbb Kecskemét képviselőtestülete. Több esetben szűk pártpolitikai érdekek mellett döntött a városházán többségben lévő jobboldali koalíció - állítja az MSZP. Kecskemét A szocialisták sajtótájékoztatóján Probojáczné Túri Éva elmondta: A várost vezető koalíciót nem érdekelte sem a szülők véleménye, sem a nevelők javaslata. Átnéztek a fejük fölött és csak az érdekelte őket, hogy hozzájuk közel állók kerüljenek vezetői beosztásba - mondta a képviselőnő. A Magyar Ilona Általános Iskolában a jelenlegi igazgató, dr. Nádas Andrásné a szavazáson a nevelőktől 79, az alkalmazottaktól 82 százalékot kapott. Ennek ellenére Oppelt Jó- zsefnét nevezték ki, aki a szocialisták szerint az MDF jelöltje volt. A Mátyás király Általános Iskolában a dolgozók és a szülők által támogatott jelölt helyett szintén mást neveztek ki. A jogszabály - KJT 8/1997. (II. 18.) MKM rendelet - szerint azonos feltételek mellett előnyben kell részesíteni azt a pályázót, aki rendelkezik közoktatás-vezetői szakképesítéssel. Hab a tortán, hogy a vesztesnek van ilyen vizsgája, a győztesnek nincs. Ezért ebben az ügyben a szocialisták törvényességi felülvizsgálatot kérnek a megyei közigazgatási hivataltól. A Nyíri úti iskolában Molnárné Nyújtó Julianna 78, illetve 64 százalékos támogatottságot kapott a nevelőktől és az alkalmazottaktól. Ennek ellenére a 29 és 31 százalékot elért Mihály Lászlót névezte ki a jobboldali koalíció. - Köztiszteletben álló embereken gázoltak át. Nádasné egyetlen „bűne” az volt, hogy kellett a hely Oppeltné- nak - fogalmazott Adamik Zoltán a sajtótájékoztatón. Az új igazgatók egyébként szeptember 1-től állhatnak munkába. Névtelen levélben az egyik szülő arról tájékoztatta szerkesztőségünket: a szülői aláírásokat a régi igazgató mellett nem a szülők, hanem egyes tanárok gyűjtötték a Magyar Ilonában. A szülők nem merték visszautasítani gyermekük tanárának kérését. Azt is írja: A régi igazgató nyilvános szavazást kért beosztottjaitól az értékelésnél. - Hány beosztott meri fölvállalni ellenvéleményét a főnökével szemben? Mert mi van, ha továbbra is főnök marad? - kérdezi a levélíró. A sajtótájékoztatón dr. Brúszel László bírálta a városháza gazdasági hivatalának megszüntetését is. Hangsúlyozta: nem fog spórolni a város az átszervezésen, hiába állítják ezt a város vezetői. A jobboldal képviselői cáfolják, hogy pártpolitikai szempontok játszottak közre az oktatási intézmények vezetői megbízásainál. Fő érvként azt hozzák fel, hogy Lukács Lajos pályázatában is megemlítette, hogy az MSZP alapító tagja, mégis kinevezték a Bányai igazgatójának. Az oktatási ügyekért felelős fideszes alpolgármester, dr. Sárközy István is határozottan cáfolta az MTI-nek a szocialista frakció keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakat a politikai indíttatású kinevezésekről. Leszögezte: - Amennyiben a fideszes vezetésű koalíció valóban pártérdekek szerint mérlegelt volna, akkor nem nyerte volna el az igazgatói megbízatást jó néhány olyan pályázó, aki pályázatában nyíltan bevallotta, hogy alapító tagja az MSZP-nek, avagy tudni lehetett róla, hogy baloldali elkötelezettségű. Számszerűsíthető tények igazolják, hogy a jobboldali többség nem politikai, hanem szigorúan szakmai szempontok alapján döntött - mondta az alpolgármester. Kifejtette, hogy például abban az esetben, amelyben a szocialisták kifogásolták az egyébként csak belső szabályzatban előírt közoktatás-vezetői szakképesítés hiányát, egy kétségtelenül kiváló pályázóval szemben egy olyan kiváló, magasan kvalifikált szakember nyert, aki felsőfokú angol nyelvvizsgával és informatikai szaktudással, továbbá a pedagógusi pályán másfél éves külföldi tapasztalattal is rendelkezik, s nem tagja egyetlen pártnak sem. Az alpolgármester nem titkolta: az elvileg esetleg vitatható három döntésből eggyel maga sem értett egyet, de saját koalíciójával szemben kisebbségben maradt azzal a véleményével, hogy a két pályázó közül a néhány év múlva nyugdíjjogosult régi igazgatót nevezzék ki ismét. ____________ ■ Belvárosi beépítés Beruházás Kecskeméten, a Nagykőrösi utca 9. szám alatt bontási munkák folytak a közelmúltban. Mi épül itt, a Skálával szemben? A telek- tulajdonos Kik-For Kft. pályázatát a Tiszavölgyi Kft. nyerte el, övék lett a terület. A mintegy 1600 négyzetméteres épületben üzletek, irodák, lakások lesznek - hangzott el egy tegnapi sajtótájékoztatón. Az Építészműhely Kft. tervei alapján épülő négyszintes ház méltó lesz a belvároshoz - ígérte Tiszavölgyi Gábor vállalkozó. Dr. Sarkadi Zsolt, a Kik-For ügyvédje arról is beszámolt, hogy a területen lévő egyik bérlőjükkel még nem tudtak megegyezni. Ugyanis a felkínált csereingatlant nem fogadta el a bérlő és ez miatt per folyik. Az ügyvéd reményei szerint legkésőbb szeptemberre meg fognak egyezni és elkezdődhet a beépítés. ________________■ JÁRMŰSZEMLE. A miskolci székhelyű SZK Transport Rt. a közelmúltban tartott járműszemlét a kecskeméti kirendeltségén. A független vizsgabizottság mind a 76 járművet megfelelőnek találta biztonsági, műszaki és esztétikai szempontból. Felvételünkön Szemerey Lóránd, az rt. vezérigazgatója és Tóth Gyula, a kecskeméti kirendelt- ség igazgatója látható.____________________________________■ Holnap nyit az udvarszínház Sok zene és egy Mámi-darab az első évadban Városháza Tovább színesedik Kecskemét turisztikai repertoárja. A városháza belső díszudvarában elkészült a nyári színház, ahol júniustól augusztusig rendszeresen tartanak majd kulturális programokat: koncerteket, színházi előadásokat és zenés esteket. A nyitó előadás holnap este nyolc órakor a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Hyvinkään Orkesteri koncertje lesz. Régi álom vált ezzel valóra. Több éves munka eredményeképp mára már minden adott ahhoz, hogy beinduljon a nyári színház. Kecskemét új büszkeségének, kulturális színhelyének befogadóképessége háromszáz fő. A színház, amelynek külső jegyei, technikai megoldásai, az infrastruktúra kialakítása mindenben megfelelnek a műemlékvédelmi előírásoknak. Farkas Gábor építész és munkatársai kiemelkedőt alkottak. A színház tervezése és a kivitelezése nehéz és felelősségteljes munka volt, ennek oroszlánrészét az Erdei Ferenc Művelődési Központ munA szakemberek tegnap berendezték a díszudvart. fotó; b. b. katársai vállalták fel. A holnapi ka élő legendája, Illényi Katica, koncertet követő programokban Miklósa Erika, Gregor József, többféle stüus mutatkozik majd Hernádi Judit, valamint az érdekbe, de elsősorban a zenéé lesz a lődők megteltinthetik Márai Sán- főszerep. A nyár folyamán fellép dór: A pisztoly című darabját, még Tabányi Mihály, a harmoni- _____________Sebestyén hajnalka Lincshangulat a Műkertben Kerékpárját kereste egy zsebkéssel Bíróság A kecskeméti Szinyei Merse utcában történt késelés és brutális verekedés ügyében kezdődött meg a napokban a tárgyalás-sorozat a Bács-Kis- kun Megyei Bíróságon. A súlyos bűncselekmény története a Petőfi Népéből ismert: tavaly, november 8-án egy 44 éves városföldi férfi múlatta az időt a műkertvárosi Sarok borozóban. Amíg ő bent, mintegy kilenc deci bort engedett le a torkán, addig ismeretlenek ellopták a bejárat mellé letámasztott kerékpárját. Az ittas férfinek azonnal volt tippje arra, honnan érkezhetett a tolvaj, ezért elindult a Szinyei Merse és Klebelsberg Kunó utca által behatárolt területen lévő barakklakások felé. Aminek azután igen súlyos következményei lettek... Odaérve ugyanis - állítja az ügyészség - belépett a megbontott betonkerítésen az udvarba. Szinte azonnal összetalálkozott egy férfivel, akit rögtön kérdőre vont: a kerékpárját kereste rajta. Majd váratlanul előkapott egy bicskát a zsebéből és kétszer is a meglepett emberbe szúrta. Az egyik szúrás szerencsére fennakadt a ruházatban, a máfcik azonban a hasüregbe hatolt: hat hétig kezelték az orvosok a sérültet. Közben feltűnt az udvaron egy nő is, aki rátámadt a késelőre, ám rosszul tette, mert őt is hasba szúrta a „biciklikereső”. Ezt a sérültet nyolc hétig kezelték a támadást követően, amíg végre rendbe jött. Az udvaron történt dulakodás zajait az egyik lakásban - ahol a vádirat szerint éppen zenés, táncos összejövetelt tartottak - észlelték. Ezért többen is kimentek a lakásból, és keresni kezdték a késelőt. Aki ekkor persze már menekült az udvarból, de hiába. Utolérték és nekiestek. Olyan kegyetlen verést kapott a következő percekben - fejbe verték, hasba rúgták, orrát törték, fogait kitörték, hátba szúrták -, hogy a közben kiérkező mentősök is megrettentek a látványától. Hasonlóan összevert embert régen szállítottak a kecskeméti kórházba. Ennek ellenére a most kezdődött büntetőperben a súlyosan sérült „biciklikeresőt” vádolja életveszélyt okozó testi sértéssel az ügyészség. A két ember meg- késelése miatt. A vádlottat ütíege- lő tömegből persze sikerült azonosítani egy 42 éves férfit, egy 38 esztendős nőt, valamint egy 17 éves kamaszt, akik viszont súlyos testi sértés, és garázdaság miatt lettek most vádlottak. A különös kerékpárkeresés ügyében dr. Árvay Árpádné várhatóan még a nyári bírósági szünet előtt ítéletet hirdet majd. NOSZLOPY Változás a Bozsó-alapítványban Kecskemét A kecskeméti képviselő-testület új tagokat választott a Kecskemét Város - Bozsó Gyűjtemény Alapítvány kuratóriumába. Két korábbi kurátor, Merász József és Sebesvári László lemondott a tagságáról. Az alapító okirat szerint az ön- kormányzat a mindenkori polgár- mestert és egy jelentős gazdasági társaság vezetőjét jelöli ki. Ezért új tagnak dr. Szécsi Gábor polgár- mestert és Varga Mihályt, a KÉSZ Kft. ügyvezető igazgatóját választották meg. ___________________Tisztelt szerkesztőség!___________________ Kérdések a hősök napján A Magyar Hősök Napja 1927 óta május utolsó vasárnapja. Azóta ezt a hősök napjára vonatkozó rendeletet nem vonták vissza, az ünneplést nem tiltották be formálisan, „csak” mellőzték, nem propagálták, nem szervezték, értelmezhetetlen politikai nézetek miatt. A rendszerváltás után - helyesen - igyekeztek a „helyére tenni” ezt a kegyeletes ünnepet. Sajnos még sok helyen, kevés sikerrel. Mit is ünnepelünk, mire emlékezünk a hősök napján? Az évszázadok során - napjainkig - a haza védelmében idegenben vagy a szűkebb hazánkban elesett katonáinkra. Ezért helyezzük el virágainkat, koszorúinkat fejet hajtva, tisztelegve (szervezetek, magánszemélyek), a különböző jelképes vagy valós katonai sírokon, emlékműveken. Kecskeméten a rendszerváltást követően a Honvéd Hagyományőrző Egyesület vállalta fel a jelentős, kegyeletes ünnepség szervezését. Azóta évről évre színvonalasabbak ezek az ünnepségek. Három temetőben és a színház melletti Mollináry emlékműnél kerül sor a megemlékezésekre, koszorúzásokra. Évről évre több szervezet és állampolgár vesz részt a Hősök Napján. (De még mindig nem annyi, mint hajdan.) Egyre többen kérdezik a résztvevők közül, hogy - mint legutóbb is - hol vannak a város, a megye első számú vezetői, az országgyűlési képviselők, és ami még lényegesebb, mi az oka annak, hogy a fegyveres erők és testületek - intézményesen - nem vesznek részt a hősök napi koszorúzásokon a hősi halott elődeikre emlékezve. Sorkatonákat ugyan biztosítanak a sírokhoz, illetve emlékműhöz díszőrségbe - az idei évben újszerűén fegyvertelenül! -, tehát tudják, hogy mikor és hol lesz az ünnepség. MEZŐ ISTVÁN, HONVÉD HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET, ____________________________________KECSKEMÉT VERSMONDÓK. A Kecskeméti Ifjúsági Otthon és a Kecskeméti Drámapedagógia Műhely által szervezett versmondók találkozóján 506 ifjú vett részt, öt korcsoportban. A döntőben 104-en álltak pódiumra. Felvételünkön a harmadikosok láthatóak. ________ ■